Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-25 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 40. szám

g INTERJÚ 2015. OKTÓBER 25., VASÁRNAP Ónodi Eszternek a színházra ugyanúgy szüksége van, mint filmes feladatokra. Szerinte az Anyám és más futóbolondok a családból azért is lesz népszerű, mert hozzá hasonlóan sokan a saját családjuk történetére ismerhetnek benne. „Boldogság, ami mostanában van” Ónodi Eszter megint évek óta lubickol a filmes munkáiban és a szakmai elismerésekben. Ennek ellenére azt reméli, még nem ért a szakmai csúcsra, de legalábbis kitart még jó darabig a mostani széria, esetleg kicsit még több színházi feladattal. Fábos Erika- Lajos, pakolunk! - ez huszonhét- szer hangzik el a november 4-én mozikba kerülő Anyám és más fu­tóbolondok a családból című új filmjében. Ehhez képest ön gyerek­kora óta ugyanazon a környéken él. Mindenben ennyire ragaszkodó?- Egyrészt igen, szeretem a be­vált dolgokat. Megnyugtat a kör­nyék, erősen kötődöm hozzá és nagyon tud hiányozni, ha távol vagyok tőle. Másrészt azért a mai kor szerencsére más, mint a film­ben megidézett világ. Azért, ha néha teljesen őrültnek is tetszik a jelen, még*mindig biztosabb és biztonságosabb, mint a múlt szá­zad közepének Budapestje volt.- A film alaptörténete szerint négy női generáció szövevényes sorsát követhetjük nyomon. Az ön csa­ládjában mennyire meghatározó­ak a nők?- Nagyon. Édesanyám stati­kus tervezőmérnök, szóval egész gyermekkoromban azt láttam, hogy sok okos férfi között kell tal­pon maradnia és érvényesíteni az akaratát. Az apai nagyanyám azonban, ha lehet még nála is erő­sebb nő, aki kortársa az általam alakított Bertának. Ő is a hábo­rú miatt menekült a Felvidékről Budapestre, ő is itt találta meg a nagy szerelmet: a nagypapámat. Neki is kemény munkával kellett biztosítania a család boldogulá­sát, csak nem egy kalapos műhe­lye volt, hanem varrt. Szóval nem volt nehéz beleélni magam és sze­rintem azért szólít meg sokakat majd ez a film, mert sokan lesz­nek, akik a saját családtörténe­tükre, párhuzamokra ismerhet­nek benne.- Ebben a filmben 16 és 60 év kö­zött alakít egy női szerepet, miköz­ben tavaly negyven lett. Milyen ér­zés volt ez? Nem tart attól, hogy halad az idő és majd egyre keve­sebb feladata lesz?- Egyelőre még .szusszanásnyi időm sincs ezen gondolkodni, any- nyi a feladat. Másrészt ez már vál­tozott sokat, főleg nálunk a Kato­nában. Nem feltétlenül kor sze­rint vannak leosztva a szerepek. A kortárs darabok esetében nem annyira klasszikus ez az életkor­hoz kötöttség. Mivel ezek az elő­adások sokkal összetettebbek, így átjárhatóbbak a szerepek.- Ha már a klasszikus színházat em­líti, a Katonát inkább a főként kor­társ darabok jellemzik. A klasszi­kusokat sosem hiányolta a pályá­jából?- Fiatalabb koromban még volt, hogy azt éreztem, hogy de jó len­ne több klasszikust játszani. Az­óta ezt már kinőttem, másrészt el­fogadtam, hogy ez nem kifejezet­ten az a hely. A mi közönségünk azt szokta meg, hogy frissen itt és most módon reagálunk fontos kér­désekre legyen az kortárs vagy klasszikus, ezenkívül sok ősbe­mutatónk van. Ebben az évadban, pont így van, játszom egy kortárs orosz darabban, Részegek cím­mel és benne leszek egy klasszi­kusban is. A Kamrában, Shakes- peare-től, az Ahogy tetsziket ad­juk elő, igaz attól nem félek, hogy túlzottan rizsporos lesz majd.- Pályakezdése óta a Katona társu­latának a tagja. Sosem volt készte­tése, hogy változtasson?- Engedtek vendégeskedni, ez segített. De azért ez a színház egy nagyon erős kezdés-. Ha néha el­bizonytalanodom és bajom van, csak körülnézek és rendszerint azzal áltatom magam, hogy nincs még egy olyan hely, ahol ilyen jó dolgom lehetne és megnyugszom.- Tavaly a Swing című filmben ját­szotta a főszerepet, most itt az Anyám és más futóbolondok a csa­ládból, közben jön november 5-től az HBO-n az Aranyélet, aminek szintén a főszerepét bízták önre. Sok a filmes munkája a színházi szerepek mellett. Melyik áll köze­lebb a szívéhez?- Örülök ennek a szériának, hi­szen .tudatában vagyok annak, hogy még abban a szerencsés életkorban mozgok, amikor sok­féle karaktert és szerepet elbírok a huszonévestől az idősebb szere­pekig. Nagyon szeretek filmezni, de színpad nélkül sem tudnám el­képzelni magam. Furcsa kölcsön­hatásban van a két dolog. A szín­ház szakmailag olyan kihívások elé állítja az'embert, amire film­forgatókönyvben ritkán van pél­da. Nekem a színpad, a Katona egy minőségellenőr a szakmai életemben. Egy olyan mérték, ami segít abban, hogy ne satnyul- jak semmilyen körülmények kö­zött. Szerencsére az elmúlt évek­ben a fdmes munkáim nem ilye­nek voltak, mégis nagyobb kiha­gyás után zavarban vagyok, nincs a helyén a hangom a színpadon és a filmen is kell egy idő, amíg a na­gyobb gesztusokból visszaállok és megtalálom magam. Szeretem, hogy mindkettő van és hogy telje­sen más eszközöket kíván a film, mintha csak a fedőneve lenne az, hogy színész’- A magyar film mostanában elég jó korszakát éli. Rengeteg fesztivál­siker volt az elmúlt két évben. Mit gondol, mindez a mozikban is helyé­re teszi a filmek megbecsültségét, visszahozza a moziba a nézőket?- Nagyon drukkolok ezért, de azért ezek a mai nézőszámok az internetes letöltések és a televízi­ós vetítések nélkül elég becsapó­sak, nem reális értéket mutatnak. Ma már sokan inkább megvár­ják azt, amíg a tévébe kerül egy film, sokan nézik meg úgy, hogy valahonnan megszerzik. A be- vállaltan szórakoztató közönség­filmeknek nyilván eggyel köny- nyebb, mint az úgynevezett mű­vészfilmeknek, amelyek nem a 19-29 éves korosztálynak készül­nek. Az Aglaja idején tapasztal­tam, hogy mennyire sokat számít, ha beindul a film körül egy fesz- tiválos út és sikeres lesz. Azt pél­dául itthon nagyon kevesen látták a mozikban. A monte-carlói díját­adó után kezdték el kérdezgetni tőlem, hogy hol és mikormutatják be a filmet, én meg csak azt tud­tam mondani, hogy úgy két hó­napja már le is került a műsorról.- A Katona József Színház híre­sen bevállalós, ha közéleti kiállás­ról van szó. Ónodi Eszter viszont nem tartozik azok közé a színészek közé, akik civilben ilyen ügyekben megszólalnának. Tudatos döntés, hogy kerüli ezeket a helyzeteket?- Egyfelől igen, mert nem va­gyok az a megmondó ember al­kat. Nekem az nem megy, hogy valós tudás nélkül csak divatból, vagy a díszlet szintjén gesztust tegyek. Másrészt nem is találko­zom olyan irányzattal a közélet­ben, ami nekem felvállalható len­ne. Pedig figyelemmel kísérem, de nincs olyan közösség, amit tel­jes mellszélességgel, meggyőző­déssel támogatnék. Társadalmi, civil ügyek mellé viszont eddig is kapható voltam, jószolgálati nagy­követe vagyok például az Európa Alapítványnak, tehát tehetség- gondozás, sérült gyerekek, szoci­ális nehézségekkel küzdő csopor­tok, kerékpáros érdekek mellett kiálltam, ilyen értelemben van bennem civil kurázsi, de politi­káról nagyon nehezen beszélek. Úgy érzem, nekem ezeket a dolgo­kat máshol, másként kell felvállal­nom, a színházon kívül nem. Névjegy: 1973. FEBRUÁR 17-ÉN született Budapesten. az ELTE an­gol-magyar szakán tanult és szerzett bölcsészdiplomát. felvételt nyert a Szín­ház-és Filmművészeti Főisko­lára Zsámbéki Gábor osztályá­ba. Már harmadéves főiskolás­ként megkapta első főszere­pét a Katona József Színházban (Shakespeare: Szeget szeggel) és belekóstolt a film világába is a Glamour című filmben (amely a Filmszemlén fődí­jat nyert). a Katona József Szín­ház tagja, de számos helyen vendégszerepei is. számtalan filmben is szerepel és szinkro­nizál. Monte-Carlóban el­nyerte az Arany Nimfa díjat, legjobb női főszereplőként, az Aglaja című filmben nyújtott alakításáért. Keszég László szí­nész-rendező, fiuk: Zsigmond 2006-ban született.- Pedig az elmúlt években a szín­ház a politika és a közbeszéd kö­zéppontjába került, nagyon sok szó esik róla. Mit gondol, ez növelte vagy csökkentette a súlyát?- A színház súlya 20-30 év­vel ezelőtt talán komolyabb volt, mint manapság. Rengeteg a szín­ház, rengeteg az előadás, néhány évtizede még jobban odafigyel­tek egy-egy darabra, egy-egy ala­kításra. Feltűnt, volt idő rá. Ma­napság akkora a zaj ebben a tér­ben is, hogy nehéz valódi figyel­met kiharcolni, inkább csak bot­rányok vannak. Ami a színház szerepét illeti, arról azt látom, hogy az elmúlt egy-két évben változott, egyfajta szelep lett. Ná­lunk a Katonában is egyre töb­ben vannak és igénye van az em­bereknek, hogy a színház reagál­jon a körülöttünk zajló világra, feszegessen társadalmi kérdése­ket. Vannak olyan előadásaink, amikor nagyon kézzel fogható az a fajta nézői attitűd, hogy gyor­san értik és reagálnak a párhu­zamokra mindennapjaink és a színpadon látottak között.- Az Aranyélet című HBO sorozat ér­dekes módon egy túlhajszolt csa­lád problémáiról szól. Jogos a kér­dés, hogy ennyi feladat mellett mekkora erőfeszítés a családot összeegyeztetni a munkával?- Szerintem nem nehezebb, csak nagyobb szervezést igényel, mint egy átlag család esetében, amikor a párom éppen vidéken rendez. Szerencsére ebben na­gyon jó hozzám a családom. Most éppen az apukám segít Zsigmond körül sokat. Amúgy nem annyi­ra misztikus ez, mint sokan gon­dolják. Amikor úgy van időm a színház mellett, én viszem isko­lába, edzésre, zeneiskolába a fia­mat, mint bármelyik anyuka. Én is igyekszem a lehető legtöbb időt a gyerekemmel, a párommal töl­teni. Nagyon szívesen főzök, sü­tök nekik és imádom azokat az estéket, amikor nem játszom és együtt lehetünk, akár egy „nor­mális” család. Most még hátra van a filmbemutató körüli felhaj­tás, de november végére úgy ter­vezem, lesz közös időnk kicsit hármasban pihenni, amit már én is alig várok.- Egy női divatmagazin címlapján láttam a napokban. Milyen stílus áll közel civilben önhöz ha az öltöz­ködésről van szó?- Amikor ilyen forgatásokkal, munkával túlzsúfolt időszak van, mint a mostani, ez teljesen prak­tikusan működik. Reggel hatkor indulok otthonról és egy óra múl­va már jelmezben vagyok. Szóval nem gondolom túl, az első kezem ügyébe kerülő pulóvert húzom fel, farmer, tornacipő és indulás. Ha valami kiöltözős eseményre me­gyek, nagyon szívesen választok magyar divattervezőktől, ha tehe­tem és ebben elismerés is van a ré­szemről a munkájuk iránt. A hét­köznapokon elegáns, finom nőcis dolgokhoz csak ritkán van ked­vem. Inkább a meglepő, vagány, de nőies darabokat kedvelem.- Nyilván egy színésznőnél ez sokat számít. Hogyan tartja karban ma­gát? Valami csodálatos villámdié­tával, vagy inkább fegyelmezetten odafigyel?- Egy olyan hedonista ember számára, mint amilyen én va­gyok, ez csak következetesen megy. Erre törekszem, hiszen mi színészek valóban a testünkkel dolgozunk, az a legfontosabb kel­lékünk, amiért felelőséggel tar­tozunk és ezt érzem is. Mond­juk Berta szerepében a mosta­ni filmben megengedhettem ma­gamnak némi kerekebb formát, a 30-as 40-es évek szépségideál­jának megfelelően. Az Aglajára viszont ilyen szempontból is ko­moly rákészülésre volt szükség. Akkor rendszeresen sportoltam, edzettem. Ennyi idős korára per­sze az ember már ismeri annyi­ra önmagát, hogy tudja, miként tud leggyorsabban néhány kiló­tól megszabadulni. Nem egy ör­döglakat ez, nekem a kevés szén­hidrát, sok zöldség, gyümölcs és rendszeres mozgás párosítás a leghatékonyabb. Ha mozgás­ról van szó, akkor az már hosz- szú ideje a futást jelenti és ami­kor csak lehet, biciklivel közle­kedem. Mindegyik nagyon jó ar­ra is, hogy kiürítsem a fejem. Az­tán éyente kétszer tartok tisztí­tókúrát és ha ezt be tudom tar­tani, akkor nincsenek nagyobb bajok. Azt viszont tapasztalom, hogy ahogy megy az idő, egyre nagyobb figyelem és erőfeszítés kell leadni, visszafele ellenben könnyebben jönnek a kilók.- Vastaps díjat kapott a színházban a múlt évadban, előtte Monté Cár­iéban nyert nagydíjat az Aglajával, most itt vannak ezek a címszere­pek. Élete formáját futja éppen?- Remélem nem, elszomoríta­na, hiszen az azt jelentené, hogy innen már nincs feljebb, csak le­fele. Nem is a hatalmasabb csú­csot vágynám, mert boldogság, ami mostanában van. Mondjuk, hogy maradjunk a hegynél, ak­kor egy olyan Badacsony típusút választanék, egy szélesebb plató­val, az akkor úgy rendben lenne. Az arányokon aztán a színház ja­vára változtatnék kicsit, de soha rosszabb ne legyen. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom