Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-05 / 104. szám

2015. MÁJUS 5., KEDD SPORT 11 A Tarany kilenc, a Háromfa nyolc góllal küldte haza az ellenfelét Nagyon elverték a Berkit megyei i. osztály Az éllovas otthonában tudott nyerni a Marcali A jutái együttes a Balatoni Vasast, a Tab pedig a Lellét győzte le A mérőiek nemcsak a labdát, hanem ellenfelüket is megtáncoltatták Már az új öltözőből vonultak ki replői. A mérői öltöző teljesberu- zat biztosította, a többi pedig 22 a pályára a Kaposmérő-Kiskor- házási költsége 47 millió forint vállalkozás TAO-s felajánlása ré­pád megye egyes találkozó fősze- volt. A saját erőt az önkormány- vén jött össze. ■ Fenyő G. A hétvégi bajnoki forduló párosítása (kezdés egységesen 17 órakor) MEGYEI III. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 23. FORDULÓ EREDMÉNYEI. északi csoport: Andocs-Ka- posfüred 2-1 (az ifjúsági mér­kőzésen: 5-7); Somogyszil-Bál- ványos 2-2 (az ifjúsági mérkő­zésen: 0-15); Bodrog-Somogy- babod 3-3 (az ifjúsági mérkő­zésen: 2-6). A Kisbárapáti és a Törökkoppány csapata szabad­napos volt. az élcsoport állása: 1. Bál­ványos 38 pont (59-26), 2. An- docs 36 pont (54-36), 3. Kisbár­apáti 28 pont (41-36), 4. Kapos- füred 24 pont (35-31). déli csoport: Tarany-Kapos- fő 9-0 (az ifjúsági mérkőzésen: 3-0 - játék nélkül); Háromfa- Homokszentgyörgy 8-0 (az if­júsági mérkőzésen: 8-6); Cso- konyavisonta-Kutas 5-1 (az if­júsági mérkőzésen: 9-2); Ka- posszerdahely-Somogyudvar- hely 1-3 (az ifjúsági mérkőzé­sen: 10-0); Potony-Mesztegnyő 3-6 (az ifjúsági mérkőzésen: 3-0 - játék nélkül). az élcsoport állása: 1. Ta­rany 55 pont (129-40), 2. Há­romfa 54 pont (96-49), 3. Cso- konyavisonta 49 pont (74-30), 4. somogy udvarhely 37 pont (76-60). ■ Tucatnyi gólt vágott a me­gye négyben Délen az él­lovas Csököly Szulokon. MEGYEI IV. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 25. FORpUid' EREDMÉNYEI. északi csoport: Nagybe- rény-Balatonújlak 7-1; Kazsok- Látrány 5-2; Balatonendréd- Zimány 3-1; Kapoly-Somogy- geszti 4-4; Mernye-Kötcse 2-2; Szentgáloskér-Orci 1-2; Alsó- bogát-Igal 1-3. A Gamás csapa­ta szabadnapos volt. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Ba- latonendréd 55 pont (74-31), 2. Mernye 49 pont (57-22), 3. Köt­ésé 46 pont (62-33). déli csoport: Taszár-Tap- sony 2-6; Inke-Mezőcsokonya II. 5-0; Sántos-Kaposújlak 4-1; Osztopán-Bárdudvamok 3-0; Görgeteg-Lábod 3-3; Baté-Sza- bás 1-2; Szulok-Csököly 1-12. A Mike csapata szabadnapos volt. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. CsÖ- köly 55 pont (88-27), 2. Szabás 52 pont (78-29), 3. Tapsony 51 pont (95-35). ■ Fenyő Gábor Ismét kiadós zakóba futott bele a Nagyberki. A nagy­csapatuk kerek 10, az eleve létszámhiányosán felálló, az első félidő hajrájában ki­állítás miatt tovább fogyatko­zott ifik pedig 19 gólt kaptak Balatonkeresztúron. Tudósítóinktól * 2 3 CSURGÓ-BERZENCE 2- 3 (2-2) Csurgó, 100 néző. V.: Erde- lecz. Gólszerzők: Lőrincz B., Ko­vács A. (11-esből), illetve Kovács K., Kovács G., Tóth R. Az ifjúsági mérkőzésen: 5-0. ■ Kiss Béla BALATONLELLE-MARCALI 0-1 (0-1) Balatonlelle. V.: Deák T. Gól­szerző: Németh Á. Az ifjúsági mérkőzésen: 3-6. BALATONKERESZTÚR- NAGYBERKI10-0 (4-0) Balatonkeresztúr. V.: Agócs. Gólszerzők: Bognár P. 3, Bakos P. 3, Gelencsér A. 2, Horváth M. 2. Az ifjúsági mérkőzésen: 19-0. KAPOSMÉRŐ-KISKORPÁD 4-1 (2-0) Kaposmérő. V.: Mód. Gólszer­zők: íabi, Benke D., Mészáros L., Simon M., illetve Pápai D. Az if­júsági mérkőzésen: 4-6. SEGESD-KARÁD 4-2 (3-1) Segesd, 110 néző. V.: Hegyi. Gólszerzők: Kiss I. 2, Kuti R., László B. (11-esből), illetve Balá- sa, Zsibrik. Az ifjúsági mérkőzé­sen: 7-2. ■ Pintér Tibor NAGYBAJOM-BALATONBOGLÁR 2-0 (0-0) Nagybajom. V.: Béres. Gólszer­zők: Laki, Ábrahám R. Kiállít­va: Nemes Gy. (Nagybajom) az 58. percben, Varga B. (Balaton- boglár) a 65. percben. Az ifjúsá­gi mérkőzésen: 6-1. BABÓCSA-BALATONI VASAS 3- 3 (2-1) Babócsa, 140 néző. V.: Börö- czi. Gólszerzők: Gergulás 2, Hor­váth P. (11-esből), illetve Bocsev 2, Ticz. Kiállítva: Yondo (Balatoni Vasas) a 90. percben a második sárga lap után. Az ifjúsági mér­kőzésen: 3-0. ■ Czukk Sándor FONYÓD-TAB 0-1 (0-0) Fonyód. V.: Balikó. Gólszerző: Kispál. Kiállítva: Németh P. (Fo­nyód) a 21. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: 6-2. MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG. szombat: Balatonlelle-Balaton- boglár, Balatoni Vasas-Kapos- mérő. vasárnap: Marcali-Segesd, Ba- bócsa-Karád, Tab-Balatonke- resztúr, Kiskorpád-Fonyód, Nagyberki-Csurgó, Berzence- Nagybajom. MEGYEI II. OSZTÁLY/ÉSZAK. szombat: Kéthely-Szőlősgyörök, Zamárdi-Somogyjád, Balaton- szemes-Balatonszárszó, Balaton- szabadi-Balatonberény. vasárnap: Öreglak-Balatonföld- vár, Buzsák-Somogyvár, Bala- tonszentgyörgy-Lengyeltóti. MEGYEI II. OSZTÁLY/DÉL. szom bat: Barcs- Gyékényes. vasárnap: Böhönye-Somogy- szob, Zákány-Somogysárd, Pa- talom-Juta, Hetes-Toponár, Ka- darkút-Mezőcsokonya. A Ma­gyaregres csapata szabadna­pos lesz. MEGYEI III. OSZTÁLY/ÉSZAK. vasárnap: Somogybabod-An- docs, Törökkoppány-Kisbárapá- ti, Kaposfüred-Somogyszil. A Bodrog és a Bálványos csapata szabadnapos lesz. MEGYEI III. OSZTÁLY/DÉL. vasárnap: Csokonyavisonta-Po- tony, Kutas-Tarany, Kaposfö-Há- romfa, Homokszentgyörgy-So­1. Balatonlelle 25 22 1 2 80-8 67 2. B.kMMrtw 25 16 5 4 69-22 53 3. Marcali 25 13 8 4 59-33 47 4. Balatoni Vasas :Mi2 : 5 8 50-30 ST 5. Segesd _______25 12 4 9 58-36 40 6. adóéra 6 43-31 & 7. Csurgó 25 11 5 9 51-45 38 8. Nagybajom ~__25 10 6 9 5Í-4Y36 9. Balatonboglár 25 10 5 10 49-38 35 Jfl. Kaposmérő ___25; iO 4 11 52-42 34 11 . Karód________25 10 3 12 38-47 33 Í£ÍF «li<< , 3 25 9 4 12 43-43 31 13. Tab 25 8 2 15 34-49 26 14. Sémáét 25 7 4 M 38-66 25 15. Kiskorpád 25 5 4 16 31-67 19 Ifi. Keaberld 25 0 1 24 4-152 1 1. ELszentgyórgy* 22 21 0 1 114-22 60 2.Somogyiéi 22 19 2 1 99-41 59' 3. Somogyjád 22 14 2 6 51-34 44 ' 4,Balatonbotény 22 12 4 6 6S-51 40 5. Balatonszabadi 22 9 7 6 37-31 34 asrtltegyéit lg ifi 6 8 50-51 30 7. Zamárdi 22 8 4 10 50-47 28 9. Öreglak 22 6 5 11 43-68 23 10. Kéthahr 22 7 1 14 42-69 22 11. Balatonföldváf* 22 6 4 12 41-77 18 12 Balatonszárszó 22 5 ’ 3 14 29-53 18 13 Balatonszemes 22 __5 2 is 19-77 17 14 . Lengyettótl 22 4 0 18 29-68 12 A *-gal jelölt Balatonszent&ör&' csapatától három, a BalatonföldvártDl pedig né$ büntetőpont levonva. 1. Magyaregres 21 19 2 0 70-11 59 2. Mezőcsokonya 20 14 1 5 53-25 43 3. Hetes________20 13 3 4 49-26 42 4. Ke^artaiM ■ '!- ,wm 4 4 58-24 40 5. Zákány 20 10 .4 6 65-39 34 6. Süllőmé "" 2Q: 8 5 ...7 54-47 29 7. Juta 21 9 1 11 53-37 28 S Somogyszob Aá/? 2 12 40-57 23 9. Barcs________20 5 4 11 39-58 19 10 . gyékényes 21 5 4 12-38-70 19 11. Toponár 20 4 3 13 33-45 15 12. Pétiem* 20 4 2 14 42-65 11 13. Somogysárd* 20 4 1 15 27-117 10 Lábod______________visszalépett______ A *-gal jelölt Somo&sánj és Patalom csapatától hárorrvhá- rom büntetőpont levonva. mogyudvarhely, Kaposszerda- hely-Mesztegnyő. MEGYEI IV. OSZTÁLY/ÉSZAK. vasárnap: Igal-Memye, Lát- rány-Balatonendréd, Balatonúj- lak-Alsóbogát, Zimány-Nagybe- rény, Gamás-Kazsok, Kötcse- Szentgáloskér, Orci-Kapoly. A Somogygeszti szabadnapos lesz. MEGYEI IV. OSZTÁLY/DÉL. szombat: Mezőcsokonya II- Sántos. vasárnap: Görgeteg-Taszár, Szabás-Osztopán, Bárdudvar- nok-Lábod, Mike-Baté, Csö- köly-Inke, Tapsony-Szulok. A Kaposújlak csapata szabadna­pos lesz. Fenyő G. labdarúgó magyar kupa MEGYEI SELEJTEZŐ - 5. KÖR: JUTA-BALATONI VASAS 3-2 (0-1) Juta, 70 néző. V.: Cservöl­gyi Sz. Gólszerzők: Barbarics, Szerelem A. (11-esből), Tóth N. (11-esből), illetve Bocsev, Mes­ter. Kiállítva: Landek (Juta) az 56. percben a második sárga lap után, Fellembek (Balatoni Va­sas) a 79. percben a második sárga lap után. ■ Tóth Norbert ■ A Somogyvár és a Babó­csa csapata játék nélkül jutott tovább. TAB-BALATONLELLE1-0 (1-0) Tab, 80 néző. V.: Hegyi. Gól­szerző: Tábori. Kiállítva: Makar- ész (Balatonlelle) a 83. percben utolsó emberként elkövetett sza­bálytalanságért. ■ Gombér György SOMOGYVÁR-MARCALI 3-0 (JÁTÉK NÉLKÜL) BABÓCSA-NAGYBAJOM 3-0 (JÁTÉK NÉLKÜL) Északon a Siófok, Délen a Kaposvár volt verhetetlen MEGYEI NŐI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG ÉSZAKI CSOPORT A 9. (ZÁRÓ)FORDULÓ EREDMÉ­NYEI: Balatonlelle-Balatonsze- mes 1-0; Somogybabod-Siófoki Bányász SE 0-3 (játék nélkül). DÉLI CSOPORT A10. (ZÁRŐ)FORDULŐ EREDMÉ­NYEI: Csököly-Csurgó 4-2; Ka- posfüred-Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó-akadé­mia 0-5. A Barcs csapata sza­badnapos volt. A 8. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Siófoki Bányász SE-Balatonlelle 3-1. ■ Fenyő G. 1. Siófoki Bányász 9 8 1 0 46-11 25 _2. Balatonszornos 9 3 2 4 31-22 11 3. Balatonlelle 9 3 2 4 22-28 11 4. Somogyfapbod 9 1 1 T11-49 4 1. Kaposvári BFLA 8 7 1 0 50-6 22 2. Bírta ________8 5 2 1 51-21 17 3. Kaposfüred 8 2 2 4 17-25 8 4. Crifcól» 8 1 4 3 16-36 T 5. Csurgó_________8 0 1 7 11-57 1 Tiz enegyszer pihent meg a labda a szárszóiak kapujában megyei ii. osztály A Toponár előbb kiütötte a Zákányt, majd otthon kapott ki a kilenc emberrel játszó Mezőcsokonyától ÉSZAKI CSOPORT: BALATONSZABADI- BALATONSZEMES 4-3 (2-1) Balatonszabadi. V.: Golubics. Gólszerzők: Fenyvesi T., Jónás R, Papp L., Molnár F., illetve Szap­panos, Pál Z., Szabó L. Kiállítva: Gulyás M. (Balatonszabadi) a 10. percben. Az ifjúsági mérkőzé­sen: Balatonszabadi-Balatonsze- mes 0-1. BALATONFÖLDVÁR- ZAMÁRDI1-1 (1-0) Balatonföldvár. V.: Nagy J. Gól­szerző: Huszár T., illetve Tóth P. Az ifjúsági mérkőzésen: Balaton- földvár-Zamárdi 0-5. ÖREGLAK-BUZSÁK 1-1 (0-0) Öreglak, 150 néző. V.: Nagy A. Gólszerzők: Nagy I., illetve Va­szilkó. Az ifjúsági mérkőzésen: Öreglak-Buzsák 4-3. ■ Kovács Károly LENGYELTÓTI-KÉTHELY 1-3 (1-1) Lengyeltóti. V.: Nagy B. Gól­szerzők: Bogdán F., illetve Török R. 3. Az ifjúsági mérkőzésen: Lengyeltóti-Kéthely 0-5. SZŐLŐSGYÖRÖK- BALATONBERÉNY1-4 (1-2) Szőlősgyörök. V.: Konczlik K. Gólszerzők: Rosta, illetve Sifter 2, Gazda G., Wolf B. Az ifjúsági mérkőzésen: Szőlősgyörök-Bala- tonberény 0-10. SOMOGYJÁD­BALATONSZENTGYÖRGY 0-5 (0-2) Somogyjád, 100 néző. V.: Cser­völgyi Sz. Gólszerzők: Komoró- czi B. 2 (mindkettőt 11-esből), Komoróczi K., Simon R., Torsa. Kiállítva: Androkity (Somogy­jád) a 43. percben a második sár­ga lap után. Az ifjúsági mérkőzé­sen: Somogyjád-Balatonszent­györgy 1-4. ■ Ress Antal BALATONSZÁRSZÓ- SOMOGYVÁR 0-11(0-3) Balatonszárszó, 100 néző. V.: Babos. Gólszerzők: Fazekas A. 4, Virágh K. 2, Horváth R., Gelen­csér M., Lakatos R., Horváth T. 2 (mindkettő öngól). Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonszárszó-So- mogyvár 5-0. ■ Idősebb Sarang Sándor DÉLI CSOPORT: MAGYAREGRES-BARCS 3-0 (0-0) Magyaregres. V.: Takács M. Gólszerzők: Dobos R., Bogdánfi, Tollár. Az ifjúsági mérkőzésen: Magyaregres-Barcs 1-3. SOMOGYSZOB-PATALOM 3-1 (2-0) Somogyszob, 80 néző. V.: Sze­relem I. Gólszerzők: Drávecz 2, Lisztes G., illetve Vidus (1 Les­ből). Kiállítva: Bosnyák (Barcs) a 35. percben ütésért, Balogh J. (Magyaregres) a 83. percben a második sárga lap után. Az ifjú­sági mérkőzésen: Somogyszob- Patalom 3-0. ■ Pintér Rezső ZÁKÁNY-KADARKÚT 3-3 (0-2) Zákány. V.: Mónus. Gólszer­zők: Szűcs Z. 2, Madarász, illet­ve Balogh Cs., Balogh Á., Gay- er. Az ifjúsági mérkőzésen: Zá- kány-Kadarkút 0-3 (játék nél­kül). GYÉKÉNYES-BÖHÖNYE 4-4 (2-2) Gyékényes. V.: Erdélyi. Gól­szerzők: Gócza 2, Gergelics, Tüs­ke, illetve Csizmadia 2, Bakos M. 2. Kiállítva: Banicz (Böhö- nye) a 90. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: Gyékényes-Böhö- nye 3-10. JUTA-HETES 1-2 (0-1) Juta, 120 néző. V.: Godina. Gól­szerzők: Tóth N., illetve Balogh R., Vadas B. (11-esből). Kiállítva: Szabó A. (Hetes) az 52. percben után rúgásért. Az ifjúsági mér­kőzésen: Juta-Hetes 1-1. ■ Tóth Norbert TOPONÁR- MEZŐCSOKONYA 0-2 (0-1) Toponár, 300 néző. V.: Knézics. Gólszerzők: Lóki P., Huszár. Kiál­lítva: Kovács Z. (Mezőcsokonya) a 45. percben után rúgásért, Só­lyom (Mezőcsokonya) a 45. perc­ben a második sárga lap után. Az ifjúsági mérkőzésen: Toponár- Mezőcsokonya 0-2. ■ Keller Imre A 15. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: TOPONÁR-ZÁKÁNY 5-0 (1-0) Toponár, 50 néző. V.: Golubics. Gólszerzők: Falka 2, Szikszai, Csordás J., Márton Cs. Kiállítva: . Bolla (Zákány) a 67. percben gól­helyzetben lévő játékos elől kéz­zel ütötte el a labdát. Az ifjúsá­gi mérkőzésen: Toponár-Zákány 6-1. ■ Keller Imre i i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom