Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-20 / 246. szám

2015. OKTÓBER 20., KEDD A dolgozó panaszkodik az autókra, az OMSZ cáfol Az Országos Mentőszolgálat szerint jó állapotban futnak Somogybán a kocsijaik SOMOGY A megyében nincs szolgálatban olyan mentő gépkocsi, amely elérte volna az egymillió futott kilomé­tert, jelentette ki Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgató­ja. Az sem igaz, hogy lenne olyan kétéves jármű, amely 260 ezer kilométert tett vol- ,na meg és cserére szorul­na, tette hozzá. Az elmúlt években a „Sürgősségi el­látás fejlesztése - mentés, légimentés” projekt kereté­ben 178 mentőgépjárművet szerzett be a mentőszolgá­lat, ezekből Somogy me­gyébe 13 új mentőautó ju­tott, leváltva a legelhasz- nálódottabb járműveket. Böhönyén, Igaion és Ka- darkúton két-két mentő­kocsi teljesít majd szol­gálatot az új mentőállo­másokon, de kapott autót Siófok, Barcs, Fonyód, Ka­posvár, Csurgó, Nagyatád és Marcali is. Emellett kormány­zati forrásból, 500 millió forint­ból 2015 elején 21 mentőgép­járművet szereztek be, mely­nek révén Siófok egy eset-ro­hamkocsival gazdagodott. Az OMSZ Somogy megye gépko­csiparkjának állapotát megfe­lelőnek ítéli, mindegyik men­tőkocsi a mentési rendeletben előírt életkoron belüli. Össze­sen 44 mentőautó teljesít szol­gálatot, átlag kilométer telített­ségük 284 ezer kilométer, átlag életkoruk 6,4 év. Üzemképesség: emberéletekkel nem lehet játszani Az általunk megkérdezett közle­kedési szakértő normálisnak jel­lemezte a mentőknél kialakult állapotot, és nem akadt fenn a kilométerszámon sem.- Ezeket az autókat rendszere­sen karbantartják, és a mai mo­dern autótechnika lehetővé te­szi. hogy akár 300-350 ezer ki­lométert tegyenek meg felújí­tás nélkül. Ennek a duplájánál je­lentkezhetnek gondok - mondta Koncz István igazságügyi szakér­tő. - A mentőautók állandó mű­szaki szemlén esnek át, mert senki sem akar tragédiát, és olyasmit nem tapasztaltam, hogy kiküldjenek egy rossz állapotú autót mentéshez. Arról sem hal­lottam, hogy mentés közben rob­bant volna le egy kocsi. Ma már kiváló olajok vannak, és a jármü­vek alkatrészeit a gyártók úgy ál­lítják össze, hogy lehetőleg azo­nos időben menjenek tönkre, ne kelljen sokszor a szervizbe vin­ni az autót. Tudok olyan kocsiról, amelyik 290 ezer kilométert tett meg már, és még fékbetétcseré­re sem volt szüksége. A mentő­autók üzemképessége presztízs- kérdés. emberéletekkel nem le­het játszani. K.G. gabor2.kovacsmediaworks.hu Elkeserítőnek tartja a somo­gyi betegszállításban részt vevő mentőkocsik műszaki ál­lapotát - jelezte szerkesztő­ségünknek egy velük dolgo­zó férfi. Szerinte van olyan tíz­éves jármű, amely már egymil­lió kilométert tett meg, sok­szor lerobban, és akad olyan kétéves autó is, amelyik már 260 ezer kilométert futott, cserére szorulna. Az OMSZ-nél ezt határozottan cáfolták. Hivatali tények Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu M ost itt állunk megfürödve, kinek higgyünk, a szemünk, vagy amit mondanak? Nehéz dilemma ez a mai közál­lapotokat ismerve, hiszen bármit is tudunk első kézből, annak teljes cáfolata egyáltalán nem elképzelhetetlen. Ez mond­juk a jobbik eset. Hogy van hivatalos válasz, mert akkor két igaz­ságból csak kijön a valóság eredője. Gyakori példa, hogy válasz­ra sem méltatja a közérdeklődést az adóforintból tartott hivatal­nokrendszer, mely példátlan központosításon esett át, aminek az lett az eredménye, hogy a legegyszerűbb kérdésről is hivatalos megkeresést muszáj gépelni. Legutóbb például több mint három hete kérdeztük a megyei kormányhivatal főilletékességét, ugyan mekkora csoportos létszámleépítést jelentett be egy közhasznú kft. Kaposváron, válaszukat azóta is várjuk, de ez minket szerencsére nem zavart abban, hogy közöljük a 65 fős létszá­mot, igaz, a tényt máshonnan erősítettük meg. Mindez azért érdekes, mert igyekszünk távol tartani ma­gunkat attól, hogy ne higgyük el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének szavait ar­ról, hogy szó sincs agyonterhelt gépjárműparkról a somogyi men­tőknél, hiszen ő egy debreceni és egy győri baleset szóvivői teen­dői között nyilvánvalóan biztosabban olvassa ki egy valamilyen budapesti adatbázisból, milyen megyénk mentőautóinak állapo­ta, mint egy folyamatosan dolgozó helybéli mentős, aki minden nap volán mögé merészkedik szolgálatteljesítés közben. A Győrfi féle hivatalos közlés szerint a remek állapotú mentőautók egyéb­ként átlagban úgy hat és fél évesek és 284 ezer kilométert futot­tak, mindössze... Július elején a Miniszterelnökség egy hatmilliárdos állami autóbeszerzést fújt le, az ugyancsak hivatalos indoklás szerint azért, mert a minisztériumoknak szánt autók vásárlásának kiírá­sánál - nem túl meglepően - túl zavaros volt az árképzés és a ked- vezményezettségi rendszer. A mentős helyzetkép ismeretében in­kább azt reméljük, egyszerűen csak elszégyellték magukat. A remek állapotú mentőautók átlag­ban úgy 284 ezer kilométert futottak, mindössze... A csapatszellemet erősíti a játszóház MEZŐCSOKONYA Félig játszóház, félig jövőépítés: mostantól fogva rendszeres tini-találkozót szer­veznek a faluházban. Az első hétvégi összejövetelt közel negy­ven gyermek kereste fel. Számítógépes viadal, társas­játék és ping-pong: a házigaz­dák úgy állították össze a prog­ramot, hogy lehetőleg mindenki érdeklődését felcsigázza. Sudár Zoltán polgármester elmondta: elsősorban a 10-16 éves korosz­tályt célozták meg, de örömmel tapasztalták, hogy kisebbek is eljöttek a rendezvényre, mely­nek kezdeményezője az egyik helyi tanár, Odor Attila.- Gyakran hallani, hogy sok kamasz nem ismeri igazán egy­mást, s nem nagyon kommuni­kálnak még a kisebb települé­seken sem - mondta a polgár- mester. - Ezen a felálláson sze­retnénk változtatni. Az össze­tartozás érzését, a csapatszelle­met erősítheti a rendezvény. Azt akarjuk, hogy fiataljaink tar­talmasán, és két-három hetente együtt töltsék el szabadidejüket. A mostani foglalkozásnak volt előzménye: a diákok kora ősszel elbringáztak a somogysárdi ha1 lastóhoz, utána egy sportrendez­vényt szerveztek nekik. Az egészségtudatos életforma népszerűsítése kiemelt szem­pont. A tanévkezdés óta ezért kö­zel 200 ezer forint értékben kü­lönféle sportszereket vásároltak a gyerekeknek. Harsányi Miklós Több szociális tűzifát vehetnek a szegényeknek ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A legtöbbet Lábod költhe- ti el, a falunak több mint ötmillió forintot kap hamarosan, hogy leg­később február 15-ig tüzelőt bizto­sítson a rászorultaknak. A legke­vesebbet, 71 ezer forintot Hosszú­víz és Libickozma költheü el e cél­ra. Az önkormányzatok rendelete- ikben határozzák meg, kinek jár a szociális tűzifából. Országosan 2033 önkormányzat 153 ezer 161 erdei köbméter tűzifát vásárolhat, 152 önkormányzat 68 ezer 246 má­zsa barnakőszenet. A települések­nek április 15-ig kell elszámolniuk a kapott összeggel A fűtési szezon­ban összesen hárommilliárd forint állt rendelkezésre. Szűcs T. Hamarosan nemcsak a pénzt, a tűzifát is megkaphatják a települések HIRDETÉS AZONNALI PLUSZ PÉNZBENI JUTTATÁSOK MŰNK All HfíOSIG A DIPLOMASZERZÉS UIAN KARRIERLEHETŐSÉG A VILÁG VEZETŐ VÁLLALATAINÁL ÍOLYAMATOS SZAKMAI TovAtiBKÉPzeeeK HIGH-TECH KÖRNYEZET Hosszú menet a mentői nél-- ■ „ OTTÓK __^ 0^ 0 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM / SZÉCHENYI^ m mmmmmmm gépész / , .... _ / swf: <; Európai Szociális I / ^ I Alap wam WWW.SZOMBATHELYIGEPESZ.hu II /szombathelyigepesz / EmrnrafWHIWIM

Next

/
Oldalképek
Tartalom