Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-29 / 202. szám
EGY PERCBEN Jó főszezont zártak SIÓFOK Miközben szombati, idei utolsó programhajóira csalogatott a Balatoni Hajózási Zrt., már kasszát is csinált a társaság az augusztus 23-ig tartó főszezonról. ► 4 Össztűz a földeladásra . - T „Kormányhatározat helyett az Országgyűléssel fogadtassa el az állami termőföldek privatizációját” - szólította fel a kabinetet tegnap az LMP-s Sallai R. Benedek. Több ellenzéki párt tiltakozását fejezte ki tegnap az állami földek tervezett értékesítése ellen. A PM, a DK és az MSZP is lenyúlást, mu- tyit emleget, kizártnak tartják, hogy az árveréseken ne a nagybirtokosok kerüljenek helyzetbe. A Fidesz szerint a baloldal még mindig a spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit védi és visz- sza akarja állítani a Gyurcsány-kor- szak földpolitikáját, amelyben elárulták a nemzeti érdekeket. ► 6 Halálfurgon: négy gyerekkel AUSZTRIA Kiderült tegnapra: 71 - vélhetően - szír menekült, gyerekek, nők és férfiak vesztették életüket az Ausztriában elhagyottan talált, magyar rendszámú teherautóban. A nyomozásba az osztrák rendőrök mellett a magyar és a szlovák hatóságok is bekapcsolódtak. Az ügy kapcsán eltérő következte: tésre jutott a magyar, az osztrák és a német kormány. Az előbbi még jobban zárná a határokat, utóbbiak legálissá tennék a migránsok útját. ► 8 Jó reggelt! T ovább dagad az Ashley Madi- son-botrány, a félrelépős portál kiszivárogtatott adatbázisában igazi csemegére lehet bukkani, a Blikk információi szerint például regisztráltatta magát Kákosy Csaba, a Gyurcsány-kormány egykori gazdasági és közlekedési minisztere. Azt gondolhatnánk, nagy bajban van a volt politikus, hiszen már régóta nincs rivaldafényben, mégis újból magyarázkodnia kell, de kiderült: nem kell féltenünk. A bulvárlapnak annyit mondott az ügyben, vélhetően csak tesztelte az oldalt, s nem emlékszik, hogy bármikor is regisztrált volna. A teszt végeredményéről ugyan nincs információnk, de az biztos, hogy nyilatkozata alapján Kákosy még most is megállná a helyét bármelyik minisztériumban. Sz.T. Som: nem vették át a válogatót a Közgéptől SIÓFOK Mercedest rendeltek, Trabantot kaptak - jellemezte Lengyel Róbert a somi térségi hulladékkezelőben elkészült hárommilliárd forintos beruházást, melynek kivitelező konzorciumát a Közgép Zrt. vezette. A siófoki városvezető az önkormányzati hulladékgazdálkodási konzorcium elnökeként nem vette át a kivitelező szerint elkészült válogatóművet, melyről a mérnöki szervezet képviselői is azt mondták az önkormányzati társulás minapi ülésén: nem tesz eleget a minimum-követelményeknek. A Közgép azonban ragaszkodik az álláspontjához, miszerint ők szerződés szerint teljesítettek. A kézi erő nélküli válogató a szelektíven kívüli vegyes hulladékból válogatja ki az újrahasznosítható elemeket; tíz százalékról negyvenre növelhető az újrahasznosított hulladék aránya, a berendezés anyagfelismerő sugarakkal válogat, ilyenből Európában is csak kevés működik - négy éve foglalta össze ezekkel a szavakkal a beruházás lényegét Szabó Zoltán, a somi lerakót üzemeltető társaság vezetője. ► 3 Tömeges halpusztulás a Kapóson KAPOSVÁR A Kaposo folyó teljes somogyi szakaszán általános halászati-horgászati tilalmat rendelt el a megyei kormányhivatal földművelésügyi osztálya. Az élővizet ért szennyeződés következtében kialakult tömeges halpusztulás miatt hozták meg a rendelkezést, amely a visszavonásig érvényes. Több szakember szerint a szerda esti kaposvári ammónia-szivárgással lehet összefüggésben a halpusztulás. Úgy tudjuk, számos ponty, keszeg és kárász hullott el, a napokban kávés barna színű folyadék folyt a Kapósba. ► 3 Agrárium: balkáni válaszok KAPOSVÁR A mai világrend számos kihívására igyekszik választ adni a 7. Nemzetközi Balkán Társadalomtudományok Konferenciája. Ilyen kihívás többek közt a népesség elöregedése, a munkaerőhiány, az, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az antiszociális viselkedés. A konferenciának az idén először a Kaposvári Egyetem ad otthont. ► 4 Őstermelők roskadozó pultjai a kaposvári piacon KAPOSVÁR A szilva még csak befőttnek jó, a barack viszont lekvárra kész, az igazán édes szőlő kedvelői nem árt, ha igyekeznek, mert lassan kifut az Irsai Olivér, s már látszanak a lecsószezon jelei a kaposvári nagypiacon. Ahol ezúttal az őstermelői részen volt érdemesebb nézelődni, a régi csarnokban, a profi kofák közül többen is kivették éves szabadságukat.- Mi majd télen pihenünk, amikor nincs mit árulni - magyarázza Marika néni, aki a hetvenes évek közepétől tavasztól késő őszig állandó szereplője az őstermelői szekciónak. Korai zöldborsóval és leveszöldséggel kezd, aztán a kertben szedett málna, ribiszke és meggy következik, majd a tök és a cukkini, hogy aztán augusztustól kukoricát, uborkát, paprikát, paradicsomot, később szilvát és szőlőt kínáljon.- Ne kérdezze, milyen fajta igazítja meg a paradicsomot a ládikában. - Ez még a klasszikus parasztparadicsom, nincs nemesítve, így talán neve sincs. De finom, kásás, igazi paradicsom ízű. ► 2. Nem lehet elég korán kezdeni a piaci szemlélődést KOZSZOLGALATI fv 2015. AUGUSZTUS 29., SZOMBAT XXVI. ÉVFOLYAM. 202. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETV^^|!^ ^ '"v-Somogyi Hírlap ,. I www.sonline.hu WuKfmM kaposvar A Somogyi Értékek Napján átadták a kaposvári Vigasságok terét a nagyközönségnek pénteken. A jelentős uniós forrásból létrehozott közösségi tér arra hivatott, hogy helyet adjon a somogyi művészeknek és rendezvényeknek. A Somogyi Értékek Napján a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozták a résztvevők, mert a helyi közösségi értékekkel bővülhet a megyei és nemzeti értéktár, végül hungarikumokat teremtve. ► 3 ¥lÉ^fep TP" lÉÉSii ^ _MA_ holnap Boldog névnapot SZERKESZTOSEG: E-mail: sonline@sonline.hu _ kívánunk OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 OO 03 ~ M Beatrix TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 Ismét itt a kánikula, de ez már csak a hétvégén j HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 tombol, iskolakezdésre enyhül az idő. Esőt nem ígér 9 nevű olvasóinknál! a meteorológia. ► 12