Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-28 / 279. szám
2015. NOVEMBER 28., SZOMBAT SPORT 15 Kecskeméten szólítják majd pályára a Fino társulatát RÖPLABDA NB i. Rangadóval zárja a hónapot a 13 fellépése után is még mindig veretlen Fino-Kaposvár alakulata, hogy aztán belevágjon majd az ugyancsak eseménydús decemberbe (két-két bajnoki, kupameccs és Challenge Kupa-találkozó). Két héttel a kazincbarcikai túrát követően vasárnap 17 órakor Kecskeméten szólítják majd pályára a Demeter-sereget. Bár a nyáron alaposan átalakult a kecskeméti együttes, mégis elverték az ellenben alaposan megerősített barcikai egyletet, ami mindenképpen tiszteletet parancsol. Amúgy a kilenc bajnokijukból nyolcat húztak be - egyedül csak Dágon maradtak alul -, s eddig hat játszmát engedtek át az ellenfeleiknek. Kérdéses Bagics Balázs és Deák Márk játéka.- Azt nem merném kijelenteni, hogy teljesen rendbejött a hátával bajlódó Nagy József és a betegségből felépült Bögöly Gábor, de vállalni tudják a játékot. A csapatkapitány Bagics Balázs szereplése viszont kérdéses, s ugyancsak betegség miatt kidőlt a sorból a liberónk, Deák Márk is - adott gyors helyzetjelentést Demeter György, a Fino-Kaposvár mestere. A társaság mindenesetre szombaton délben újra találkozik egy átmozgató jellegű közös tréning erejéig,- vasárnap pedig a Hírős város felé veszik majd az irányt. Fenyő Gábor Irány Miskolc Az eredeti forgatókönyv alapján szombaton játszották volna az Albrecht Miskolci VSC-MISI-1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB l.-es női találkozót, amit a házigazdák előbb előrehoztak péntekre, hogy aztán áttolják vasárnap 16 órára. Bár a sok utazás miatt aligha lesz friss a kaposvári együttes, mégis jó esélyük van arra, hogy az „Acélvárosban” begyújtsák a bajnoki pontokat. A nyáron meggyengült miskolciak ugyanis eddig mind a nyolc bajnoki fellépésükön alulmaradtak, s összességében csupán két játszmára voltak jók. Fenyő G. I Filipe Mota (a labdával) is sokat tehet a csurgói együttes továbbjutásáért A Magdeburg elleni EHF-kupa visszavágóra készült a héten a Csurgói KK férfikézilabda-csapata. A somogyiakat öt gól választja el a csoportkörbe kerüléstől. Huszár Hajnalka sonline@sonIine.hu KÉZILABDA EHF-KUPA, FÉRFIAK Mag- deburgban egy látványos, gólokban gazdag mérkőzésen maradt alul a somogyi alakulat, és most hazai pályán szeretné kiharcolni a továbbjutást. Hanusz Egont és Székely Martont, a Csurgó két ifjú játékosát kérdeztük, hogy vélekednek az esélyekről.- Már hét elejétől készülünk a visszavágóra - mondta Hanusz Egon. - Igyekszünk kijavítani a Magdeburgban elkövetett hibáinkat, és szeretnénk a legjobb formánkat hozni. Bízom benne, hogy hazai környezetben jó meccset tudunk játszani, persze csurgói sikerrel.- Saját hibáink kijavításával és az ellenfelünk hétközi mérkőzésének elemzésével foglalkoztunk a legtöbbet - folytatta Székely Márton. - Megvannak az ellenlépések elméletben az SC Magdeburg taktikájára, remélem, sikerül ezeket a gyakorlatban is alkalmaznunk, és akkor egy hatalmas csatában mi jöhetünk ki győztesként. A fiatalok optimizmusa biztató, ez akár lehet a siker záloga is. Minden eldől szombaton 18 órakor, amikor a Csurgói KK Nagyatádon, a Városi Sportcsarnokban pályára lép az SC Magdeburg csapata ellen. Három bajnok és egy Magyar Kupa-meccs decemberben Három bajnoki és egy kupameccs vár még idén a Csurgói KK-ra. December 2-án, szerdán Vácra látogatnak Faluvégiék, ahol 18 órakor Magyar Kupameccset játszanak. A bajnokságban december 5-én. szombaton 18 órakor az Eger SBS lesz a vendég, majd december 9-én. szerdán 18 órakor a Sport36-Komló otthonában szerepelnek a somogyiak. Az évet december 12-én. szombaton 18 órakor Nagyatádon a Váci KSE ellen zárja a Sótonyi-csapat. Nagykanizsán álltak dobogóra Az ifik és a serdülők is biztosra mentek ÚSZÁS Nagykanizsán rendezték a II. Somogy és Zala megyei régiós körverseny 2. fordulóját. A Marcali B.Ű.SZ. S.E. 26 versenyzővel vett részt az eseményen. Összesen 20 érmet gyűjtöttek 8 arany, 2 ezüst és 10 bronz elosztásban Legeredményesebb versenyző Tasnádi Martin volt négy első helyezésével, a leányoknál Vass Martina két aranyérmével tűnt ki. Pajor Eszter egy, még Detrich Luca szintén egy elsőséget zsebelhetett be. Eredmények: Tasnádi Martin (2002): 50 m gyors: 1., 50 m hát: 1., 50 m pillangó: 1., 100 m vegyes: 1. Kovács Pál (2003): 50 m hát: ...3., 100 m vegyes: ...2. Sand- rik Ádám (2004): 50 m gyors: ...3., 100 m vegyes: ...3. Stamler Kata (2004): 50 m mell: ...3., Vass Martina (2004): 50 m gyors: 2., 50 m hát: 1., 50 m pillangó: 1., 100 m vegyes: ...3. Pajor Eszter (2006): 50 m hát: 1., 50 m mell: ...3. Detrich Luca (2008): 25 m gyors: L, 25 m hát: ...3. Tóth Csanád Örs (2008): 25 m gyors: ...3., 25 m hát: ...3. óth Zétény (2009): 25 m hát: ...3. A dunaújvárosi közép-dunántúli régiós versenyre első alkalommal érkezett a BBSC háromfős különítménye. Az 50 m-es medencében megannyi egyéni csúcsot és egy dobogós helyezést arattak Lábodi Laura edző tanítványai. Túli Botond (2008) a 100 m gyorsúszásban lett harmadik. Kun Z. RÖPLABDA Sikeresen rajtolt a Varga Péter vezette Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Mű- hely-Fino csapata az országos ifjúsági bajnokságban. A sümegi nyitányon csak a házigazdák tudtak játszmát lopni a kaposváriaktól, míg a pécsieknek és a győrieknek esélyük nem volt erre. Eredmények: RÖAK-Fino-Pé- csi TE-PEAC 3-0 (14,16,13); RÖ- AK-Fino-Győr 3-0 (12, 6, 9); RÖ- AK-Fino-Sümeg 3-1 (-19, 19, 13, Í0). A RÖAK-Fino ifjúsági fiú csapata: Bögöly Gábor, Keen Cameron, Batári Csaba, Kulcsár Adrián, Lassú Ádám, Hanga Bence, Nagy Norbert; Szabó Bence, Kiss Máté, az edzőjük Varga Péter. Az első tornához hasonlóan a második körben is veretlen maradt a Varga Péter által irányított Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely-Fino serdülő fiú együttese; csupán a házigazda pécsieknek engedtek át egy szettet. Eredmények: RÖAK-Fino-Pé- csi TE-PEAC 3-1 (14, -22, 11, 12); RÖAK-Fino-BIRSE 3-0 (11, 10, 24); RÖAK-Fino-TEVA-Gödöllői RC 3-0 (14,17,19). A RÖAK-Fino serdülő fiú csapata: Szabó Bence, Kiss Máté, Szabó Barna, Kovács Dániel, Komáromi Richárd, Csíkvár Máté, Tanai Gergő, Nagy Norbert, Csordás Barnabás, Vimola Márk, az edzőjük Varga Péter. Fenyő Gábor Megnyert rangadóval nyitott az Őrei csapata TEREMLABDARÚGÁS Az első fordulót rendezték a Fürge Nyuszi Focivilág amatőr teremlabdarúgó-bajnokságban. A szennai sportcsarnokban magabiztosan nyert a a Kaposfüred. A Rá- kóczis szülők-WIN Team mecs- csena a második félidő közepén tudott először két góllal meglépni a Rákóczis szülők alakulata, és ezt az előnyt már meg is őrizték a mérkőzés végéig. A QLR PC Bontó alaposan ráijesztett az esélyesebb ellenfelére, a második játékrész feléig jól tartották magukat, sőt többször a vezettek is. A végjátékban aztán a több cserejátékossal rendelkező, frissebben mozgó Partner Kisáruház, a maga javára fordította a mérkőzés végeredményét. A tavalyi bajnok első fellépése nem hozott izgalmakat, így az Alibi biztosan gyűjtötte be mindhárom pontot, a Kapos- fő ellen. A késve érkező Postás csapata nagyszerűen helytállt a jó erőkből álló Investment ellen, akik így alaposan megizzadtak az első három pont megszerzéséért. A nap utolsó meccse hozta az igazi rangadót. Mindkét csapat alaposan kitett magárért és hajtós, színvonalas meccset produkáltak. Külön ki kell emelni, hogy a nagy iram és küzdelem, rendkívül sportszerű játékkal párosult mindkét oldalon, így a csapatok újfent bebizonyították, hogy a nagy tét és a fontos meccs mellett is lehet sportszerűen játszani. A meccset egyébként a szerencsésebb, helyzeteit jobban kihasználó Őrei nyerte 3-2 arányban. ■ Eredmények A Fürge Nyuszi Focivilág Kupa amatőr teremlabdarúgó bajnokság 1. fordulójának eredményei: Kaposfüred SC-Adrenalin FC 7-2; Rákóczis szülők-WIN Team 5-3; QLR PC Bontó-Partner Kisáruház 2-4; Alibi FC-Kaposfő 7-1; Investment-Postás SE 5-2; Orci-PIPELIFE FC3-2. A következő forduló (december 2., szerda) párosítása, 17.30 óra: Ka- posfő-Kaposfüred, 18 óra: WIN Team-ZselicTeam, 18.35 óra: Postás-Rákóczis szülők, 19.05 óra: Partner Kisáruház-Investment, 19.40 óra: PIPELIFE FC- Alibi FC, 20.15 óra: Adrenalin FC-QLR PC Bontó. Ságvári Bence és Tóth Zsombor is bronzéremmel zárta a diák szabadfqgas:uc^^aa^p"iMÍg^Q.t^^i Ötödik lett a sportiskolás csapatöazmPni^*’ BIRKÓZÁSA 2015. év utolsó csapatbajnokságait a leányok részére rendezték meg Esztergomban. A Kaposvári Sport- központ és Sportiskola versenyzői a diák, valamint az utánpótlás korcsoportban is szőnyegre léptek. - Diák csapatunk sorsolása nem volt szerencsés, hiszen a Szigetvári BSE, a Dorogi NC, valamint a Dél-Zselic SE együtteseitől elszenvedett vereségeket követően nem sikerült a csoportból továbbjutniuk - tájékoztatta lapunkat Kajtán László edző, aki Takács László vezetőedzővel közösen készítette fel a sportolókat a korosztályos viadalra. - Az utánpótlás csapat a Törökszentmiklós elleni győzelem után döntetlent birkózott a Dévaványa együttesével, majd a Dorogi NC-től elszenvedett vereség után csoport másodikként továbbjutottak a rájátszásba. Ott ahol mindhárom ellenfelüket (Du- naferr SE, Szigetvári BSE, Túr- keve) legyőzték tanítványaink, és az előkelő ötödik helyen végeztek. A csapatok tagjai: Fáth Bianka, Fáth Laura, Fülöp Kitti, Juhász Kata, Kiss Alexandra, Kiss Kriszti, Márvai Csenge, Máté Petra, Németh Dorina, Péter Adél, Polák Barbara, Rácz Dorottya, Szemesi Barbara, Szera- fin Luca, Takács Dalma. A leány csapatbajnoksággal egy időben a Csömöri Sportcsarnokban rendezték a diák II. korcsoport (2004-2005.) szabadfoA kasisoknál Kiss Alexandra (felül) is győztesként zárta mérkőzését gású országos bajnokságát, amelyen 219 fiatal birkózó lépett szőnyegre a magyar bajnoki címek megszerzése reményében. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola csapata öt versenyzővel vett részt a versenyen, ahol az alábbi eredmények születtek, 26 kg: ...7. Kondi Milán. 46 kg: ...7. Szarka Miklós. 50 kg: ...3. Ságvári Bence. +69 kg: ...3. Tóth Zsombor. Kun Z. Uj sportágban próbálták ki magukat az rg-s leányok A Cristal SC ritmikus gimnasztiká- zói birkózóként is megálltak a helyüket. - A tavalyi szombathelyi Magyar Nagydíjon meghívott vendégként tartottak rg-s bemutatót a lányok. Megtetszett nekik a birkózás és saját sportáguk mellett szabadidejükben jártak edzésre hozzánk. s elsajátították az alapokat, klubunk pedig leigazolta őket. A csapatbajnoksag előtt keményebben is felkészültek és ennek meglett az eredménye. Csak a későbbi bajnok Dorogtól kaptak ki, ez jól mutatja milyen elszántan küzdöttek a sikerért, mindez remélhetőleg a kétkedőket is meggyőzte, hogy érdemes tovább folytatni a közös munkát - foglalta össze a történteket Takács László, a kaposváriak vezetőedzője.