Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-01 / 126. szám
2015. JÚNIUS 1„ HÉTFŐ SPORT .15 Maradt benne hiányérzet KAPOSVÁR Bár imádja a strandröplabdát, s egy éve ezüstérmet szerzett az ikertestvérével, Szandrával az országos bajnokságon, az idei nyári szezont mégis kénytelen kihagyni vállsérülése miatt Szombat- helyi Kitti. A homokos pályáktól azonban nem szakad el: a csapattársával, Jenei Andreával egyhetes turnusokban táborokat szerveznek - és vezetnek - a kaposvári Virágfürdőben. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu- Nem az a kimondott vándormadár típusú játékos. . - Mondhatni tősgyökeres újpesti vagyok, illetve voltam - kezdte a 25 éves Szombathelyi Kitti, az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem oszlopos tagja. - Egészen tavaly nyárig lila-fehér színekben játszottam. Egyetlen olyan félév volt csupán, amikor átmentem a Test- nevelési Egyetem csapatához, de igazából az is kényszermegoldás volt.- Ez mit takar?- Bár ragaszkodtam Újpesthez, az akkori edzőmmel - fogalmazzunk így - nem igazán értettük meg egymást, így inkább a váltás mellett döntöttem.- Nehéz volt tavaly nyáron Kaposvárra csábítani?- Nem. Ha úgy nézzük, egy három fős baráti társaság tette át a székhelyét a fővárosból a somogyi megyeszékhelyre. Horváth Alexandra visszatért Kaposvárra, s ő agitált, hogy érdemes lenne a somogyi megye- székhelyen folytatni a röpis pályafutásomat. Jenei Andreát pedig én bíztattam, hogyha megyek, akkor jöjjön ő is.- Szombathelyi Kitti személyében igazi vezéregyéniség került az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapatához. Egy olyan játékos, aki nemcsak a pályán, hanem azon kívül is képes összefogni a társaságot.- Mindig azt vallottam, egy csapat akkor az igazi, ha a játékosai nemcsak csapattársak, hanem jóval többek annál. Igazi barátnők, akik bátran elmondhatják egymásnak a gondjaikat, a pályán kívül is összetartanak, ha kell, segítenek egymásnak.- Mindenféle szempontból érdekes és emlékezetes szezont zártak. Az Újpesti TE elleni októberi hazai nyitányon - amely egyben jótékonysági mérkőzés is volt - zsúfolásig megtelt a sportcsarnok: Somogybán és Kaposváron még soha ennyien nem voltak női röplabdamérkőzésen. Aztán következett az az időszak, amikor egymást váltották az edzők a kis- padon. Oláh János után Kovács Balázs, Demeter György, majd a csapat (sérült) liberója, Csitári Virág, végül pedig Mészáros Péter ült le a kispadra.- Senkit nem akarok megbántani, de a nyári alapozás nem volt az igazi, ami pedig roppant fontos lett volna a formaidőzítés miatt. Amúgy meg a sok bizonytalanság miatt lelkileg sem voltunk a topon.- A bajnoki szezon végére látványosan el is fogytak.- Biztos, hogy ez is ezzel van összefüggésben. Mészáros Péter megpróbálta belőlünk kihozni a maximumot - a bajnoki alapszakasz hajrájában volt egy remek szériánk, amikor is előbb Jászberényben nyertünk sima 3-0- ra, majd utána hazai pályán hatalmas csatában a bajnoki címvédő Linamar-Békécsabai RSE együttesét győztük le, s a TEVA- Gödöllői RC egyletét is ötjátsz- más ütközetre kényszerítettük Kaposváron. A rájátszás egy teljesen más történet. Az utolsó jászberényi fellépésünkön jobb híján én voltam a liberó - bár a sérült vállam miatt nem játszhattam volna, de az utolsó mécsesén mindenképpen ott akartam lenni -, s ott sem sok hiányzott ahhoz, hogy mi győzzünk.- Maradt Önben némi hiányérzet?- Nem is kevés. Ha az idény végére nem fogyunk el sérülések miatt, akkor akár az ötödik helyet is megcsíphettük volna.- Utánpótlásfronton viszont összejött az érem: a Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely mini leány csapatával bronzérmet szerzett Székesfehérváron a korosztályos országos bajnokságon.- Jó páran megmosolyogtak, amikor azt mondtam, hogy éremért megyünk Fehérvárra. Pedig tényleg komolyan gondoltam. Tudtam, hogy milyen munka van a lányok mögött, s bíztam is bennük.- Itt Kaposváron kapcsolódott be edzőként az utánpótlás-munkába? Ilyen intenzitással igen. Két éve Újpesten volt egy előkészítő csoportom, de ők kicsik és kezdők voltak, vagyis a sportág alapjait kellett megtanítani nekik.- A homokban is otthonosan mozog, így aztán adott a kérdés: strand- vagy teremröplabda?- Ha tehetném, szívem szerint csak strandröpiznék, ám ehhez sajnos nálunk nem adottak a feltételek. Ugyanakkor teremben is imádok röplabdázni a csapattársaim, a szurkolók miatt.- Egy éve az ikertestvérével, Szombathelyi Szandrával - aki annak idején egy szezonon át szintén erősítette a kaposvári együttest- ezüstérmesek voltak az országos strandröplabda-bajnokságon.- Egészen biztos, hogy most egyikünk nyakába sem akasztanak majd érmet. Szandra a válogatott tagjaként ugyanis az Európa-bajnokságra készül. Korábban szóba került, hogy esetleg a csapat feladójával, egyben az egyik legjobb barátnőmmel, Jenei Andreával elindulunk, csak éppen az orvosok egy hónapos pihenésre ítéltek a sérült vállam miatt. Utána pedig már felesleges lenne bekapcsolódni a strandcsatákba.- Nehezen tudom elképzelni úgy Szombathelyi Kittit, hogy otthon pihen...- Minden nap futok - mégis csak karban kell tartani valahogy magamot -, de a váltamra tényleg megpróbálok odafigyelni. Amúgy meg a strandröplabdától - és Jenei Andreától - sem szakadok el: június 29-től egy hetes turnusukban nyári strandröplabdatábort szervezünk és vezetünk a kaposvári Virágfürdőben. A tavaly nyáron érkezett Szombathelyi Kitti nemcsak bent a teremben, hanem a strandröplabdapályán is otthonosan mozog V « Az ob-t kihagyja, de azért ott lesz a nyáron a strandröplabdapályán Szombathelyi Kitti Kis iskolák csapatai versenyeztek KIS ISKOLÁK MEGYEI DIÁKOLIMPIÁI ATLÉTIKAI DÖNTŐ A GYŐZTESEK. Leányok. 600 m - III. korcsoportosok (9 induló): Keresztes Cintia (Mezőcsokonya). 800 m - IV. korcsoportosok (7 induló): Hamlin Dorothy (Mezőcsokonya). Svédváltó (2 csapat): Zamárdi. A csapatversenyben (7 együttes): Zamárdi. Fiúk. 600 m - III. korcsoportosok (10 Induló): Orsós Márk (Kéthely). 800 m - IV. korcsoportosok (9 induló): Horváth Milán (Öreglak). Svédváltó (5 csapat): Kéthely. A csapatversenyben (12 együttes): Kéthely. Az országos döntőt Békéscsabán rendezik majd. Fenyő G. A vasi és a baranyai megyeszékhelyről is hoztak érmeket Nagyon ment a Pálcáknak ÚSZÁS Öt medállal - ebből három arany volt - és további értékes helyezésekkel térhetett haza a kaposvári 1. MCM-Diamant Adorján SE csapata a Szombathelyen rendezett Nyugat-Dunántúli régió úszóbajnokságának második fordulójáról. EREDMÉNYEK. 8 évesek - leányok. 100 m gyors: ... 3. Győrffy Lili. 100 m hát: ... 4. Győrffy Lili. Fiúk. 100 m gyors: 1. Vince Marcell. 100 m hát: 1. Vince Marcell. 11 évesek - leányok. 200 m hát: ... 6. Tóth Luca. Fiúk. 200 m hát: ... 4. Stadler Bálint. 200 m mell:... 6. Stadler Bálint. 13-14 évesek - leányok. 200 m mell: 1. Hamlin Dorothy. Szombathelyen és Pécsen is kitettek magukért a kaposvári úszók 15 évesek és idősebbek - leányok. 200 m mell:... 3. Bozsó Sára. * * * Tizenegy érem - öt arany, két ezüst és négy bronz elosztásban - jutott a Kaposvári Úszó SE reménységeinek Pécsen a 34. ANK Delfin Kupán. A DOBOGÓSOK. Leányok. 25 m gyors: 1. Pálca Juhász Emese. 25 m hát:... 3. Pálca Juhász Emese. 25 m delfin láb: 1. Pálca Juhász Emese. Fiúk. 25 m gyors:... 3. Csiszár Ákos. 25 m hát: 1, Csiszár Ákos, 2. Harag Dániel, 3. Németh Csongor és Pálca Juhász Levente. 25 m mell: 1. Takács Gergő, 2. Csiszár Ákos. 25 m delfin láb: 1. Csiszár Ákos. Fenyő Gábor Négy ezüst és hat bronz volt a somogyi összmérleg DZSÚDÓ A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola reménységeinek három ezüst és ugyanennyi bronz, míg a Barcsi VSE sportolóinak egy ezüst és három bronz jutott a Cegléden rendezett diák „A” (10 évesek), „B” (11 évesek) és „C” (12 esztendősök) korcsoportos országos judodiákolimpián. A KAPOSVÁRI SPORTKÖZPONT ÉS SPORTISKOLA VERSENYZŐINEK EREDMÉNYEI. Diák „C” korosztály - leányok. 33 kg:... 5. Hajdú Aida (Taszár). Diák „C” korosztály - fiúk. 27 kg:... 3. Koller Balázs (Kaposvár, Kisfaludy Utcai Tagiskola). 30 kg: ... 3. Schneider Ákos (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Tagiskola). 33 kg: ... 3. Kassai Mátyás (Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola),... 5. Regenyei Bálint (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola). 55 kg:... 2. Horváth Ákos (Böhönye). Diák „B” korosztály - fiúk. 29 kg:... 2. Schneider Barnabás (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Tagiskola). 38 kg:... 2. Elek Kristóf (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola). 41 kg:... 5. Farkas Barnabás (Ka- posfüred). 55 kg:... 5. Őze Olivér (Bárdudvarnok). Diák „A" korosztály - fiúk. 54 kg: ... 5. Nagy Soma (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola). A diák „C” korosztályúaknái az összetett pontversenyben a második helyet szerezte meg a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola csapata. Tíz medál jutott a somogyiaknak A BARCSI VSE ■ VERSENYZŐINEK EREDMÉNYEI. Diák „C” korosztály - leányok. 30 kg:... 3. Gelencsér Brigitta (Ba- bócsa). Diák „B” korosztály - leányok. Plusz 49 kg: ... 3. Herkli Virág (Görgeteg),... 7. Nánási Alexandra (Görgeteg). Diák „A” korosztály - leányok. Plusz 56 kg:... 4. Szűcs Linda Jázmin (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola). Diák „A” korosztály - fiúk. 41 kg:... 3. Bana Dénes (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola). 49 kg:... 2. Szokol Levente (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola),... 7. Salga Bálint (Barcs, Arany János Általános Iskola). 60 kg:... 5. Honvári Hunor (Barcs, Arany lános Általános Iskola). Fenyő Gábor DIÁKOLIMPIA BIRKÓZÁS Két rangos utánpótlás birkózóversenyt is rendeztek Budapesten az Újpesti TE Jégcsarnokában. A serdülő kötöttfogású országos bajnokságon, egy nappal korábban pedig a II. korcsoportos kötöttfogású diákolimpián is - ahol a négy szőnyegen 212 sportoló volt érdekelt - egy-egy ezüst jutott a somogyi színeket képviselő Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzőinek. EREDMÉNYEK. Serdülő kötöttfogású országos bajnokság. 46 kg:... 5. Fáth Henrik. 58 kg:... 2. Járfás András. II. korcsoportos kötöttfogású diákolimpia. 42 kg:... 5. Galló Dávid (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Tagiskola). 46 kg: ... 2. Kelemen Botond (Kaposvár, Kisfaludy Utcai Tagiskola),... 5. Ságvári Bence (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Tagiskola). Fenyő G. 4