Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-03 / 206. szám
2015. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Gyakorló: futnak a pénz után ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A dolgozók elmondása szerint többen adtak be már keresetet ez ügyben a Munkaügyi Bíróságon, s a Munkaügyi Felügyeleten is feljelentést tettek többen. - A fővállalkozó állítólag olyan szerződést kötött a kivitelezővel, hogy 25 százalékos készültség esetén lehet először számlát benyújtani - mondták a dolgozók. - Úgy hírlik, ez megvan, így talán rövidesen tudnak számlázni. De kétséges, hogy ha fizet is a fő- vállalkozó az alvállalkozónak, abból jut-e nekünk. A kérdésre, hogy szerintük befejeződhet-e határidőre, október végéig a Gyakorló iskola felújítása, azt mondták, ez erősen kétséges. - Ne legyen igazunk, de lehet, hogy még karácsonyra sem lesz kész a teljes felújítás - mondták. Tizenöt napon belül a pénzükhöz jutnak a dolgozók, személyesen vagy postai úton. Ezt már a kivitelező kft. megbízottja mondta el megkeresésünkre, miután elismerte felelősségét a fizetések csúszásában. - A fő- vállalkozó minden tekintetben határidőn belül van - tette hozzá a cég megbízottja -, s ha kifizetésük valamilyen oknál fogva esetleg váratna még magára, akkor saját erőből fogjuk kifizetni az elmaradt béreket. Ami összességében kétmilljó 300 ezer forint, és 39 embernek tartozunk. A teljes bérköltség egyébként négymillió 300 ezer forint volt, a különbözetet már kifizettük. A Gyakorló iskolában ott jártunkkor, szerda délután is folyt a munka, s a kivitelező szerint, optimális esetben tarható az október végi határidő is. Márkus Kata MEGYEI KORKÉP Gimisek a Toldiban Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu A Ú jra vannak gimnazistáink! - hangzott el Kaposváron a Toldi Lakótelepi Tagiskolában tartott tanévnyitón. Apró szépséghiba, hogy a gimisek feltűnése nem az évfordulónak szól - most kezdik a 35. tanévüket a Toldiban -, sokkal prózaibb oka van ennek. A szomszédos Gyakorló iskola több osztályát - a legkisebbeket és a legnagyobbakat, vagyis az’első és a 12. évfolyamosokat - fogadták be hivatalosan egy hét erejéig, ám vannak, akik azt mondják, még októberben is ott lesznek. Tény, hogy a Gyakorló iskola úgy néz ki, mintha háborús övezetbe csöppent volna az ember. Nehéz elképzelni, hogy ebben az épületben néhány nap múlva gyerekek ülnek majd (újra) az iskolapadba olthatatlan tudásszomjról téve tanúbizonyságot. Mint ahogy azt is nehéz eldönteni, érdemes-e irigykedni a többi gyakorlós diákra (a második évfolyamosok a Kinizsiben vannak), akik ezen a héten annyit kirándultak és kirándulnak, mint talán soha életükben. Jó nekik - mondhatnák. Csakhogy hosszú heteket nem lehet könyvtárlátogatásra és de- sedai kirándulásokra alapozni, márpedig az iskolafelújítást elnézve és a kivitelezés körüli gondokról hallva azt sejtjük mi is, amit a szomszédban a toldisok: nem holnap lesz, amikor ismét birtokba vehetik iskolájukat a gyakorlósok. Jelen helyzet senkinek sem jó; hiába kínál a Gyakorló tanári kara valóban változatos programot a gyerekeknek, a terjedelmes tananyagot valamikor pótolni kell. A legkisebbek és a gimnazisták sem tanulhatnak sokkal többet a Toldi emeletén, ott ugyanis ebben a kánikulában megmaradni is alig lehet, nemhogy odafigyelni az elmondottakra. A Gyakorló iskola környékén lakók arról panaszkodnak, hogy még a hétvégéiken sincs nyugalom, munkagépek zaja veri fel a környék csendjét. Nem kevés kifizetetlen munkás pedig a jogos jussára Vár. Köztük egy olyan is, akinek az unokája történetesen épp a Gyakorlóba jár. A nagypapán múlik a legkevésbé, hogy végre valóban ott is tanulhasson... Jelen helyzet senkinek sem jó, a ter- jedlmes tananyagot pótolni kell Gelencsér a horvát határt is lezárná KAPOSVÁR A magyar kormány eltökélt abban, hogy ha kell, lezárja a magyar-horvát határt annak érdekében, hogy tranzitországból ne váljunk célországgá. Ezt Gelencsér Attila, Kaposvár országgyűlési képviselője, az Országgyűlés jegyzője jelentette ki szerdán azon a kaposvári sajtótájékoztatón, amelyet annak kapcsán tartott, hogy csütörtökön és pénteken rendkívüli ülésen tárgyalja az Országgyűlés a bevándorlás ügyét.- Ma még nem tartunk itt - hangsúlyozta a somogyi politikus -, azonban a kaposváriak már most szeretnék azt tudni, hogy mi történik, ha máról holnapra mégis másként döntenek a nyugat-európai országok, és kiteszik a megtelt táblát. Ebben az esetben egyik percről a másikra célországgá válhatunk, s ekkor lehet arról szó, hogy a horvát-magyar határt is meg kell védenünk.-Ma még nem tudni, mikor és milyen mértékben következhet ez be, a nyugat-európai országok ellentétes nyilatkozataiból, bénázásából nem lehet kiolvasni meddig és mennyi bevándorlót akarnak befogadni. Az unió bevándorlási politikája már-már visszafordíthatatlanul megbukott - hangsúlyozta Gelencsér Attila A fideszes politikus szerint a jelenlegi 154 ezer bevándorló csupán néhány százaléka menekült, 90 százalékuk nem háborús övezetből érkezik, ám a veszélyeztettek megkapják a megfelelő gondoskodást hazánkban. Márkus Kata Erdőbe vitték az ország tűzoltóit versenyezni Aprítottak a tűzoltók ROPOLYPUSZTA19 csapat indult szerdán a harmadik országos tűzoltó favágó versenyen. Somogyot a barcsi és a siófoki tűzoltók képviselték. Alaposan felmérték a tűzoltók tudását: az egyéni szerelésnél például egy motorfűrész vezető lapját szerelték le az indulók, s miután megfordították a láncot, újra összerakták a berendezést. A leggyorsabb versenyző 18 másodperc alatt végzett. Egy 30 centi átmérőjű bükköt is kidöntöttek a versenyzők, a talajtól 15 centi méter magasan kellett bevágást készíteniük. Rönkből korongot vágtak le, két rönköt legaly- lyaztak, méteresre vágtak, amelyet ezután félbehasítottak. Csapatban a miskolciak győztek, a legjobb somogyi csapat, a barcsi egység harmadik helyen végzett. Egyéni szerelésben a barcsi Vastag Ro- land nyert, fadöntésben a második lett, a szintén barcsi Káló Norbert ebben a versenyszámban a harmadik helyen fejezte be a megméretést. A kombinált versenyben a barcsi tűzoltók harmadik helyezést szerezték meg. H. M. 30 fokos hőségben versenyeztek Ritka pillanat: olykor a levegőt is fűrészelték a nagy igyekezetben Minden diák pénzt kapott BALATONFÖLDVÁR A két esztendeje bevezetett szociális csomag részeként idén is valamennyi állandó balatonföldvári lakcímmel rendelkező gyermek szüleinek adott iskolakezdési támogatást a település önkormányzata. Az érintett földvári szülők és gyermekeik a Humán Bizottság tagjaitól és Holovits Huba polgármestertől vehették át a támogatást. Ezúttal száztíz fiatal részesült egyenként 12 ezer forint támogatásban, ez az összeg fedezetet biztosít minden balatonföldvári tanuló tankönyvcsomagjának megvásárlására, és ezen felül az iskolakezdés költségeinek csökkentésére. Fónai Imre. HIRDETÉS &SSBÖ I * O 3 MigioíjMeágalMS G^sösOBDs