Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-18 / 141. szám
SPORT 11 2015. JÚNIUS 18., CSÜTÖRTÖK Öt éremmel - két arany, ugyanennyi ezüst és egy bronz elosztásban - térhetett haza a Vajmi Csaba vezette Ring SC Kaposvár serdülőcsapata a hagyományos egri Bornemissza Gergely ökölvívó-emléktornáról, ahonnan a legeredményesebb klubnak járó kupát is elhozták. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu ÖKÖLVÍVÁS Immár 65. alkalommal rendezték meg Egerben a Bornemissza Gergely ökölví- vó-emléktornát, amelyen kereken félszáz klub 171 bunyósa - köztük osztrák és szlovák sportolók - próbált szerencsét. A somogyi színeket képviselő Ring SC Kaposvár hét serdülő korú versenyzője közül öt is éremmel térhetett haza. A serdülőknél a 44,5 kg-os Onódy Mártonnak és az 52 kg-os Orsós Ró- bertnek arany, a 48 kg-os Dro- bilich Dusánnak és a 65 kg-os Kovács Andrásnak ezüst, a nehézsúlyú Szűcs Martinnak pedig bronz jutott. A 44,5 kg-os Onódy Márton bemutatkozásként már az első menetben technikai K.O.-val győzött a kecskeméti Rácz Dániel ellen, a döntőben pedig egyhangú pontozással verte a győri Katona Olivért. Az 52 kg-os Orsós Róbert az első fellépésén mindjárt az első menetben technikai K.O.-val győzött a debreceni Szilágyi Antal ellen, majd egyhangú pontozással verte az egri Szöllősy Ri- chárdot, az aranymeccsen pedig megosztott pontozással bizonyult jobbnak az oroszlányi Rácz Krisztofer ellen. A szintén az 52 kg-os súlycsoportban versenyző Balogh Ádám gyorsan búcsúzott, miután egyhangú pontozásos vereséget szenvedett a mohácsi Demenescu Kevintől. A 48 kg-os Drobilich Dusán az első fellépését mérkőzés nélkül nyerte, mivel az egri Kuz- ma Krisztián nem állt ki ellene, a döntőben pedig egyhangú pontozásos vereséget szenvedett az egri Berecz Lioneltől. A 65 kg-os Kovács András előbb megosztott pontozásos győzelmet aratott a hajdúböszörményi Nagy Richárd ellen, míg az aranymeccsre a KSI-s Varga Gyula ellen betegség miatt nem állt ki. A 38,5 kg-os Lakatos Zsolt a selejtezőben egyhangú pontozásos vereséget szenvedett az egri Paczók Patriktől, míg a plusz 76 kg-os súlycsoportban érdekelt Szűcs Martin az elődöntőben megosztott pontozásos vereséget szenvedett a csepeli Zele- nák Mihálytól, így bronzéremmel térhetett haza. Nagy Patrik gyorsan búcsúzott Az egri 65. Bornemissza Gergely ökölvívó-emléktornán az ifjúságiaknál Nagy Patrik volt érdekelt. A Ring SC Kaposvár 69 kg-os bunyósa a selejtezőben a második menetben technikai K.O. vereséget szenvedett Árpád Viktortól, a Bp. Madárfészek Akadémia ökölvívójától, s így búcsúzott. A klubok közötti pontversenyt a serdülőknél a Ring SC Kaposvár, az ifjúságiaknál pedig a Bp. KSI SE nyerte. Naszód iné a nyolcadik helyen zárta a félmaratont SZABADIDŐSPORT A sivatagi for- róság ellenére a futó kedv nem csökkent: a nevezési számok felülmúltak minden korábbit: az ország 708 településéről 10000 futó, 1875 csapat jelentkezett a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltóra. Ttavaly 9200 futó és 1720 csapat volt. Mindkét szám rekord a verseny eddigi történetében. Az egyéni fél- maraton népszerűsége is tovább nőtt, idén már hetekkel a rajt előtt betelt a 2000 fős nevezési kvóta. A rendezvény őrzi pozícióját és a 4. legnépesebb hazai futóverseny és az 5. legnépesebb hazai szabadidős sport- esemény. A rendező BSI (Budapest Sportiroda) több óvintézkedést is hozott annak érdekében, hogy a futókat minél kevésbé gyötörje a hőség, például 70000 liter vízzel várták a versenyzőket. Az egyéni félmaraton versenyben kettős MAC siker született. A férfiaknál Balázsi Dávid (1:14:36 ), míg a nőknél Ladányi Tímea (1:33:04) győzött. Egy remek somogyi eredmény is született: a 32 éves taszári Naszódi- né Szilágyi Szilva (1:44.45) a legjobb tíz közé kerülve az igen előkelő nyolcadik helyen végzett. Naszódiné Szilágyi Szilvia a célban A végjátékban maradtak alul Egerben DIÁKOLIMPIA Elpártolt Fortuna a kaposváriaktól Egerben a III. korcsoportos országos diákolimpiái (nyolcas) fiú röplabdadöntőben. Az Ágfalvi Krisztina, Lado- vics Károly duó vezette somogyi együttes a fináléban - igaz, el is kellett odáig jutni - mind a négy fellépésén alulmaradt. A csoportmérkőzések során a Kazincbarcika és a Székesfehérvár, a helyosztón pedig a Dabronc elleni, egyaránt négy szettes mérkőzésen is a jobb végjáték döntött - a fehérváriak ellen a nyitójátszmában 24-22, a harmadik játékrészben pedig 24-20-ra vezetett a kaposvári társulat... -, míg a későbbi ezüstérmes Sümeg nem adott esélyt. A nyolcadik helyezett III. kor- csoportos kaposvári fiú röplabdacsapat: Embersics Levente (Kisfaludy Utcai Tagiskola), Fenyő Balázs (Toldi Lakótelepi Tagiskola), Nagy Dávid (Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola), Szitás Benjámin (Honvéd Utcai Tagiskola), Fenyvesi Barnabás, Sümegi Kristóf (mindketten Kodály Zoltán Központi Általános Iskola), Szokolai Balázs, Nyírő Máté, Tiliczki Dániel Roland, Dankovics Zsombor, Lengyel Flórián (mind az öten Gárdonyi Géza Tagiskola), a felkészítőik Ágfalvi Krisztina és Ladovics Károly. Fenyő G. Közel félszáz érmet gyűjtöttek össze az országos diákolimpiái uszonyosúszó-döntőben Kibérelték maguknak a dobogót DIÁKOLIMPIA Igazi éremesőt rendeztek a kaposvári 1. MCM-Dia- mant Adorján SE uszonyos és búvárúszói az országos diákolimpiái döntőben. A Kovács László, Hajdú Sándor, Makatics Péter edzőtrió vezette lelkes csapat tagjai közel félszáz érmet - 22 arany, 13 ezüst és 10 bronz elosztásban - gyűjtöttek össze, s egy híján 70 további döntős helyezést könyvelhettek még el. Az I. korcsoportosoknál Pacs- kó Dávid, a II. korcsoportosoknál Kováts Alex, a VI. korcsoportosoknál, azaz a középiskolásoknál pedig Varga Krisztina mind a négy versenyszámát megnyerte, míg Stadler Csenge a 100 méteres uszonyos gyorsúszásban tovább faragott a két héttel korábbi országos bajnokságon felállított országos serdülő csúcsán. AZ ÉRMESEK I. korcsoportosok - leányok: Török Emese (Taszár) - egy bronz (50 m uszonyos gyors). I. korcsoportosok - fiúk: Kováts Alex (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola) - négy arany (50 m, 100 m és 200 m uszonyos gyors, 50 m uszonyos pillangó); Korvicska Péter (Kaposvár, Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola) - egy ezüst (50 m uszonyos pillangó). Stadler Csenge tovább faragott a korosztályos országos csúcsán Tlszperger Szabolcs gyöngyösi érmei Három medál is jutott Tiszper- 44 évesek mezőnyében az 50 ger Szabolcsnak, a kaposvá- m uszonyos delfinúszast és a ri 1. MCM-Diamant Adorján SE 100 m uszonyos gyorsúszást versenyzőjének a Gyöngyösön megnyerte, míg az 50 m uszo- rendezett senior uszonyos úszó nyos gyorsúszásban a harma- országos bajnokságon. A 35- dik helyet szerezte meg. II. korcsoportosok - fiúk: Pacs- kó Dávid (Kaposvár, Kisfaludy Utcai Tagiskola) - négy arany (50 m, 100 m és 200 m uszonyos gyors, 50 m uszonyos pillangó); Stadler Bálint (Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola) - egy bronz (200 m uszonyos gyors). III. korcsoportosok - leányok: Stadler Csenge (Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola) - két arany (100 m és 200 m uszonyos gyors), egy ezüst (50 m felszíni úszás), egy bronz (100 m felszíni úszás). III. korcsoportosok - fiúk: Plessek Marcell (Kaposvár, KE Gyakorló Általános Iskola) - két ezüst (50 m és 100 m felszíni úszás); Tasnádi Martin (Marcali, Mikszáth Kálmán Általános Iskola) - egy ezüst (50 m felszíni úszás), egy bronz (100 m uszonyos gyors). IV. korcsoportosok - leányok: Hamlin Dorothy (Mezőcsoko- nya) - egy arany (200 m uszonyos gyors), egy ezüst (100 m uszonyos gyors); Matesz Viktória (Kaposvár, Toldi Lakótelepi Tagiskola) - egy bronz (20Ó m uszonyos gyors). IV. korcsoportosok - fiúk: Fazekas András (Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola) - egy arany (100 m uszonyos gyors), egy ezüst (200 m uszonyos gyors); Stadler Bence (Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola) - egy arany (200 m uszonyos gyors), egy ezüst (100 m uszonyos gyors). V. korcsoportosok - fiúk: Varga Erik (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium) - egy arany (100 m uszonyos gyors), egy ezüst (200 m uszonyos gyors), két bronz (50 m búvárúszás és 100 m felszíni úszás); Tóth Ádám (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium) - egy arany (200 m uszonyos gyors), egy bronz (100 m uszonyos gyors); Lengyeltóti István (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium) - egy bronz (200 m uszonyos gyors). VI. korcsoportosok - leányok: Varga Krisztina (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium) - négy arany (50 m búvárúszás, 100 m és 200 m uszonyos gyors, 100 m felszíni úszás). VI. korcsoportosok - fiúk: Hamlin Matthew (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium) - két arany (100 m felszíni úszás és 200 m uszonyos gyors), két ezüst (50 m búvár és 100 m uszonyos gyors); Pamuki Dávid (Kaposvár, Munkácsy Mihály gimnázium) - egy arany (100 m uszonyos gyors), egy ezüst (200 m uszonyos gyors), két bronz (50 m búvár és 100 m felszíni úszás). Fenyő Gábor