Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-24 / 224. szám

g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Elvitték a rendőrök a feleségé­vel együtt Galambos Lajost, akinek mocsai birtokán és a személyéhez köthető tatai lakó­parkban illegális áram-, gáz- és vízvételezés jeleire bukkantak. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu TATA/MOCSA Őrizetbe vette a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Galambos Lajost. A Lagzi Laj­csiként ismert zenészt a Komá- rom-Esztergom megyei Mocsáról, egy luxusvillából vitték el kedden a rendőrök - értesült a Feol.hu. Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, büntetőeljárást folytat­nak ismeretlen tettes ellen lopás és vesztegetés bűntett elkövetésé­nek gyanúja miatt. A nyomozók egy 54 éves férfit és egy 49 éves mocsai nőt, valamint egy 39 éves táti lakost az otthonukban elfog­tak, előállítottak, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A rendelke­zésre álló adatok szerint a köz­műszolgáltatók mérőeszközeit ki­kerülve vették igénybe a szolgál­tatásokat. A Népszabadság korábban azt írta, a zenész mocsai birtokán, a Egy bulvárlap tegnap azt írta, hogy „a Komárom-Esztergom megyei rendőrség nem vett részt a nyomozásban, elfogult­ság miatt. Ennek az lehetett az oka, hogy a helybeliek pletykái szerint a lakóparkban egy a me­gyéhez köthető főrendőr is tulaj­Mocsa Öregtó Kft. közeli telephe­lyén és a hozzá köthető tatai Bog­lárka apartmanparkban illegális áram-, gáz- és vízvételezés nyo­maira bukkantak. A gázlopást hivatalosan is megerősítették az Origónak. A portál szerint a Lagzi Lajcsi nevével reklámozott lakó­parkot eleve úgy építették, hogy majd lopják az áram egy részét, ezért létrehoztak egy gipszfallal donos.” Ezzel szemben megtud­tuk: az illető rendőr nem tulajdo­nos, hanem bérlő. A nyomozást pedig azért a Fejér megyei ka­pitányság végzi, mert az orszá­gos rendőrkapitány ezt a döntést hozta. Ilyen ügyekben ugyanis ez a protokoll. elválasztott „áramlopó” szobát. A csaknem 60 lakásos lakópark így évente egy-két millió forint áram­költséget úszott meg. Az Origó szerint a zenész mocsai házában más módszerrel, de szintén tör­vénytelenül csökkentették a havi villanyszámlát. A GDF Suez meg­erősítette: a házban nyáron „sza­bálytalan vételezés” miatt felfüg­gesztették a földgázszolgáltatást Galambost nem sikerült elér­nünk telefonon, koncertszerve­zője azt mondta, hogy semmifé­le információval nem rendelke­zik az ügyről. Ügyvédje, Berényi András szerint védence ártatlan, csupán egy személyes konfliktus miatt fajultak el az események. Ügyfele nem vesztegetett meg senkit, azt üzente, hogy nem szo­rul rá erre. Előzetes letartóztatá­sáról csütörtökön dönthetnek. Protokoll a korrekt nyomozásért Kilenc útlevél volt a szír Ahmed H.-nál BUDAPEST „A röszkei tömegza­vargás egyik, már előzetes le­tartóztatásban lévő gyanúsított­jánál a nyomozók a sajátján kí­vül még nyolc, más ember ne­vére kiállított útlevelet talál­tak” - közölte tegnap az Or­szágos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A szíriai Ahmed H. út­levelében volt érvényes schen- geni vízum. A 39 éves férfi ellen tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett, a határzár tiltott át­lépésének megalapozott gya­núja miatt folytatnak eljárást. Múlt szerdán kövekkel, fadara­bokkal dobálták meg a migrán- sok vízágyút és könnygázt be­vető, a határzárat védő rendőrö­ket, a gyanú szerint Ahmed H. Röszkénél beszédeket tartott, megpróbálta irányítani a fellé­pő migránsokat, és átlépte az incidens közben a magyar ha­tárt is, majd visszatért Szerbiá­ba. Az ORFK szerint Ahmed H. a Szövetség a Hit Terjesztésére elnevezésű iszlám fundamenta­lista mozgalom tagja. Egy laszír nevű szír férfit is terroristának tituláltak a ható­ságok. Szlovák és ausztrál új­ságírók szerint a férfi mega- fonjával Röszkénél nem her­gelte, hanem csitítani próbál­ta a migránsokat, akik a szlo­vák újságírónő szerint azt hit­ték, hogy megnyitották előt­tük a határt. A Győrnél elfo­gott laszírt nem terrorizmus­sal, hanem tiltott határátlépés­sel gyanúsítják. A 444.hu sze­rint a Terrorelhárítási Központ „nemzetbiztonsági szűrőjén” a 170 ezer menedékkérőből idén eddig 9 személy akadt fenn, ennyi emberrel kapcsolatban láttak kockázatot. A Népszabadság szerint a ha­tóságok arról értesültek, hogy a demonstrációk szervezőinek és hangadóinak a többsége nem a menekültekkel jött például a Keleti pályaudvarhoz vagy a röszkei határátkelőhöz, hanem repülőgépekkel, és itt csatla­koztak a migránsokhoz, majd eltűntek. Korábban már több helyen megjelent egy Laisz al-Száleh nevű férfiról egy fegyveres fo­tó, amely alapján terroristá­nak tituláltak. Később kide­rült, hogy az Iszlám Állam el­len harcolt. É. S. Toborzás Különleges rendőri alakulatok leptek el egy mecsetet és több apartmant Berlinben, miután kiderült, hogy terroristák meg­próbáltak harcosokat toboroz­ni a beáramló menekültek kö­zött - értesült a brit Telegraph. Hans-Georg Maassen, a német titkosszolgálat egyik vezetője közölte: „Egyértelmű informá­cióink vannak arról, hogy, hu­manitárius segítők álcája alatt, németországi iszlamisták meg­próbálták kihasználni a mene­kültek helyzetét, és beállíta­ni őket soraikba." Arra, hogy a dzsihádista harcosok, mene­külteknek álcázva magukat be­jutottak volna német mecse­tekbe, nincsenek konkrét bizo­nyítékaik. i 4 1 1----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------——------­te levízió-műsor mVIHH i M2^PETüFm^H^R vÍAsÁmVBHHHR \ dÜnatvVHI^HH j dunaworlöIMMM ' 4.00 Reflektor® 5.10 Csapdába 9.10 Lótiés Fűti 7.00 Jóbarátok® 6.00 Feketén-fehéren © 9.40 Magyarország 9.05 Pár lépés 9.00 Ökölvivás 4.15 ízes élet® csalva® 9.15 Rupertmaci 7.25 Jóbarátok® 7.00 Híradó története a mennyország ® Profi gála, LasVegas, 4.35 Barátok közt® 5.35 Családi Titkok ® varázslatos világa 7.50 Monk-FIúgos 7.15 Időjárás-jelentés 10.10 Tessék! amerikai-mexikói FloydMayweather­5.05 Fókusz® 6.20 Mokka 9.25 A varázsceruza nyomozó® 7.20 Slovenski Utrinki 10.30 Élő egyház romantikusfilm 1995 AndreBerto 5.30 TopShop 9.25 Stahl 9.40 Mazsola és Tádé 8.45 Szívek szállodája® 7.50 Alpok-Duna-Adria 11.05 Angol nyelvű hírek 11.00 Viszlát, Bajnok! © 11.00 Televíziós vásárlás 6.00 Jó reggelt, skacok!® konyhája® 9.50 Félix levelei 9.40 Sütimester 8.20 A múlt fogságában© 11.15 Mint oldott kéve® amerikai filmdráma 2007 12.00 KOTV 7.35 RTL Klub Híradó 9.30 Babapercek® 10.00 Raju, a riksa 10.55 Acélszemély© 9.10 A hegyi doktor. 12.15 Itthonvagy! 13.05 Csalóból csali © 12.30 Erősemberek 8.08 8:08-Minden 9.40 Teleshop 10.10 Caillóu 11.55 Esküdt ellenségek: Újrarendel® 12.40 Magyarelsők amerikai-kanadai akció- IHGF Felföldi Challenge vb, reggel® 10.45 Astro-Világ 10.20 Buckó Bűnös szándék® 10.00 Család-barát 13.00 Híradó vígjáték 2005 Velence 9.10 ízes élet® 10.30 A Barkács Kölyökklub 12.55 A nagy svindli® 11.30 Sophie szerint 13.15 Kívánságkosár 14.50 BanánosJoe® 13.30 Labdarúgás 9.35 Reflektor® 12.00 Tények 10.45 Mesélj nekem! 13.50 CSI: A helyszínelők © a világ® 15.05 Három jármod© ' olasz-NSZK akció-vígjáték Spanyol bajnokság, 10.05 TopShop Délben 10.55 Hetedhét Gyerekhíradó 14.50 CSI: A helyszínelők© 12.00 Déliharangszó 15.35 Istenkezében 1981 5. forduló, Celta Vigo ­qj 11.45 AsztroShow 12.25 Aktív© 11.05 Kengukll.© 15.45 NCIS: Los Angeles® 12.02 Híradó 16.05 Engedjétek hozzám... 16.45 Halálos fegyver 4.© Barcelona © 12.45 Reflektor© 12.55 Családi Titkok© 11.15 Gógyi felügyelő© 16.40 NCIS: Los Angeles © 12.40 Időjárás-jelentés 16.15 Magyar történelmi amerikai akcióvígjáték 1998 15.30 Labdarúgás ifi 12.55 Éjjel-nappal 13.55 Magánnyomozók© 11.40 Tabaluga© 17.40 NCIS-Tengerészeti 12.45 Kapán innen, arcképcsarnok 19.00 Elrabolva© Spanyol bajnokság, 9 Budapest® 14.55 Azénbűnöm® 12.10 Fed, Foxi és barátaik © j helyszínelők© kaszántúl 16.35 Hazajáró© amerikai-francia akciófilm 5. forduló, Athletic Bilbao ­S 14.05 1 perc és nyersz! 15.55 Veronica aranya © 12.30 Szandra, 18.40 Jim szerint a világ® 13.15 Kívánságkosár 17.05 A rejtélyes XX. század 2008 Reál Madrid 15.10 A szerelem foglyai® 16.55 Fiorella© a mesenyomozó © 19.05 Jim szerint a világ© 15.05 Rexfelügyelő© 17.35 Vanberekfa, 20.45 Ismeretlen férfi© 17.30 Bikarodeó 16.20 A mentalista'§> 18.00 Tények 12.50 RockyésBakacsin 19.35 Kétpasi- 15.55 Feketén-fehéren© nincsenrét© angoFnémet-francia- FordToughSeries, 17.25 Fókusz© 19.30 Jóban Rosszban © kalandjai® meg egy kicsi© 16.45 Szerencse Híradó© 18.35 Hazajáró amerikai akciófilm 2011 NasNIle 18.00 RTL Klub Híradó 20.15 Ezek megőrültek!® 13.10 RockyésBakacsin 20.10 Kétpasi- 17.00 Ridikül® 19.10 Hogy volt!? R.:JaumeCoHet-Serra 18.30 Út Milánóba 18.55 1 perc és nyersz! 21.35 Frizbi kalandjai© meg egy kicsi© 18.00 Híradó 20.05 Szenes Iván írta® Sz.: Liam Neeson, Diane BL-magazin 20.05 Éjjel-nappal Hajdú Péterrel © 13.35 Fixi, Foxi és barátaik© 20.35 Kétpasi- 18.30 Időjárásjelentés 21.00 Híradó Kruger, Brúnó Ganz, 20.00 Mai helyzet Budapest® 22.40 NCIS© 13.55 Animálja© megegykicsi© 18.40 A hegyi doktor-Újra 21.30 Maradj talpon!© January Jones, Frank 20.15 Labdarúgás 21.25 Barátok közt© 23.50 Felejthetetlen© 14.25 Kengukll.® 21.00 AS.H.I.E.L.D. rendel® 22.25 Ridikül® Langella 20.45 Sportgazdaság 22.00 CSI: A helyszínelők® 14.40 Gógyi felügyelő© ügynökei© 19.30 Maradj talpon!® 23.20 Család-barát 22.50 Most már elég!© A Sport TV gazdasági 23.00 RTL Klub Híradó 0.45 Tények Este 15.00 A Barkács Kölyökklub 22.00 AS.H.I.E.L.D. 20.30 Szálka, avagy Bagi és 1.00 Híradó amerikai akciófilm 2002 kerekasztala 23.30 Magyarul Balóval 1.30 Aktív® 15.15 Boldogvölgy ügynökei® Nacsa megakad 1.10 Angol nyelvű hírek 0.55 Ezt kapd ki!® 21.45 Labdarúgás 0.05 Braridmánia® 2.00 Sportos 15.30 Buckó 23.00 Kardhal© a torkán® 1.20 Életmüvész® amerikai vígjáték 2006 Spanyol bajnokság, 5. 0.40 Reflektor® 2.10 Ezo.TV@ 15.40 Thomas.a 1.00 A nagy svindli ® 21.30 RobRoy® 2.10 Mint oldott kéve® 2.30 Ismeretlen férfi® forduló, Betis - Deportrvo 0.55 Sorsvonat® 3.15 Minden hájjal gőzmozdony 1.55 Esküdt ellenségek: 23.50 kult.hu 3.10 Magyar történelmi angoFnémet-francia- 0.15 Póker ! 2.50 A bosszú angyala© megkenthazug© 1 15.55 Benjámin, az elefánt Bűnösszándék© 0.20 Szerencsés Dániel ® arcképcsarnok amerikai akciófilm 2011 Alpha 8 Senes, 16/15. rész .. 123.30 Magy^ul^val 23.50Felejthetetlen - 11,15 Gcsgyi felügyelő ^ 21.00 AS.H.I.E.L.D, ügynöke: 23,'Robftry 2015 Labdarúgás' Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Segít- 9.10 Csapdába csalva © 9.40 2.05 Mrs. Klinika © 2.50 Szerek Reporters 4.00-5.00 Privátfilmek új- 9.05 Startvonal 10.25 Friderikusz 9.00 Licitvadászok 9.30 Csomag- 9.15 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel 10.15 Unió28 10.41 Ma délelőtt ' ség, bajban vagyok! ©11.00 Agya- Veled is megtörténhet! © 10.45 mes Anna © 3.15 Csoda Manhat- ratöltve © 5.00 Privát rocktörténet 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Vi- csaták 10.00 Raktárvadászok 10.30 © 10.00 Kevin Dundon: Modem ír QC 11.10 Ma délelőtt 1 12.41 Ma dél- nú árnyékában © 11.55 ínyenctúra Családi Titkok © 11.55 Jóban tanben © hírTV 5.30 Befutó sza- plusz © 6.00-9.00 Privátfilmek új- lághíradó 12.25 Start plusz 13.45 Raktárvadászok 11.00 Csupasz túl- konyha © 10.30 Catherine Fulvio: O előtt 12.54 Ma délután 13.15 Iskola- <2> 12.20 ínyenctúra ® 12.50 A Tőle- Rosszban © 12.35 Hal a tortán bad stílus 5.50 Reggeli járat 9.05 ratöltve © 9.00 Teleshop 11.00- Egyenes beszéd 14.50 ATV START élők 12.00 Jéghideg arany 13.00 Családi receptek © 11.00 Piknik ifi pad 13.41 Ma délután 14.15 Család do család ©13.45 A beépített szép- © 13.40 Celebműszak © 14.20 Magyarország élőben 10.00 Híradó 12.00 Privátfilmek újratöltve © © 15.50 700-as klub © 16.25 Fő az Újjáépítek 14.00 Amcsi benzinfalók ® 11.15 Pasta Mania ® 11.30 Re­9 és otthon 14.41 Ma délután 115.15 ség © 14.40 Az örökség © 15.35 Celebműszak © 14.55 Hőhullám 10.30 Televíziós vásárlási müsorab- 12.00 Dinotópia - Őslények szigete egészség 16.55 Világhíradó 17.10 15.00 Állítólag... 16.00 Hogyan ké- ceptdaráló Desszert Angélával © S Életkor 15.41 Ma délután 16.15 Barátok közt © 16.05 Partyzánok © 16.00 Aktív © 16.30 Tények lak 11.05 Ingatlanpiac 11.30 Global ©14.20 Dinotópia-Őslényekszige- Kora esti start 17.45 ATV Híradó szült? 16.30 Hogyan készült? 17.00 11.45 Receptdaráló Desszert Angé­Unió28 16.41 Ma délután 17.15 Ko- ® 17.05 Űrzavar © 17.30 Briliáns 17.00 Kasza! ©18.10 Veled is meg- 12.00 Déli híradó 12.30 Reggeli já- te® 16.55 A Kilimandzsáró hava© 18.15 Startvonal 18.45 ATV Híradó Az önkéntes számkivetett - a világ Iával ©12.00 A boldogság receptjei sár 17.41 Ma délután 17.52 Ma este csapda © 19.30 Az élet csajos oF történhet! © 19.20 Csapdába csaF rat plusz 13.30 Soroló 14.05 Vetítő 19.00 Afrika királynője © 21.00 Öt- 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egye- körül 18.00 Bear Gryfls: Töréspont ® 12.30 A boldogság receptjei © 18.28 Ma este 19.05 Szemtől szem- dala © 20.00 Partyzánok © 21.00 va® 19.55 Hal a tortán ©21.00 A © 14.06 Újrakezdés © 15.00 Hír- fős hadsereg © 23.00 A Római BF nes beszéd 20.35 Csatt 21.30 Fri- 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi 13.00 Receptdaráló © 13.15 Re­be 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-je- RTL II Híradó 21.30 Magyarul Baló- mélység titka © 23.45 Paulette © adó 15.30 Alinda © 16.05 Szabad- ! rodalom bukása © 0.35 A Római derikusz 22.25 ATV Híradó 22.50 benzinfalók 21.00 Aranyláz Alasz- ceptdaráló © 13.30 Sör ügynök: lentés 20.30 Ma este 21.25 Ma este val 22.00 Dallas© 1.30 Jóban Rosszban® fogás ® 17.00 Híradó 17.30 BBC Birodalom bukása® Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd kában JanRosák® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadé fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom