Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-27 / 149. szám

2015. JUNIUS 27., SZOMBAT INTERJÚ mtífh Mezey György a magyar futball mind ez idáig utolsó nagy kor­szakának emblematikus alak­ja: a válogatottat - többek közt a nyugatnémetek, a brazilok és a spanyolok legyőzésével - Eu­rópa legjobbjává emelte. Sike­rek és kudarcok, örömök és csa­lódások; felskicceltiik a nyolcva­nas évek futballszociográfiáját. Murányi András/Nemzeti Sport kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Az azért poén, hogy a mobilszá­ma ’ 1985-re végződik...- Tényleg? Ha hiszi, ha nem, ez ed­dig nem tűnt fel.- Azt hittem, így kérte.- Ki kell ábrándítanom...- Abban viszont megállapodha­tunk, hogy szép év volt: válogatott­ja kijutott a világbajnokságra, és önnel együtt az év legjobbja lett a World Soccer ranglistáján...- ...rég volt.- Ettől még a magyar futballközvé- lemény nyolcvanas évekbeli csúcs­élményeinek egyike a harminc éve történt, április 17-i osztrákok elleni bécsi győzelem, amellyel véglege­sítették a vb-részvételt. Mi maradt meg a lefújás utáni pillanatokból?- Elsősorban nyilván az, ahogy mámorosán ünnepeltük az ered­ményt. Aztán az, hogy a gyúrónk, Sándor Tubi az öltözőben ráfeküdt a hirtelen kurrensé vált mezekre, nehogy a nagy jövés-menésben el­vigyék a fiúk elől. Arra is emlék­szem, hogy a díszvacsorán drága menedzserünk, a Spanyolország­ban élő Östreicher Emil pénzén ittunk egy-egy pohár pezsgőt. És bevillan, ahogy másnap, amikor hazafelé buszozva megálltunk egy pihenőnél, milyen csodálatos hangulatban köszöntöttek ben­nünket a szurkolók. Kis plusz: a Parlamentbe késve érkező Buda Istvánt felállva tapsolták a képvi­selők... De a bécsi mámor igazából egy a sorban. Egy edző különben sem tesz különbséget az elvégzen­dő feladat teljesítése, teljesülése között. Négy éve, amikor a Vide­otonnal bajnokok lettünk, ugyan­olyan boldog voltam a sikertől, és a fiúk ugyanolyan elánnal dob­tak a levegőbe. Hozzáteszem, ed­dig szerencsém volt: ötször dob­tak a levegőbe, és egyszer sem ej­tettek le...- Bécs azért több szempontból kü­lönleges: a válogatott - mindmá­ig utoljára - úgy jutott ki a vb-re, hogy már elképesztő kettősség jel­lemezte a magyar futballt. Az ál­lam kezdett visszavonulót fújni a sportból, ennek következtében megannyi hátországbeli együttes ment tönkre, játékos tűnt el; más­felől újra kicsúcsosodtak a bundák és jelentéktelenedett el a szakma. Mit érzett ebből, miközben Európa legjobb válogatottját gardírozta?- Nem foglalkoztam ezzel, ami­ben persze óriási szerepe volt an­nak, hogy klubszintű hátteret va­rázsolhattam a válogatott mögé. Spanyolországba vihettem az ál­lam által fenntartott klubok ál­lam által fizetett játékosait, és hagytak dolgozni. Szepesi György MLSZ-elnök gondoskodása nyo­mán családias légkörben éltünk; nem is engedtem, hogy ezt az ál­lapotot bármi megzavarja. Gyurit, tartsa meg az isten jó sokáig, ösz­tönös zseniként jellemezhetném; egy hangot sem szólt bele a mun­kámba, de bármikor, bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzá. Ha Kiprich lózsinak hajnali három­kor fájni kezdett a foga, az első te­lefonra ugrott, hogy mit segítsen. És engem sosem hívattak be seho­va, hogy megmondják, miként áll­jon föl a csapat.- Hogy lett ebből a vb-n az, ami?- Amikor ‘85-ben a World Soc- cernél elsők lettünk, kiszállt a kezemből a csapat. A szó jó ér­telmében vett egyszerű, kultu­rált, tehetséges játékosokból az év végére császárok lettek. Mo­rálisan, hozzáállásban, alázat­ban szétestünk, ezt a helyzetet nem tudtam megoldani; az ese­mények sodrásában nem is lát­tam át teljesen. Ráadásul Mexi­kóban szembetaláltuk magun­kat egy szakmai problémával. A csapatot ugyanis három évig arra építettem, hogy előremo­zogva, a félpályánál letámadva szerezzen labdát, ehhez képest négy perc alatt két gólt lőttek a szovjetek, amire nem tudtunk reagálni. Vissza kellett volna állni, de nem tudtam, hogy ezt miként kellene megtenni. Ha csak hármat kapunk, simán to­vábbjutunk. De ha ma lenne a meccs, feltehetően ugyanúgy el­követem ezt a hibát.- Maradt gondolat, amelyet még nem mondott el Mexikó kapcsán?- Igen, egy józan futballedzői ösz- szegzés, amelyet Baróti Lajostól Illovszky Rudolfon át Lakat Ká- rolyig megannyi jeles elődöm val­lott: mindig, mindenkinek, min­den helyzetben a földön kell járni.- Volt ennek a korszaknak egy - szintén különleges mérkőzése: ‘85 januárjában Hamburgban egy-nul- lára legyőzték az NSZK-t. Nem az a legmegdöbbentőbb, hogy a rivá­lis egy év múlva újra vb-ezüstér- mes lett, hanem az: amíg ön akkor jobb szövetségi kapitány volt, mint Franz Beckenbauer - akinek veze­tésével a Nationalelf 1990-ben vi­lágbajnok lett -, Détári Lajos vagy Nyilasi Tibor pedig minimum egy lapon volt említhető Lothar Matt- háusszal vagy Karl-Heinz Rumme- niggével, addig a magyar és a né­met karrierívek között ma már or­dítani lehetne a különbséget. így kellett lennie?- Hadd kezdjem azzal, hogy ami­kor megérkeztünk Hamburgba, óriási mínusz volt, és mindent jég borított. Hogy lesz itt meccs? Nem is edzettünk... A németek csak rö­högtek, és másnapra persze töké­letes pályát varázsoltak úgy, hogy telt ház volt a stadionban. Igen, alighanem így kellett lennie: mi egy szétmálló rendszer amortizá­lódó futballjának kis szigetét je­lenítettük meg, miközben ők egy hagyományos, erős és transzpa­rens alapú modern világ társadal­mi-szakmai közegében éltek. Ha Détári, Nyilasi vagy éppen Gara- ba Imre - sorolhatnám - kint él és a Bundesligában játszik, más­hogy alakul a karrierje.- Détárinak megvolt a lehetősége.- Ha egy év után nem áll tovább Frankfurtból, világsztárrá válik. Technikailag kapásból jobbak voltak az adottságai, mint az ál­talam szintén jól Ismert, később aranylabdássá lett Mattháus.- Ön a World Soccernél volt első a szövetségi kapitányok rangso­rában: miért maradt el az európai karrier?- Mexikó idején három ajánla­tot kaptam; az egyik az AEK A- théné volt, ahol akkoriban Ester­házy Marci játszott. Utólag azt mondom, hiba volt, hogy nem fo­gadtam el a szerződést: Athén jó ugródeszka lett volna, Kuvait- ból pedig már nem volt visszaút. Amúgy Beckenbauer nem edző­ként volt zseni; a munkát segítő­jére, Holger Osieckre bízta. Hol- gert jól ismerem - a FIFA techni­kai igazgatója volt, végigdolgoz­tunk egy vb-t és három klub-vb-t -, így pontosan tudom, ‘87 és ‘90 között mit tett azért, hogy az NSZK világbajnok legyen. Ugyan­akkor Beckenbauer a múltjával, az elismertségével, a sármjával stílust adott a csapatnak, és bár a tréningeken kevésbé vett részt, megvolt az érzéke ahhoz, miként kell összeállítani a csapatot, ki kell Mattháus vagy éppen Andre- as Brehme mellé-elé.- Érzéke önnek is volt, különben ‘83 és ‘85 között a csapatból nem lett volna az, ami.- Ezt köszönöm, de már kár raj­ta rágódni: másként alakult. Me­xikó után, Kuvaitból hazatérve már érzékeltem, hogy lassan ösz- szeomlik a magyar futball. Má­sodjára spéciéi úgy irányítottam a válogatottat, hogy bunda miatt száz játékos szerepelt a gyanúsí- totti listán... Mi több, vittek el lab­darúgót mellőlem edzésről is.- Mennyiben volt más a nyolcva­nas évek miliője a korábbi és a ké­sőbbi időszakokéhoz képest?- A már említett Baróti, Illovsz- ky, Lakat hármas zseni volt; a té­li cuppogás helyett külföldön fut- balloztatták át a telet csapataik­kal, amelyek így jó ellenfelek­kel szemben, szépszámú közön­ség előtt játszhattak. Aztán hir­telen váltás következett be: jött Tata, jött a nagy alapozások kor­szaka, a keleties felkészülési stí­lus. Miközben mi itthon futottuk a Cooper-teszteket, a nyugati fut- ballkultúrákban azt tették, amit addig: játszottak. És kezdtek eltü­nedezni a futballunkat jellemző, több évtizedre visszanyúló stílus­jegyek. Ne felejtsük el, nemcsak ‘54-ben volt vb-ezüstérmes a vá­logatott, ‘38-ban is. A Sárosiék és Puskásék jellemezte futballkultú- rát erős társadalmi bázis vette kö­rül, a futballozni tudó játékosok elismertsége a legnagyobb sztá­rokéval vetekedett. A Puskásékat övező rajongást magam a Cristia- no Ronaldóékat övező hangulattal érzem egyenértékűnek. Ami most van, az korántsem szívderítő; azt látom, hogy a magyar futball még mindig küszködik a rendszervál­tás okozta átalakulás nehézsége­ivel. Másként: a labdarúgás egy társadalmi képlet - társadalmi környezet, miliő, gazdasági erő, humánerőforrás együttese és a modernizálódó társadalmunkban nincs meg a futball helye.- Ezek szerint követi a mai magyar labdarúgást.- Igen, és néha értetlenkedem. Óriási dolog, hogy építünk stadi­onokat, de közben azt is látom, hogy a patinás csapat hirtelen hoz egy bevásárlókocsinyi, alig hasz­nálható külföldit. Ilyesfajta ese­teknél érzem azt, hogy a' mi fut- ballunk karikatúra a profi labda­rúgáshoz képest. De az amatőrök­nél, az utánpótlásban sem sokkal jobb a helyzet: az például normá­lis, hogy a kicsikkel 30-50 ezer fo­rintot kereső edzők dolgoznak?- A központi állítás az, hogy a TAO-val javultak az utánpótlás- edzők fizetései.- Maradjunk annyiban: a gyakor­lat sokszor mást mutat. És nem csak ezen a területen.- Ritkán szólal meg, a futballról ak­kor is elvétve beszél. Tudatosan?- Lassan több a szakértő, mint a futballista... De ha kérdeznek, vá­laszolok. Egyébként sajnálatos­nak tartom, hogy jó erőben lé­vő szakemberek tévéstúdiókban tűnnek föl inkább. Ha van egy Nyilasi Tiborunk, miért nem ő vi­szi a Ferencvárost?- Lát-e most ígéretes edzőt Ma­gyarországon?- Sokat, de nehéz érvényesülni, ha ez a trend: vagy megfelelsz a tulajdonosnak, vagy kirúgnak. Igazságtalanságnak érzem, hogy bármi rosszul megy, mindig az edzőket vészik elő.- Vannak-e tehetséges futballis­táink?- Hogyne! Hirtelenjében Radó Andrist, Kleinheisler Lacit, Ko­Dr. Mezey György SZÜLETETT: 1941. szeptember 7. Topolya JÁTÉKOSKÉNT megfordult a TFSE, a Budafok, a Keszthelyi Haladás, az MTK és a Spartacus csapatánál. EDZŐKÉNT a BVSC, az MTK-VM, majd kuvaiti kitérő után a Va­sas és legutóbb a Videoton csa­patánál dolgozott. A magyar vá­logatottnál edző, majd szövet­ségi kapitány volt. A Honvéddal bajnoki aranyat és bronzot, a Videotonnal arany- és ezüstérmet szerzett. Az év lab­darúgóedzőjének választották 1985-ben és 2011-ben, és ő Az év európai szövetségi kapitánya 1985-ben. vács Pistát említhetem. Ellenben esélytelen, hogy számottevő ere­jű bajnokságban is megállják a helyüket: ebben a miliőben, há­romszáz nézős atmoszférában esélyük sincs rá. A profit - már nyilván a megfelelő edzésmunka mellett - a tömegek által követett meccssorozat készíti fel igazán.- Akad-e olyan vezető, aki megfe­lel az európai sztenderdnek?- A típust tekintve a magyar tu­lajdonosok aligha különböznek külföldi kollégáiktól, de kint má­sok a beidegződések, erősebbek a társadalmilag kialakított gátak. Például kisebb az igény az iránt, hogy a tulajdonos bemászkáljon az öltözőbe... Amúgy minden elis­merésem azoké, akik a saját pén­züket teszik bele a futballba, csak sajnálom, amikor kiderül, hogy mindenben dönteni akarnak, de nem értenek hozzá.- Ha kapna ajánlatot az NBI ren­dezett hátterű csapatainak bárme­lyikétől, vállalná a feladatot?- Lassan 74 éves vagyok...- Nono! Garami József két évvel idősebb önnél, nemrég mégis dol­gozott még.- Csakhogy neki az MTK-nál ha­láláig szóló szerződést kínáltak. Nekem négy éve bajnokcsapat edzőjeként, számos válogatott já­tékost felépítve kellett távoznom a Videotontól: nem kaptam meg a lehetőséget, hogy megmutassam, a Bajnokok Ligájában is van ke­resnivalónk. Márpedig - három­éves munkám nyomán - azzal a csapattal igenis lett volna rá esély. Egyrészt beépültek az egy évvel korábbi Európa-liga-tapasztalatok- a Maribor búcsúztatott bennün­ket úgy, hogy a hazai pályát szá­munkra Győr jelentette más­részt a Graz volt a rivális, amely­nél nem voltunk rosszabbak. Ez a döntés óriási törést okozott az éle­temben, s máig mérhetetlen fáj­dalmat érzek. Amiatt pláne, hogy minden kötelék megszakadt a fe­hérváriakkal; azóta még csak egy tiszteletjegyet sem küldtek.- Afféle ünnepi szociobeszélgetés- re készültünk, erre beleszaladtunk a nagy magyar rögvalóságba.- Már csak azért sincs ezzel baj, mert edzőként hozzászoktam a hullámhegyekhez-völgyekhez. Sőt, Béccsel és Fehérvárral legalább ke­retbe foglalhatja az interjút: tudniil­lik mindkét városban levegőbe do­bással ért véget a történet...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom