Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-14 / 190. szám
EGY PERCBEN Az új szárnyak légkondisak KAPOSVÁR A Kaposi Mór Oktató Kórházban nem halasztottak el műtétet a hőség miatt. Ezt közölte a kórház vezetése érdeklődésünkre, miután a Napi Gazdaság megírta: akár műtéteket is halasz- tanak a kánikula idején, ugyanis sok kórház műtőjében nem megoldott a légkondicionálás, az orvosok 40 fokban műtenek. ► 2 Növekedett a krumpli ára BUDAPEST A gabonafélék és a zöldség termelői ára esett, a gyümölcsé nőtt. Júniusban a gabonafélék ára 13,4, a zöldségféléké 2,1 százalékkal visszaesett, a burgonya ára 30 százalékkal nőtt, ami az újburgonya piaci megjelenésével magyarázható a KSH szerint. ► 6 Egyre több a gyerek BUDAPEST Az elmúlt két évben végre azt mutatják a számok, hogy mind több gyermek születik, jelentette be az Emmi illetékes államtikára. 3700 babával született böbb, ami nyilván annak is köszönheti, hogy többen vannak azok, akik szerint érdemes megházasodni, családot alapítani. ► 7 Robbanás Kínában T1ENCS1N A kikötővárosban egy vegyi- anyag-raktárban történt a baj: több mint negyvenen meghaltak, sok a sebesült. Tíz kilomáterer körzetben pusztított a robbanás. ► 10 Jó reggelt! N em csak a reggelem, az egész napon jóra sikeredett. Pedig nem túl optimistán indultam neki. Mert hogy ügyet kellett intéznem. Európai Egészségbiztosítási Kártyát terveztem kiváltani az egészségbiztosítási pénztárnál. Maradék optimizmusom már-már pesszimizmusra váltott, amikor húzott sorszámomon a várakozók száma 39 volt. S ekkor következett a kedélyjavító történet. Az útbaigazító kislány mosolygósán közölte: nem kell megvárni a sort, egy úr csak ezt intézni, oda álljak sorba. Öt perc alatt sorra kerültem, az úr precízen, gyorsan, vidáman tette a dolgát, még néhány kedves szóra is futotta neki. Mindezt 35 fokban, mert elromlott a légkondi a kaposvári ügyfélszolgálaton. Számomra ez jelenti az ügyfélbarát közigazgatás, mk Rákóczi: nem lesz anyagi akadály KAPOSVÁR A város önkormányzata csütörtöki közgyűlésén döntött a megyei első osztályban induló Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia támogatásáról. A 2015/2016-os bajnoki szezonra a felnőtt csapat működtetéséhez és versenyeztetéséhez 58 millió forintra van szükség az előzetes számítások alapján. Ehhez 23 millió forint támogatást kért a Kaposvári Rákóczi BFLA a várostól, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Emellett - akárcsak az elmúlt években - további, közel 11 millió forinttal támogatja az akadémia működését a város.- Horváth Miklós, a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke kezdeményezte, és vállata, hogy a megyei első osztályban indítson felnőtt csapatot az akadémia - mondta a csütörtöki közgyűlésen Szita Károly, Kaposvár polgármestere - Ahhoz, hogy az előttük álló akadályt sikerrel vegyék az előzetes számítások alapján 58 millió forintra van szükség, ehhez kérte az akadémia a város 23 millió forintos támogatását. Űj korszak kezdődik a csapat életében, mert semmi sem mehet úgy, mint korábban. Az elmúlt években arról szólt a kaposvári foci, hogy mennyi pénzt ad a város a Rákóczinak, s nem a futball lényegéről: a játékról. ► 15 A klímaváltozás visszafordíthatatlan SOMOGY Évről-évre melegebb van, a bolygó átlaghőmérséklete elérte a kritikus szintet. A klímaváltozás következményeivel Somogynak is számolnia kell. Számos rekordot döntött idén a hőség, napok óta ismét 40 Cel- sius-fok közelében a hőmérő higanyszála. Nem kétséges: elérte az eddigi legmagasabb szintet a klímaváltozás. A Föld klímájának visszafordíthatatlan megváltozása ellen folyamatos a küzdelem, ebben 2015 történelmi jelentőségű lehet. A pápa minden keresztény ügyévé téve enciklikát adott ki róla, megváltozott a hozzá kapcsolódó közhangulat, és az emberek szerepét már senki nem vitatja. Véget ért a mellébeszélés. ► 3 A gyerekeink jövője a tét! Nem tudni, lesz-e olcsó tűzifa SOMOGY Csaknem kilencezer köbméter tűzifát vásároltak olcsóbban a rezsicsökkentett tűzifa-programban a somogyiak a SEFAG Zrt.-től. Mint arról lapunk korábban beszámolt, nagy érdeklődés mellett zajlott le Somogybán a mögöttünk álló fűtési szezonra érvényes program, melyben tíz százalékkal csökkentették az állami erdőgazdaságok a lakossági tűzifa árát. Olvasóink tapasztalataiból is kiderült, aki, későn kapcsolt, s nem kereste fel a társaság valamelyik területi erdészetét időben, április har- madika után már hiába próbálkozott, nem tudott ilyen módon tüzelőt vásárolni. ► 5 SZ E R K ESZTŐS ÉG: E-mail: sonIine@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 í > ' sss^lVTY&TOZSZQN £* 2015. AUGUSZTUS 14., PÉNTEK XXVI. ÉVFOLYAM, 190. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT ^ ^ Somogyi Hírlap m w www.sonline.hu Felcsendült a zene, ismét Kaposvár a kama- I razene fővárosa. Szélesedett a palet- I ta, mondta Bolyki György fesztiváligaz- H gató. Haydn C-dúr hegedűversenyével P vette tegnap kezde- " tét a hangverseny- • sorozat. A nyitó előadásra egy hónapja elfogytak a jegyek, és sok a telt házas koncert. Fellépett a két új művészeti ve- ! zető, Baráti Kristóf hegedűművész és a | kaposvári származású Várdai István csellóművész. Őket a hazai komolyzene fiatal csillagainak | tartják. A Kaposfes- ten rezidens lesz az | Erkel Ferenc Kamarazenekar. k. G. A komolyzene csillagai H^^Agora Patika ■ Másolt vag> egseb módón sokszorosított " HYÍb* ■■( 1 I iMílHtMMVrTVBKnal'' „ ° kupont nemáll módunkban elfogadni. 1 ’ I mJ I Alikra r -t? ^ ______Kaposvár. Rákóczi tér 16. ■ kuponok nem vonhatok össze 11 Mm nis Pag lljlpllpll J JB -“**{3 piac bejáratánál) ■Kuponosak a megjelölt időpontban AllMTI/ A fSÉÉSÍií j,-' 'í'mK■ Az akció a készlet erejeig tart. I I tU IU I* K M ff Ll I ■ T TV . _ 'iii i . A kockázatokról és mellékhatásokról kérWlllvkll *1 B ■ Beváltható: bezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. I QnmfUTTn T-I í t*l T n ^ ^ áron vásárolhatja mega terméket OUlllUgyi lllliap I ’■***< azAgóra Patikában ^Boldog névnapot •€# <€M iTx ** A kívánunk w AA Marcell, Még nincs itt az enyhülés idéje, de szombatra már £s Qzséb záporokat, zivatarokat is Ígér a meteorológia, mi- L: - , .. , ,, közben marad a forróság ► 16 J nevű Olvasóinknak!