Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-22 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 43. szám
14 TV-MÚSOR-APRÓHIRDETÉS 2015. NOVEMBER 22., VASARNAP ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN FILMSAROK Angelina Jolié kitárulkozó vallomással felérő filmet rendezett Egy megváltó leskelődés FILMKRITIKA Lesz majd sok nyavaly- gás, hiszen hogy jön Angelina Jolié ahhoz, hogy szerzői filmet forgasson a saját érzéseiről. Ráadásul olyat, amelyben ő a rendező, író, producer, de még a főszerepet is magára osztja. Pedig mi másról lehetne igazán hitelesen szólni, mint a jól ismert érzésekről? Csak formát kell találni hozzá, megfelelő formát. Nagy szerencséje volt Christian Bergerrel, a film operatőrével Jolie-nak. Berger ugyanis olyan Michael Haneke-filmek operatőre volt, mint A zongoratanárnő, a Rejtély, A fehér szalag, de ő teremtett világot Szász János A nagy füzet című filmjéhez is. Mind nagyon szuggesztív képi világgal bír, ahogy ez Jolié mostani filmjéről is elmondható. A 70-es évek Franciaországában járunk, egy tengerparti pihenőhelyen. Christian Berger tomboló nyári hangulatot festett a vászonra, olyat, amikor már túl sok a fény. A színek a hetvenes évek filmjeinek képi világát idézik, a történet pedig kortalan. A tenger a szabadság szimbóluma, a lét perifériájának színtere. Itt általában dönteni kell, így vagy úgy, de történnie kell valaminek. Angelina Jolié Pitt, aki rendezőként felvette férje és filmbeli alkotótársa, Brad Pitt nevét, képes volt rá, hogy filmjét élvezetes történetté alakítsa fontos mondanivalóval. A névfelvétel gesztusa és a fdm mondanivalója ugyanarról szól. Képes-e egy házaspár, akik már több mint egy évtizede együtt vannak, túljutni a válságukon, rátalálni egymásra, elmélyíteni a kapcsolatukat? Képesek-e hibázni, majd a hibájukat kijavítani? Képesek-e túljutni a saját egojukon, túllépni a saját problémájukon, meglátni a másikat? Az alkoholizmusba menekülő, ám végtelenül tisztességes írót alakító Brad Pittnek szembe kell néznie azzal, hogy dolga van a feleségével. A nőt egy múltbeli probléma teljesen kizökkentette az életből, a mából, kiüresedett, a semmivel áll szemben, és nagyon vesztésre áll. Angelina Jolie-nak azért sikerült ábrázolni ezt a nagyon nehezen ábrázolható lelkiállapotot, mert meg sem próbálta eljátszani. Valaki vagy ismeri, vagy nem. Kiderült: a rendezőnő jól ismeri. Innentől pedig már nyerő helyzetbe került az alkotás. Remekül kihasználta a történet a falon lévő lyukban rejlő összes lehetőséget. Sőt, elment addig, hogy a szexualitás egyik fontos mozgatórugójáról is képes volt érdemben beszélni. Tabudöntögető módon. A sikerhez két fontos mellék- szereplőre is szükség volt. Nélkülük valószínűleg kevésbé működött volna ez a fontos titkot rejtő sztori, amely a női lélek törékenységét vette górcső alá. Az egyik Niels Arestrup volt, aki a biztos támaszt, a megértő apafigurát A tengernél Angoi romantikus dráma (2015) Rendező: Angelina Jolié Pitt Operatőr: Christian Berger Főszereplő; Angelina Jolié, Brad Pitt Forgalmazó: UIP-Duna Film hozta a rá jellemző természetes játékkal. A film végéig úgy érezhette a néző, hogy valamit nagyon szeretne elmondani ennek a mély válságban tobzódó párnak, de aztán mégsem tette. A másik pedig Melanie Laurent, aki üde színfoltként a fiatalság vitalitását hozta el a tengerpartra. Bár a film a 70-es években játszódik, de a fő mondanivalója nagyon is mai. Akkor ugyanis még kevésbé volt fontos, hogy a párok együtt maradjanak, akkor még tombolt a szexuális forradalom utáni szabadosság. Ma viszont, amikor minden második házasság válással végződik, jelentőséggel bír egy olyan fdm, ami egy párkapcsolat megtartásáról szól. És egyáltalán nem baj, ha Angelina Jolié miatt ez az üzenet igazán sok emberhez jut el. Csejk Miklós Halastó telepítve kis hétvégi házzal 5400 nm-en eladó Kiskunhalason. 06-30/3703-877----------------------------------------------------- *32408*-----------------™ ™ CA TERPILLAR targonca 12 to teherbírású 6.900.000 Ft +áfa. 20/298-4198. Hétvégén is! www.telkesgep.hu *32412* Eladó: Mixer keverő. Lemezhengerítő: 4500mm x 60mm. Tartályforgató: 30to. Eszterga E400/1000. Palástköszörű: 1000x6000mm. Lemezegyengető. Lemezlecsévélö több db. Síkköszörű: T0S 600x200mm, 360xl60mm. Idomvas daraboló gép DURMA. CNC eszterga. Excenter prések: 40;400to. 20/298-4198. Hétvégén is! www.telkesgep.hu----------------------------------------------------- *32412* El adó: Pofás törő PEU IV. Vákuumszivattyúk nagy teljesítményűek. Vákuumszivattyúk nagy teljesítményűek. Vákuumos szárítótartály 15 köbméteres. Porcelán golyósmalom. Horsköt- ter csőláncos terményszállító. Hidraulikus prés 60to ÚJ. Ásványőrlő berendezések. Szárítószekrények kemence. Csigaszivattyúk NETZSCH több db. Vibrációs sorjázó, koptató. Raklapos görgős pálya. Csigás adagolók. Cellás adagolók. Multiliftes tartály. Híddaruk. Kalapácsos malom shredder. Roots fúvó fújó anyagszállító ventlátor gabona-és tápfújó. 20/298-4198. Hétvégén is! www.telkesgep.hu---------------------------------------------------- *32412* El adók: Új állapotú 190 és 420 kW folyadékhűtők. Bosch Rexroth Varioflow szállítószalag rendszer. Fémgőzőlő gép PVD. Fólia szabász hegesztő automata berendezés EUR0MA munkaszélesség 2m. 20/298-4198. Hétvégén is! www.telkesgep.hu----------------------------------------------------- *32412* Ja pán kistraktorok Kiskunhalason, www.japan- kistraktor.hu 06-30/3703-877----------------------------------------------------- *32407* MTZ 820.2,2006 évj eladó. 06-30/207-2621 ----------------------------------------------------- *32402* Rá ba-15. kistraktor műszakival eladó Kiskunhalason. 06-30/3703-877 ............. *32407* XE ROX digitális színes nyomdagép, Docu- Color 8000 AP 80 lap/perc, SRA3.20/298- 4198. Hétvégén is! www.telkesgep.hu/xerox------------------------------------------------- *32412* 4 h engeres RS, hátsó hidraulika, homlokrakodó és fűkasza eladó. T: 06-30/9898-480 —--------------------------------------------------- *32411* MEZŐGAZDASÁG ALETTA, BIANCA, CSERSZEGI, EZERJÓ, KÉKFRANKOS gyök.dugvány származásival eladó! Egyéni terv készítést vállalok 06-20/958-2909----------------------------------------------------- *32413* Cs erszegi, Kékfrankos, Pölöskei gyökeres vesz- sző 50 Ft/ db eladó. T: 06-20/367-8863----------------------------------------------------- *32405* Ké kfrankos, Merlot, Hárslevelű, Cserszegi fűszeres, Pannónia gyökeres szőlővessző 100 Ft / db eladó. T: 06-20/255-0758----------------------------------------------------- *32404* Ne mesnyárfa, bálványfa cseme- te.20/519-0957----------------------------------------------------- *32410* ÁLLÁ ST KÍNÁL Ház körüli munkára egyedülálló, független férfit keresek ottlakással. 06-20/9289-970----------------------------------------------------- *32414* Jó szágok gondozásához középkorú, független férfit keresek ottlakással 06-20/9289-970------------------------------------------------------ *32414* Juhászt keresünk. 06-20/244-5580 ----------------------------------------------------- *32400* TÁ RSKERESÉS Odaköltöznék! 66 éves nő férjet keres Bács- megyéből. 06-70/882-6934----------------------------------------------------- *32409* INGATLANKÖZVETÍTŐ OKJ-s szakmai tanfolyam Kecskeméten! 06-30/683-5454 Cseh Pálné--------------------------------------,----------- *32406* SZOLGÁLTATÁS Ablakszigetelés garanciával. 06-20/3747956----------------------------------------------------- *31973* Disznóvágóasztalt, fa gyaluasztalt, régi bútorokat, festményeket, órákat, porcelánokat és hagyatékokat veszek. T: 06-70/4235-770----------------------------------------------------- *32395* In fraszauna keveset használt extrákkal eladó Kiskunhalason. 06-30/683-5454----------------------------------------------------- *32408* Mi nden típusú ipari lámpákat, régi kovácsoltvas kerítést és vaskaput veszek. T: 06-20/270- 4684----------------------------------------------------- *32395* Te xtil porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez.+36-20/585-3524 ----------------------------------------------------- *31972* EGÉ SZSÉG Merevedési problémája van? Van segítség hívja a 06205853524- es tel.számot segítünk.----------------------------------------------------- *31972* RU HÁZAT HASZNÁLTRUHA Nagykereskedelem. Házhozszállítással. Telefon: 06-30 413 0147--------------------------------------------------------------------- *31975* « 1 1 televízió-műsor i tv^hhhhhh m^tűétőr^ttbbbi víasaítsíihihi dünaTVhhhh wnawöírlo'hhhbi i rüv^vhhrhh sportT'sbbbbbbi 4.00 Spymaker- 4.30 KnightRider® 14.35 80 nap alatt a Föld 5.00 Igazgyöngy® 7.00 Híradó 7.35 Hunnovációk© 9.30 Madea néni, avagy 9.00 Heti helyzet lanFleming 5.15 KuzeyGüney- körül Willy Foggal © 5.45 TV-Shop 7.30 Család-barát 8.45 Mindentudás a tanú védtelen® 10.00 Torna titkosélete® Tűzésvíz® 15.05 Garfield és barátai © 6.20 Amerikai 9.00 Istenkezében 9.10 Rúzsésselyem amerikai vígjáték 2012 10.30 Labdarúgás 5.30 Fókusz Plusz® 6.00 Az idő 15.35 Garfield és barátai © mesterszakács® 9.25 Engedjétek hozzám... 9.30 Orosz nyelvű híradó 11.40 Dragonball: Bajnokok ügája-magazin 6.20 TopShop örvényében® 16.00 Gógyi felügyelő © 7.05 Szívek 9.35 Református ifjúsági 9.40 Kárpát Expressz Evolúció® 11.00 Televíziós vásárlás 6.55 Kötyökklub© 6.25 Tv2 matiné 16.25 A MacLean család © szállodája® műsor 10.00 Térkép® amerikai fantasztikus 12.00 Labdarúgás 9.40 EgészségKalauz © 8.35 ÁllatoZOO© _ 16.50 A Mozart Bánd© 7.55 Szívek 9.40 Evangélikus ifjúsági 10.30 Angol nyelvű hírek akciófilm 2009 Spanyol bajnokság, 10.30 Teleshop 9.05 Több mint Testőr© 17.15 Pityke őrmester© szállodája© műsor 10.45 Fölszállott a páva 13.15 Táncoló talpak© 12. forduló, Reál Madrid11.05 A Muzsika TV 9.35 Astro-Világ 17.25 OzieBoo!-Mentsük 8.50 Willés 9.50 Úton-útfélen 13.00 Híradó ausztrál-amerikai Barcelona bemutatja! © 10.45 Tűsarok© megaFöldet! Grace© 10.00 Református magazin 13.15 Nagyok- animációs film 2006 14.00 Ökölvívás 11.40 4ütem© ! 11,15 Stahl konyhája © 17.35 Kenguk az olimpián 9.20 Willés 10.30 Római katolikus portrésorozat® 15.15 HarryPotterés Profi gála, LasVegas, 12.10 Igykészütt© 11.45 Otthontérkép© 17.55 Mesék Mátyás királyról Grace© szentmise 13.45 Szabadság tér ,89 a titkok kamrája® MiguelCotto-SaulÁlvarez flg 12.40 XXI.század- 12.15 Falforgatók® 18.10 És te mit gondolsz 9.50 Willés 12.00 Déli harangszó 14.30 Életmüvész® amerikai kalandfilm 2002 16.00 Labdarúgás Q alegendák 13.20 Apaütők® 18.15 TraktorTom Grace® 12.02 Híradó 15.25 Önök kérték! © 18.15 Akismenő© Spanyol bajnokság, (/) velőnkéinek© 13.50 Walker, 18.25 Tehénkemesék 10.25 Trendközeiben 12.45 Kult+© 16.20 Történetek szórt amerikai romantikus 12. forduló, Villarreal - Eibar 13 13.15 Házon kívül© a texasi kopó© 18.40 Állatkerti sétány 64. 10.55 A Tetovált Séf® 12.50 A világörökség kincsei fényben vígjáték 2002 18.00 Harcművész-magazin Jg 13.50 Nincskettő 14.50 Walker, 18.50 NilsHolgersson 11.25 NCIS-Tengerészeti 13.10 Univerzum® 17.20 ANagy-Küküllőútja 20.00 Asötétlovag® 18.15 Labdarúgás séf nélkül© a texasi kopó© csodálatos utazása helyszínelők® 14.05 Cherbourg-i - Életvonal Erdély amerikai akcióthriller 2008 Spanyol bajnokság, 15.05 Nincskettő 15.50 Fogadom© avadludakkal 12.30 Észbontók® esernyők® tenyerén© R.:ChristopherNolan 12. forduló, Granadaséf nélkül© 18.00 Tények 19.15 Gyerekversek 13.35 Ikrek© 15.40 Segítség, 18.25 Szeretettel Sz: Christian Balé, Heath Athletic Bilbao 16.20 Kutyák és macskák: 18.55 Sztárban sztár© 19.25 Szép álmokat, 15.50 Karate kölyök 3.® örököltem!© Hollywoodból© Ledger.AaronEckhart, 20.15 Labdarúgás Arusnyamacska 21.35 Összezárva gyerekek! 18.10 StarWars: A kiónok 16.55 Amuskétások© 18.50 Kult+® Morgan Freeman, Michael Spanyol bajnokság, bosszúja© Friderikusszal © 20.00 Családom és egyéb támadása 18.00 Híradó 19.00 Gasztroangyal © Caine 12. forduló, Betis - Aüético 18.00 RTLKlub 22.55 Ügynöklista© emberfajták© 21.00 StarWars: 18.40 Hogy volt!? 20.00 Évszakok Balázs 22.45 Borotvaélen© Madrid Híradó 23.55 Közösen 20.25 Böngésző® A Sith-ek bosszúja© 19.40 Magyarország, Fecóval amerikai krimi 2012 22.45 Kézilabda 18.50 Vasököl© a jövőért© 21.00 Filmklub© 23.55 Herkules® szeretlek! 21.00 Híradó 0.45 Végjáték© Férfi BL, csoportkor, 21.25 Szupercella® 1.05 Sportos 21.05 Várandósok- 2.05 ATetováftSéf © 21.00 Peacemaker® 21.30 Munkaügyek© amerikai akció-vigjáték 8. forduló, Vardar Szkopje 23.40 Portré© 1,15 Aszépségés Azabizonyos 2.30 Trendközeiben 23.00 Kenó© 22.00 Bábel© 2010 Barcelona 0.15 Vasököl© a szörnyeteg© kilenc hónap® 3.00 Harmadik 23.05 A hűtlen® 22.55 kult.hu 2.20 Vaklárma® 0.30 Kézilabda 2.35 Döglött akták® 2.00 Az út© 23.35 Akiválasztott® műszak© 1.10 Becéző szavak ® 23.20 Kuft+ © amerikai akció-vígjáték Női BL, csoportkor, 3.20 Az élet 3.40 Walker, 0.30 Fesztivál Stage 3.45 Harmadik 3.15 Szeretettel 23.25 Család-barát 1989 6. forduló, Midtjylland csajos oldala © a texasi kopó© Pass® műszak© Hollywoodból© 0.55 Himnusz R.: ArthurHiller Győri Audi ETOKC 18.50 Vasököl "* ^ 21.35 Összezárva Fridenkusszal *2105 Várandósok 15.50 Karate kölyök 3 ” | 14.05 Chabou^^^ 2200 Bábel 20.00 A $010 lovag ' 09.00 Heti helyzet Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Mr. és Mrs. Smith © 11.30 Az 9.00 Tea © 9.35 Tea ® 10.10 Vér- 9.00 Magyarország élőben ext- 6.00-8.40 Privátfilmek újratöltve 9.00 Álomsztori 9.15 Televízi- 8.15 Magazin 8.45 Összefoglaló a 9.00 Húsimádók klubja ® 9.30 10.15 4kerék 10.41 Ma délelőtt élet csajos oldala ® 12.00 Az élet mes négyes © 10.35 Vérmes né- ra 10.00 Híradó 11.05 BBC Travel ® 8.40 Privát rocktörténet ® 9.45 ós vásárlási műsorablak 10.25 nap eseményeiből 9.00 Magazin James Martin, a repülő szakács © OC 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma délután csajos oldala ® 12.30 Segítség, gyes © 11.05 Rebecca bírónő ® Show 11.30 Garázs 12.00 Híradó Ahol a szív lakik © 12.05 Apollo 24 Superbook 11.00 Vidám vasárnap 9.30 Összefoglaló a nap eseményei- 10.00RaymondBlanc-AlapokfelsőQ 13.15 Kárpát Expressz 13.41 Ma dél- bajban vagyok! ® 13,30 Segítség, 11.30Rebeccabírónő® 12.00Nor- 12.30 BBC Reporters 13.00 BBC -A karácsonyi küldetés ©13.50 No- 13.00 700-as klub ® 14.00 Tele- ből9.450TPBankLiga11.30Sport- fokon ©10.30 Gok wokja© 11.00 (/) után 14.15 Életkor 14.41 Ma délután bajban vagyok! ® 14.30 Segítség, bit ® 14.05 Zorro álarca © 16.45 Our World 13.30 Középkezdés no, a bajkeverő © 15.45 Frank Her- víziós vásárlási műsorablak 15.30 nercek 1145 Maaazin 1215 OTP Csokiba mártva ® 11.30 Jamie és 15.15 Család és otthon 15.41 Ma bajban vagyok! © 15.30 Segítség, Jöttünk, láttunk, visszamennénk © 14.00 Civilizáció 15.00 Híradó 15.30 bért: A Dűne gyermekei © 17.30 Álomsztori 15.50 Havas a pályán . 1 ina' nn Man^n -u in Jimmy konyhai csatái © 12.30 Re«— délután 16.15 4kerék 16.41 Ma dél- bajban vagyok! © 16.30 Segít- 19.00 Tények 19.30 A házinyuszi® Mi lett vele? 16.00 Szabadfogás McBride: Ki látta Marty-t? © 19.15 17.00 Esti start 17.45 ATV Híradó rf. U9‘d ..4„ ceptdaráló © 12.45 Receptdaráló * után 17.15 Médiaklikk 17.41 Ma dél- ség, bajban vagyok! © 17.30 Csak 21.30 Sztárban Sztár Afterparty ® 17.00 Híradó 17.30 Látótér 18.00 Ri- McBride: Ha egy álom véget ér © 18.10 Eza 718.45 ATV Híradó 19.15 ^ M‘!®aan ® 13.00 A világ legjobb utcakajái után 17.52 Ma este 18.28 Ma este szex és más semmi © 19.25 Édes 22.30 xXx2: A következő fokozat ® asztás © 18.30 Napról napra 19.00 21.00 Végveszélyben a Föld ® Columbo: Végzetes gyakorlat © 17.45 Feni NBI. kézilabda mérkőzés ® 14.00 Gordon Ramsay - Családi 19.04 Szemtől szembe 19.30 Híradó kis semmiség © 21.00 Pimasz- 0.30 Sose halunk meg! ©2.05 Égé- Híradó 19.30 Hírvilág 20.00 Civil ka- 22.45VégveszétybenaFöld®0.35 21.00 Dumakabaré © 22.15 A Nő 20.00 GOOOL 22.00 Boxutca ma- körben © 14.30 Gordon Ramsay 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma es- úr átcuccof ® 22.00 Heti hetes © tőszerelem@2.30Amazon-Azős- szinó 21.00 Híradó 2121.30 Panasz- A Shaolin 36 próbatétele© 2.45 Pri- háromszor © 23.10 Hazahúzó 0.00 gazin 22.45 Truck összefoglaló USA Családi körtien ® 15.00 Jamie vkléte 21.25 Ma este 21.35 Világhíradó 23.00Butiquehotel.hu© erdő foglyai ©3.15 Aktív® könyv 22.00 Vetítő® vátfilmek újratöltve® ATV Híradó 0.30 Havas a pályán 23.45 Női kosárlabda EB-selejtező kikonyhája© A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!