Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-18 / 141. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚNIUS 18., CSÜTÖRTÖK TÁRGYALÓTEREM Pénzbüntetés az óvodarobbantással fenyegetőzőnek KAPOSVÁR Pénzbüntetésre ítélte a kaposvári járásbíróság azt a nyugdíjas óvónőt, aki májusban kétszer is betelefonált a megyeszékhely egyik óvodájába, hogy ott bombát helyezett el. Az asszony és az óvoda korábbi vezetője között évek óta rossz volt a viszony, így a nő elhatározta, robbantással fenyegeti meg az intézményt. Május 19-én délután kettőkor, két nappal később pedig egy órakor hívta fel otthoni készülékéről az intézményt, s közölte, bomba van az óvodában. Első hívását még nem jelentették a rendőrségnek, a második után viszont értesítették a hatóságot, mely kiürítette az ovit - 62 gyereket menekítettek ki - és a környező lakóházakat, lezáratta a gázvezetéket és a környékbeli utcákat. Robbanószerkezetet persze nem találtak, viszont rövid nyomozás után beazonosították a telefonálót. A nyugdíjas óvónőt a járási ügyészség közveszéllyel fenyegetés miatt állította gyorsított eljárásban bíróság elé, s a grémium 240 ezer forint pénz- büntetésre ítélte az asszonyt. Az ítélet jogerős. A. V. Életeket mentő polgárőrök VISZ Életetmentő kitüntetésre terjesztettek fel két viszi polgárőrt: az elismerést várhatóan a komlói országos polgárőr napon adják át. Molnárné Bíró Marianna és Tóth László június elején éjfél előtt indultak a bűnmegelőző járőrszolgálatra, amikor észrevették, hogy a Zrínyi utcában egy melléképület ég. A férfi azonnal értesítette a hatóságokat, a hölgy az épületben alvó emberek ébresztette fel. Személyi sérülés nem történt, a polgárőrök a családtagokkal kezdték el a tűzoltást. Sikerült több értékes ingóságot kimenekíteni. Peszt Péter, a polgárőrszövetség megyei elnöke elmondta: a polgárőrök szakszerűen, példamutatóan végezték feladatukat. H. M. Zamárdiban beszedett idegenforgalmi adó 2013 2014 Többet költenek, mint amennyi az ifabevétel A háromezer-kétszáz önkormányzatból csak hatszáz szed idegenforgalmi adót (ifa), s a toplista első ötvenjéhez folyik be a kúrtaxabevétel fele. De Siófok költségvetésének is csak néhány százaléka ez a 200 millió forintos tétel, aminél jóval nagyobb arányban költ évente az idegenforgalomra, a vendégfogadás körülményeinek kulturáltabbá tételére. Ba- latonföldváron is jóval többet fordítanak a helyben beszedett 45, kiegészítéssel együtt 110- 120 milliónál a turizmusra, akár csak Balatonszárszó 20, illetve 30 milliónál, már csak azért is: a kátyúzás, a vízpart rendbetétele, a strandok fenntartása is ..turizmus'... ► Folytatás az 1. oldalról BALATON Glattfelder Béla államtitkár jelentette ki: „ma már szinte ágazati különadóvá vált és csökkenti a turizmus forrásait”. Az önkormányzatok persze továbbra is kivethetnék helyben a vendégéjszaka utáni kúrtaxát. Az államtitkár úgy számol: közel tízmilliárd forint maradna állami szinten turizmustámogatásra akkor, ha megszűnne a kúrta- xa utáni kiegészítés. A helyben beszedett adó minden forintját az állam korábban kettő, néhány éve másfél forinttal egészíti ki. De ahogyan nemrég megírtuk, az idei költségvetésbe már „becsempészték”: a nagy adóerőképességű, azaz sok helyi iparűzési adót beszedő önkormányzatoknak már 2015 után sem jár a teljes másfél forint. Amióta Zamárdi fesztiválváros, meredeken nő a kúrtaxabevétel; egyharmadnyi köszönhető például a Balaton Sound- nak. - Minden balatoni önkormányzat számolt eddig a költségvetésében az állami kúrta- xa-visszatérítéssel, 2014 után ez Zamárdi esetében 159 millió forint volt, azaz ennyi esik ki, ha az állam kiszáll, vagyis nekünk is és mindenkinek fájni fog - számolt lapunknak Csáko- vics Gyula polgármester. - Logikus, hogy megtartjuk az idegenforgalmi adót, de ha pótolni akarjuk a bevételkiesést, akkor aligha lesz más választásunk, mint a tarifaemelés. Újabb teher, amit a vendégekre hárítunk, kérdés, nem romlik-e ezáltal tovább a balatoni régió versenyképessége? Zamárdi százmilliónyi beszedett kúrtaxájával a harmadik a balatoni városok rangsorában Siófok és Balatonfüred után. A városvezető úgy véli, jó elképzelés volt az állami kiegészítés, hiszen arra a logikára épült: az üdülőhelyeken a szezonban sokszoros terhelés éri az infrastruktúrát, megemelkednek ilyenkor az önkormányzatok fenntartási költségei, ezt „ismerte el” az állam előbb a kettő, majd a másfél forinttal. - Újra kell gombolnunk a kabátot, a kúrtaxa ezek után teljes mértékben kiszámíthatatlan bevétel lehet, a Balaton Sound esetében mi már léptünk is és inkább a területbérletért kért pénzt növeltük meg, mert az biztos - magyarázta Csáko- vics. - Évről-évre felmerül Zamárdiban is, hogy meddig tarthatók az ingyenes strandok és parkolók. Az elmúlt években folyamatosan emelkedő bevételeinknek köszönhetően eddig ki tudtuk ezt gazdálkodni... Fónai Imre Tihany Balatonfüred Balatonföldvár Siófok Zamárdi Balatonboglár Balatonlelle Fonyód 500 470 420 400 400 360 360 360- Íííl I j VESEILAMAFARM Dél-ameri | Lámákat és alpakákat tenyészt egy német v házaspár a vései birtokán. Büszkeségük az alig egyéves alpakacsikó. A nap nagy eseménye, amikor sárgarépával etetik. Emellett az őshonos magyar állatok mellett elkötelezték magukat: az udvart kuvaszok őrzik, a sertésólban pedig mangalicák röfögnek. Iskolai rendezvényként indult, országossá vált Népszerű matekverseny MARCALI 1996-ban rendezték meg először, csak városi fordulóval a felsősök számára. Aztán a következő évben körzeti lett a vetélkedő, és néhány év múlva megyei versenyként hirdették meg. A jelentkezők száma folyamatosan növekedett, így a 2000-es évek első felében a negyedik évfolyam is bekapcsolódott a versenybe, amely akkorra országossá nőtte ki magát. A megyei versenybe 35 település 50 iskolájából 790 tanuló nevezett. Hogy versenyezhessenek a jelentkezők, ahhoz szükség volt még nyolc somogyi iskola segítsége, tudtuk meg Győréi Istvántól, a Mikszáth utcai Általános iskola igazgatójától. Hozzájárultak a sikerhez Folytatódik az Alapműveleti Matematikaverseny, egyre megfontoltabban. Az átlagéletkor egyre növekszik: a szervező- és alkotógárdáé. Akik hozzájárultak a rendezvény megvalósításához: Marcali Város Önkormányzata. Domonkos Nyomda. Dóra Barkács, Király Csilla. Mikszáth Iskola Diákönkormányzata. Mikszáth Alapítvány. Mikszáth Iskola Szülői Munkaközössége, Szivárvány Közalapítvány. Az országos fordulóról: az országban 5214 tanuló, 17 megyében és három fővárosi kerületben 378 iskolában írta meg dolgozatát a döntőbe jutásért, aezzel az ország második legfölkapottabb matematikaversenye lett a marcali. 102 diákot hívtak meg a döntőre, 33-an értek el helyezést. Az országos fordulóban Budapest 3, Fejér 1, Győr-Moson-Sopron 3, Hajdú-Bihar 4, Heves 2, Jász- Nagykun-Szolnok 2, Komárom- Esztergom 2, Pest 4, Somogy 3 8. évfolyamon első Balogh Marcell (Mikszáth), 7. évfolyamon harmadik Arany Barnabás (Noszlopy) -, Szabolcs-Szatmár-Bereg 4, Tolna 1, Vas 1, Veszprém 1, Zala 1 díjat szerzett. Virág J. ^oudíroS iííüMo) foofiDoSöU] (SdkiftéB = ©tmMfifö m Fájni fog: kivonul az állam a kúrtaxából