Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-08 / 185. szám
2015. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT ► Folytatás az 1. oldalról BALATON Siófokon a nagy vendégcsalogatásból végül annyi lett, hogy a partra vivő kis aranyparti utcákban már nem kell fizetni a parkolásért, érdemi enyhítésre azért nem volt lehetőség, mert mint kiderült, a Bala- ton-parti parkolók pályázati támogatásból épültek, és cserébe bevételt kell, hogy produkáljanak - nem is akármeddig, húsz évig. De legalább a 360 forintos nyári óránkénti tarifa évek óta ugyanannyi, a túlparton bezzeg Balatonfüred ar 500 forintos óradíj mellett még meg is hosz- szabbította a „nyarat”, azaz azt az időszakot, amikor fizetni kell a várakozásért. Míg egyébként Siófokon egységes a tarifa, Füreden akár 170 forintért is lehet parkolni, persze a parttól távol. Tihanyban 400 forint a csúcstarifa, Keszthelyen a kiemelt övezetben is csak 240. Zamárdiban Csáko- vics Gyula polgármester szerint egyértelműen a fesztiválok bevétele teszi lehetővé, hogy a jelentős fenntartási költség ellenére se kérjenek pénzt a strandolásért és a parkolásért. Balatonszárszón évről évre felmerül a strandbelépő bevezetése, Dorogi Sándor polgármestertől tudjuk, hogy az idei szezon előtt is volt rá egy koncepció, de mint mindig, végül elvetették. Balatonmáriafürdőn ellenben nem sokat vacilláltak korábban, amikor bevezették a fizetőparkolást a strandnál, annak ellenére, hogy ez csak városokban jellemző. Az elmúlt években azonban már újra ingyenes a parkoló. - Megértem, hogy bevételt akartak produkálni, amikor fizetőssé tették a parkolást, hiszen ha semmi sem történik, ha nincs fejlődés, akkor azért veszik elő a településvezetést - mondta lapunknak Galácz György balatonmá- riafürdői polgármester. - Csakhogy kiderült, többe került a fizetőparkolás fenntartása, mint amennyi hasznot hozott, így úgy döntöttünk, hogy harminc százalékkal megemeljük a helyi adót, és ingyenessé tesszük a parkolást. A lakosság persze eleinte emiatt is berzenkedett, de valamiből fizetni kell a falufenntartás költségeit, többek között a szabadstrandjainkét is, hiszen bár egy strandunk fizetős, a többi nem. Galácz György hozzátette: bármennyire is szeretnék, azt az egy strandjukat nem tudják ingyenessé tenni, mert az esetben nagyon hiányozna a költségvetésükből a tizenhatmillió forintos éves bevétel... Fónai Imre Belépődíjak: 450 forinttól ezerig Siófokon hat éve ezer forint a Nagystrand felnőttjegye főszezonban, ám így is ez a legdrágább belépő a tó körül - írta Győrffy Árpád a balatontipp.hu-n még az előszezonban. Azóta Füred is felzárkózott strandbelé- pöárával Siófokhoz. Keszthelyen öt éve még 990 forintot kértek, idén már csak nyolcszázat. A többi fizetős strandon 450- 750 forint egy jegy.- Kaposváron nem került szóba egyelőre a sztrájk gondolata, a csatlakozás az országos kezdeményezéshez, miszerint szeptemberben bezárnák a bölcsődéket - tudtuk meg Varga Magdolnától, a SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatójától. A kérdés azt követően vetődött föl, hogy a hvg.hu megírta: a kormány a Kúriához fordul, miután a szociális dolgozók szeptemberre tervezett sztrájkjukban bezárnák a bölcsődéket is. A Fővárosi Törvényszék ugyanis jogerősen a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság javára döntött a sztrájk esetén nyújtandó, még elégséges szolgáltatások tárgyában. A Napi Gazdaság szerint Nyit- rai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a bírósági döntés értelmében nem alapszolgáltatás sem a bölcsődei, sem a hajléktalanellátás. Ez azt jelenti, hogy „sztrájk esetén be lehet zárni a hároméves kor alatti gyerekek nappali ellátó intézményeit, mint ahogy a hajléktalanok nappali melegedőit is”.- A hír most látott napvilágot, időnk se volt megbeszélSztrájkhangulat a bölcsődékben? Nyolcvanezer forintért nevelik a szemünk fényét ni a helyzetet - reagált megkeresésünkre Varga Magdolna ezért egyelőre nem került szóba, hogy Kaposvár csatlakozna a sztrájkhoz. Azt viszont elmondhatom, hogy a dolgozók nagy része továbbra sem elégedett se az ágazati bérpótlékkal, se a most júliustól novemberig megítélt bérkiegészítéssel! Sajnos előfordult, hogy 20 éves közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező dolgozó nem is kapott a bérkiegészítésből. Itt az alacsonyabb végzettségű dolgozókra gondolok, akiknek jelenleg a nettó bérük 80 ezer forint körül mozog. Varga Magdolna kiemelte, egyenlőre tárgyalásos módszerrel szeretnék tudni, mi lesz az életpálya modell bevezetésével, annak tartalmával, vagyis mi lesz a jövőjükkel? Márkus Kata A mikor általános iskolás voltam, elsősorban a diákoknak szabták meg emlékeim szerint, hogy mit tehetnek, mit viselhetnek és mi az etikus magatartás alapja. Jól is volt ez így, mert egy tizenéves - vagy még fiatalabb - ne is színezze a haját, vagy fesse vörösre a körmeit. A pedagógusok kedvesek, de határozottak voltak. Némelyik szerette a szép ruhákat és imádta az erős sminket. Másikuk erős illatfelhőt húzott maga után. A harmadik olyan katonás fegyelmet tartott, hogy még pisszenni sem mertünk. A magánéletükről vajmi keveset tudtunk, legtöbbjük becsülettel dolgozott és tanított. Középiskolában aztán kissé kinyílt a világ, az ismereteink bővültek. Őszintén szólva a legkevésbé érdekelt az, hogy a környezettudatos életvitelt és az életet tiszteli-e a tanárunk. S az sem, hogy példát mutatott-e a nemzeti jelképek megbecsülésében. A magánélet nem, a közélet azonban annál többször szóba került, s a kommunikáció olyankor is érthető, választékos, pontos, igényességében példamutató volt. A pedagógus beszédéből komolyság, megbízhatóság és törődés érződött ki a legtöbb esetben. A tanár-diák intim testi, lelki kapcsolatok abban merültek ki, hogy mindig ösz- szevihogtunk a leghelyesebb férfi tanár megérkezésekor. A pedagógusoknak szánt etikai kódex tervezetét a héten fogadták el, s csupa olyan irányelv szerepel benne, amelyek saját tapasztalataim szerint eddig is hozzá tartoztak a pedagógus léthez. A 26 oldalas dokumentum kitér arra is, hogy a jó szakember kerüli a „szenvedélybetegségek kialakulását”, illetve „külső megjelenésével is kifejezi hivatása rangját”. Arra nem tér ki, hogy a júniusi kánikulában merre találja a nyakig begombolt pedagógus a légkondicionáló nyomógombját, sem arra, hogy a túlterhelt, hátrányos helyzetű diák fejében miként tartsa benn 40 fokban a kénsav képletét. Talán érthető, hogy a szakszervezetek fanyalognak. A tervezett előírásokat túl általánosaknak tartják, a követendő viselkedés- mintákat kézenfekvőnek, amióta világ a világ. Ezekről beszélni nem más, mint pótcselekvés, amikor az oktatás eszközeire egyre kevesebb a pénz, s a magyar diákok egyre rosszabbul állnak az európai tudásméréseken. Azt mondják, demokráciában a szakma írja az etikai kódexet. A Nemzeti Pedagógus Kar október 4-ig várja a véleményeket. Demokráciában a szakma írja a saját etikai kódexét Tombolt a tűz az M7-es közelében BALATON Lángra kapott az avar az M7-es autópálya mentén Ba- latonvilágos térségében, a Nagykanizsa felé vezető oldalon. Vágástéri hulladékot égettek a sztráda közelében lévő faiskolánál, ám a tűz átterjedt a faiskola és az autópálya közötti üres területre, ahol körülbelül 500 négyzetméteren égett a gaz és az avar. A siófoki hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak a helyszínre, hogy megfékezzék a lángokat. Az egységek egy vízsugárral és kézi- szerszámokkal rövid időn belül körülhatárolták, majd eloltották a tüzet. K. G. Kaposváron normális az ózontertielés KAPOSVÁR-BUDAPEST Az ózonterhe- lés miatt 18 város kapott kifogásolt minősítést az elmúlt 24 órában a mérőállomással megfigyelt települések közül - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-t. Kaposvár nincs a kifogásolt minősítésű városok közt. Ennek ellenére az ÁNTSZ azt javasolja, hogy az érzékeny, beteg és idős emberek, gyerekek, kismamák a déli, délutáni órákban minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, tartózkodjanak az aktív testmozgástól, inkább kora reggel vagy késő este menjenek ki a levegőre. Márkus Kata Seriffnek adta ki magát a betörő KAPOSVÁR Egy kaposvári családi ház ajtaján kopogtatott éjszaka egy helybeli férfi. Mivel nem nyitottak neki ajtót, úgy gondolta, hogy nem tartózkodik otthon senki. Ezután egy bottal betörte a bejárati ajtó üvegét, azon keresztül akart bejutni. A zajra a házigazda azonnal felébredt. A kérdésére az ismeretlen úgy mutatkozott be, hogy ő „ Rick, a seriff ”, a rendőrségtől jött, hogy megírja a jegyzőkönyvet a betörésről. A tulajdonos azonnal értesítette az igazi rendőröket, akik elfogták a 21 éves férfit, és előállították a kaposvári rendőrkapitányságra. Az álseriffet a nyomozók lopás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalember az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. K. G. MEGYEI KÖRKÉP O Kódexírók Jeki Gabriella gabriella.jeki@mediaworks.hu ■■■ / * _ * ”■ > Tárgyaljanak anSv#Jert*