Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-31 / 203. szám
16 SPORT Somogyi Hírlap 2015. AUGUSZTUS 31., HÉTFŐ Amerikai játékossal erősített a DVTK KOSÁRLABDA Ivory Crawford személyében amerikai játékossal erősítette meg keretét a női kosárlabda NB l-ben szereplő Aluinvent DVTK Miskolc. A klub honlapjának beszámolója szerint a 22 éves hátvéd most fejezte be pályafutását az Illinois Egyetemen, ahol utolsó szezonjában átlagosan 15,6 pontot szerzett, ezzel az NCCA tizedik legeredményesebb játékosa volt. MTI Jókor jött a figyelmeztetés CSELGÁNCSJókor jött figyelmeztetésként értékelte az olimpiai kvalifikációs asztanai világbajnokságon szerzett öt hetedik helyet Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke. „Nem vagyok elégedett a csapatteljesítményével, mint ahogy az eredményekkel sem - jelentette ki az MTI-nek. Ugyanakkor a világbajnokság mindig erősebb, mint egy olimpia, mert az országok duplázhatnak néhány súlycsoportban, így az erős nemzetek közül két japán, koreai, orosz vagy francia vehet részt és ilyen mezőny nem fog összejönni az olimpián.” MTI Kvitova Petra megvédte címét TENISZ A cseh Petra Kvitova megvédte címét a 754 ezer dollár összdíjazású, keménypályás New Haven-i tenisztornán. A 25 éves játékos a szombati fináléban honfitársát, Lucie Safarovát győzte le, így harmadszor diadalmaskodott a connecticuti viadalon. A világranglistán ötödik Kvitova idei harmadik, pályafutás 17. tornagyőzelmét aratta. MTI __________________________________HIRDETÉS Co mer pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGram r* .. ah nemzetközi pénztramzfer I U U. IL. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 314,00 316,49 USD 278,50 281,99 CHF 287,50 293,99 ÉRVÉNYBEN: augusztus 28. Közelieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS Küzdelmes, színvonalasnak egyáltalán nem mondható meccsen emberhátrányban játszva szerzett pontot a BFC Siófok a még veretlen Balmazújváros ellen. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu LABDARÚGÓ NB ll. A balmazújvárosiaknak ez már a harmadik olyan bajnokijuk volt, melyet emberelőnyben fejeztek be, a Dunaújváros edzője például ezt így kommentálta az ellenük játszott mérkőzést: „három órát utaztunk, majd lejátszottak a meccset tizenegyen, tizennégy ellen.” Nem érdemes szépíteni a siófokiak is nagy nyomás alatt játszottak, akinél Farkas kiállítása vitathatatlan volt, a kérdés csak az, hogy az első félidőben Nagy Dánielt és Nagy Jánost visszarántó Varga, hogy úszta meg a mécsesét lap nélkül? Illetve még egy, hogy miként tudta végigjátszani a meccset Kiss, aki az első félidőben késve csúszott oda a tizenhatos előtt a kilépő Nagy Richárd- nak, majd utolsó emberként szabálytalankodott Kozmával szemben, amiért csak sárgát kapott! A kiállítás egyértelműen elvette az esélyt a balatoniaktól a sikerre, amire a - főként a támadásban - mutatott teljesítményük alapján amúgy sem volt sok. Emberhátrányban azonban nagyot játszottak Kozmáék, akik nem engedtek ziccer a vendégeknek.- A ziccert nem rúgjuk be, így be kellett érnünk a döntetlennel, ám a futómennyiséggel és annak minőségével egyaránt elégedett voltam - mondta Gorán Kopunovics, a BFC Siófok edzője. További eredmények: Buda- örs-Csákvár 1-0, Soroksár- Kisvárda 0-0, Szigetszentmik- lós-Gyirmót 2-2, Mezőkövesd- Szolnok 3-1, Ajka-Szeged 5-0, Dunaújváros-Sopron 2-1, Vác- Zalaegerszeg 1-4. TAMÁSÉK védekezését dicséri, hogy sikerült - immár másodszor - lenullázniuk az ellenfelet, az érem másik oldala, hogy már 180 perce gólképtelenek, igaz Kisvárdán Nagy Dániel, most pedig Ivancsics hiányzott. A klub szerződtette a 23 éves Gál Mátyást, illetve a szeptemberben 18. születésnapját ünneplő támadót, Murka Benedeket a Vasasból, akik már az élvonalban is bemutatkoztak. Ha azt is hozzávesszük, hogy végre Gréczi is bemutatkozott az együttesben, akkor még jobb folytatásban reménykedhetnek a klub szurkolói a bajnoki szünet után. Z.K. 1. Gyirmót 5 3 2 0 11 2. Mezőkövesd 5 3 2 0 8-3 11 3. ZTE 5 3 1 1 11-4 10 4. Budaörs 5 3 1 1 8-7 10 5. Csákvár 5 3 0 2 . , 11-8 9 6. Szolnok 5 3 0 2 10-8 9 7. Balmazújváros 5 2 3 0 6-3 9 8. SzTK 5 2 2 1 9-8 8 9. Kisvárda 5 2 1 2 9-5 7 10. Siófok 5 2 1 2 7.-6 7 11. Ajka 5 2 0 3 8-7 6 12. Dunaújváros 5 2 0 3 7-13 6 13. Szeged 4 1 1 2 2-10 4 14. Sopron 5 0 1 4 4-9 1 15. Soroksár 4 0 1 3 1-9 1 16. Vác 5 0 0 5 3-11 0 Emberhátrányban is jól védekeztek BFC Siófok-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-0 (0-0) Siófok, Városi Stadion. 400 néző. V.: Gyarmati II. (Szécsényi, Szalai B.). BFC Siófok: Bozsó - Nagy J., Czingráber. Tamás. Farka N. - Futó. Szivacski (Hanzl, 57. p.) - Nagy D.. Berki (Mogyorósi, 70. p.), Kozma - Nagy R. (Gréczi. 73. p.). Vezetőedző: Gorán Kopunovics. Balmazújváros: Horváth L. - Karikás, Papp F.. Kiss L., Németh Á. - Sigér. Kónya - Vachtler (Zsiga E., 76. p.), Nagy K. (Virág, 65. p.), Varga K. (Belényesi, a szünetben) - Vajda S. Vezetőedző: Feczkó Tamás. Kiállítva: Farkas N. (68. p.). Davon Usher az új próbajátékos a kaposváriaknál Teljessé válhat a keret KOSÁRLABDA Újabb játékossal erősítheti meg játékos keretét a Kaposvári KK NB I./A csoportos férfikosárlabda együttese. Az új érkező a 2014-ben a z amerikai Delawere Egyetemen végző Davon Usher lesz, aki a héten foglalja el helyét lehetségés új csapatánál. - erről a kaposváriak hivatalos honlapja, a delfi- nek.hu számolt be. Usher az oktatási intézmény együttesében játszva elég bíztató statisztikával zárta az utolsó évét. Mécsesenként 36 percet játszott, 19,1 pontot dobott (52%, 35% és 74%- kal), valamint 6,1 lepattanó és 1,8 assziszt is áll a neve mellett. Az 1992-es születésű, 198 cm magas és 91 kg-os játékos ro- okie (újonc profi) évét az olasz A 2 ligában-a Roseto csapatában kezdte, majd az izlandi Keflavik együttesében folytatta. Utóbbinál 30 perc alatt 23,9 pontot átlagolt (57%, 33%, 81%), 7,8 lepattanó és 1,8 assziszt mellett. A kaposvári csapat szakmai vezetése bízik abban, hogy nagyon motivált játékos érkezik a somogyi megyeszékhelyre. Usher szeptember 20-ig lesz próbajátékon. Amennyiben megfelel a teljesítménye, akkor lezárul a játékos keret kialakítása a 2014/2015- ös szezon kezdetére. Kun Z. A ráadásban fordított a Diósgyőr az Újpest ellen LABDARÚGÁS Az OTP Bank Liga NB 1.7. fordulójának eredményei: BUDAPEST HONVÉDPUSKÁS AKADÉMIA 0-0 Bozsik-stadion, 2800 néző. V.: Kassai. DIÓSGYŐR-ÚJPEST 2-1 (0-1) Diósgyőr, 4580 néző. V.: Bognár. Gólszerzők: Bognár (92. p.), Tamás (94. p.), illetve Balogh B. (14. p. - 11-esből). BÉKÉSCSABA- SZOMBATHELY 0-1 (0-1) Békéscsaba, 1422 néző. V.: Berke. Gólszerző: Németh M. (27. p.). VASAS-MTK 0-1 (0-0) Illovszky Rudolf Stadion, 2000 néző. V.: Németh Á. Gólszerző: Szatmári (86. p.). FERENCVÁROS-PAKS 2-0(2-0) Groupama Aréna, 7497 néző. V.: Solymosi. Gólszerzők: Bődé (14. p.), Lamah (24. p.). A Videoton FC-Debreceni VSC-TEVA mérkőzés lapzártánk után ért véget. Klein P. 1. Ferencváros 7 7 0 0 1W 21 2. Szombathely 7 4 2 1 6-4 14 3. MTK 7 4 1 2 11-6 13 4. 8p. Honvéd 7 3 3 1 12-9 12 5. Újpest 7 2 4 1 9-6 10 6. Puskás Akadémia? 2 3 2 6-6 9 7. Paks 7 2 2 3 8-6 8 8. Debrecen 6 2 2 2 9-10 8 9. Diósgyőr 7 2 1 4 7-15 7 10. Vasas 7 2 0 5 6-10 6 11. Videoton 6 1 0 5 4-9 3 12. Békéscsaba 7 1 0 6 5-17 3 HÍREK KOMMENTÁR H Küzdelmes mérkőzést g hozott a veretlen Balmazújváros |||j ; Balaton-parti fellépése 35. hét - 2. forduló 1. Bayern Múnchen-Leverkusen 3-0 1 2. 1. FC Kóln-Hamburg _______2-1 1 3. Augsburg-lngolstadt_______0-1 2 4. Mainz-Hannover_________3-0 1 5. Darmstadt-Hoffenheim_____0-0 x 6. V fB Stuttgart-E. Frankfurt 1-4 2 7. Dortmund-Hertha B5C______3-1 1 8. Bremen-Mönchengladbach 2-1 1 9. Milan-Smpoli____________2-1 1 10. Roma-Juventus__________2-1 1 11 . Chievo-Lazio__________Lapzártakor 12. Carpi-lnternazronale Lapzártakor 13. Napoli-Sampdoria______Lapzártakor 14 . Monaco-Paris SG_______Lapzártakor HIRDETÉS i * É - ' I A . *<** '* , ' | Bízza hallását szakemberre! | Hallása miatt úgy érzi, lemarad a fontos pillanatokról, | mint • az unokák első szavai, • barátok és a család legjobb történetei, • a közös programok? 8700 Marcali, 7570 Barcs, 7400 Kaposvár, Széchenyi u. 34. Kálmán Imre u. 10. Hunyadi J. u. 5. I Bejelentkezés: Bejelentkezés: Bejelentkezés: ■ 06-85/950-444 06-82/565-489 06-20/546-6783 06-30/722-9969 8600 Siófok, 7500 Nagyatád. Semmelweis u. 1., ■MMMH I Bajcsy-Zs. út 1. 3. em./ 6. ajtó *•em- 9- Bejelentkezés: Bejelentkezés: 06-84/501-797 IQyUjUjQf^Vl g 06-30/690-1413 06-30/562-0971 „ 'f |ú ; S * Az akció a készlet erejéig tart. Az italhűtő 1 db 0,5 l-es üveg hűtésére alkalmas. Az ajándékra a hallásvizsgálaton részt vevők jogosultak. A részvételhez ▼ A [ U \ § ] ( § | hozza magával ezt a