Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-28 / 227. szám

Elbukott ; Jól teljesített a BFC Siófok Aj­kán mégsem szerzett pontot, miután két egyéni hiba megpe­csételte a balatoniak sorsát. Pedig utóbbiak szinte végig - pontosabban 89 percig - kont­roll alatt tartották a meccset. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu LABDARÚGÓBB II. A vereséget szin­te elképzelhetetlennek tartó Ko- punovics edző is lényegesen fe­szültebb volt a megszokottnál a lefújás után, aki szerint dominál­tak, jól játszottak. - Sokat dolgoz­tam külföldön, de kint ilyesmi so­ha nem történt - mondta a tréner, aki nem rejtegette csalódottságát. - Ez a találkozó is megmutatta a magyar futball betegségét ezzel az elbukott végjátékkal, az utolsó pillanatban kapott góllal elszen­vedett verséggel. Hiányzott a kon­centráció, az agresszivitás. A sió­fokiaknak ez volt a harmadik ide­genbeli mérkőzésük ebben a sze­zonban, egy pont jutott számukra. A meccsen Nagy Dániel három helyzetet is kidolgozott az első fél­időben, melyekből kapufa is szü­letett Nagy Richárd fejese után, majd a szünetet követően is egy­értelmű volt a vendégfölény, amit egy Kozma- és egy Farkas-lehe­tőség jelzett, ám Bozsó bevédte Gunther löketét, óriási fordulatot hozva ezzel a meccsen. Nem adták fel azonban a bala­toniak, magukhoz térve a sokból a csereként beálló Gréczi kihar­colt, Ivancsics értékesített bünte­tőjével a hajrában egyenlítettek. Újra felvillant a győzelem lehető­sége, ám e helyett megint ők kap­tak újabb gólt, egy szöglet után. A zöld-fehérek helyzet nélkül jutot­tak ajándék három ppnthoz. Az egy pont is csalódottságra adott volna okot Ajkán, ám az is milyen sokat ért volna. Az Ajka és a Sió­fok helyet cserélt a tabellán. Nem érdemelt vereséget a BFC Siófok, ám azt is el kell ismerni, hogy bi­zony a legutóbbi ZTE elleni mécs­eséi ellentétben, akadtak gyen­gébb teljesítmények a csapatban. Rossz zárás Ajka FC-BFC Siófok 2-1 (0-0) Ajka, 200 néző. V.: Böcskei. Ajka: Göcze - Zsirai, Kovács G., Császár, Zámbó - Horváth A. - Besztercei (Major 46.p), Gunther, Lattenstein (Pavliczki 66.p), Stieber (Nagy B. 73.p) - Sowunmi. Edző: Jákli Péter. BFC Siófok: Bozsó - Rusvai, Mogyorósi, Tamás, Farkas - Szivacski (Berki 57.p), Gál - Nagy D., Ivancsics, Kozma (Gré­czi 69.p) - Nagy R. (Hanzl 64.p). Edző: Kopunovic Gorán. Gólszerzők: Gunther 59., Ivan- csics 11-esből 85., Major 89. p. AZ OTP BANK LIGA tizedik fordu­lójának eredményei: Békéscsa­ba 1912 Előre-Videoton FC 2-0 (2-0), Szombathelyi Swietelsky Haladás-Vasas FC 1-1 (0-0), Puskás Akadémia FC-Ferenc- városi TC 0-0, Paksi FC-Deb- receni VSC-TEVA 1-1 (1-0), Bu­dapest Honvéd-Diósgyőri VTK 2-1 (1-0), Újpest FC-MTK Bu­dapest 2-2 (1-0). K. P. ■mm TOTÓEREDMÉNYEK 1. Mainz-Bayern München 0-3 2 2. Augsburg-Hoffenheim 1-3 2 3. VfB Stuttgart-M.gladbach 1-3 _2 4. Wolfsbure-Hannover 1-1 X 5. Bremen-Leverkusen 0-3 2 6. Hamburg-Schalke 0-1 _2 7. E. Frankfurt-Hertha BSC 1-1 __X 8. Dortmund-Darmstadt 2-2 X 9. Roma-Carpi 5-1 1 10. Napoli-Juventus 2-1 1 11. Genoa-Milan 1-0 1 12. Bologna-Udinese 1-2 2 13. Verona-Lazlo 1-2 2 +1 Internazionale-Fiorentina Lapzártakor HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm .. -in nemzetközi pénztranszfer I KJ U > IL> Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 313,00 315,90 USD 280,00 282,99 CHF 284,50 290,50 ÉRVÉNYBEN: szeptember 25. Közelieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES Győzelemmel ünnepeit a két évfordulós csurgói Diadal születésnapra KÉZILABDA NB l„ FÉRFIAK A mérkőzés előtt megkér­deztük Oláh Gábort, hogy milyen újra a csurgói sportcsarnokban tétmérkőzést játszani. - Vegyes érzések kavarognak bennem, hiszen hét évet töl­töttem ebben a szép somogyi kisvárosban - mond­ta Oláh Gábor. - Sok jó barátot, ismerőst hagytam itt, egy jó csapatot és vezetőséget. Ezért nehéz így újra itt pályára lépnem, hiszen sokáig ez volt az otthonom. Természetesen ennek ellenére mindent meg fogok tenni az új csapatomban, hogy tisztes helytállással meglepetést okozzunk. Nos, ez elmaradt, hiszen a csurgóiak repülőrajt­tal kezdtek és hamar rákényszerítették akaratu­kat a vendégekre. A két születésnapos, Balogh Ti­bor és Hanusz Egon is a győzelem aktív részese le­hetett. A szezon utolsó meccsét játszotta a Sótonyl László Sportcsarnokban a Csurgói KK, és költözik Nagyatádra, ahol a hazai mérkőzéseit játssza.- A Balmazújváros eddigi eredményei tisztele­tet parancsolóak voltak, így azt gondolom, hogy egy erős csapatot sikerült legyőznünk - említet­te a találkozót követően Sótonyi László, a Csurgói KK vezetőedzője. - Harminc percig kiválóan ját­szottunk, a második félidei játékunkon még van mit csiszolnunk szerdáig, a Cegléd elleni nagyon fontos mérkőzésig. - Teljesen megérdemelt a csur­gói győzelem. Mi azt is elfelejtettük milyen a kézi­labda. Mindent úgy csináltunk, ami a Csurgónak kedvezett: eladogattuk a labdát, sokat idő előtt ellö­völdöztünk és nem védekeztünk. Nagyon sajnálom, hogy így alakult ez a mérkőzés - értékelt a meccset kövétően Füzesi Ferenc a vendégek mestere. CSURGÓIKK-KÖNIG TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK 25-17 (15-5) Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 700 néző. V.: Bán, Szloska. Csurgói KK: Székely - Hornyák 3/1, Cavor 4, Mi- kita 1, Hadziomerovic 4, Mota 2, Nagy 2. Csere: Ba­logh; Herbert, Faluvégi 3, Gazdag 4/1, Pazin, Geb- hardt 1, Hanusz, Jerebie 1, Dimitrievski. Vezető­edző: Sótonyi László. Balmazújváros: Paul - Balda 2, Oláh, Hanták 7/1, Simovic 1, Balázs, Kekezovics 2. Csere: Bagi, Temes 1, Korsos, Pajko, Törnie, Morva 4, Vranac, István, Borza. Vezetőedző: Füzesi Ferenc. Büntetők: 2/2 ill. 3/1. Kiállítás: 6, ill. 2 perc. Huszár Hajnalka Eszéken vágtak vissza a horvátok KOSÁRLABDA Utolsó előtti előké­születi mérkőzését vívta a somo­gyi alakulat, amely a horvátorszá­gi KK Vrijednosnice Osijek ottho­nába, Eszékre utazott. A somogyi együttesbe visszatért Hendlein Ro- land, aki mellett a kaposvári tornán ugyancsak kisebb sérülést szenve­dő Grebenár Péter is vállalni tudta a játékot. A kaposváriaknak főleg a támadójátékkal akadtak gondja­ik, ezúttal is csak 65 pontig jutot­tak. Hendleinék szeptember 29-én, kedden 19 órakor, a TLI Álba Fehér­vár ellen játszanak a Kaposvári Vá­rosi Sportcsarnokban. OSIJEK (HORVÁT)- KAPOSVÁRI KK 80-65 (21-14, 23-15,19-18,17-18) Kaposvári KK: Mijajlovics (7), Fodor M. (11/6), Benke (10), Hend­lein (10), Spica (17). Csere: Grebe­nár (2), Horváth M. (2), Baki (6/6), Papp (-). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. Edző: Filipovics Gordan. Kun Z. 1. Ferencváros 10 9 1 0 20-3 28 2. Szombathely 10 4 5 1 8-6 17 3. Bp. Honvéd 10 4 4 2 14-11 16 4. MTK lp 4 3 3 13-9 15 5. Debrecen 10 4 3 3 12-12 15 6. Paks 10 3 4 3 11-7 13 7, Diósgyőr 10 3 2 5 12-20 11 8. Újpest 10 2 5 3 12-13 11 9. Puskás Akad. 10 2 5 3 9-10 11 10. Vasas 10 3 1 6 8-12 10 11. Videoton 10 3 0 7 8-13 9 12. Békéscsaba 10 2 1 7 8-19 7 I LABDARÚGÓ-NB II. A MERKANTIL BANK LIGA nyolcadik fordulójának további eredmé­nyei: Soroksár SC-Szigetszent­miklósi TK 4-0 (2-0), Szeged 2011-Mezőkövesd-Zsóry 0-1 (0­0), Soproni VSE-Zalaegerszeg 1- 2 (0-0), Kisvárda-Budaörs 4-2 (3-1), Gyirmót FC-Dunaújváros 2- 0 (0-0), Szolnoki MÁV FC-Bal- mazújváros 3-0 (2-0), FC Csák­vár-Vác FC 2-0 (1-0); K.P. : 1. Gyirmót 8 5 2 1 14-7 17 2. Mezőkövesd 8 5 2 1 13-6 17 3. ZTE 8 5 1 2 15-6 16 4. Szolnok 8 4 1 3 14-10 13 5. Budaörs 8 4 1 3 15-15 13 6. Csákvár 8 4 0 4 14-13 12 7. Balmazújváros 8 3 3 2 8-9 12 8. Kisvárda 8 3 2 3 14-9 11 9. Ajka 8 3 2 3 10-8. 11 10. Siófok 8 3 2 3 10-9 11 11. SzTK 8 3 2 3 13-16 11 12. Szeged 7 3 1 3 8-14 10 13. Dunaújváros 8 3 1 4 9-16 10 14. Soroksár 7 1 3 3 6-10 6 15. Sopron 8 1 1 6 7 .-13 4 16. Vác 8 1 0 7 5-14 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom