Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-14 / 190. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. AUGUSZTUS 14., PENTEK Villanyoszlopot döntött az autó mernye A Fő utcáról a Jókaiba kanyarodott be egy személy­autó Mernyén, de lesodródott az útról és nekiütközött a vil­lanyoszlopnak. A kocsi fejtető­re borult, a sofőr sérüléseit a mentőszolgálat munkatársai­nak kellett ellátniuk a helyszí­nen. A kaposvári tűzoltók vé­gezték a műszaki mentést. A villanyvezetékek nem sérültek meg, az áramellátás zavarta­lan maradt, a történtekről az áramszolgáltatót értesítette a katasztrófavédelem művelet­irányítási központja. K.G. Süketnémára támadtak MARCALI A Marcali Járási Ügyészség három testvér el­len emelt vádat, akik elhatá­rozták, hogy a falujukban lakó, veleszületett süket-némaság fogyatékosságban szenve­dő sértettől pénzt szereznek. Egyikük megtudta, hogy a na­gyobb összeghez jutott. A test­vérek késő este a sértett há­zához mentek, egyikük egy csavarhúzóval a hátsó bejára­ti ajtót befeszítette, majd be­mentek, és a pénz után kutat­tak, de nem találtak semmit. A házigazda felébredt, ekkor le­fogták és ütni kezdték, a bán­talmazástól eszméletét vesz­tette. A nadrágja zsebéből ki­vettek 5 ezer forintot és az ira­tait. A pénzt elköltötték, az ira­tokat eldobták. Előzetes letar­tóztatásban vannak, a Marcali Járási Ügyészség velük szem­ben fegyházban végrehajtan­dó szabadságvesztés és köz­ügyektől eltiltás kiszabását in­dítványozta. K.G. Vitorlást mentettek ZAMÁRDIA siófoki vízirendőrök a Zamárdi előtti vízterületre vonultak, mivel egy a parttól 3600 méterre lévő, működés- képtelen kishajóról érkezett bejelentés, a vezetője segítsé­get kért. A 37 éves ecseri férfi elmondta, hogy a hajó elektro­mos motorja meghibásodott, emiatt nem tudta elérni a par­tot. A rendőrök a hajót vontára vették, majd a balatonszépla- ki kikötőben épségben bizton­ságba helyezték. K.G. Árokba hajtott a kocsi ksposfúred Baleset történt a 67-es főúton Kaposfüred kül­területén. Egy személyautó éppen előzött, de a szemből érkező kocsi vezetője, hogy el­kerülje az ütközést, félrerán­totta a kormányt, és az árok­ba hajtott. A balesetben sze­mélyi sérülés nem történt, de jelentős anyagi kár keletke­zett. A helyszínelés és a mű­szaki mentés idején a rend­őrök félpályás útlezárást alkal­maztak. K.G. Somogy legnagyobb faluja választ, itt az ígéretcunami ideje Mentesség a kötelezettségektől: anno az itt élők nemesi jobbágyok voltak Siómarost egy verzió szerint a honfoglalás korában letelepü­lő Bulcsú vezér nemzetségéhez tartozó szláv ajkú ősök alapítot­ták. 1894-ben, Kossuth halálá­nak éveben a marosi lakosok ál lították a világ első köztéri Kos- suth-szobrát. Balatonszabadi aztán a Bala- ton-partját Siófok városiasodá­sával, terjeszkedésével veszítet­te el. A mai Balatonszabadi két telepü­lés, két különálló falu (Fokszabadi és Siómaros) egyesítéséből 1950 ben született. Fokszabadi az ősi Fűk folyó lefolyásánál állhatott. A; elnevezés a környékből kiemelke­dő Pusztatornyot (ami anno félszi­get lehetett) is jelezhette. A szaba di kifejezés a kötelezettségektől való mentességre utal, így az itt élők csak fegyveres szolgálattal tartozó nemesi jobbágyok voltak. Balatonszabadinak Balatont! Jelöitbőség Uszodát, kerékpárutat, a meré­szebbek Balaton-partot ígérnek Balatonszabadinak - ennek az ideje van most, hiszen augusz­tus 30-án választ a legnagyobb somogyi falu és csak polgár­mesterjelöltből nyolc van. Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu BALATONSZABADI - Ezt nézze meg, ez a legjobb - veszi elő okoste­lefonját egy fiatalember a bala­tonszabadi buszmegállóban és mutat egy facebook-bejegyzést: „Mindenki jól zárja magára az ajtaját, hőhullám és hetes erős­ségű ígéretcunami várható Bala- tonszabadiban.” - ígérnek ezek mindent, azután augusztus 31- től ugyanaz a csendes falu ma­rad, ahol szinte semmi se törté­nik - veti még oda továbbá ltá- ban. Időközi képvi­selő- és polgár­mester-válasz­tásra készül Ba- latonszabadi, ahogyan meg­írtuk, az októ­berben megvá­lasztott képvi­selő-testület föl­oszlatta magát, miután nem tudott együtt dol­gozni Tóthné Balogh Mária pol­gármesterrel. Nyolc polgármes­terjelölt indul augusztus 30-án, egyikük a polgármester asszony.- Kampányolnak rendesen a jelöltek, szórólapoznak, becsön­getnek a házakhoz, facebookoz- nak - feleli kérdésemre egy asz- szonyság a faluközepi bolt mö­götti piactéren. Csütörtök van, megérkezett a friss német szál­lítmány, akad itt a bálás ruha mellett turmixgép, fűnyíró, bi­ciklissisak és ezer más apró hol­mi. Az árus nem folyik bele a helyi politikába, Iregszemcsé- ről jár Szabadiba. A ruhákat vá­logató hölgy annál inkább, csak félhangosan mondja: - Tudja an­gyalom, tele van a hócipőm, de nem csak az enyém. Amennyi­be kerül a választás, azt a pénzt hasznosabb dolgokra is lehetett volna költeni. Hamarosan társa is kerül a turkálásban, ez a hölgy sem so­kat kertel: - 72 éves vagyok, én A hat képviselői helyre 16-an pá lyáznak, polgármesternek nyol­cán indulnak augusztus 30-án: Tóthné Balogh Mária, Onody Gyula, Vincze Péter Imre. Ressin ka Imre. Kálmán András, Király Kálmán. Incze Domokos és Hor­váth Gábor. A föloszlott testület hat tagjából hárman indulnak is mét. Valamennyi polgármester- és képviselőjelölt független. már megengedhetem magam­nak, hogy azt mondjam: jöjje­nek a fiatalok! Aki fölött eljárt az idő, az pihenjen, beszélges­sen, ne polgármester, meg kép­viselő akarjon lenni!- Olyan kéne, akinek nem csak a hatalom fontos! - toldja meg egy ifjúasszony, mire azt fe­lelem, ez csak a szabadiakon mú­lik, most aztán akad választék is, erre legyint, de mivel gyorsan tá­vozik, sosem tudom meg, ezzel mit akarhatott mondani. A fizetés - „szavazzák meg” a Szent István-szobor körüli par­kot gyomláló közmunkások (Ba­latonszabadi a szobrok települé­se), amikor azt kérdem tőlük: vajon mi olyan vonzó az itteni polgármesterségben, hogy nyol­cán is indulnak érte? Egy boltba siető nő szerint ez éppen azt mutatja, hogy nincsen össze­tartás a falu­ban, legalább háromfelé húz, „van a falu eleji úri negyed, van a középső rész, a harmadik pe­dig a marosi”. A siómarosi ré­szen zárva a Marosi betyár­tanya, de kőha- jításnyira nyitva a Bódog kocs­ma a juti elágazóban. Az oda­bent poharazgatók csak morog­nak valamit, kint a kerthelyi­ségben egy fröccsét kortyolga­tó koma beszédesebb. Nyáron ki megy el szavazni, ezt kér­di, meg aztán szerinte akárki lesz a polgármester, keveset te­het, régen jobb volt, három hó­napi meló után nyugodtan ki le­hetett húzni a munkanélküli se­gélyen, ma már az is csak kín­lódás. - Az Árpi azért mindig adott valami munkát - jegyzi meg, a 2014-ben leköszönt falu­vezetőre, Molnár Árpádra utal­va. Azt is hozzáteszi, hogy a je­löltek közül többet életében nem látott, csak most, a szórólapo­kon látja őket először... A marosi Kossuth-szobornál, természetesen a Kossuth ut­cában, egy kisgyermekét toló anyuka mintegy összegzi a sza­badi kampányt, így: - Uszoda, bicikliút, Balaton-part, ez mind jó is volna, ebből is látszik, hogy mi minden hiányzik, de ezek­ből az ígéretekből az is, hogy úgy akarnak nyerni helyben is, ahogy a nagypolitikában: ki tud nagyobbat mondani... Legális szemétlerakó mellett élnek? Ürítsék gyakrabban a szelektív gyűjtőt! Csillaghullást figyelnek a Zselicben KAPOSVÁR Úgy érzik a Kaposrét sor lakói, hogy legális szemétle­rakó mellett élnek, mert a szelek­tív hulladékgyűjtő hamar megte­lik, és a tövébe hordják a szemetet.- Óriási a forgalom, sokan lát­ják, hogy itt vannak a gyűjtőszi­getek az út mellett, és nagy tétel­ben hozzák az üvegeket, papírt, műanyagot. Egy enyhe szellő is széthordja a szemétkupacot. Kó­bor kutyák turkálnak a hulladék­ban, a guberálók is mindenna­pos vendégek, a káromkodásuk felveri az utca csendjét - mondta Viszkuth János, aki szerint bal­esetveszélyes is a helyzet, mert az üvegek kigurulnak az útra. Megfigyelték: hetente egyszer ürítik a szelektív gyűjtőjüket, köz­ben annyi szemét halmozódik fel, hogy rendszeresen szemétszedést rendeznek a szomszédokkal. Ez összekovácsolja ugyan az utcát, de azt szeretnék, ha hetente több­ször cserélnék a gyűjtőket. K.G. Hamar megtelik a gyűjtősziget, sokan hordják ide a hulladékot BÁNYA Betelt az augusztus 15- re meghirdetett Csillaghullás a Zselicben program létszámke­rete, több jelentkezőt nem tud fogadni a Duna-Dráva Nemzeti Park az Európa egyik legszebb égboltja alatt. Az önkéntes csillagfigyelők- nek a szakemberek azt ajánlják, hogy távcsövet, megfelelő túra­felszerelést, valamint pokrócot feltétlenül vigyenek magukkal. J.G. 1* 4 f KÉK HÍREK Balatonszabadi utca. nyári hőségben

Next

/
Oldalképek
Tartalom