Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-11 / 187. szám

0 KÜLFÖLD-BELFÖLD 2015. AUGUSZTUS 11., KEDD Forintosítható autóhitelek BUDAPEST A tárgyalófelek már közel állnak ahhoz, hogy az au­gusztusi kormánydöntés után az autóhiteleket is forintosít- sák - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség elnö­ke. Hozzátette: a korábbi hite­lek elszámolását és a forintosí­tás első szakaszát a pénzintéze­ti szektor a jogszabályok szerint teljesítette. MTI Olasz püspök a bevándorlók mellett VATIKÁNVÁROS futasította egy in­terjúban az olasz ellenzéki pár­toknak az, ..galisbevándorlók befogadását korlátozó javasla­tait Nunzio Galantino püspök. A püspöki kar főtitkára „négy fil­lért érő üzéreknek” nevezte azo­kat a politikusokat, akik „rendkí­vül ostoba” kijelentéseik mellett az Itáliába érkező illegális beván­dorlók befogadási feltételeinek szigorítását sürgetik. MTI Lemond az MTVA vezérigazgatója? BUDAPEST A Napi Gazdaság ér­tesülései szerint augusztus 15-i hatállyal, saját kezdeményezé­sére távozik posztjáról az MTVA vezérigazgatója. Szabó Lász­ló Zsolt a lap szerint a döntését nem indokolta, de a távozása hátterében egyes hírek szerint a köztévé alacsony nézettségi mutatói állhatnak. MW Összeesküvés Oroszország ellen MOSZKVA Az Egyesült Államok összeesküvést sző Oroszor­szág ellen - vádolta meg Was­hingtont az orosz parlament alsóházának elnöke. Szer- gej Nariskin szerint az USA azt akarja, hogy Oroszország csődbe menjen, ezért „zom- bikká változtatja az embere­ket a hamis információkkal, és újabb és újabb okokat szolgál­tat az oroszellenes hangulat szítására Európában”. MTI Idén 4, jövőre már 9,5 milliárd forintot fordít a központi költ­ségvetés a családok otthon­teremtési kedvezményének (CSŐK) finanszírozására. A kor­mány reményei szerint az új rendszer akár 12 ezer család­nak nyújthat segítséget első otthonuk megteremtésében. Trencséni Dávid david.trencseni@partner.mediaworks.hu BUDAPEST Kiemelkedő lakossági érdeklődésről és némi tájékozat­lanságról számolt be lapunknak a takarékszövetkezetek közpon­ti bankjának szerepét ellátó Ta­karékbank a családok otthonte­remtési kedvezményével kapcso­latban. „Noha az eltelt időszak rövid volt ahhoz, hogy mélyreható ta­pasztalatokat vonjunk le, a visz- szajelzések egyértelműen pozití­vak, az új kedvezményrendszer beváltotta a hozzáfűzött remé­nyeket - tájékoztatta lapunknak Georgopulosz Vaszilisz, a Ma­gyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. marketing főmunkatársa. - A Takarékbankhoz, mint a taka­rékszövetkezetek központi bank­jához érkezett visszajelzések alapján a családok otthonterem­tési kedvezményének folyósítá­sával foglalkozó szövetkezeti hi­telintézetek jelentős érdeklődést tapasztalnak az ügyfelek részé­ről a támogatás iránt. Amint az várható volt, a támogatási célokat tekintve a használt lakás vásárlá­sa, valamint a bővítés iránt élén- kebb az érdeklődés a takarékszö­vetkezeteknél, mint az új ingatla­nok beszerzése iránt.” A bank tájékoztatása szerint a kedvezményt igénybe venni 9,5 milliárd jut jövőre a CSOK-ra Nagy a népszerűsége a jú­lius 1-jétől hatályos csalá­di otthonteremtési kedvez­ménynek, már az első néhány napban több százan nyújtot­ták be az igényüket - közölte Tuzson Bence, a Fidesz-frak- ció szóvivője Hozzátette: a CSŐK már egy gyermek vál­lalása esetén is kérelmezhe­tő, és használt lakás vásárlá­sához is fel lehet használni a vissza nem térítendő támoga­tást, amelynek összege 500 ezertől 3 milli<^250 ezer fo­rintig terjed. Az idei költségvetés 4 milli­árd forintot tartalmaz családi otthonteremtési kedvezmény­re, jövőre pedig 9,5 milliárd forintot. A Fidesz arra szá­mít, hogy éves szinten mint­egy 12 ezer család élhet a CSŐK lehetőségével - mond­ta Tuzson. óhajtó ügyfelek nem mindegyi­ke képes teljesíteni a jogosultsá­gi feltételeket. Néhány esetben az OEP igazolás hiánya (külföldön munkát vállaló magyar állam­polgárok például e megkötés mi­att nem igényelhetik a CSOK-ot), vagy az igénylő tulajdonában lé­vő ingatlan miatt hiúsul meg a CSŐK igénybevétele, ugyanis másik ingatlannal csak bizonyos kivételek esetén rendelkezhet­nek az igénylők. Az ügyfelek fi­gyelmét olykor fel kell hívni ar­ra, hogy a támogatás az ingatlan- szerzés mellett kizárólag hasz­nált lakások bővítésére - újabb lakószoba kialakítására, megépí­tésére - igényelhető, valamint, hogy a támogathatók köréből kie­sik az, aki korábban már igénybe vett hasonló kedvezményt. A Ta­karékbank tapaszta- latai szerint a lakás komfortfokozatának igazolása néhány esetben komoly gon­dot okoz az ügyfelek­nek, mert általában nem tartal­mazza sem az adásvételi szerző­dés, sem az energiatanúsítvány. Vidéken sok olyan családi ház van, ahol az ügyfelek nem tudják: a csatornázási kérdés miatt kom­fortosnak minősül-e a megvásá­rolni kívánt ingatlan. A felmerü­lő kérdésekkel kapcsolatban a ta­karékoknál dolgozó munkatár­sak teljes körűen tudják tájékoz­tatni a hozzájuk for­duló ügyfeleket - tet­te hozzá a főmunka­társ. Annak érdeké­ben, hogy ez minél pontosabb legyen, a takarékszövetkezeti ügyintézők szakmai oktatáson vettek részt. Szemben több más pénzinté­zettel, a takarékszövetkezetek teljes egészében önerőként szá­mítják be a CSOK-ot a lakáscél megvalósításához szükséges for­rások vizsgálata során. A konst­rukció egyik legnagyobb pozití­vuma éppen az - Georgopulosz Vaszilisz szerint -, hogy a támo­gatás összege csökkenti a felve­endő hitel önerőrészét. A szakember jelezte: bár bő­vítés jogcímén a lakás eladása és egy nagyobb lakás vásárlása nem támogatható a CSŐK kereté­ben, de használt vagy új lakás vá­sárlásához akkor is jár a kedvez­mény, ha az igénylő tulajdonában már van lakás. Ebben az esetben az eladott lakás árát be kell for­gatni az új lakás vételárába. A „szocpol” után már nem jár a CSŐK. Börtön járhat a migránsnak az átvágásért MAGYARORSZÁG Száztízezerre nőtt a menedékkérők száma, ami het­venszázalékos növekedés a tava­lyihoz képest - mondta el a Be­vándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója teg­nap. Végh Zsuzsanna kifejtet­te: az illegális határátlépők több­sége menedékkérelmet nyújt be, bár az utóbbi időben mintha csökkenne az arányuk. Csökkenni látszik a menedékkérők száma hazánkban. Eközben az igazságügyi tárca közölte: támogatja a Fidesz-frak- ció javaslatát, amely szerint bűn­cselekményi kategória lenne az illegális bevándorlók által elkö­vetett kerítésrongálás. A Demokratikus Koalíció sür­geti, hogy a kormány számoljon el a bevándorlás kezelésére Magyar- országnak adott 3,5 milliárd fo­rintos uniós pénzekkel. A Fidesz szerint a DK a bevándorlók mel­lett kampányol, csak brüsszeli fel­jelentgetésre képes, miközben a bevándorlók miatt elviselhetetlen nyomás van az országon. MW Répássy: hatásos a három csapás BUDAPEST A három csapásnak ne­vezett, az erőszakos, többszörö­sen visszaeső bűnözőkre vonat­kozó szigorítás ötéves történe­te azt mutatja, hogy a legveszé­lyesebb elkövetők hosszabb idő­re elzárása hatékonyabb védel­met nyújt - mondta Répássy Ró­bert, az Igazságügyi Minisztéri­um parlamenti államtitkára teg­nap Budapesten. Megfeleződött az emberölések száma 20 év alatt. A szigorítás lényege, hogy a személy elleni erőszakos bűncse­lekmény elkövetése miatt har­madszor is jogerősen elítélt bün­tetési tétele a kétszeresére emel­kedik, és ha a felső határa meg­haladja a húsz évet, akkor tényle­ges életfogytiglani kell kiszabni. Az államtitkár szerint öt év után még nehéz kimutatni ösz- szefüggéseket a jogintézmény és a bűnügyi statisztikák között. Hozzátette: míg az 1990-es évek elején átlagosan 300 emberölés volt évente az országban, addig mára 150-nél kevesebb. MTI HÍREK Jövőre közel 10 milliárd forintot költ az állam 12 ezer családra CSŐK: figyeljünk a részletekre 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom