Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-19 / 15. szám

Somogyi Hírlap /a\ CS00[pl51 SZERETNE NÉGY KEDVEZMÉNNYEL SÜTEMÉNYT VÁSÁROLNI? Keresse következő lapunkban akciós kuponunkat! A részleteket megtalálja a kuponszelvényen1 EGY PERCBEN Taxisblokád Budapesten Az Über közösségi személy- szállító szolgáltatás ellen reggel óta til­takozó 140 pesti taxis délután lezárta a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tér­től a Szent István-bazilikáig és az And- rássy út elejét. Azt követelték többen, hogy tiltsák be az Uber-szolgáltatást. SOMOGY A Marcali Nosz- lopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Mikszáth Kálmán Utcai Ál­talános Iskolája 36 fővel támogatja a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelé­ben megfogalmazottakat - olvasható a Tanítanék, com oldalon a miskolci in­tézmény nevelőtestületé­nek nyílt levelét támoga­tó immáron több mint tíz­ezer szignó között. A megyéből több mint százan vállalták névvel, hogy egyetértenek a mis­kolciak által felvetettek­kel: a hermanosok az ok­tatás gondjai között em­lítették többek között a működtetési problémá­kat, a túlterheltséget, a felesleges adminisztráci­ót, a folyamatosan válto­zó tanterveket, tanköny­veket, elvárásokat, szabá­lyokat, az ezekhez szüksé­ges egyeztetések hiányát, az oktatáspolitika ad hoc-szerűségét, hogy re­formok címszóval szétver­ték a közoktatást, s hogy mindezeknek a gyerekek isszák meg a levét. ► 4 SÉF ' {j JMi : By; * Sok taxi keresztbeállt az úttesten, ►ß Össztűz, de Merkel kitart NÉMETORSZÁG Testvérpártja és koalíci­ós partnere is ultimátumot adott An­gela Merkelnek, változtasson engedé­keny menekültpolitikáján. A német kancellár közölte: nem enged az irány­váltást sürgető követeléseknek. ► 6 Tenisz: megvett meccsek Fogadási csalásokban vettek részt a világ élvonalába tartozó teni­szezők egy hétfőn publiklált amerikai és brit oknyomozó riport szerint. Ne­veket egyelőre nem közöltek, de a vá­dak olyan súlyosak, hogy aligha ma­rad ennyiben az ügy. ► 8 Jó reggelt! Melyik a hét legrosszabb nap­ja? A hétfő - vágják rá sokan. Ausztrál pszichológusok is arról kérdezték kutatásuk résztvevőit, hogy milyen a hangulatuk a hét külön­böző napjain. Legtöbben azt mondták, a legrosszabb hangulatuk hétfő regge­lenként szokott lenni, de a napok előre­haladtával egyre vidámabbak lesznek, a jó hangulat péntek este és szomba­ton tetőzik. Ám én úgy látom: a hétfő is ugyanolyan nap, mint a többi. Ha vala­ki nem szereti a munkáját, annak elege van a hétfőkből, s ez nem lesz jobb ked­den, szerdán, csütörtökön sem. Aki így érez, keressen más munkát vagy pró­báljon új motivációt találni az életében. Ha már hétfőn úgy megy az ember dol­gozni, hogy görcsöl a naptól, akkor az bizony nincs jó helyen. M. A. Somogy nem csokosnak való vidék SOMOGY Egyes szakemberek szerint a családi otthonterem­tési kedvezmény (csők) válto­zásai miatt jelentősen emelked­nek majd az ingatlanárak, má­sok úgy vélik, mivel a szigorú feltételeknek nehéz lesz meg­felelni, nem várható érdemi ár­változás az új és a használt laká­sok piacán. Oláh Miklós, a ka­posvári Genius 99 ingatlaniro­da tulajdonosa utóbbiakkal ért egyet, főként, hogy ma Kaposvá­ron például új lakásra nem is le­het igénybe venni a legnagyobb támogatást, mert nincs olyan in­gatlan, mely megfelel a kritériu­moknak. - A megyeszékhelyen 2006-os a legújabb használatba­vételi engedély, a csők viszont 2008. január 1. utániakra vonat­kozik - mondta. - Legkorábban az év végén, de inkább 2017 el­ső felére épülhetnek meg az első megfelelő ingatlanok. ► 2 KAPOSVÁR Volt már felnőtt (női és férfi), valamint utánpótlás válogatott jégkorongmérkőzés a Kaposvá­ri Jégcsarnokban, ám élvonalbeli találkozót most rendeznek először. Az egykori nyolcszoros bajnok Ma- joross Gergely által irányított Bp. MAC csapata - miután otthonában, a Tüskecsarnokban két hétre leol­vasztják a jeget - előbb kedden a DVTK Jegesmedvéket fogadja rangadón, majd csütörtökön a Ferenc­város elleni bajnokiját is a somogyi megyeszékhelyen játssza szintén 18 órakor, míg a január 26-án esedékes Újpesti TE elleni találkozójukat Jászberénybe vitték. ► 12 Hokivarázs a Jégcsarnokban Rezsiemelés, túlszámlázás, levelezgetés VISNYESZÉPLAK A polgári enge­detlenségtől sem riadna vissza egy visnyeszéplaki férfi, mert úgy érzi: gyakorlatilag átveri a kaposvári székhelyű szemét- szállító cég azzal, hogy még a tavalyi évről túlszámláz­tak neki és a helyieknek, az­az olyan szolgáltatásért kelle­ne fizetniük, amit nem végzett el Dél-Dunántúli Hulladékke­zelő Nonprofit Kft. A levelezés hónapok óta tart az ügyfél és a KVG Zrt. utódja között, ám nyugvópont nem igazán kör­vonalazódik. A visnyei polgár- mesterből is csak a panasz dőlt a cégre, ahogy felemlegettük a történteket. Ugyanakkor la­kossági bejelentés után a me­gyei kormányhivatal vizsgála­tot folytatott 2015-ben, ez alap­ján, az ügyvezető közlése sze­rint a DDHN Kft. nem követett el jogsértést. ► 2 HIRDETÉS Yői, férfi, gyermek szemüvegkeretek Részletek az üzletben. VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ Másolt vagy egyéb módon sokszorosított kupont nem áll módunkban elfogadni. ■ Kuponok nem vonhatók össze. ■ Kupon csak a megjelölt időpontban használható fel. ■ Más kedvezménnyel nem vonható össze. ■ Az akció a készlet erejéig tart. Vágja ki az itt látható kupont, és 2016. január 19-25-ig a feltüntetett áron vásárolhatja meg a terméket. Kaposvár. Városház u. 1. «2/311-165.30/408-0488 www.telekioptika.hu SZERKESZT ŐS ÉG: E-mail: online@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP o 2 Ragyogóan napos, friss, tiszta idő lesz. Csapadék nem alakul ki. Reggel -10 és -5 fok között alakul a hőmérséklet, délután 0 fok várható. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Sára és Mártó nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom