Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 20. szám

nviyoiozszQ}* í Küzúti tragédia a buli után SIÓFOK Információink szerint egyik bu­liból a másikba tartottak azok a fiata­lok, akiknek az autója szombaton reg­gel eddig tisztázatlan körülmények kö­zött egy villanyoszlopnak vágódott a 7-es főúton Siófok-Szabadifürdőn haj­nali öt óra után. Az autó három utasa azonnal szörnyethalt, ketten súlyosan megsérültek. Eső áztatta nyaralások MAGYARORSZÁG Hiába minden előké­szület, hiába a béka a befőttesüveg- ben, a tudomány mai állása szerint né hány napnál előbbre lehetetlen pontos prognózist adni. A Kárpát-medence mostanság bolondnak tűnő időjárása viszont nem a klímaváltozás jele, ilyen szélsőségek korábban is előfordultak a szakemberek szerint. ►5 KAPOSVÁR Kitört a nyár, szombaton zsúfolásig megtelt a i Virágfürdő. A hétvégén a 31 Celsius-fokos hőséget a frissítő vízi élmények enyhítették. A nyitásra a fürdő meden­céibe több mint három-millió 711 ezer liter vizet töltöttek. A létesítmény a nyári sze­zonban jóval több embert foglalkoztat, diákmunkások a pénztárosok, és úszómes­terként, csúszdafelügyelőként is szolgálják a fürdőzők biztonságát. A vendégek közül volt, aki a Balatonról utazott ide, mert szerinte a tónál még hideg a víz. Ujjlenyomat az e-személyiben BUDAPEST lövőre új személyink lehet: elektronikus, multifunkciós, mindent tudó. Igazolhatjuk magunkat vele a rendőrnek, jó lesz tajkártya helyett, de elfogadja majd az ellenőr a buszon és az adóhivatal is. Csakhogy az eddi­giek mellett (fénykép és aláírás) az ujj­lenyomatunk is rajta lesz, ami számos kérdést vet fel a „csodakártyával” kap­csolatban. >2 A műszakiról az illúzióba HAJNÓCZY SOMA neve már nemcsak a hazai bűvészkörökben ismert. A 2009-es pekingi bűvész-világ­bajnokság óta kapkodnak utána a nemzetközi porondon isi ►S HIRDETÉS A kép illusztráció. A hirdetésben szereplő ár az 1.4 MPi IS6 ötajtós, Erttry kivitelű modellre vonatkozik. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, pontos ajánlatért kérjük látogasson e! márkakereskedésünkbe. Üzemanyag-fogyasztás (változattól és forgalmi viszonyoktól függően) 3,4-9 1/100 km. CO^-kibocsátás (változattól és forgalmi viszonyoktól függően! 94-158 g/kro. KAPOSVÁR-CAR Kft. Kaposvár, Pécsi út 4. Telefon: 70/77-88-522 www.kaposvarcar.hu Törvényre várnak a trafikosok KAPOSVÁR Döntésre várnak a tra­fikosok, leszedhetik-e a sötétítő­fóliát a boltjaikról, melyet a ren­geteg rablás egyik okaként ne­veztek meg. A beígért törvény- módosítás azonban késik, aho­gyan a kaposvári trafikgyilkos­ság óta - érthetően - rettegő al­kalmazottak megnyugtatására sincs egyelőre megoldás. Másfél hónapja, hogy brutáli­san meggyilkolták az egyik ka­posvári Fő utcai dohánybolt al­kalmazottját. Az eset óriási fel­háborodást váltott ki, melyre természetesen a politika is re­agált: a közbeszéd tárgya lett a halálbüntetés visszaállítása, s úgy tűnt, végre értő fülekre lel a trafikosok régi problémája, a lát­hatatlan, s ezért a bűnözők által előszeretettel célponttá tett el­adótér. Több politikus azt java­solta, ne legyen kötelező lesötétí­teni a nemzeti dohányboltok ut­cafronti kirakatait, s kormány­zati szinten is ígéretet tettek, ha a rendőrségi vizsgálat azt álla­pítja meg, a lesötétített dohány­boltokat több rablótámadás éri, a kormány hajlandó felülvizs­gálni az álláspontját. ► 3. , f Vájná VASÁRNAPI www.vasarnapreggel.hu a ww 1 Jg Tí ' Somogyi Hírlap^ | ARA: 185 FT xvm. évfolyam, 20. szám. 2015. június 7. JBb B jHf ESESmwH I MA HOLNAP SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OA OI ^ A Bold°gnévnapot OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 OU vA TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 Folyta ód k a zavar an kánikula. Aki te eu, víz- ' "B i HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számi üt hívja 82/528-113 parton vagy strandon gyekszik vise ni A hét nevű Olvasóinknak! 9 771419 011703 15020 első napján sem változik az időjárás. ► 13 JL.I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom