Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-25 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám
g INTERJÚ 2015. OKTÓBER 25., VASÁRNAP Ónodi Eszternek a színházra ugyanúgy szüksége van, mint filmes feladatokra. Szerinte az Anyám és más futóbolondok a családból azért is lesz népszerű, mert hozzá hasonlóan sokan a saját családjuk történetére ismerhetnek benne. „Boldogság, ami mostanában van” Ónodi Eszter megint évek óta lubickol a filmes munkáiban és a szakmai elismerésekben. Ennek ellenére azt reméli, még nem ért a szakmai csúcsra, de legalábbis kitart még jó darabig a mostani széria, esetleg kicsit még több színházi feladattal. Fábos Erika- Lajos, pakolunk! - ez huszonhét- szer hangzik el a november 4-én mozikba kerülő Anyám és más futóbolondok a családból című új filmjében. Ehhez képest ön gyerekkora óta ugyanazon a környéken él. Mindenben ennyire ragaszkodó?- Egyrészt igen, szeretem a bevált dolgokat. Megnyugtat a környék, erősen kötődöm hozzá és nagyon tud hiányozni, ha távol vagyok tőle. Másrészt azért a mai kor szerencsére más, mint a filmben megidézett világ. Azért, ha néha teljesen őrültnek is tetszik a jelen, még*mindig biztosabb és biztonságosabb, mint a múlt század közepének Budapestje volt.- A film alaptörténete szerint négy női generáció szövevényes sorsát követhetjük nyomon. Az ön családjában mennyire meghatározóak a nők?- Nagyon. Édesanyám statikus tervezőmérnök, szóval egész gyermekkoromban azt láttam, hogy sok okos férfi között kell talpon maradnia és érvényesíteni az akaratát. Az apai nagyanyám azonban, ha lehet még nála is erősebb nő, aki kortársa az általam alakított Bertának. Ő is a háború miatt menekült a Felvidékről Budapestre, ő is itt találta meg a nagy szerelmet: a nagypapámat. Neki is kemény munkával kellett biztosítania a család boldogulását, csak nem egy kalapos műhelye volt, hanem varrt. Szóval nem volt nehéz beleélni magam és szerintem azért szólít meg sokakat majd ez a film, mert sokan lesznek, akik a saját családtörténetükre, párhuzamokra ismerhetnek benne.- Ebben a filmben 16 és 60 év között alakít egy női szerepet, miközben tavaly negyven lett. Milyen érzés volt ez? Nem tart attól, hogy halad az idő és majd egyre kevesebb feladata lesz?- Egyelőre még .szusszanásnyi időm sincs ezen gondolkodni, any- nyi a feladat. Másrészt ez már változott sokat, főleg nálunk a Katonában. Nem feltétlenül kor szerint vannak leosztva a szerepek. A kortárs darabok esetében nem annyira klasszikus ez az életkorhoz kötöttség. Mivel ezek az előadások sokkal összetettebbek, így átjárhatóbbak a szerepek.- Ha már a klasszikus színházat említi, a Katonát inkább a főként kortárs darabok jellemzik. A klasszikusokat sosem hiányolta a pályájából?- Fiatalabb koromban még volt, hogy azt éreztem, hogy de jó lenne több klasszikust játszani. Azóta ezt már kinőttem, másrészt elfogadtam, hogy ez nem kifejezetten az a hely. A mi közönségünk azt szokta meg, hogy frissen itt és most módon reagálunk fontos kérdésekre legyen az kortárs vagy klasszikus, ezenkívül sok ősbemutatónk van. Ebben az évadban, pont így van, játszom egy kortárs orosz darabban, Részegek címmel és benne leszek egy klasszikusban is. A Kamrában, Shakes- peare-től, az Ahogy tetsziket adjuk elő, igaz attól nem félek, hogy túlzottan rizsporos lesz majd.- Pályakezdése óta a Katona társulatának a tagja. Sosem volt késztetése, hogy változtasson?- Engedtek vendégeskedni, ez segített. De azért ez a színház egy nagyon erős kezdés-. Ha néha elbizonytalanodom és bajom van, csak körülnézek és rendszerint azzal áltatom magam, hogy nincs még egy olyan hely, ahol ilyen jó dolgom lehetne és megnyugszom.- Tavaly a Swing című filmben játszotta a főszerepet, most itt az Anyám és más futóbolondok a családból, közben jön november 5-től az HBO-n az Aranyélet, aminek szintén a főszerepét bízták önre. Sok a filmes munkája a színházi szerepek mellett. Melyik áll közelebb a szívéhez?- Örülök ennek a szériának, hiszen .tudatában vagyok annak, hogy még abban a szerencsés életkorban mozgok, amikor sokféle karaktert és szerepet elbírok a huszonévestől az idősebb szerepekig. Nagyon szeretek filmezni, de színpad nélkül sem tudnám elképzelni magam. Furcsa kölcsönhatásban van a két dolog. A színház szakmailag olyan kihívások elé állítja az'embert, amire filmforgatókönyvben ritkán van példa. Nekem a színpad, a Katona egy minőségellenőr a szakmai életemben. Egy olyan mérték, ami segít abban, hogy ne satnyul- jak semmilyen körülmények között. Szerencsére az elmúlt években a fdmes munkáim nem ilyenek voltak, mégis nagyobb kihagyás után zavarban vagyok, nincs a helyén a hangom a színpadon és a filmen is kell egy idő, amíg a nagyobb gesztusokból visszaállok és megtalálom magam. Szeretem, hogy mindkettő van és hogy teljesen más eszközöket kíván a film, mintha csak a fedőneve lenne az, hogy színész’- A magyar film mostanában elég jó korszakát éli. Rengeteg fesztiválsiker volt az elmúlt két évben. Mit gondol, mindez a mozikban is helyére teszi a filmek megbecsültségét, visszahozza a moziba a nézőket?- Nagyon drukkolok ezért, de azért ezek a mai nézőszámok az internetes letöltések és a televíziós vetítések nélkül elég becsapósak, nem reális értéket mutatnak. Ma már sokan inkább megvárják azt, amíg a tévébe kerül egy film, sokan nézik meg úgy, hogy valahonnan megszerzik. A be- vállaltan szórakoztató közönségfilmeknek nyilván eggyel köny- nyebb, mint az úgynevezett művészfilmeknek, amelyek nem a 19-29 éves korosztálynak készülnek. Az Aglaja idején tapasztaltam, hogy mennyire sokat számít, ha beindul a film körül egy fesz- tiválos út és sikeres lesz. Azt például itthon nagyon kevesen látták a mozikban. A monte-carlói díjátadó után kezdték el kérdezgetni tőlem, hogy hol és mikormutatják be a filmet, én meg csak azt tudtam mondani, hogy úgy két hónapja már le is került a műsorról.- A Katona József Színház híresen bevállalós, ha közéleti kiállásról van szó. Ónodi Eszter viszont nem tartozik azok közé a színészek közé, akik civilben ilyen ügyekben megszólalnának. Tudatos döntés, hogy kerüli ezeket a helyzeteket?- Egyfelől igen, mert nem vagyok az a megmondó ember alkat. Nekem az nem megy, hogy valós tudás nélkül csak divatból, vagy a díszlet szintjén gesztust tegyek. Másrészt nem is találkozom olyan irányzattal a közéletben, ami nekem felvállalható lenne. Pedig figyelemmel kísérem, de nincs olyan közösség, amit teljes mellszélességgel, meggyőződéssel támogatnék. Társadalmi, civil ügyek mellé viszont eddig is kapható voltam, jószolgálati nagykövete vagyok például az Európa Alapítványnak, tehát tehetség- gondozás, sérült gyerekek, szociális nehézségekkel küzdő csoportok, kerékpáros érdekek mellett kiálltam, ilyen értelemben van bennem civil kurázsi, de politikáról nagyon nehezen beszélek. Úgy érzem, nekem ezeket a dolgokat máshol, másként kell felvállalnom, a színházon kívül nem. Névjegy: 1973. FEBRUÁR 17-ÉN született Budapesten. az ELTE angol-magyar szakán tanult és szerzett bölcsészdiplomát. felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Főiskolára Zsámbéki Gábor osztályába. Már harmadéves főiskolásként megkapta első főszerepét a Katona József Színházban (Shakespeare: Szeget szeggel) és belekóstolt a film világába is a Glamour című filmben (amely a Filmszemlén fődíjat nyert). a Katona József Színház tagja, de számos helyen vendégszerepei is. számtalan filmben is szerepel és szinkronizál. Monte-Carlóban elnyerte az Arany Nimfa díjat, legjobb női főszereplőként, az Aglaja című filmben nyújtott alakításáért. Keszég László színész-rendező, fiuk: Zsigmond 2006-ban született.- Pedig az elmúlt években a színház a politika és a közbeszéd középpontjába került, nagyon sok szó esik róla. Mit gondol, ez növelte vagy csökkentette a súlyát?- A színház súlya 20-30 évvel ezelőtt talán komolyabb volt, mint manapság. Rengeteg a színház, rengeteg az előadás, néhány évtizede még jobban odafigyeltek egy-egy darabra, egy-egy alakításra. Feltűnt, volt idő rá. Manapság akkora a zaj ebben a térben is, hogy nehéz valódi figyelmet kiharcolni, inkább csak botrányok vannak. Ami a színház szerepét illeti, arról azt látom, hogy az elmúlt egy-két évben változott, egyfajta szelep lett. Nálunk a Katonában is egyre többen vannak és igénye van az embereknek, hogy a színház reagáljon a körülöttünk zajló világra, feszegessen társadalmi kérdéseket. Vannak olyan előadásaink, amikor nagyon kézzel fogható az a fajta nézői attitűd, hogy gyorsan értik és reagálnak a párhuzamokra mindennapjaink és a színpadon látottak között.- Az Aranyélet című HBO sorozat érdekes módon egy túlhajszolt család problémáiról szól. Jogos a kérdés, hogy ennyi feladat mellett mekkora erőfeszítés a családot összeegyeztetni a munkával?- Szerintem nem nehezebb, csak nagyobb szervezést igényel, mint egy átlag család esetében, amikor a párom éppen vidéken rendez. Szerencsére ebben nagyon jó hozzám a családom. Most éppen az apukám segít Zsigmond körül sokat. Amúgy nem annyira misztikus ez, mint sokan gondolják. Amikor úgy van időm a színház mellett, én viszem iskolába, edzésre, zeneiskolába a fiamat, mint bármelyik anyuka. Én is igyekszem a lehető legtöbb időt a gyerekemmel, a párommal tölteni. Nagyon szívesen főzök, sütök nekik és imádom azokat az estéket, amikor nem játszom és együtt lehetünk, akár egy „normális” család. Most még hátra van a filmbemutató körüli felhajtás, de november végére úgy tervezem, lesz közös időnk kicsit hármasban pihenni, amit már én is alig várok.- Egy női divatmagazin címlapján láttam a napokban. Milyen stílus áll közel civilben önhöz ha az öltözködésről van szó?- Amikor ilyen forgatásokkal, munkával túlzsúfolt időszak van, mint a mostani, ez teljesen praktikusan működik. Reggel hatkor indulok otthonról és egy óra múlva már jelmezben vagyok. Szóval nem gondolom túl, az első kezem ügyébe kerülő pulóvert húzom fel, farmer, tornacipő és indulás. Ha valami kiöltözős eseményre megyek, nagyon szívesen választok magyar divattervezőktől, ha tehetem és ebben elismerés is van a részemről a munkájuk iránt. A hétköznapokon elegáns, finom nőcis dolgokhoz csak ritkán van kedvem. Inkább a meglepő, vagány, de nőies darabokat kedvelem.- Nyilván egy színésznőnél ez sokat számít. Hogyan tartja karban magát? Valami csodálatos villámdiétával, vagy inkább fegyelmezetten odafigyel?- Egy olyan hedonista ember számára, mint amilyen én vagyok, ez csak következetesen megy. Erre törekszem, hiszen mi színészek valóban a testünkkel dolgozunk, az a legfontosabb kellékünk, amiért felelőséggel tartozunk és ezt érzem is. Mondjuk Berta szerepében a mostani filmben megengedhettem magamnak némi kerekebb formát, a 30-as 40-es évek szépségideáljának megfelelően. Az Aglajára viszont ilyen szempontból is komoly rákészülésre volt szükség. Akkor rendszeresen sportoltam, edzettem. Ennyi idős korára persze az ember már ismeri annyira önmagát, hogy tudja, miként tud leggyorsabban néhány kilótól megszabadulni. Nem egy ördöglakat ez, nekem a kevés szénhidrát, sok zöldség, gyümölcs és rendszeres mozgás párosítás a leghatékonyabb. Ha mozgásról van szó, akkor az már hosz- szú ideje a futást jelenti és amikor csak lehet, biciklivel közlekedem. Mindegyik nagyon jó arra is, hogy kiürítsem a fejem. Aztán éyente kétszer tartok tisztítókúrát és ha ezt be tudom tartani, akkor nincsenek nagyobb bajok. Azt viszont tapasztalom, hogy ahogy megy az idő, egyre nagyobb figyelem és erőfeszítés kell leadni, visszafele ellenben könnyebben jönnek a kilók.- Vastaps díjat kapott a színházban a múlt évadban, előtte Monté Cáriéban nyert nagydíjat az Aglajával, most itt vannak ezek a címszerepek. Élete formáját futja éppen?- Remélem nem, elszomorítana, hiszen az azt jelentené, hogy innen már nincs feljebb, csak lefele. Nem is a hatalmasabb csúcsot vágynám, mert boldogság, ami mostanában van. Mondjuk, hogy maradjunk a hegynél, akkor egy olyan Badacsony típusút választanék, egy szélesebb platóval, az akkor úgy rendben lenne. Az arányokon aztán a színház javára változtatnék kicsit, de soha rosszabb ne legyen. i
