Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-22 / 196. szám

2015. AUGUSZTUS 22., SZOMBAT INTERJÚ 11 Bár az interjú apropóját Her­nádi Judit legújabb bemutató­ja adta, ezúttal mégis több szó esett a civil mindennapokról: a népszerű színésznő a tőle meg­szokott őszinteséggel mesélt barátságról, szabadságvágyról, feltöltődésről és a lányáról. Szűcs Anikó kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Hivatalosan még el sem kezdő­dött az új évad, de ön már túl van egy nagy sikerű premieren.- Augusztus 15-én mutattuk be a Mindent Éváról című dara­bot a szombathelyi Karneválszín­házban, és a hónap végéig több alkalommal játsszuk az előadást ugyanott. Szeptember 11-től pe­dig a budapesti Belvárosi Színház tűzi műsorára a darabot.- Ez azt jelenti, hogy idén nem sok ideje jutott a nyaralásra?- A nyáron egyetlen napot sem pihentem, de ezt nem panaszként mondom, mert nem gondolom, hogy a szabadságot és a feltöltő­dési évszakhoz kellene kötni.- A színházi évad viszont behatá­rolja a lehetőségeket...- Az az igazság, hogy csaknem harminc évvel ezelőtt részben emiatt lettem szabadúszó, ugyan­is elképzelhetetlennek tartottam, hogy esélyem se legyen mondjuk megnézni a riói karnevált, mert februárban még javában tart a színházi szezon. Hozzáteszem, az utazásaim során nagyon sok helyre eljutottam, de Rióban nem jártam, és most már a karnevál sem érdekel igazán... Én akkor szeretek pihenni, amikor kedvet érzek hozzá, vagy amikor szüksé­gem van a lazításra, és egyáltalán nem biztos, hogy ez pont a nyári időszakra esik.- Szeret világot látni?- Persze, sőt nagyon szeretek, és igyekszem kihasználni min­den alkalmat, amikor útra kel­hetek. Általában az aktív kikap­csolódást részesítem előnyben, mert a láblógatásból hamar ele­gem lesz. Azt élvezem, amikor sok a program és rengeteg a lát­nivaló, amikor lehet jönni-men- ni, felfedezni... (Megcsörren a te­lefonja.) Ne haragudjon, ezt most fel kell vennem, a lányom hív... (Anya és lánya vált néhány gyors mondatot, aztán folytatjuk a be­szélgetést.)- Az aktuális bemutatója már az ötödik közös munkája az Orlai Pro­dukcióval.- Kimondottan szeretek velük dolgozni, mert úgy érzem, hogy jól működünk együtt. Örülök, hogy Orlai Tibor elégedett velem és a munkámmal, én is abszolút elégedett vagyok vele, és azok­kal a produkciókkal, amelyekben szerepelek. Ez a mostani is egy roppant érdekes történet. A szín­darab egyébként filmen vált örök klasszikussá: méghozzá Bette Da­vis főszereplésével.- A Mindent Éváról színház a szín­házban. A darabban egy sikeres, a szakmája csúcsán lévő színész­nőt alakít, aki ugyanakkor borzasz­tó nehezen dolgozza fel az idő mú­lását. Önt mennyire foglalkoztatja ez a kérdés?- Mivel a koromon nem tudok változtatni, és mivel alapvetően jól érzem magam a bőrömben, igazából nem szoktam túl sokat filozofálni ezen. Hálás vagyok a sorsnak, amiért szerencsés az alkatom, de igyekszem tenni is azért, hogy jó formában tartsam magam. Hál’ istennek sokat dol­gozom, remek munkák találnak rám, kiváló kollégákkal hoz ősz- sze a sors. Azt gondolom, hogy én nem itt tartok ezzel a problémá­val, ahol a darab főszereplője.- Már nem vagy még nem?- Már nem, meg egyébként is, én másképp is állok a színház­hoz, mint Margó, hiszen én nem gondolom azt, hogy ez a legfonto­sabb dolog világon. Mint ahogy azzal sem értek egyet, hogy eb­be „bele kell halni”, még ha időn­ként ez velem is megesik. Azt gondolom, hogy a színház alapve­tően öröm, és ha úgymond „bele is hal” az ember éppen a színpa­don, akkor azt is örömmel teszi. Kinek a véleményére ad? Hernádi Judit köztudottan őszinte, szókimondó ember, aki soha nem rejti véka alá a véleményét. De vajon ő kinek a véleményére ad leginkább? „Nálam nincs ilyen, hogy leg­inkább - szögezi le. - Az is le­het, hogy az utcán beleütkö­zöm egy idegenbe, aki gono­szul mond nekem egy monda­tot, ami akkor és ott üt és fáj, aztán rá kell jönnöm, hogy iga­za van. Úgyhogy azt, hogy ki­nek a véleményére adok légin, kább, nem korlátozom néhány fix emberre, hanem próbálok fi­gyelni, nyitott szemmel és fül­lel járni a világban. Ezzel együtt hál’ istennek van körülöttem néhány olyan ember, akikkel jólesik lelkizni, akik őszintén rámutatnak a hibáimra, ugyan­akkor elismerik az erényeimet is, tehát akik valós tükröt tarta­nak elém." Különben nem érdemes csinálni az egészet.-«• Azt olvastam, hogy ritkán en­ged közel magához embereket, és ügyesen megtanulta meghúz­ni azt a bizonyos határvonalat. Ez nyilván egyfajta védekezés az ön részéről.- Ez így van. Az igazat meg­vallva nagyon undok tudok len­ni. Van, amikor ez kicsit bánt, de ha végignézek az életemen és sorra veszem az említett helyze­teket, akkor azt kell mondanom, hogy ritkán bántam meg, ha un­dok voltam valakivel.- A barátságokkal hogy áll?- Sok ismerős és sok haver vesz körül, de kevés barátom van.- Gondosan ápolja azt a kevés szo­ros kapcsolatot?- Nem igazán. Azt szeretem, amikor a belső órám jelzi, hogy valakit fel kell hívnom, tehát ami­kor belső igényem van rá, hogy Anya és lánya néha jókat vitáznak, de ettől csak izgalmasabb az életük Névjegy HERNÁDI JUDIT 1956. ÁPRILIS 11-ÉN született Bu­dapesten. 1378-8AN végezte el a Színház­éi Filmművészeti Főiskola, kar­rierje ezt követően a Vígszín­házban indult. 1986ÓTA szabadúszó, kis meg­szakítással: 1992 és 1994 kö­zött a Művész Színház társula­tának tagja volt. Számos mozi- és tévéfilmben szerepelt, emel­lett rendszeresen feltűnt politi­kai-közéleti kabarékban, paró­diaműsorokban. 2009-BI3N ÉS 2011-BEN ő volt a Csillag születik című tehetség­kutató verseny egyik zsűritagja. LÁNYA: Tarján Zsófia Rebeka (1986). FONTOSABB DÍJAI: Jászai Ma­ri-díj (1986), Érdemes Művész (1998), A Magyar Köztársasá­gi Érdemrend Tisztikeresztje (2007). A korán nem tud változtatni, a bőrében is jól érzi magát, ezért az idő múlásán sem filozofál sokat Hernádi Judit beszéljek az illetővel. Nem aka­rok, és nem is szoktam valakit csak azért felhívni, mert ezen a héten még nem hallottam a hang­ját. Itt van például a legrégebbi barátnőm, Peremartoni Kriszti­na: tizennyolc éves korunk óta is­merjük egymást, és azóta is na­gyon jóban vagyunk, annak el­lenére, hogy ő jó ideje az Egye­sült Államokban él. Amikor itt­hon van, akkor akár naponta többször is beszélünk, és ha talál­kozunk, akkor ugyanott folytat­juk, ahol előzőleg abbahagytuk. De amikor nincs itt, csak akkor, írok neki e-mailt, ha történt vala­mi említésre méltó az életemben, amit feltétlenül tudatnom kell ve­le. Ha egy évig nincs fontos mon­danivalóm, akkor egy évig nem írok. Magyarul: nem szeretem a felesleges köröket. A muszáj szót pedig egyenesen utálom. Nem tu­dok mit kezdeni vele...- Nem titok, hogy nehezen viseli a kötöttségeket. Ön szerint áldás vagy átok, ha valaki ilyen hihetet­len szabadságvággyal bír?- Látja, ez jó kérdés! És nehéz kérdés, mert ennek a tulajdon­ságnak az az érdekes hátulütője, hogy aki ennyire ódzkodik a kö­töttségektől, mint én, azt valószí­nűleg nagyon erős korlátok tart­ják fogva: ez mindig így van, mert mindennek két oldala van. De ha most rákérdez, hogy nálam mik ezek a korlátok, akkor arra nem fogok tudni válaszolni, ezt majd a pszichológusommal fogom meg­beszélni...- A beszélgetésünk elején azt mondta, hogy nem a színház a leg­fontosabb az életében, mert sok minden más legalább annyira fon­tos. Mire gondolt, például? (Ismét megcsörren a mobilja, újabb bocsánatkérő pillantás: „Megint a Zsófi hív...”)- Például a lányomra. Most Zsó­fi nak (Tarjá n Zsófia, a HoneyBeast együttes frontembere - a szerk.) végre beindult a zenei pályája, és a csapatuk egyre sikeresebb, ami nagyon klassz, de a rengeteg fel­kérés sok szervezési, logisztikai tennivalóval jár, és ebben próbá­lok segíteni neki. Nagyon druk­kolok, hogy a lányom megtalál­ja a számításait ezen a pályán, és szívből kívánom, hogy lelje mi­nél több örömét az éneklésben, és hogy merjen örülni a sikereinek, mert büszke lehet magára. Én is roppant büszke vagyok rá.- Sok mindenben hasonlítanak?- Nagyon sok mindenben, nyil­ván azért tudunk időnként jól ösz- szeveszni, meg nagyokat vitázni. Elég intenzív lelki életet élünk, de ez így jó, így érdekes és izgalmas, mert legalább nem unatkozunk.- A kevés szabadidejében az ön számára mi jelenti az igazi feltöl- tődést?- Néha szeretek kimenni az er­dőbe és megtenni a 3,2 kilométe­res körömet, amit rettenetesen él­vezek. Hol „belefutok” egy kicsit, hol csak sétálok végig, ahogy ép­pen a kedvem tartja. Ugyanazt az utat teszem meg minden alka­lommal, ez az egy, amihez ragasz­kodom, mégsem unom meg. An­nak a biztonsága, hogy azt a sza­kaszt már jól ismerem, már eleve kikapcsol. Másrészt a természet állandóan változik, így ha ugyan­azt az utat járom is be, mindig más színek, más hangok, más il­latok vesznek körül, ami megint csak maximálisan feltölt. Ahogy már említettem, utazni is nagyon szeretek, emellett egy jó könyvbe is bele tudok feledkezni. Szeretek jó társaságban jókat beszélgetni, de egyedül is szeretek lenni. Sőt, ahhoz, hogy „összeszedjem ma­gam”, időnként szükségem van arra, hogy elyonuljak egy kicsit. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom