Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-16 / 243. szám
2015. OKTÓBER 16., PÉNTEK Az érdeklődés középpontjában Ötven színészt látott vendégül az egykori statiszta köre KAPOSVÁR Statiszta volt hajdan a kaposvári színházban Kaponya Ottó, és bár egy karmester egyszer azt mondta neki, hogy inkább ne szólaljon meg a színpadon, a kötődése elszakíthatatlan a teátrumtól. Ezért hozta létre 2005 nyarán a Karzat Színházbaráti Kört, és úgy gondolta, hogy a Csi- ky állandó színtársulatának 50. évfordulója jó apropó lesz mindehhez. Ma már nincs karzat a modern világítástechnika miatt, de egykor a karzat is tele volt nézőkkel a színházban. Azóta már tíz év telt, hogy Babarczy direktor úr megkérdezte: Ottó, hogyan jutott magának ez eszébe? A színházbarátok a TIT-nél horgonyoztak le, és esténként már mintegy 50 színész volt a vendégük. így közelebb kerülhetnek a nézők a művészekhez, akik az életükről és az aktuális darabokról is mesélnek. A teljesség igénye nélkül a Karzat vendége volt már Tö- rőcsik Mari, Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Bozsik Yvette, Kul- ka János, Rózsa Tibor, Eperjes Károly, Koltai Róbert, Rátóti Zoltán és még sokan mások. A színházbarát kör fontosnak tartja, hogy ily módon is közelebb kerüljön a közönség a művészekhez. E emléklappal jutalmazzák a szezon számukra legkiemelkedőbb alakítását, ezt a díjat már tizenketten kapták meg. Más színházakba is eljárnak, Veszprémben és Pécsen is voltak. Pénteken a Mezítláb a parkban című színdarab kapcsán Tenki Dalma és Kovács Zsolt lesz a Karzat vendége. K. G. MEGYEI KÖRKÉP g A babócsai vírusölők országos sikere A hetes főúton haladva csak a kihelyezett táblák alapján észlelhető, hogy hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik város. Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu BALATONBOGLAR-BALATONLELLE Egy idős úr a bogiári oldalról zöldhulladékot visz át a szembeszomszéd- ja elé a Munkácsy utcában. - A szembeszomszéd már Lelle, és oda ezen a héten jön a zöldhulladékjá- rat, a mi oldalunkon azonban csak a jövő héten - magyarázza a férfi. - Nyáron a német nyaralók is megmosolyogják, hogy az előbb a mi oldalunkon megy végig a postás, azután egy másik a túloldalon. A rendes szemétszállítás sem egyszerre történik. Ettől különleges a mi utcánk, nemcsak hogy hosz- szú és kanyargós, meg aztán keskeny is, kátyús is az útfelület. Pont úgy néz ki, mint a város legszéle. Csakhogy ez duplán a legszél, Lelle vége és Boglár eleje. Persze attól függ, honnan nézzük... A bogiári úriember felemlegeti azt is, hogy hosszú évek óta szeretnének már egy normális utat, de a két önkormányzat nem tudott eddig még egyezségre jutni a közös beruházáson. A bogiáriak szerint persze Lelle a hibás ebben, a leilei oldal meg fordítva mondja. Felvetjük, hogy bezzeg a rendszerváltás előtti időkben, amíg Boglárlelle néven egy város volt a két jelenlegi szomszéd, biztosan Lelle nem csak a turistáknak vonzó Egy másik statisztika: az elmúlt tíz év népességváltozását figyelembe véve az elvándorlás és a beköltözés különbözete Balatonlel- lén plusz 5,7 százalék, Balaton- . bogláron mínusz 3,7, azaz jelentős a különbség a két összeépült város között. - Elfogultság nélkül, a számokra hagyatkozva mondhatom, hogy Balatonlelle a déli part egyik legkedveltebb települése lett és nem csak a turisták körében - állapította meg Kenéz István leilei polgármester. - Sokan vesznek ingatlant és évről évre fölépül vagy száz-százötven új lakás a partközeli apartmanházakban, ráadásul sikerül is ezeket értékesíteni. A város tehát vonzó, aminek örülünk, annak már kevésbé, hogy az a fajta elvándorlás egyre inkább jellemző Leliére is, ami nem jelenik meg e statisztikában: helyben, a környéken sokan nem találnak egész éves megélhetést, ezért külföldön vállalnak munkát. jobb volt, ám az idős lakó azt feleli: azt nem tudja, egyébként is, az idő tájt épült ki ez az utca, melynek a közepe ma a két város közötti határ. A közbiztonsággal azonban aligha akad probléma: beszélgetésünk ideje alatt kétszer is találkozunk a lassan haladó járőrautóval.- Már vagy egy évtizede nem jut előbbre a Munkácsy utca ügye - ismeri el Kenéz István balaton- lellei polgármester. - Legutóbb mindkét város önkormányzata 25-25 millió forintot különített el a költségvetésében az út rendbetételére, ám mire a tervek elkészültek, a költségek már nyolcvanmillióra rúgtak. Ennyi pénze egyik településnek sincsen, ezért nem történt még semmi. Azaz nem egyik vagy másik fél késlelteti a beruházást, hanem az anyagiak hiánya. Mi mindenképpen keressük a megoldást, akár úgy is, hogy a lellei oldalon megcsináltatjuk a csapadékvíz-elvezetést, aminek következtében valamivel több, mint egy méterrel szélesedhetne az út is és a házak előtti parkolás is megoldhatóvá válna.- A következő testületi ülésünkre meghívjuk a leltei polgármestert, mert szeretnénk végre egyezségre jutni - így Mészáros Miklós balatonboglári polgár- mester. - Ha ez megörténik, a részünkről indulhat a beruházás, hiszen a költsége két éve szerepel a költségvetésünkben. Az volna a lényeg, hogy kezdjük el végre. 2015 első félévében Baloton- bogláron épült a legtöbb lakás (64) Somogy megyében, még Siófoknál (60) is több. Mészáros Miklós bogiári polgármester érdeklődésünkre azt mondta: ez nem a véletlen müve, számított már valamilyen kedvező statisztikára. - Városunk régiós és országos szinten is mindinkább az érdeklődés középpontjába kerül - így Mészáros. - Csak a Nemzeti Kézilabda Akadémia húszhuszonöt új munkahelyet teremtett. de az OTP-féle apartmanházas beruházás révén is több mint negyven új lakást adtak át a közelmúltban a Balaton-par- ton. A Datalogic új üzemének átadása után várható igazából fellendülés. egyebek között kvaliVersenygyőztes vírusölő iskolások Babócsáról BABÓCSA A babócsai Vírusölők csapata nyerte meg azt az országos versenyt, ahol a gyerekek kreativitásukról adtak bizonyosságot az országos zsűrinek. Szabóné Papp Angéla a babócsai Gábor Andor Általános Iskola felkészítő tanára elmondta: a márciustól szeptemberig zajló, játékos, három fordulóból álló vetélkedő célja az volt, hogy a diákok szórakoztató formában, játékosan mérhessék össze a mikrobákról való tudásukat, élményekkel, tapasztalatokkal, és új szemlélettel gazdagodjanak. Az első fordulóban minden megyéből 2-2 csapat jutott tovább, ezek közül az egyik a babócsai csapat volt. A második fordulóban kreativitásukat kellett bemutatni, plakátot készítettek a kézhigiéné fontosságának bemutatásával. A felkészítő tanár hozzátette: a gyerekek különböző technikák alkalmazásával megmutatták a helyes kézmosás lépéseit, azt, hogy mely tárgyak hordozzák a legtöbb mikrobát, melyek a leggyakoribb, kézre jutó fertőző baktériumok, vírusok és gombák, illetve mi a teendő akkor, ha nincs a közelünkben kézmosási tehetőség. A budapesti zsűrizés után a 6-12 éves korosztályban a dél-somogyi csapat munkáját kiváló értékelték, így az országos verseny első helyezettjeként térhettek haza. Jeki Gabriella Boglár és Lelle egy utcán belül fikáit munkaerőre is szükségük lesz, az ő letelepedésükre is számítunk, méghozzá családostul. Jól érezhető az érdeklődés növekedése a balatonboglári ingatlanok iránt. Jubilál a színház is 60 éves lett a Csiky Gergely Színház állandó társulata október 15-én. addig befogadó színházként működtek. 1955-ben a Szép Juhásznéval vette kezdetét a kaposvári teátrum sikere. Tóth Béla 23 évesen lett az első állandó társulat tagja. Az első szerepét az említett Huszka Jenő operettben játszotta, amely egyben az ünnepélyes szinházavató nyitóelőadás is volt. Már az első percektől fogva ott állt a deszkákon, és szemtanúja volt a társulat szellemi születésének. Még az első mondatra is élénken emlékszik: „Ó, mennyi torta!" Észrevettük Tanóra a sírláda mélyén KAPOSVÁR Minden gyerekből lehet régész, s megtapasztalhatják, hogy milyen élmény lehet egy régészeti ásatás: ehhez nyújt minden eddiginél érdekesebb lehetőséget a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, a múzeumi foglalkozások során. A különleges demonstrációs eszköz, az úgynevezett sírláda elkészítése most zajlik a múzeum műhelyében. A főleg az őskor során használt - a testet zsugorítva, alvó pozícióban elhelyező temetkezési módot bemutató - sírláda vázanyaga az ásatások során talált szórványleletekből lett összeállítva. SMS CSEHEK: Huszonegy katona tíz gulyáságyú - vesszen az ellenség! Keltenek ide mint ablakos tótnak a hanyattesés - annyi hasznuk is tesz feltehetőleg. Kiképzés a tábori konyhák használatához. Valahogy ennyit ér a visegrádi országok együttműködése. És hol van a tíz darab Thunderbolt „Varacskos Disznó”, és az 1000 fős kiszolgáló személyzet? Ők hová lettek telepítve? Talán jobban érdekelné a kaposváriakat, mint ez a 21 szakács! MENEKÜLTEK: Ez a különbség a vidéki majdnem független és az országos Orbán féle közszolgálati média között. A megyei lapban azért lehet látni valóságos menekülteket gyerekestől, öregekig akik az esőben agyonázva kínlódva tántorognak a sárban, amíg a 80 milliárddal kitömött propaganda háziadó csak fiatalal, életerős férfiakat mutogat, terrorveszéllyel fenyegetve. HATÁRSZÉL- Ha a horvát határról mindenkit egy az egyben regisztráció nélkül átzavarunk az országon, azzal csak a problémát kenjük másra! A terrorveszéllyel riogatni és a menekültek hibáit bemutatni, vagy az emberiességi szempontokat hangsúlyozni - mindegyikben van igazság, nem is kevés, és mindez együtt maga a menekültválság. A jó döntések egyikre és másikra is elfogadható választ adnak, azaz nem kockáztatják a biztonságunkat, de azért a tükörbe is nézhetünk utána, és nem kell szemen köpni magunkat. Háború vagy éhezés? Melyikünk nem menekülne bármelyik helyzet elől?