Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-01 / 152. szám

8 TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. JÚLIUS 1„ SZERDA HÍREK Harminc halott a repülőbalesetben • OONEZIA Lakóházakra zuhant egy katonai repülő kedden Indo­néziában. A baleset az ország harmadik legnagyobb városá­ban, Medánban történt. A tra­gédiában legalább harmincán meghaltak. Az ötven éve szolgá­latban lévő C-130-as Herkules teherszállító alig öt perccel a fel­szállás után zuhant le, egy ho­telbe és a közeli lakóházakba csapódott. A helyi légierő sze­rint technikai probléma okoz­hatta a balesetet. Repülős Gizi nem pihen HÓNT Egy családi ház nyitva ha­gyott kapuján sétált be a lakás­ba K. Sándorné, ismertebb ne­vén Repülős Gizi, és a kony­hai szekrényből 70 ezer forin­tot lopott el. A 89 éves tolvajt a szomszéd észrevette, de ami­kor kérdőre vonta, az idős nő nem jött zavarba, hanem mint aki eltévedt, útbaigazítást kért, majd lelépett. A szomszéd ér­tesítette a ház tulajdonosát, aki hazatérve felfedezte a lo­pást, együtt utolérték a besur- ranót, és feltartóztatták, amíg a rendőrök a helyszínre értek. Szuszai merénylet: tunéziaiakat tartóztattak le TUNÉZIA Nadzsem Gharszali tu­néziai belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy elfogták a múlt pénteki 38 halálos áldoza­tot követelő merényletet elköve­tő terrorista segítőit. A legfrissebb információk szerint az őrizetbe vett gyanúsítottak mindegyike tunéziai állampolgár. A belügy­miniszter egy „terrorista háló­zat tagjainak első csoportjáról” beszélt, de még mindig nem egy­értelmű, hogy kik álltak a me­rénylet hátterében. Egy ellenőri­zetlen üzenet szerint az Iszlám Állam vállalta a mészárlást, de a hatóságok nem erősítették meg az információt, amely szerint Seifeddin Rezgui kaphatott ki­képzést vagy segítséget vala­mely ismert szervezettől. „Azt ígérem az áldozatoknak, hogy bíróság elé állítjuk a gyil­kosaikat” - mondta Gharszali a brit, a francia és a német belügy­miniszterrel tartott szúszai saj­tótájékoztatóján. Brit kollégája, Theresa May kijelentette, „a terroristák nem fognak győzedelmeskedni, kö­zös erővel fogjuk megvédeni az értékeinket”. MW Obama segítene Az amerikai elnök is segítsé­get ajánlott Tunéziának a szú­szai merénylet kivizsgálásá­hoz. Barack Obama erről tele­fonon egyeztetett Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai államfővel. A hivatalosnak tűnő felszólításukra nem nyitott ajtót a kiszemelt áldozatuk, ezért a rendőr és a társa erőszakkal hatolt be az ingatlanba Fegyveres rablás miatt vettek őrizetbe egy fővárosi rendőrt, aki a gyanú szerint egy bűnöző­vel összefogva kirabolt egy nőt a múlt hét végén. A pandúrból lett rabló 3500 forintot zsák­mányolt, és már le is kapcsol­ták őt kollégái. Társa még szö­késben van. Árvay Tivadar tivadar.arvay@mediaworks.hu BUDAPEST A kissé bizarr történet idén áprilisban kezdődött, ami­kor egy budapesti rendőrkapi­tányság járőre - vélhetően szol­gálatteljesítés közben - összeis­merkedett későbbi bűntársával, aki egyébként akkor még lak­helyelhagyási tilalom alatt állt. Mivel a férfinak többször kel­lett jelentkeznie a rendőrségen, idővel afféle barátság alakult ki közte és a rendőr között, akivel később el is határozták, hogy kö­zösen fognak végrehajtani egy fegyveres rablást. Az eddigi bizonyítékok sze­rint a rablásra a múlt vasárnap került sor, amikor is a hajnali órákban a szolgálaton kívül lévő őrmester és társa megjelentek egy XVI. kerületi ingatlannál, ahol hivatalos rendőrségi eljá­rást színlelve arra szólították fel az ott lakó asszonyt, hogy nyissa ki a ház ajtaját. Mivel a nő nem engedelmeskedett a felszólítás­nak, a két férfi - arcukat csuk­lyával takarták el - berúgta az ajtót, és egy gázpisztollyal a föld­re kényszerítették az áldozatu­kat. Ezután műanyag bilinccsel hátrakötözték a nő kezét, majd a pisztollyal fenyegetve őt azt kö­vetelték tőle, hogy adja át nekik az értékeit: pénzt és ékszereket akartak zsákmányolni. A megkötözött asszony azon­ban nem esett pánikba, nem engedelmeskedett a rablóknak, akik ezek után elvették a táská­ját, amelyből 3500 forintot sike­rült elemelniük. Ezután távoz­tak a helyszínről. A rablásban részt vevő rend­őrt néhány nap alatt elfogták a kollégái, a Budapesti Nyomo­zó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki fegyveresen elkö­vetett rablás és más bűncselek­mények megalapozott gyanúja miatt. Az ügyészség kezdemé­nyezte a gyanúsított előzetes le­tartóztatását is. A rendőr társa tegnap még szökésben volt, őt továbbra is keresi a rendőrség. Innen lopott 70 ezret Gizi televízió-iviu j un rtuvujb^^hhh mViHUHHi ^sssmm nrmiH sport^bhbbbb j 4.00 Dr.Tóth© 4.25 Zsaruvér© 9.30 Lóti és Fűti 5.40 Igazgyöngy® 5.50 Hajnali gondolatok 9.30 Család-barát 6.00 Televíziós vásárlás 4.00 Labdarúgás ,4.45 Reflektor© 5.05 Csapdába csalva © 9.50 A kis sárkány kalandjai 6.20 TV-Shop 6.00 Hrvatska krónika 10.25 Angol nyelvű hírek 9.00 Columbo: Gyilkosság 6.00 Labdarúgás 5.00 Barátok közt© 5.35 Psych-Dilis 10.15 Nyuszi Péter 6.55 WillésGrace© 6.30 Ecranul nostru 10.40 4kerék telefonhívásra® 8.00 Televíziós vásárlás 5.30 TopShop detektívek® 10.45 Mélytengeri 7.15 WillésGrace® 7.00 Híradó 11.00 Magyar gazda 10.25 Jeges pokol© 9.00 Póker ! 6.00 Jó reggelt, skacok! © | 6.20 Mokka© mentőcsapat 7.40 WillésGrace© 7.15 Időjárás-jelentés 11.25 ízőrzők: Karád kanadai kalandfilm 2011 10.00 Póker | 7.35 RTL Klub Híradó ' 9.25 Stahl konyhája © 11.15 Meséljnekem! 8.05 Monk-FIúgos 7.25 Azéletsava-borsa© 12.00 Déli harangszó 12.00 Öregdiáknem 11.00 Televíziós vásárlás 8.08 8:08-Minden 9.35 Babapercek® 11.40 Tabaluga© nyomozó© 8.15 DonMatteo© 12.02 Hrvatska krónika véndiák© Reklámfilm reggel© 9.45 TeleShop 12.05 Hunyormajor© 8.55 Monk-FIúgos 9.35 A szenvedélyek 12.30 Ecranul nostru amerikai vígjáték 2005 12.00 Salakmotor 9.10 ízes élet© 10.45 Astro-Világ 12.35 H20: Egy vízcsepp nyomozó© lángjai© 13.00 Híradó 13.35 Mindent bele, Csapat-vb, döntő, Vojens 9.40 Reflektor© 12.00 Tények Délben elég© 9.45 Szívek szállodája © 10.25 A hegyi doktor 13.15 Kívánságkosár fiúk!© 14.30 Harcművész-magazin 10.05 TopShop 12.25 Aktív© 13.25 Hunyormajor© 10.35 Kettős ügynök © - Újra rendel © 15.15 RomeReports- olasz akció-vígjáték 1972 14.45 Harcművész-magazin 11.45 AsztroShow 12.55 NCIS© 13.50 Tabaluga© 11.30 Acélszemély© 11.15 Azéletsava-borsa© . Vatikáni híradó 15.20 Kék ördög© 15.00 Amerikai futball QJ 12.45 Reflektor© 13.55 Magánnyomozók® 14.35 Franklin csodás 12.25 Esküdt ellenségek: 12.00 Déli harangszó 15.35 Isten kezében amerikai thriller 1995 HFL-magazin, 1509 Q 13.00 Dr.Tóth© 14.55 Valentina titka© karácsonya Bűnös szándék © 12.02 Híradó 16.05 Magyar elsők 17.15 A testőr© 15.30 KO TV (/) | 14.00 Fókusz© 15.55 Emlékezz, Reina © 15.25 Kedvencek a világ 13.20 Gyilkos számok © 12.40 Időjárás-jelentés 16.25 Nehézsorsúak © j amerikai akciófilm 2009 Profibokszmagazin 13 14.40 Éjjel-nappal 16.55 Fiorella© körül 14.20 CSI: A helyszínelők © 12.45 Jamie 30 perces kajái 17.35 Határtalanul magyar 19.00 A Föld utolsó órái © 16.00 H20-magazin 5 Budapest® 18.00 Tények 16.00 Rolie, Polie, Olie 15.15 CSI: A helyszínelők© 13.15 Kívánságkosár 18.00 Hazajáró kanadai sci-fi akciófilm 16.30 Utánpótlás­15.55 Castle® 19.30 Jóban Rosszban © 16.25 Bob, a mester 16.10 NCIS® 15.15 Lola© 18.30 Szerelmes földrajz 2011 magazin 16.50 A szerelem foglyai© 20.15 Irigy Hónaljmirigy 16.40 A mesebanda- 17.15 NCIS© 16.00 Balatoni Nyár 19.05 Hogy volt!? 21.00 A szövetség© 17.00 Labdarúgás 18.00 RTL Klub Híradó Show© Dr. Seuss kacagtató 18.05 Jóbarátok© 18.00 Híradó 20.00 Szálka, avagy Bagi amerikai-német-cseh- Goalissimo 18.50 Fókusz© 21.20 Hal a tortán kacatjai 18.35 Jóbarátok©' 18.30 Időjárás-jelentés és Nacsa megakad a angol kalandfilm 2003 18.00 Labdarúgás 19.25 Éjjel-nappal a javából© 17.05 Lóti és Fűti 19.05 Két pasi- 18.35 DonMatteo© torkán© R.:StephenNorrington CopaAmérica, 1. Budapest© 22.30 Sherlock és Watson© 17.20 A kis sárkány kalandjai megegykicsi© 19.40 Ahegyidoktor 21.00 Híradó SzzSirSeanConnery, elődöntő 20.45 Barátok közt© ! 23.35 Lángoló Chicago © 17.50 Dörmögőék legújabb 19.35 Két pasi- -Újra rendel© 21.30 Gasztroangyal © NaseeruddinShah, Stuart 20.00 Labdarúgás 21.20 Szulejmán© 0.40 TényekEste kalandjai megegykicsi© 20.30 Szabadság tér, 89 22.30 Ridikül© Townsend.PetaWilson, CopaAmérica, 2. 22.25 RTL Klub Híradó 1.25 Aktív© 18.05 Meséljnekem! 20.10 Kétpasi- 21.15 Szerelemés 23.15 Magyargazda TonyCurran elődöntő 22.50 Döglött akták® 1.45 Sportos 18.30 Pityke őrmester megegykicsi® vérbosszú© 23.40 4kerék 23.05 Rejtekhely® 22.00 Mai helyzet 0.00 A Grace klinika© 1.55 Ezo.TV 19.05 Mumin-völgy 20.35 Kétpasi- 22.15 Római helyszínelők- 0.00 Himnusz amerikai akciófilm 2012 22.15 Arany pillanatok 1.00 Reflektor© 3.00 Hazugságok 19.35 Franklin megegykicsi© Árulkodó nyomok © 0.05 Angol nyelvű hírek 1.05 Apokalipszis itt és 22.30 Ökölvívás 1.15 Fumrtur® gyűrűjében© 20.00 Csűrcsavarosdi 21.00 BobbyZ élete és 23.15 Aranyfeszt 0.20 Balatoni Nyár most© Profi gála, Carson, 2.45 Teresa© 3.45 Hazugságok 20.30 Böngésző® halála© 0.05 Labdarúgás 2.05 Család-barát 2.45 Csillagkapu: TimothyBradley-Jesse 3.30 Gálvölgyi-show © | gyűrűjében© 21.00 Én vagyok itt® 23.05 Külvárosi kommandó© 0.15 Montecariol© 3.00 Angol nyelvű hírek Az igazság ládája © Vargas 16.50 A szerelem foglyai ^ 2 í 3í> Langoio "Chicago 12J5H20 Egy vízcsepp eiég~ 21.00 Bobby Z elete es halála 0.15 Montecario! ' ' :-^r 2100 A 'joveiseg ifiX'Amerikai Futball miVhhhhh rtuTehihhih süpe^v^vhhh híí^^hhhh fíTm^aní^hhhi Tzmmmm rTpApmKAVHHB Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Se- 9.15 Csapdába csalva © 9.50 Csap- 8.05 Magyarország elében 9.05 4.00 Privát rocktörténet ® 5.00 8.10 Start+ 8.40 Fórum 10.25 Az el- 9.00 Raktárvadászok 9.30 Csomag- 10.00 Heston hétköznapi konyhá­8.54 Ma délelőtt 9.15 Profit7 9.41 grtség, bajban vagyok! © 11.00 A dába csalva © 10.20 Veled is meg- Ring 9.30 Zöld övezet 10.00 Híradó Privát rocktörténet © 6.00-9.00 nők emberei ©11.35 Fórum 12.25 csaták 10.00 Csupasz túlélők 11.00 ja © 10.30 Stuart ír konyhája © OS Ma délelőtt 10.15 Iskolapad 10.41 gyanú árnyékában © 11.55 A nagy történhet! © 11.25 Családi Titkok ® 10.30 Kommentár-nélkül 11.05 Civi- Privátfilmek újratöltve © 9.00 Start+13.45 Egyenes beszéd 14.45 Aranyláz Alaszkában 12.00 Extrém U.OOAnnabelLangbein-Azénkis­O Ma délelőtt 11.10 Ma délelőtt 12.54 ízválasztó © 12.50 Smaragd szív 12.30 Jóban Rosszban ® 13.10 Hal lizáció 12.00 Déli híradó 12.45 Tele- Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek ATV Híradó 15.50 700-as klub © vasútvonalak Alaszkában 13.00 Új- kertem ® 11.30 Silvia Colloca: Itáli­tr\ Ma délután 13.41 Ma délután 14.15 - Az örökös © 13.45 Lucia - A sors a tortán @ 14.15 Bűnök és szerel- vízkós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 újratöltve © 13.40 A Római Biroda- 16.25 Könyvjelző 16.55 Fórum jáépítök 14.00 Amcsi benzinfalók ából szeretettel © 12.00 MissDahl 13 Esély 14.41 Ma délután 15.15 Sum- üldözöttje© 14.40 Rosario-A múlt mek © 14.50 Búnök és szerelmek © Paletta 14.05 Civil kaszinó © 15.00 lom bukása ©15.10 A Római Biro- 17.45 ATV Híradó 18.15 Világhír- 15.00 Állítólag... 16.00 Autókereske- finomságai@12.30Tündérkonyha p t ma 15.41 Ma délután 16.15 Iskola- fogságában © 15.35 Barátok közt 15.20 Bumm! ©16.00 Aktív ©16.30 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click dalom bukása © 17.05 Egy kincs- adó 18.25 Fórum 19.00 ATV Híradó dók 17.00 Raktárvadászok 17.30 Ka- © 13.00 Gyorsan, egyszerűen, ba­* pad 16.41 Ma délután 17.15 Profit7 ©16.05 A nagy ízválasztó© 17.05 Tények 17.00 Hal a tortán © 18.10 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Pa- kereső Mexikóban © 19.10 Öran- 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Tit- nadai raktárárverések 18.00 Arany- jorul © 13.30 Receptdaráló Desz­17.41 Ma délután 17.52 Ma este Tóm és Jerry 18.00 Szabad egy Veled is megtörténhet! © 19.15 Bú- naszkönyv 18.00 Híradó 19.00 Hír- gyalok® 21.00 ABellicherakta© kos dosszié © 21.25 No comment láz Alaszkában 19.00 Autókereske- szert Angélával © 13.45 Minden 18.28 Ma este 19.30 Híradó 20.25 táncra? ©20.00 Az élet csajosolda- nők és szerelmek © 19.50 Bűnök és adó 19.30 Magyarország élőben 22.45 A legyőzhetetlen © 0.35 Ba- 21.30 ATV Híradó 21.55 Világhíradó dök 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 lében kanál © 14.00 Napról napra Időjárás-jelentés 20.30 Skandináv la ® 20.30 Az élet csajos oldala © szerelmek © 20.20 Bumm! ® 21.00 21.00 Híradó 2121.35 Panaszkönyv lekok és banditák ® 2.30 Privátfii- 22.05 Az elnök emberei © 23.00 Licitvadászok 21.30 Licitvadászok © 14.15 Napról napra © 14.30 Fa­lottó sorsolás 20.35 Ma este 21.00 RTL II Híradó Buliszerviz® 22.50 Valkűr® 22.00 Híradó 22.30 Galéria mek újratöltve© Egyenesbeszéd 22.00 Kanadai raktárárverések gyi sztori ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom