Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-03 / 180. szám

16 SPORT Somogyi Hírlap 2015. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ Öröm a köbön. A házigazda f§gi| siófokiak az idénynyitón az NB l.-ból P\ érkezett Dunaújvárost győzték le. -Üfc- \ A házigazda BFC Siófok csapa­ta kiütötte az NB ll.-es bajnoki nyitányon a legutóbbi szezon­ban még az élvonalban szere­pelt Dunaújvárosi PASE együt­tesét. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu LABDARÚGÓ NB II. A házigazda sió­fokiak elsősorban a pontrúgása­iknak köszönhetik a sikert, lé­vén két találatuk is szöglet után esett; sőt, egy újvárosi sarokrú­gás után is betaláltak - Mogyo­rósi remek indítása után - Nagy Dániel révén. Utóbbi 23 találkozót húzott már le siófoki színekben a 2013/14-es szezonban, s akkor mindössze egyetlen találatig ju­tott... Nem csak Nagy D. bemutat­kozása (gól, gólpassz) volt emléke­zetes, hanem Tamásé és Eleké is, akik szintén góllal nyitottak első siófoki bajnokijukon. Ami Eleket illeti, remekül cserélt Gorán Ko- punovics edző, hiszen a Kazinc­barcikától érkezett támadó tíz perccel a pályára lépése után el­döntötte a bajnoki sorsát. Ki kell még emelni persze az első talála­tot szerző Ivancsicsot is, akinek két szöglete után is gól született. A siker értékét növeli, hogy Szivacski, Rusvai, Nagy Richárd, Kozma, illetve a csereként érke­zett Bene Zs. személyében 18,19 és 20 éves fiatalok is lehetőséget kaptak a trénertől. Gorán Kopunovics - aki a pá­lya szélén teátrális mozdulatokat bemutatva vezényelte le tanítvá­nyai mérkőzését - a nem várt si­ker ellenére is arról beszélt, hogy hétfőtől újabb kemény munka vár a csapatra, hiszen még mindig az építkezés fázisában vannak, miu­tán kéthetes a hátrányuk a többi klubbal szemben. Ennyivel kezd­ték ugyanis később a felkészü­lést.... A lefújás után vastaps köszön­tötte a csapatot, amelynek úgy tű­nik, szerencsét hozott Mogyorósi fiának, Filipnek a kezdőrúgása. Ezután a közelmúltban elhunyt volt siófoki trénerre, Botos Antal­ra emlékeztek, aki annak idején az élvonalba vezette a somogyi Balaton-parti klubot. Gorán Kopunovics: - Ez a foci: agresszivitás, gyorsaság és sok futás. Artner Tamás: - Más stílusú foci kell a másodosztályban, mint az elsőben. Több agresszivitás szükséges; a házigazda siófokiak sokkal lelkesebbek voltak. A nyitóforduló további eredmé­nyei: FC Ajka-Soproni VSE 3-1; Mezőkövesd Zsóry FC-Vác FC 2-1; Szigetszentmiklósi TK-Eri- ma-Zalaegerszegi TE FC 1-1; Bu- daörs-Balmazújváros Kamilla Gyógyfürdő 1-1; Szeged Grosics Gyula Akadémia-Gyirmót FC Győr 0-0; Soroksár SC-Szolno- ki MÁV FC 0-2; Kisvárda Master Good-Aqvital FC Csákvár 3-4. Hatan is betaláltak Siófokon a kapuba BFC Siófok- Dunaújvárosi PASE 4-2 (2-1) Siófok, Városi Stadion, 800 néző. Vezette: Radványi. BFC Siófok: Bozsó - Rusvai. Mo­gyorósi, Tamás, Farkas N. - Futó, Szivacski (Hanzl a 77. perc­ben) - Nagy D., Ivancsics, Nagy R. (Elek a 67. percben) - Kozma (Bene Zs. a 88. percben). Edző: Gorán Kopunovics. Dunaújvárosi PASE: Szűcs L. - Villám, Vaskó, Borucz, Czár - Tóth Cs. (Melczer a 67. percben) - Orosz M.. Petneházi, Magas­földi (Éppel a 67. percben), Fe­jős (Jakab a szünetben) - Hava­si. Edző: Artner Tamás. Gólszerzők: Ivancsics a 14. perc­ben, Orosz M. a 17. percben. Ta­más a 35. percben, Nagy D. a 62. percben, Havasi a 67. perc­ben, Elek a 77. percben. Tíz emberrel fordított a Videoton Diósgyőrben OTP BANK LIGA LABDARÚGÓ NB I. A 3. FORDULÓ EREDMÉNYEI: BP. ÚJPEST FC-BÉKÉSCSABAI ELŐRE FC 2-0 (2-0) Budapest, Szusza Ferenc Stadi­on, 3700 néző. V.: Németh Á. Gólszerzők: Kálnoki (a 23. perc­ben), Perovics (a 43. percben). PUSKÁS AKADÉMIA FC- PAKSI FC 1-0 (1-0) Felcsút, Pancho Aréna, 1300 néző. V.: Solymosi. Gólszerző: Pékár (a 40. perc­ben). SZOMBATHELYI SWIETELSKY HALADÁS VFC- BP. MTK FC 2-2 (2-0) Szombathely, 3200 néző. V.: Benke B. Gólszerzők: Ugrai (a 14. perc­ben), Jagodics (a 35. percben), il­letve Hrepka (a 49. percben), Thi- am (a 93. percben). DIÓSGYŐRI FC-FEHÉRVÁR FC 1-2 (1-0) Diósgyőr, 4300 néző. V.: Iványi. Gólszerzők: Kozmán (a 9. perc­ben), illetve Vilaca (a 93. perc­ben), Pátkai (a 95. percben). Kiállítva: Simon Á. (Fehérvár FC) a 48. percben. BP. VASAS FC­BP. FERENCVÁROS 0-2 (0-0) Budapest, Illovszky Rudolf Sta­dion, 4000 néző. V.: Kassai. Gólszerző: Böde 2 (a 48. perc­ben és az 59. percben). A Bp. Honvéd FC-Debreceni VSC-TEVA mérkőzést vasárnap este lapzártánkkal egy időben ját­szották. Fenyő G. 31. hét - 2. forduló 1. Wolfsburg-B. München ______1-1 X 2. Paris SG-tyon___________2-0 1 3. 1860 München-Freiburg 0-1 2 4. Düsseldorf-Paderborn______1-2 2 5. Karlsruhe-St. Pauli________1-2 2 6. Sandhausen-Union Berlin 4-3 1 7. Zenit-Terek Groznij________3-0 1 8. CSZKA-Mahacskala 1-0 1 9. I. Moszkva-D. Moszkva______1-1 X 10 . Salzburg-Rapid Wien_______1-2 2 11 . Austria Wien-Altach_______3-1 1 12 . Sturm Graz-Gródig______lapzártakor 13 . Groningen-PSV_________lapzártakor 14. Arsenal-Chelsea__________1-0 1 ____________________________________HIRDETÉS Co rner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm rfí .. -tn nemzetközipénztramzfer I VJ U. I L> Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 308.00 309,99 USD 281.00 283,49 CHF 288.50 294.99 ÉRVÉNYBEN: július 31. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESiTÉS Nagy és Ivancsics vezényelte a felnégyelést Parádés szezonnyitó a Balaton partján darfield Jim Davis ÚSZÁS VILÁGBAJNOKSÁG Szombaton meg­született a magyar csapat első érme Kazanyban a vizes világ- bajnokságon: Olasz Anna a 25 km-es nyíltvízi számban ezüs­töt szerzett. A magyar női vízi­labda-válogatott 12-7 arányú ve­reséget szenvedett az olimpiai bajnok Amerikai Egyesült Álla­moktól, így csak a 9-16. helye­kért folytathatják majd. Vasár­nap megkezdődtek a medencés úszódöntők. Az első napon két magyar volt érdekelt a finálék­ban: Bernek Péter az ötödik, Ka­pás Boglárka pedig a nyolcadik lett 400 m gyorson. Fenyő G. Strandröpizni szeretnek a leginkább Berényben MOZDULJ, BALATON! A kezdetek óta részt vesz Balatonberény a más­fél évtizedes múltra visszatekin­tő „Mozdulj, Balaton!” nyári sza­badidősport-sorozatban. A heré­nyi sportos megmozdulást - im­már a harmadik éve - Bene Ber­nadett koordinálja. Minden év­ben három lelkes szervezőt díjaz­nak jó és eredményes munkájá­ért: tavaly Bene Bernadett volt az egyik díjazott.- Kezdés előtt egy órával vé­gigjárom a strandot, s akik ráné­zésre nem vetik meg a mozgást, a sportot, azoknak külön is szó­lok - mondta Bene Bernadett, aki a külföldiekkel is szót ért, lévén németül és angolul Is jól beszél. - Érdekes módon nem igazan lát­ni a pályákon helyieket. Inkább visszatérő vendégeink vannak, akik itt nyaralnak Berényben, s igaz ez egyaránt mind a magya­rokra, mind pedig a külföldiek­re. A szomszédos Zala megyé­ből, Keszthelyről és Alsópáhok- ról csoportosan szoktak átjönni. Itt kevesebben vannak, ám nagy a strand, s az árak Is jóval barát­ságosabbak. A legnépszerűbb sportág Bala- tonberényben a strandröplabda, amit 2:2, illetve 4:4 formában is lehet játszani - annak megfelelő­en, hogy éppen mennyien jelent­keznek. Németek és len­gyelek is pályára léptek Berényben.- A családi csapatok a legnép­szerűbbek, hiszen ott gyerek-szü­lő együtt játszhat, s így minden­ki jól érzi magát - folyatta Bene Bernadett. - Most is vannak né­met és lengyel egyleték. Nincs is olyan hétvégénk, amikor ne len­nének külföldiek. Balatonberényben a népszerű­ségi lista második helyén a kispá­lyás labdarúgás áll, a harmadik pe­dig a petanque. Előfordul, hogy a résztvevők a kánikulai hőségben a forró homokból a hűsítő vízbe me­nekülnek, s ilyenkor ádáz vízifeje­lő csatákat vívnak egymással. A „Mozdulj, Balaton!” rendez­vényei szombaton délután van­nak, s a szervezők két másik idő­pontot is beiktat(hat)nak még.- Augusztus első két napján dupla hétvégét tartottunk; az idő­járás miatt - nincs elviselhetet­len forróság, ugyanakkor a Bala­tonban is meg lehet mártózni - szombaton és vasárnap is voltak meccsek - mondta búcsúzóul Be­ne Bernadett. - Általában akkor szoktunk beiktatni plusz napot valamelyik hétköznap, amikor gyerekek táboroznak; őket a leg­könnyebb rávenni egy kis moz­gásra. Fenyő Gábor Győzött a homok Az elmúlt három évben - vagyis amióta Bene Bernadett szerve­zi Balatonberényben a „Mozdulj, Balaton!”-t - még soha nem tör­tént semmilyen komolyabb sé­rülés. Most szombaton viszont kettő is akadt. Az egyik Buda­pestről érkezett testnevelő-ta­nárnak a strandröplabdapályán ragadt le a lába, s kettős térd- szalag-szakadást szenvedett. Egy másik, szintén magyar fia­talnak pedig a kispályás labda­rúgótornán fordult kis a térde, akit a biztonság kedvéért szin­tén a keszthelyi kórházba vittek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom