Somogyi Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-19 / 297. szám

015. DECEMBER 19., SZOMBAT Kolbászfesztivál a Koppány-völgyében Gül baba szobránál készült kolbászkígyó Hagyományteremtő szándék­kal rendezték meg Törökkop- pányban az első hurka- és kol­bászfesztivált. Hét csapat tüs­ténkedett Gül baba szobra mel­lett, ám a végtermék két falu­nak is elég lett volna. Vas András andras.vas@mediaworks.hu TÖRÖKKOPPÁNY - Janikám, hol a pálinka? Lefagy a kezem! Bár első pillanatra nehéz volt összefüggést találni a két rö­vidke mondat között, megértet­tük a kolbászmasszában konyá­kig szakszerűen vájkáló melós- ruhás férfi aggodalmát, ugyan­is a csípős hidegben igazi ki­hívást jelenthetett gyurmázni a hússal, vagyis igazán elkélt a védőital. Láthatóan a török- koppányi Gül baba szobor kör­nyékén felállított sátrakban se- rénykedők készültek is a kihí­vásra, ugyanis megfelelő meny- nyiségű alkohol állt rendelke­zésre a munkához - szerencsé­re hivatkozhattunk sofőri fel­adatainkra, ugyanis ha min­den kínálást elfogadunk, még a szentestét is a faluban kellett volna töltenünk. A pecsenyékre viszont nem mondhattunk nemet, ahogyan a frissen kisült és -nyomkodott tepertőre sem: a csapatok eb­ben is versengtek, jó szívvel kí- nálgattak mindenkit, akik a kol­básztöltőjük környékére merész­kedett. Elsőként amúgy a helyi iskola hatodikosaiból álló csa­pat asztalán kezdett tekereg­ni a kolbászkígyó, s míg mások még a hurkába valók köveszté- sével foglalatoskodtak, a tanára­ik, valamint Kurucz Tibor egy­kori igazgató vezényelte csapat Kis Grófo A nézését meg a járást slágerének (?) ütemére tekerte az apparátot, s töltötte meg pil­lanatok alatt a vájlingot. Az estébe nyúló fesztiválon persze nemcsak gépi zene szol­gáltatta a talpalávalót, fellépett Babodi Attila harmonikás és Matyi és a Hegedűs, s a hangu­lat igazolta, jövőre is lesz létjogo­sultsága a rendezvénynek. A hatodikosoknál készült el elsőként a töltelék, a gyerekek Kis Grófo ritmusára püfölték az alapanyagot Értő kezek tekerték megfelelő alakúra a kolbászokat Igazi műalkotás: kolbászkoszorú Törökkoppányból ________________________MEGYEI KÖRKÉP g Fö ldárverés: közel kétmilliárdos plusz SOMOGY Befejeződtek az állami földárverések Somogybán. A Föl­det a gazdáknak! A megyében 12 ezer hektárra lehetett licitálni a megyei kormányhivatal három kaposvári - Fodor téri, Guba Sán­dor utcai és Cseri-majori - épüle­tében. Somogybán összesen 592 ingatlant hirdetett meg a Nemze­ti Földalapkezelő, melyekre no­vember 23-tól 647-en regisztrál­tak. Az elkelt - 9659 hektár - föl­dek 10,12 milliárd forint kikiáltá­si árról indultak, az összeg 11,99 milliárdig emelkedett. A megyei kormányhivatal köz­lése szerint ugyan „a kialakított szabályrendszer lehetővé tet­te, hogy átláthatóan, nyilvános keretek között történt az állami földek értékesítése”, az ellenzé­ki pártok, az MSZP, az LMP és a Jobbik többször is demonstráltak az árverések ellen. A zöldpárt három köbméter trágyát borított a Fodor téri épület elé, a múlt hé­ten bábonymegyeri gazdák tilta­koztak egy somi föld meghirde­tése miatt: a Guba Sándor utca épület árverési termét ki is kel­lett üríteni. Néhány óra múlva a gazdák jelképesen le is foglalták a birtokot. A megyében elkelt földek 18 szá­zalékos - 1,87 milliárd forintnyi - felárral találtak gazdára. A. V. Kerékpárút épült 425 facsemetével ► Folytatás az 1. oldalról SIÓFOK-SÁÖVÁR - Ma, amikor ke­rítésről és falakról szólnak a hí­rek, örömteli egy ilyen beruhá­zást avatni, mely nem elválaszt, hanem összeköt, összeköti az embereket is - mondta Bozso- ki-Sólyom János református lel­kész a bringaút avatóján. Gárdo­nyi Máté plébános azzal csatla­kozott hozzá: kerékpáros polgár­ként is nagyon várta már, hogy elkészüljön a kerékpárút. Siófo­kiak és ságváriak hosszú évek óta vártak rá, erre emlékeztettek a szónokok, valamint hogy szin­te rekordidő alatt készült el ve­le a kivitelező. Siófokra 2,5 kilo­méter, valamit 155 millió forint esett belőle, Ságvárra 1,7 kilomé­ter és 104 millió forint. És száz százalékban pályázati támoga­tás felhasználásával készült.- Szeretnénk folytatni a közeli települések, Nyim, Som, Ádánd irányába, csatlakozni a Sió-par­ti és Balaton-parti bringaút-há- lózatra - árulta el Kecskés Gá­bor ságvári polgármester. Siófo­ki kollégájának, Lengyel Róbert- nek pedig az az álma: Siófokról indulva, a környező települések bejárásával egyszer visszaka­nyarodik majd a bringaút Sió­fokra. Witzmann Mihály ország- gyűlési képviselő azt emelte ki, hogy a kerékpáros turizmus fej­lődik a legdinamikusabban, Ja­kó Gergely megyei közgyűlé­si elnök pedig azt a statisztikát idézte, hogy a bringán töltött idő alapján a magyarok harmadi­kak Európában, továbbá hozzá­tette: turistacsalogatónak a ke­rékpárút önmagában kevés, sok egyéb ötletre lesz még szükség. Fónai Imre Kaposvár 12.11. Kristóf Bence 3790 g 52 cm Attila 2880 g 52 cm 2oltán Nimród 4060 g 56 cm 12.12. Nilla 3590 g 53 cm Boglárka 3250 g 53 cm Bábelt 3500 g 53 cm Bence 2790 g 50 cm 12.13. József Áron 3690 g 55 cm 12.14. Lia Jázmin 3330 g 52 cm Kristóf 2800 g 53 cm 12.15. Máté László 3300 g 52 cm Liána Bella 2380 g 48 cm Patrik 3370 g 56 cm Fatima 3640 g 54 cm Petra 3570 g 53 cm 12.16. Bence Alexander 4170 g 56 cm Kamilla Melissza 3230 g 54 cm Szabolcs 3220 g 52 cm Zselyke Janka 1510 g 44 cm Marcali 12.11. Dorotea 3400 g 56 cm 12.12. Regina Katalin 3200 g 52 cm Kiara Mercédesz 2370 g 49 cm Mirella 3000 g 54 cm NYERTESÜNK Szemfáradásig olvassa a lapot NAGYATÁD Legalább negyven éve előfizetőnk a nagyatádi Juhász Pálné, akinek ezen a héten ked­vezett a szerencse, és a szokásos játékunkon megnyerte lapunk­tól egy heti nagybevásárlás árát, vagyis 15 ezer forintot. A nyere­ményt a leghűségesebb előfize­tőink között sorsoljuk ki. t Mindig járt nekünk a Somo­gyi Hírlap, nagyon szeretem a hí­reket. Nem múlik el nap, hogy ne olvasgassam az újságot. Minden­ből egy kicsit, ha elfárad a sze­mem, csak akkor teszem le, de később folytatom - mondta a 83 éves Mariska néni. Juhász Pálné Somogyszob- ról költözött Nagyatádra. Tizen­öt évig egy varrodában dolgozott, onnan ment nyugdíjba, de volt munkahelye konyhán és a me­zőgazdaságban, a nagyatádi kon­zervgyárban és a kaszói erdészet­nél. Az újságban nagyon érdeklik a lakóhelyéről és annak környé­kéről szóló írások. Most a lányá­val él, a férje meghalt 54 éves ko­rában. A nyereményt karácsonyi ajándékra fordítja majd, készül a család az ünnepekre, a dédunoka és az unoka is számíthat megle­petésre az idős asszonytól. K. G. ri—iniii i mt m

Next

/
Oldalképek
Tartalom