Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-18 / 193. szám

2015. AUGUSZTUS 18., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g ...ahogy ez sem volt követelmény MARCALI Korhű ruhákba bújtak hivatásos és önkéntes tűzoltók a hétvégén, hogy összemérjék tu­dásukat kocsifecskendő-szere- lésben és ügyességi számokban. Az idei évben is Marcali adott otthont a Tűzoltó Hagyományőr­ző Kocsifecskendő Versenynek, amelyen hivatásos és önkéntes tűzoltók mérték össze ügyessé­güket. A tűzoltóhagyományok lelkes követői az 1800-as évek végén és az 1900-as évek ele­jén használt tűzoltó-egyenruhá­ba öltözve teljesítették a feladato­kat. A hőség ellenére kilenc csa­pat nevezett a mára már hagyo­mányossá vélt a hagyományőr­ző tűzoltó-kocsifecskendőszere- lő versenyre, melyet kilencedik alkalommal rendezett meg a So­mogyi Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület, a Somogy Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság és a Marcali Hivatásos Tűzoltó-pa­rancsnokság. Célja a tűzoltó­múlt felidézése és a század ele­ji eszközök bemutatása. A mar­cali strandon a speciális ügyes­ségi próbatétel után mentési fel­adatot kellett végrehajtani. Egy füsttel teli sátorból mentették ki a sérültet. Ezt követően kezdő­dött a kocsifecskendő-szerelés, amelyet egy imitált épülettűz el­fojtásával teljesítettek sikerrel a csapatok. Nemcsak az ügyesség, de az öltözék is számított pon­tozáskor. A kánikulában termé­szetesen vízzel hűsítették egy* mást a tűzoltók. A verseny végén a dobogó legfelső fokára Böhönye csapata állhatott, megelőzve Nagy­atád és Vése lánglovagjait. V- J. Fecskendő helyett tűzoltó a kézben. Ilyen versenyszám vélhetően nem szerepelt a feladatok között... 25 nyertes Kaposvár Lezárult az önkéntes tűzoltó-egyesületek pályázata, ahol sikeresen szerepeltek a so­mogyiak. Huszonöt szervezet kö­zel 20,2 millió forintra számíthat.- Működésre és fejlesztésre költ­hetik a pénzt az egyesületek- mondta Heizler György, a me­gyei tűzoltószövetség elnöke. Az országos 767 ezer forintos átlag­hoz képest a somogyi egyesüle­tek átlagosan 808 ezer forint tá­mogatást kaptak. A sikeresen pá­lyázó 438 egyesület üzemeltetési költségekre, tűzoltógépjármű- és -technika-javításokra nyújtotta be pályázatát, de volt. amelyik szer­tárépítésre. felújításra, illetve bőví­tésre kért pénzt, máshol tanfolya­mi részvételre igényeltek anyagi forrást, vagy EDR-rádiók beszer­zéséhez szerettek volna támoga­táshoz jutni a civil szervezetek. So­mogybán a balatonkeresztúr-ba- latonmáriafürdői egyesületen kí­vül a berzencei, a bolhási, a bod­rogi, a fonyódi, a lábodi és a nn kei szervezet is a nyertes pályázok között található. Fülöp László, az igali önkéntestűzoltó- és polgár­őr-egyesület elnöke - a pályáza­ti lehetőségre utalva - aláhúzta: ez kézzelfogható segítséget jelent a civil szervezeteknek. A 807 ezer forintból áramfejlesztőt, bevetési védőruhát és három légzőkészü­léket akarnak vásárolni. - Évente 12-15 riasztást kapunk, legutóbb a hétvégén egy kidőlt fa miatt vo­nultunk. nemrég egy sérült sze­mélyt hoztunk ki az erdőből - szá­molt be. - A feladatok ellátáshoz megfelelő minőségű eszközökre van szükség. Törökkoppány. Szorosad. Kára községek közös tűzoltó egyesüle­te közel 1.4 millió forintot nyert a pályázaton. Varga György elnök hétfőn elmondta, a láncfűrészen és védőfelszerelésen kívül a gép­járműfecskendő üzemeltetésére is felhasználják a pénzt. H. M. SMS ÉSZREVETTÜK POSTABONTÁS SOKKOLÁS: Sokkold a szüléidét! Olvass könyvet! Olvasom a szlogent a Somogyi Hírlap­ban, de azt még hozzá kellett volna írni, hogy sportolj is, mert a kiskamaszok többsége túlsúlyos! TILTAKOZÁS: Tiltakozzunk vala­mennyien, emberek! Mentsük meg Sándor Mária ápolónőt az alantas zaklatásoktól! In­dítsunk országos tiltakozást, ha kell tovább bántják, mert el merte mondani az igazságot az egészségügy rossz állapotá­ról! Cs ETIKAI KÓDEX: Pedagógusok. Legközelebb már azt is meg akarják határozni, hogy melyik napon milyen fehérneműt viselhetnek a tanárok? Ez a kiszolgáltatottság újabb példá­ja. * A Fidesz ötletek legújabb eszement gyöngyszeme a pedagógusoknak szánt etikai kódex. Vérlázító, hogy felnőtt, képzett embereket ilyen mó­don oktatnak ki. Talán még az a tétel is szerepel, hogy mely napokon milyen színű gatyát lehet hordani. BARACKMAG: Nem értem, hogy miért épp az államtitkár ba­rackmagja verte ki a biztosíté­kot a kormánypárti miniszter­nél, amikor a regnáló politikus urak az elmúlt években sokkal nagyobb gazemberségeket követtek el és még csak egy ejnye-bejnyét sem kaptak a gazdájuktól. Bunda nélkül könnyebb SOMOGY Vélhetően egy egész nyáj irigyelte ezt a jószágot, amely nem csak bundájától lett megszabadítva, de még a kellő légmozgásról is gondoskodott számára gazdája. Az elmúlt hetek ember- és birkapróbáló hősé­gét így azért mégiscsak jobban ki lehetett bírni, mint talpig bundában, a legelőn. 2015.08.01-i számukban meg­jelent “Rosszul jár a 40 év után nyugdíjba vonuló nő! “cikkre sze­retnék reagálni, mert a cikkben jelzett hölgynek egyáltalán nincs igaza. Én is ez évben mentem a 40 évemmel nyugdíjba és a fize­tésemhez képest 12 ezerrel forint­tal kapok többet, mint amennyi­ért dolgozni jártam. Sőt sok is­merősöm és volt munkatársaim is így mentek nyugdíjba és min­denkinél több nyugdíj összeg jött ki, 8,10,12 ezer forinttal a mun­kabérükhöz viszonyítva. Nekem is volt havi 1000forint a bérem és egész életemben mindig a ke­resetek legalján voltam, de min­denhol tisztességesen voltam be­jelentve, minden jutalmat, bért, mit kaptam adózás alá vontak, hiszen szem előtt volt minden jö­vedelmem. Most úgy érzem, az­zal, hogy ennyi lett a nyugdíjam kárpótolt a sors. Mert minden­ki reklamál. Ki azért, mert még nem mehet, mert egyetemre járt vagy más iskolába, nincs mega 40 éve.De akkor mikor én fiata­lom már dolgoztam és esti isko­lába jártam, sőt később család, gyerekem mellett mindezt, ak­kor a nappali iskolákat végzők ví­gan élték a tanulók felszabadult életét,- senkinek nem jutott eszé­be a nyugdíjba menés. Most meg reklamálnak. De a sors itt egyen­lít ki. Az ilyen nőknek, mint én, aki család, munka mellett tette a szorgos napokat, addig a másik még vígadozott a szülők égisze alatt. így nincs reklamációnak helye. Mert azt nem lehet, hogy valakinek csak mindig jó vagy mindig rossz. A végén kiegyenlí­tésre kerül minden.Helyes, hogy a teljes életpályát veszik alapul, hiszen így igazságos. Mert van ki­nek nagyon-nagyon számon kö­vethető a bevétele, másoknak pedig nem biztos.Örüljünk, hogy megérhettük, egészségesen s él­vezhessük e kormány adta lehe­tőség nagyságát, a hölgy meg aki még mindig vállalkozóként dolgozik, pláne. Tisztelettel: Horváth Jánosné, Kaposvár GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET, KÉSZENLÉT Augusztus 18. Balatonboglár, Három Királyok Szabadság u. 4. 85/353-922 18.00-22.00 Barcs, Dráva Köztársaság u. 2. 82/460-240 18.00-20.00 Csurgó, Medicina Csokonai u. 4. 82/471-017 18.30-20.00 Kaposvár, Szigethy-Gyula János TalliánGy. u. 20-32. 82/511-345 20.00-07.00 Kőröshegy, Calendula Petőfi S. u. 102. 84/540-020 17.00-22.00 Marcali, Hársfa Hársfa u. 25. 85/411-286 08.00-12.00 Nagyatád, Szent István Korányi S. u. 4. 82/351-004 18.00-20.00 Siófok, Kiüti Honvéd u. 25. 84/322-516 17.30-08.00 Régi .

Next

/
Oldalképek
Tartalom