Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám

2015. SZEPTEMBER 13., VASARNAP SPORT .15 Három év után visszatért Nagy József - Ausztriában kevesebbet, Belgiumban pedig többet edzettek Folytatná a dicső kaposvári aranykorszakát Két évnyi osztrák és egy sze­zonnyi belga légióskodás után újra a Fino-Kaposvár színeiben folytatja a pályafutását a válo­gatott center, Nagy József. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu- Nehéz volt rávenni a visszaté­résre?- Az az igazság, hogy Francia- országban és Görögországban is lett volna lehetőség. Én azonban már edzésbe akartam állni, s nem kivárni az utolsó pillanatig, így aztán igent mondtam a Fi­no-Kaposvár ajánlatára - mond­ta a 29 éves Nagy József.- 2006-ban került Dunaújváros­ból (Kovács Zoltánnal együtt) a somogyi megyeszékhelyre, ahol hat sikeres idényt húzott le: hat arany a bajnokságban, s ugyan­ennyi a Magyar Kupában. Vannak olyan játékosok, akikkel annak idején együtt játszott a kaposvári alakulatban?- Soroljam? Magyar Bálint, Deák Márk, Vajda Tamás, Bozó- ki Bence, aztán Németh Ferenc és Bagics Balázs.- Mi kell tudni dióhéjban a külföl­di éveiről?- A VCA Amstettel az el­ső évemben bronzérmesek vol­tunk, egy évvel később pedig az ötödik helyen zártunk. Az oszt­rák kupa számomra kiesett, lé­vén ott nem szerepelhetnek kül­földi légiósok. Belgiumban az el­ső hat közé szerettünk volna ke­rülni, végül aztán a nyolcadik helyen kötöttünk ki - a végére már le is eresztettünk -, míg a kupában mindjárt az első fellé­Nagy József H| korábban hat Hl szezont húzott le Kaposváron, s mind a hatot bearanyozta pésünkön elbúcsúztunk. Fia mi megyünk tovább, akkor sem ju­tottunk volna sokkal többre, a következő körben ugyanis az eu­rópai Top-csapatok közé tartozó, Bajnokok Ligájában edződő Ro- salie-vel találkoztunk volna.- Van különbség a magyar és az osztrák, illetve a belga röplabda­sport között?- Igazából edzőfüggő. Ams- tettenben azt mondta a tréne­rünk, hogy az osztrák határtól keletre az orosz iskolát tanítják, amit most felejtsek el, s vegyük elő a nyugati technikát. Én azon­ban nem véltem felfedezni a ket­tő között olyan nagy különbsé­get. Amstettenben kevesebbet is edzettünk, mint most a Finónál, a belga VC Argex Duvel Puurs- nál viszont többet; igaz, ott keve­sebben voltunk.- Nem kis feladatot vett a nyaká­ba, lévén a kezdőcsapat két cen­tere, Juhász Péter és Szabó Alpár is elköszönt. Előbbi visszatért Ka­zincbarcikára, utóbbi pedig Finn­országba szerződött.- Azért hárman csak megold­juk, lévén Rása Alex és Vajda Ta­más is nagyon „szívja” magát.- Az elmúlt majd egy évtized­ben a Fino-Kaposvár és a Kecs­keméti RC futott egymással ver­senyt, amelyből rendre - kivéve a 2013/2014-es idényt - a somo­gyiak kerültek ki győztesen.- Most változni fog a leosz­tás. A Kecskemétet - amely le­het, hogy végül még a dobogóról is lemarad - a Barcika váltja fel.- Milyen sikerrel?- Azért az aranyak - mind a bajnokságban, mind a kupában- Kaposváron maradnak. SOMOGYI APROHIRDETESEK INGATLAN KAPOSVÁRON, a Szondi utcában 2. emeleti, 48 m2-es panellakás eladó. Érdeklődni a 30/448-2260-as telefon­számon.-------------------------------------------------------------------- *320626* KAPOSVÁRON 6 lakásos, belső ker­tes, kórház közelében található társas­ház II. emeletén 62 m2-es, 3 szobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás, tégla építésű, beköltözhető lakás 11,5 M Ft-ért eladó. Érdeklődni: 06-30/327- 8974, 06-30/609-9930 telefonszá­mon és a gne.merei@gmail.com címen.-------------------------------------------------------------------- *320743* ÁLLÁST KÍNÁL AutoCAD-rajzoló munkatársat fel­veszünk. Fényképes önéletrajzokat a hrnivovas@gmail.com e-mail címre várjuk.-------------------------------------------------------------------- *320484* AZONNALI kezdéssel segédmunká­sokat keresünk.Fényképes önéletraj­zokat a formunka@gmail.com e-mail címre várjuk. BALATONBOGLÁRI kézi autómosóba, éves állásra autómosó kollégákat kere­sünk. Tel.: 06-30/920-0332.-------------------------------------------------------------------- *320799* ÉP ÍTŐIPARBA jogosítvánnyal rendelke­ző férfi munkaerőt keresünk. 20/552- 4155--------------- *320761* JÓ vagy értékesítésben? Jelentkezz tanácsadónak országos cégünk­höz! Tel: 06-70/770-6295, e-mail: info@straining.hu-------------------------------------------------------------------- *320710* JÓ L képzett középkorú kaposvári festő szakmunkást felveszek. 30/3361-226 —---------------------------------------------------•------------ *320802* KA POSVÁRI sörözőbe pultost keresek. Tel.: 30/450-4231.-------------------------------------------------------------------- *320713* KA POSVÁRI virágüzletbe virágkö­tészetben jártas eladót felveszünk. 20/993-9643-------------------------------------------------------------------- *320665* MU NKAVÁLLALÓKAT keresünk nagy számban Kaposvárra, több műszakos munkavégzésre! További információ­ékért hívjon minket a 20/263-4833 vagy a 20/228-8137 telefonszámok egyikén. HIRDETÉS A Gold Consulting Szociális Szövetkezet az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott RE- START -Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő piaci integrációja a Gold Consulting Szociális Szövetkezetnél című, TÁMOP-5.3.8.A2-13/1-2013-0021 jelű pályázata segítségével, a szövetkezet 20 fő megváltozott munkaképességű dolgozója vehetett részt a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedési esélyeiket fejlesztő, és szakmai képzéseken. Az alapvető képzésben résztvevő munkatársak személyisége, önismerete, kommunikációs képessége, önérvényesítő ereje javult. A szeptember induló szakmai képzés a munkatársak munkaköréhez szükséges kompetenciákat fogja fejleszteni. A szövetkezet kaposvári telephelyén valósul mea. Zselicvölgy Szabadidőfarm - Hajmás GAZDASÁGI VEZETŐ munkatársat keres Főbb feladatok, munkák: • vendéglátás elszámolásainak biztosítása • árkalkulációk készítése, számlázás és annak felügyelete • pénzügyi (pénztárkezelés) és raktári mozgások bizonylatolása • munkaügyi feladatok ellátása (felvétel, elszámoltatás, munkaidőkeret kezelés stb.) • beszállítói és egyéb szolgáltatói szerződések elkészítése • heti, havi riportálás, elemzések készítése • döntés előkészítése az ügyvezetés és a tulajdonosok számára • javaslattétel módosító intézkedésekre, fejlesztésekre, • kapcsolattartás a beszállítókkal, hatóságokkal. Az álláshoz tartozó elvárások: • felsőfokú közgazdasági, vagy pénzügyi, számviteli végzettség, • releváns szakmai tapasztalat (vendéglátó közeg), szakmai felkészültség, • angol, német nyelvtudás előny, • „B” kategóriás jogosítvány • önállóság, terhelhetőség, rugalmasság Állás, munka területe(i): • Pénzügy, Könyvelés • Teljes munkaidő Munkavégzés helye: Somogy megye - Hajmás Kérjük jelentkezését fényképes önéletrajzzal patona.marta@mega-logistic.hu email címére küldeni. PÁLYAKEZDŐ fiatalok jelentkezését várjuk autósze­relő, karosszérilakatos, gumiszerelő munkakörbe. Magas kereseti lehető­ség. 70/310-0975----------------------------------------------------- *320751* PÉNZÜGYI munkatárs munkakör be­töltésére pályázatot hirdetünk! Rész­letek a www.peksnack.hu weboldalon! Jelentkezési határidő: 2015. szeptem­ber 16.-------------------------------------------------------------------- *320733* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐI ismeretekkel továbbképzést vállaló, megváltozott munkaképességű dolgozót felveszünk 4 órás határozatlan idejű foglalkozta­tással hulladékgazdálkodási ügyinté­ző munkakörbe. Jelentkezni szakmai önéletrajz megküldésével lehet az info@mtksz.hu e-mailre.-------------------------------------------------------------------- *320643* SZOBAFESTŐKET azonnali belépés­sel felveszünk: titkarsag@mad-day.hu +36-20/419-5552.-------------------------------------------------------------------- *320646* OKTATÁS Ősszel induló tanfolyamaink: • Boltvezető (E-000289/2014/A041 ); • Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladó (E-000289/2014/A044); • Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Targoncavezető) (E-000289/2014/A025); • Emelőgépkezelő (kivéve targonca) (E-000289/2014/A027); • Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelője (E-000289/2014/A030); • Pincér (E-000289/2014/A047); Szakács (E-000289/2014/A048); • Vendéglátó eladó [E-000289/2014/A011I; • Vendéglátó-üzletvezető (E-000289/2014/A049). TeL +36 70 408 6673, +36 20 567 8338; OK-TAT-60 Kft. Nyilvántartásba vételi szám: E-000289/2014 A Citrom Autósiskola szeptember 18- án hétvégi, október 5-én esti tanfolya­mot indít B, AM, Al, A2, A kategóriák­ból. 82/511-000, www.citromsuli.hu-------------------------------------------------------------------- *320620* HIRDETÉS rttf tityiiiS 'WuiíA / wt' Ne legyél áldozat! Az iskolai erőszak az utóbbi években intenziven jelen van az iskolákban. Az esetek jelentős részében nem elég felkészültek a diákok, a szülök, sőt a pedagógusok sem az erőszakos helyzetek kezelésére. Az áldozattá válás megelőzésére vonatkozó ismeret átadás, sajnos a hagyományos nevelési­oktatási keretek között nem tud hatékonyan megvalósulni. Mi az ISKOLAI ZAKLATÁS, BÁNTALMAZÁS? Ha egy diákot • rendszeresen • és hosszú időn keresztül •egy vagy több diák • lelkileg és/vagy fizikailag bánt. Közvetlen zaklatás: csúfolás, fenyegetés, zsarolás, megütés, lökdösődés, bezárás, kinevetés, valamire kényszerítés, köpködés, tulajdon elvétele, megrongálása. Közvetett zaklatás: pletykaterjesztés, kapcsolat szétrombolásával való fenyegetőzés, kiközösítés, hamis információk, kellemetlen vagy manipulált képek, videók felkerülése az internetre, mások által megveretni valakit, levegőnek nézés, (kiközösítés). A Humán Infó Dél-Dunántúli Régió Alapítvány az „Ismerd fel a veszélyt!" - Az iskolai erőszak (bullying) elleni hatékony fellépés című programeleme során hatékony elméleti és gyakorlati ismereteket, valamint prevenciós készségeket sajátíthatnak el a résztvevők (diákok, tanárok, nevelők, szülök. A programok elsődleges célja az iskolai zaklatás prevenciója továbbá az egészséges, egymás tiszteletén alapuló, erőszakot, megfélemlítést, megalázást elutasító életvezetés iránti elköteleződés erősítése. Eredményként a résztvevő diákok hiteles információkon alapuló ismeretei bővülnek az iskolai konfliktusokról, különösen az iskolai bántalmazásról, a jelenség következményeiről, annak megelőzéséről, a segítségkérés és nyújtás fontosságáról, módjairól. A kaposvári és pécsi helyszíneken összesen 10 alkalommal megvalósuló program mintegy 300 főt érint, 6. és 9. osztályos diákokat, valamint nevelőket. További információ: Humán Intő Dél-Dunántúli Régió Alapítvány (HÍD Alapítvány) 7400 Kaposvár, Béke u. 47. ^____ 82/511-634 ^-----­yy wwkasskinaluok.fiu ' / TÁMOP-5.6.1 .C-11/2-2011-0003 / ___._________ Ágh / SZÉCHÉNYI S23 IHeTI / w M ■■ALArtrvAKY / A,, J Európai Unió / I Európai Szociális / j Alap ■GUI / MAGYARORSZÁG MfBWWWWWWPCTCTWl I KORMÁNYA ■■AaliÉlMABiAMMM HIRDETÉS A Meiszterics Autósiskola Kft. tanfo­lyamot indít T, M, A, B, B+E, C, C+E,D 6KI gépkezelői, és taxi gk.-vállalkozói kategóriákban szeptember 16-án 17.00-kor. Jelentkezni: Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647,30/947-2666. Nytsz.: 03-0003-04 AL-0308-------------------------------------------------------------------- *314215* A Németh Autósiskola Gki-tanfolya- mot indít szeptember 18-án. Tel.: 06- 70/389-3010.-------------------------------------------------------------------- *320531* DAJKA, pedagógiai és gyógypedagó­giai asszisztens vizsgára felkészítés indul részletfizetéssel Kaposváron. Tel.: 30/637-4083, 20/423-7877. Eng. sz.: E-000452/2014.-------------------------------------------------------------------- *320755* GKI (nemzetközi) teher-autóbusz, ta­xi vezetői, vállalkozói tanfolyam in­dul a Meiszterics Autósiskolánál. Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410- 647 vagy 30/9472-666. Nytsz.: E-000549/2014.-------------------------------------------------------------------- *320679* AKÁC TŰZIFÁT VESZEK egész évben nagy tételben, saját szállí­tással. 06-30/411-2215------------------------------------------------------*320493* BÜFÉ kiadó Kaposvár belvárosi iroda­házban. +36-20/419-5555------> *320777* TŰ ZIFA méterben, kuglizva, hasítva is ingyen házhoz szállítva, 9 E Ft-tól. 70/630-1999-------------------------------------------------------------------- *318805* TŰ ZIFÁT erdésztől méteres és aprított házhoz szállítással. Tel.: 20/437-8064.-------------------------------------------------------------------- *320229* ESÉLY A BOLDOGSÁGRA! Társkereső Iroda: 20/420-8676.------------------------------------------------------*320784* TA RGONCAVEZETŐ, emelőgép- és földmunkagép-kezelő tanfolyam (0KJ) indul a Meiszterics Autósiskolánál. Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410- 647 vagy 30/9472-666. Nytsz.: E-000549/2014. SZOLGALTATAS CSERÉPKÁLYHA-építés, garancia. 30/270-7285-------------------------------------------------------------------- *320683* SZEMÜVEGKERET + LENCSE 9500 Ft. Cvikker Optika, Kvár, Tallián Gy. u. 7.82/410-989----------------------------------------------------- *314721* SZŐNYEGTISZTÍTÁS 690 Ft/m2-től, szállítás lehet. 20/470- 0840, Kaposvár, Mező u. 31.-*320540* VEGYES AGANCSOT, trófeát vennék vadász­házamba. 7500 Ft-40.000 Ft-ig. 06- 30/849-4786 ELŐNEVELT csirke, fiatal jérce, rántani való kakas, 3 kg-os kacsa kapható. Tel.: 20/320-0175.---------------------------------------------------------------------*320486* KU VASZ kiskutyák helyszínen meg­nézhető szülőktől eladók. 06-70/273- 8436-------------------------------------------------------------------- *320541* TANYASI hízott kacsák, 4 kg-osak, 1100 Ft/db, ingyen szállítva eladók. 06-30/653-1103-------------------------------------------------------------------- *320836* SÜLDŐK, és kukorica eladó. 70/212- 8479-------------------------------------------------------------------- *320426* A Mediaworks Regionális Kiadó Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E mail: somogy.terj@mediaworks.hu Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat levélcíme: 5600 Békéscsaba. PF111. Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 790 Ft, negyed évre 2370 Ft, fél évre 4740 Ft, egy évre 9480 Ft Felelős kiadó: RÓNAI BALÁZS ügyvezető igazgató. Regionális üzletág igazgató: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült a Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft.-nél. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató. _________________Megrendelés száma: 454700. Nyomtatás időpontja: 2015/37. hét_________________ Lap unkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza. Az újság PANDA szerkesztő­ségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását, is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az. általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcso­latos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSf+szám: 0865-9125 W 1 < fcNJIdWU

Next

/
Oldalképek
Tartalom