Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-30 / 229. szám
Államosítás vár a liftekre SOMOGY Újabb piacra vetett szemet a kormány a jelek szerint, mert hatósági árassá, egyúttal nonprofittá tennék a társasházak felvonóinak, mozgólépcsőinek és a mozgójárdáinak ellenőrzését. Ez a tevékenység az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKISZ) feladata lenne. ► 2 Akadályok és szakadások MAGYARORSZÁG Kedden módosította az Országgyűlés a menekültügyi törvényt, így már nemcsak Szegeden, hanem Pécsett és Zalaegerszegen is lehet ítélkezni az illegális határátlépőkkel szemben a határzárral kapcsolatos bűncselekményekben. Ilyen például a tiltott átlépés vagy a rongálás. Mindez előrevetíti, hogy a horvát zöldhatár lezárása a következő napokban időszerű. ► 6 Manipulált motorok GYŐR Mintegy 2-2,5 milliót gyártottak az Audi Hungária győri gyárában a Volks- wagen-csoport légszennyezési értékeket meghamisító szoftvert tartalmazó 11 millió dízelmotorjából. Ezt Varga Mihály mondta kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. ► 6 Szembement a forgalommal MAGYARORSZÁG Tetemes anyagi kárral járó balesetet okozott hétfőn egy 55 éves férfi, miután a forgalommal szemben hajtott fel az Ml-es autópályára. Ilyenkor szinte lehetetlen elkerülni a frontális ütközést. ► 8 Jó reggelt! R itkán buszozom szombat délben.Sokféle korosztály jött-ment, előttem három fiú szállt fel. Már tizenévesek voltak, de ahogy a sofőrhöz ért az egyik, annyit mondott, egy jegyet kér. Nem közölte, hogy milyet és hova. A vezető türelmetlenül faggatta, és le is torkolta, tanulja már meg elmondani, hogy mit kér. Megdöbbentem, hogy egy ekkora fiú miért csak áll és vár. Talán, mert mindent készen kap? Lehet, hogy a szüleitől is, de inkább a mai digitális világtól. Korosztálya hozzászokott, hogy egy kattintásra minden kész, kevesebbet kell gondolkodni, és főleg kimozdulni, ha el akarunk intézni valamit. Úgy tűnik, hiába okosabbak a technika terén, sok dolgot mégiscsak az idősebbektől kell megtanulniuk. K. S. E. KAPOSVÁR A duális képzés bevezetésével mindenki nyer, a felsőoktatás, a gazdálkodó szervezetek és persze a hallgató is. Mert ma már a verseny- képesség nem attól függ, hogy hol van a legolcsóbb munkaerő, hanem attól, hogy mely ország képes megfelelő számú, kellőképpen képzett munkaerőt biztosítani. Ezt egyértelműsítette a jórészt középiskolásokból álló hallgatóság előtt Rudnay János, a Duális Képzési Tanács és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke a második Innovációs és pályaorientációs napon (Innopa) a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Digitális Kompetencia Központjában kedden. A Somogyi Hírlap és a Sonline. hu támogatta Innopa az idén a duális képzés és az innováció szükségszerűségét boncolgatta, ahol Rudnay János a duális képzés jelentőségéről beszélt a magyarországi nemzetközi vállalatok szemszögéből. A kaposvári származású Rudnay lános alapította ugyanis a Nemzetközi' Vállalatok Magyarországi Társaságát 23 évvel ezelőtt. - Ma 45 cég tagja a társaságnak - mondta -, s ez a 45 cég tavaly 10 ezer 600 milliárdos forgalmat realizált Magyarországon. Ez a magyar GDP 33 százaléka. ► 3 BARCS Ezerhatszáz menekült a keddi mérleg Barcson. Ezren a Dráva-hídon érkeztek a somogyi határvárosba, hatszázat pedig Magyarbólyból szállítottak át ide vonattal, s este hat után valamennyit tovább utaztatták Hegyeshalom irányába. A napközben érkezett ezer fős csoportot délután háromkor vonatra tették, s a szerelvényen több mint három órát kellett várakozniuk a magyarbólyi társaság érkeztére. Elhagyniuk a vonatot ezidő alatt nem volt szabad. A várakozás feszültségét nem mindenki bírta, kisebb verekedés tört ki, amit a rendőröknek kellett lecsillapítaT niuk. A kedden érkezők egyébként - egyedüliként a Barcsot érintő menekültcsoportok közül - alig hagytak maguk után szemetet. Mindent, amire nem volt már szükségük, a kihelyezett konténerekben! helyeztek el. A jómodort ugyanakkor még nekik is tanulniuk kell: a vonaton a fiatal, életerős férfiak csak rendőri noszogatásra voltak hajlandóak átadni a helyüket a kisgyermekes édesanyáknak. H. D. A pálya szélén Sorra maradnak el a menekültek miatt a meccsek: a megyei IV. osztály Rinya csoportjában érdekelt Kaposújlak már a második mérkőzését volt kénytelen lemondani, a megye kettőben pedig a hétvégén a Gyékényes nem tudott elutazni a jutái fellépésére, mivel a csapattagok között szép számban vannak rendörök, katonák, akiket a déli határszélre vezényeltek. ► 4 Több segítő Az elmúlt egy hétben megtízszereződött az ellátandó menekültek száma Barcson, ezért újabb sátorral, megnövelt'készletekkel és megerősített csapattal folytatja a segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet. Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató arról tájékoztatta kedden szerkesztőségünket, hogy az elmúlt napokban már közel 2000 ember érkezett 24 óra leforgása alatt. ► 4 Kevesebb bűneset, mint két esztendeje SIÓFOK Az elmúlt két évben több mint negyven százalékkal csökkent a bűncselekmények száma a nyári hónapokban Somogybán - emelte ki Piros Attila megyei rendőrfőkapitány kedden Siófokon a Dél-Balatoni Szezonális Bűn- megelőzési Központ idényösz- szegzőjén. A dandártábornok szerint az egyre kedvezőbb mutatók a bűnmegelőzési központ fiataljainak is köszönhetők. Király Richárd siófoki rendőrkapitány arról beszélt: a város kapitányságához tartozó 45 kilométeres partszakaszon több százas nagyságrendben csökkent a bűncselekmények száma. ► 2 Darányi síncsere, Szobnál gyorsulás KAPOSVÁR Bár a vasút megyénkben az ősszel folytatja a felújításokat, s van, ahol kicserélik a síneket, számos területen aligha számíthatnak száguldásra az utasok. - A Gyékényes-Pécs (60-as) vonalon Szigetvár és Da- rány állomások között száz méteren cserélnek síneket - tájékoztatta kedden a Somogyi Hírlapot a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. Ugyanezen az állomásközben 9,8 kilométeres szakaszon úgynevezett felépítmény karbantartó gépláncos munkákat is végeznek. A vasúttársaság októberban megyénk más területein is felújítást tervez. így a Kaposvár-Sió- fok vonalon Karád és Ádánd között több szakaszon dolgoznak majd, s a megyeszékhely-Fo- nyód (36-os vonal) Osztopán és Lengyeltóti állomások között ugyancsak a kitérő karbantartását végzik majd. ► 3 SZERKESZTŐSÉG: E mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP uy 16 18 8* Reggel hideg lesz, hiszen általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, délután 12-16 fok és napsütés várható. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Jeromos nevű olvasóinknak! közszolgálati ^ 2015. SZEPTEMBER 30., SZERDA* XXVI. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT \ Somogyi Hírlapik 9 770865 9 1 2039