Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-12 / 265. szám

2015. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP g Élelmiszerre kevesebb, mint a felét, egészségügyre a negye­dét, ruhára cirka az ötödét, ok­tatásra a hatodát, szórakozás- ra-kultúrára a kilencedét költ- heti egy somogyi kis faluban élő szegény család, mint egy fővárosi gazdag - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss fogyasztási statisz­tikájából. Vas András andras.vas@mediaworks.hu SOMOGY A Dél-Dunántúlon ha­vonta valamivel kevesebb mint 69 ezer forintból kell gazdálkod­nia egy famíliának átlagban - Somogybán ennél néhány ezer­rel kevesebből ami a három­negyede a közép-magyarorszá­ginak. A legnehezebb helyzet­ben az Észak-Alföldön élők van­nak, nekik 58 ezerből kell kijön­niük, ami a kétharmada a fővá- rosi-Pest megyei átlagnak. Még jelentősebb a különbség a jövedelmi osztályok szerin­ti bontásban: a legszegényebb ötödben - s a megyében sokan ide tartoznak, jóval nagyobb arányban, mint a Dunántúl más részein, illetve Budapesten - mindössze 41 ezer forint a ha­vi fogyasztás, a leggazdagabb 20 százalékban ez több mint há­romszor magasabb, meghaladta a 134 ezret. A KSH adataiból kiderült, míg egy szegény somogyi családnak 13 ezer forint jutott élelmiszer­re egy hónapban, addig egy gaz­dag budapesti 28 ezret költhe­tett - előbbi teljes fogyasztásá­nak harmadát, utóbbi csak ötö­dét fordította erre a célra. Ru­házkodásra ezer forint jutott a megyebeli szegényeknek, a leg­gazdagabbak 4,7-szer ennyit költöttek, rezsire előbbieknek tízezer, utóbbiaknak 27 ezer fo­rint jutott, csak míg egy somo­gyi szegénynek ez a költségei­nek negyedét jelentette, a tehe­tős fővárosiaknak a közel há­romszoros összeg is csak az ötö­dét. Még kiugróbb a különbség a szórakozásra-kultúrára jutó summák között, hiszen az 1200 forinttal szemben 10,8 ezer áll, ami kilencszeres differencia, de óriási eltérés mutatkozik az ok­tatásra jutó összegek - 238, il­letve 1283 forint - között is. Jelentős a különbség az élel­miszer-kiadások megoszlása között is. A legtehetősebbek - s ez a változatosabb, egészsége­sebb étkezésre utal - arányai­ban ötödével kevesebbet költe­nek zsiradékra és kenyérre, vi­szont negyven százalékkal töb­bet gyümölcsre és két és félszer annyit halfélékre, mint a sze­gények. Emellett természete­sen más minőségben is gon­dolkodott egy gazdag főváro­si család: kenyeret és cereáli- ákat 26, húst és halat 14, zöld­ségeket 13, gyümölcsöket 10 százalékkal drágábban vehe­tett, mint egy megyebeli sze­gény família. Húsból a sertés­nél másfélszeres a különbség a tehetősebbek javára, akik kö­zel fél kilóval többet fogyasz­tanak baromfihúsból, illetve szalámifélékből is, a szalonna és a felvágott mennyiségében viszont nincs jelentős különb­ség. A legtehetősebbek - s ez s változatosabb, egészségesebb j étkezésre utal - arányaiban [ ötödével kevesebbet költenek I zsiradékra, kenyérre, s negyven | százalékkal többet gyümölcsre] Informatikusnak áll a világ Az informatikai, a műszaki, gazdaságtudományi, illetve or­vos- és egészségtudományi képzésen végzettek számíthat­nak a legmagasabb fizetésre a legfrissebb statisztikák alap­ján, a legnehezebb pedig a ter­mészet-, bölcsész-, agrár- és társadalomtudományi diplo­mával elhelyezkedni. A kezdő fizetések alapján agrar végzettséggel nettó 150 ezer, bölcsészként 155-170 ezer, ter­mészettudományi papírral 152 -186 ezer, orvosként 160-190 ezer, jogászként 178 ezer, ren­dészeti és katonai diplomával 180 ezer, közgazdászként 205 -222 ezer,mérnökként 207- 230 ezer, míg informatikusként 246-266 ezer forintot lehet ke­resni. Egy főre jutó fogyasztási kiadás (Ft) Közép-Mo. Közép-Dtúl Ny.-Dtúl D.-Dtúl É.-Mo. É.-Alf. D.-Alf. Élelmiszer 19816 20637 19654 18518 19516 18157 18602 Szeszes ital, dohányáru 3282 2 981 1622 2100 2 579 2 069 1906 Ruházat 2 868 2 277 1691 1869 1678 1511 2 591 Lakásfenntartás 20130 16 870 17 309 15 647 13 991 13 700 15 613 Egészségügy 4081 3620 4 752 3168 2 657 2 997 3614 Közlekedés 10950 9332 9392 8 776 6008 5 203 5 966 Hírközlés 6117 5137 4 757 4140 4 035 3750 4 542 Kultúra, szórakozás 6492 3694 3973 3035 2168 2 027 2 477 Oktatás 859 875 348 208 179 165 432 Vendéglátás 4 688 2 563 2 064 2 432 1805 1460 2 587 Egyéb szolgáltatások 6941 6709 7 832 6048 4 840 4 886 5336 Az élelmiszer-kiadás arányai (%) Kenyérfélék 13,4 14,3 14,8 15,5 14,5 15,2 14,7 Hús 25,3 28,6 28,0 26,4 28,0 29,2 29,5 Hal 1,3 1,1 0,9 1,2 0,9 0,7 0,7 Tej, tejtermék, tojás 17,1 16,9 15,6 16,2 15,6 15,1 16,0 Olajok, zsiradékok 4,0 3,9 4,1 3,6 4,6 4,5 4,4 Gyümölcs 8,9 7,2 7,5 6,3 6,8 6,5 7,1 Zöldség, burgonya 11,1 9,5 9,7 10,9 9,8 9,0 9,8 Cukor, édességek 5,2 5,1 5,2 5,3 5,0 5,0 4,9 Egyéb élelmiszer 3,3 3,7 4,4 5,9 4,2 4,2 2,7 Kávé, tea, kakaó 3,3 3,1 3,6 2,8 3,2 3,6 3,4 Ásványvíz, üdítők 7,1 6,6 6,1 5,9 7,3 7,1 6,7 Forrás: KSH/SH-gyűjtés Szén-monoxid: méigezés miatt kórházban a házaspár MARCALI Szén-monoxid mérge­zés gyanújával vittek kórházba a mentők három embert kedden este az egyik családi házból. A tűzoltók magas gázkoncentrációt mértek, ezért a gáz- és kémény­seprő-szolgáltató szakembereit is a helyszínre riasztották. Egy is­merős talált rá a családi ház nap­palijában az eszméletlen tulajdo­nosokra, azonnal kinyitotta az ablakokat és tárcsázta a 105-ös segélyhívót. A tűzoltók a sérül­teket légzőkészülék használata mellett az épületből kimentették és átadták a mentőknek, akik sú­lyos szén-monoxid mérgezést ál­lapítottak meg, s kórházba szállí­tották a házaspárt. A bejelentő - aki a sérülteket megtalálta - enyhe mérgezést szenvedet, ezért megfigyelésre őt is kórházba vitték. Még a szel­lőztetés után is magas gázkon­centrációt mértek. Harsányi M. Versek, dalok a teremtő dicsőségéről KAPOSVÁR Versek hirdették Isten dicsőségét, szeretetét, a benne va­ló vigasztalás és erőnyerés lehe­tőségét a kaposvári evangélikus templomban a közelmúltban. A keresztyén költők országos talál­kozóján a szervező Balassa Jenő, dombóvári presbiter igei köszön­tését Pongrácz Máté kaposvári lelkipásztor áhítata követte; az élő hit erejére, Isten személyes meg­ismerésére hívta fel a jelenlévők figyelmét. A zenés irodalmi dél- előttön a gyülekezet énekkara szolgált, Hricó Iván kántor pe­dig orgonamuzsikájával terem­tett különleges hangulatot. Az ország minden tájáról, sőt még külföldről (Regensburgból) is jöttek a találkozóra. Gamos A. SMS GYERMEKNEVELÉS: Szerintem a legfőbb probléma mi vagyunk, mi felnőttek mi szülők. Nem vagyunk képesek kordá­ban tartani gyermekeinket. Ahogy én látom, már nincs különbség nagyon az elvált és a családban élő gyerekek problémái között, mivel ha családban vagy szakadt csa­ládban Is nevelkedik a gyerek akkor is a szülők mintáját fogja követni. És ha mi szülők problémásak vagyunk, akkor a gyerekeink is azok lesznek. BODOBÁCS: Házunk előtt álló hársfákon évek óta számos bodobács bogár lakik! Megszok­tam őket, mint ahogy a folya­matos kórházépítés miatti zajt, port, kellemetlenséget. Mielőtt a szárítóállványt behozom az er­kélyről, átnézem, lerázom a mo­sott ruhákról a „nem kívánatos vendégeket”. Á legkedvesebb szórakozásuk: ketten-hárman a kaputelefonon pihennek. S va­lami megmagyarázhatatlan, kü­lönleges oknál fogva a „kettes” számot szeretik. Ott sütkérez­nek, dörzsölgetik lábacskáikat. Ezzel jeleznek; talán az erkély, ablak helyett a bejárati ajtón óhajtanak berepülni???? Vagy csupán véletlen, hogy pont a középső számsoron pihennek?? A napokban szép verőfényes délután beszélgettünk hárman szomszédasszonyok, amikor halljuk a belső lépcsőházban szól a kaputelefon, s nem áll ott senki. Senki sem, csak ŐK A BOGARAK ugyancsak a kettes számon. NYUGDÍJAS GONDOLKODÁS: Sosem tudom végignézni a a Showder Klub kabarét. A kezdési idő­ponttal nincs gond. Nem tudok kibékülni, nem tudom elfogadni szörnyű, nyomdafestéket nem tűrő poénokat. Nyomdafesték??? sajnos Kaposváron a nagy múltú nyomda is bezárt.... Meg­őszültem, eljárt felettem az idő. Elmondhatom „haladó” nyug­díjas vagyok, Senior tornára já­rok, net-nagyi tanfolyamon bő­vítettem tudásomat. Miért kell a káromkodós, abszcén szavakkal fűszerezni egy vidám műsort. Miért kell ugyanilyen módon szinkronizálni a filmeket. Miért kell, kinek kell ez?? Virtuális élethez elengedhetetlen?? Mint ahogy az is természetes, hogy fiatalok okos telefonnal a kezük­ben fellöknek, vagy akadályoz­zák, veszélyeztetik gyalogos autósok közlekedését? Székely- né Fehér Éva ÉSZREVETTÜK Szorult helyzetben LIBICKOZMA A település külterületén internetkábelnek ástak gödröt, melynek két szürkemarha esett áldozatául szerdán. A másfél méter mély gödör foglyait a marcali hivatásos tűzoltók mentették ki. A mun­kagödröt kicsit megszélesítették, körbeásták és mentőkötél segítsé­gével kihúzták a rémült állatokat. Az ijedtségen túl szerencsére nem esett bajuk a szürke marháknak. POSTÁNKBÓL MÉRGEK, MENEKÜLTEK ÉS HASONLÓ MEGLEPETÉSEK N em tudom, ki hogy van a mára állandósuló fi­gyelmetlen kijelenté­sekkel, cselekvésekkel. Újabb és újabb meglepetés éri az em­beriséget a félrevezető fecsegé­sekkel, felkészületlen kijelenté­sekkel. Köztük van a WHO megle­petésszerű és legalább annyi­ra tudatlan kijelentése a hú­sok fogyasztásáról. Nem az ál­lati vagy növényi élelmiszerek a veszélyesek, hanem az, ahogy megtermeltetik. A kismillió mér­gek hozzáadásával lettek mára mérgezőek. Ma a mennyiség ter­meltetése az elsődleges, ami tudjuk, hogy a minőség rovásá­ra megy. A romákról, az ő életükről és integrációjáról is másképp kel­lene gondolkodni, mint ahogy eddig történt, és végre illene megoldást találni erre a helyzet­re, amely egész társadalmunk­ra hatással van. A jelenlegi élet­formájukért nem őket kellene hibáztatni, mivel lehetne jobb is számukra, hanem azokat, akik ezt a jelenlegi életformát megte­remtették, és ma is megengedik nekik. Ezen az úton nem lehet felzárkóztatni őket. A migráció terén is sok félre­vezető fecsegés van, ami csak hátráltatja a valós megoldást. Magára a klímaváltozásra - ami az egész világot érinti - akarják ráfogni, valamint a háborúra ami a világon van, nemcsak ab­ban a térségben zajlik. Ez nem más, mint a 21. század honfog­lalása. Az óraátállítás hatalmas bio­lógiai károkat okoz. Magát az idő folyamatát, múlását egy ez­red másodperc töredékével sem lehet befolyásolni, mivel amit el­veszel tőle reggel, azt visszave­szi este. Sajnos mára az állatösztön sok esetben, sok ember eszétől többet ér. Az időszámítás óta új­ból az emberiség életében ha­marosan eljön a 2015-ös ka­rácsony, majd egy újabb év, a 2016-os. Jó lenne végre, hogy a kel­lemes karácsony ünnepe, és a boldog új év kívánságai, ne csak szavakban, kívánságban maradjanak, hanem jöjjön el minden ember számára való­ságban is. Barcza János Somogyszil 4 V K1ÉMíiíí^®[? QSMb flQOS ® ÖDOUsfeí DuDBödE © mf ■ a 4*,: ijr ■ - ■ »/ / "Y Könyv helyett m, szalonna ¥-í#

Next

/
Oldalképek
Tartalom