Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-05 / 104. szám

2015. MÁJUS 5., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Kortárs írók okoztak riadalmat magyarérettségi A szövegértéses feladatra kevesellték az időt a kaposvári diákok- Túl sok információt és tág értelmezési lehetőségéket tartalmaz a szöveg - mondta a hétfői középszintű írásbeli magyarérettségi első, szöveg­értési feladatáról lapunknak egy középiskolai szaktanár.- Ez a diákoknak előnyt is jelenthet, hiszen sok meg­oldás elfogadható elvileg, ám éppen emiatt nehéz javítani. Vas András A maturálóknak Grendel Lajos felvidéki magyar író, a Comeni- us egyetem tanárának A modern magyar irodalom története című műve bevezetését kellett értel­mezniük, majd tucatnyi kérdés­re válaszolniuk, többek között az írói és tanári lét elkülönítésének nehézségeivel kapcsolatban.- Első' olvasásra nem volt ne­héz a szöveg, csak túl hosszú, majdnem két és fél oldal - állí­totta a kaposvári közgazdaságis Eszter. - Aztán a kérdéseket el­olvasva kiderült, mégsem olyan egyszerű a helyzet, az osztály fe­le szerintem nem is tudta rende­sen befejezni a feladatot. Grendel Lajosról az általunk megkérdezett érettségizők kö­zül alig néhányan hallottak, munkásságát nem ismerték. Az esszéfeladat-lehetőségek között szereplő Bodor Ádám neve sem csengett ismerősen senkinek. Az érettségi második, három órás részébep., erdélyi szü; letésű író novellájában a mű­elemzést választók merülhet­tek el: az Állatkertet különös tekintettel az elszemélytelene­dett emberi kapcsolatok megje­lenítése alapján kellett elemez­niük. Az érvelésre voksolóknak Az idő a miénk címmel kellett Ezen túl vagyunk! Az érettségizők a magyar írásbelivel kezdtek hétfőn, de nem sokat lazíthatnak, kedden reggel a matematikával folytatódik a matúra dolgozatot írniuk Seneca gon­dolatai kapcsán, az összeha­sonlító elemzésnél Tóth Árpád Elégia egy rekettyebokorhoz, il­letve Jékely Zoltán Az ég játékai című verseit kellett összevetni a beszédhelyzet hasonlósága, a vershelyzet szerkezetalakító szerepe, a képalkotás, a költői gondolatmenet és a szerkesztés- mód sajátosságai alapján.- Bár a neve semmit sem mon­dott, a Bodor-novellát választot­tam - állította András. - Jó volt a stílusa, meg aztán valamennyire számítottunk is rá, hogy novella kerül elő a műelemzésnél, így az ismerősem közül a többség emel­lett döntött. Az mondjuk megle­pett, hogy három olyan szerző is szerepelt a feladatok között, akik­ről nem tanultunk. Többen vélekedtek hasonlóan a vizsga végeztével valamelyik kaposvári kávézó vagy presz- szó teraszán lazító diákok közül. Mátrai Roland szerint így nagy­jából semmi értelme a középis­kolás évek alatt következetesen beléjük vert anyagnak, hiszen ha még az érettségin sem ve­szik hasznát a rengeteg lexikális kényszeradatnak, amit rendre számon kértek rajtuk a tanárok, akkor mivégre tanulják meg.- Adott egy kötelező olvas­mány- és szerzőmennyiség - je­gyezte meg Bíró Petra -, négy évig ezekkel kelünk-fekszünk, ám a nagy többség maximum a szóbeli érettségin használja ér­demben a felhalmozott tudást, melynek nagy részét nyár végé­re elfelejti. S ember nem is kéri számon többet, kivéve, ha vala­ki magyar szakon tanuftovább. Ráadásul rengeteg olyan mű­vet kell elolvasni, melyek után örökre elmegy az ember kedve a betűktől. Amúgy nekem a Bo­dor-novella kifejezetten tetszett, sokkal jobb volt, mint Jókait ol­vasni, közelebb áll hozzám, ért­hetőbb is, ám ilyen szöveggel szinte nem is találkoztunk az is­kolában. ■ Vas A. Egyre többen választják az emelt szintet a felsőoktatási felvételikhez ► Folytatás az 1. oldalról az emelt szinten érettségizők számára a nyelvi-irodalmi mű­veltségi feladatsort Sípos Lajos A magyar nyelv és irodalom encik­lopédiájából származó részlet, az előszó, alapján kellett megoldani­uk. Lator László Régi fénykép című művét elemezték különös tekintettel a látvány versbéli meg­jelenítésére, majd a reflektálás egy jelenségre feladatban - me­lyet a Madách Színház Én, József Attila/JózsefAttila szerelmei szín­lapjáról idézett összefoglaló veze­tett fel - az írók magánéletének népszerűségére érveltek. A gya­korlati írásbeliség feladatban hozzászólásban kellett kifejteni, miért érdemes lakásszínházba menni mint a megszokottól eltérő színházi térbe, vagy miért tar­tózkodnánk e műfajtól. Száznegyven esztendeje védik Kaposvár értékeit jubileum Szent Flórián napján az 1875-ös egylet megalakulását is megünnepelték a tűzoltók A védőszentjük napján a tűzoltóegylet megalakulásának jubileumát is megünnepelték a kaposvári tűzoltók Kampányfilmmel invitál a katasztrófavédelem: ötven óra szolgálat diákoknak- Az elődök munkája minden­nap megjelenik a miénkben - mondta Wéber Antal dandártá­bornok, a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság igazgatója a kaposvári tűzoltóság fennállásá­nak 140. évfordulója, és a tűoltók védőszentje, Szent Flórián napja alkalmából rendezett ünnepi ál­lománygyűlésen hétfőn a Szivár­vány kultúrpalotában. - Állhata­tosság, becsület, embertársaink megsegítése: ezt a tradíciót vet­tük át Szent Flóriántól, ez moti­válja a mindennapokban a tűzol­tókat, akik alázatos, hősies haza­fiak. Nem övezi dicsfény őket, az emberek csak baj esetén szembe- 6 sülnek a munkájuk fontosságá- | val, noha naponta kockáztatják | az életüket mások biztonságáért. J Kaposvár 1775-ben alkotta 1 meg első tűzvédelmi rendeletét, miután addigra az évszázadok során többször is komoly pusz­títást okozott a tűz a városban- a Rákóczi-szabadságharc ide­jén, Vak Bottyán 1708-as vissza­vonulásakor szinte elnéptelene­dett a település, ezután telepítet­te újra Esterházy Pál herceg... Jó- néhány tűzvésszel és 100 évvel később alakult az önkéntes tűz­oltó egylet, a mai tűzoltóság őse.- A kaposvári tűzoltók munká­ja azóta rengeteg emberéletet, ott­a Somogy Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság lehetősé­get ad a középiskolás diákok számára (a 2016 után érettsé­gizőknek kötelező az 50 óra közösségi szolgálat), hogy köte­lezettségüket a katasztrófavé­delem szerveinél, megyei igaz­gatóságokon, kirendeltsége­ken, tűzoltó-parancsnokságo­kon teljesítsék. A katasztrófa- védelem a közösségi szolgálat­ra jelentkező fiatalokat bevon­ja a szervezet mindennapi tevé­kenységébe, így közreműköd­hetnek a megelőzési, felkészü­lésifeladatokban, például isko­lai tűzriadók megszervezésé­ben, felvilágosító tevékenység­ben, de kiterjedt káresemények során részt vehetnek a beavat­kozások háttértámogatásában is. További információ a So­mogy Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság (somogy. ka- tasztrofavedelem.hu) honlap­ján található. A kampányfilmet keresse hír­portálunkon, www.sonline.hu . Sz.T. honokat, gyárakat, termést men­tett meg - tette hozzá -, ahogy Ba­bits Mihály mondta: a föld, a tor­nyok, a házak védőkre találtak. Szita Károly, Kaposvár polgár- mestere kiemelte: idehaza egyet­len hivatás képviselőit sem övezi olyan tisztelet, szeretet és elisme­rés, mint a tűzoltókat, akik a me­gyeszékhelynek az elmúlt évek­ben is komoly segítséget jelentet­tek az árvizek, tüzek és kataszt­rófa-helyzetek - mint a 2009-es ammóniaömlés a húskombinát­ban - idején. A tűzoltók megkoszorúzták a toponári Szent Flórián-szobrot, a székesegyházban ünnepi szent­misén vettek részt, az állomány­gyűlésen megemlékeztek a szol­gálatteljesítés közben elhunyt bajtársakról, a megyei katasztró­favédelmi igazgatóság és a somo­gyi tűzoltó szövetség elismerése­ket és kitüntetéseket adott át az arra érdemeseknek. ■ A. V. JEGYZET VAS ANDRÁS Tompa tudás nem is hallottunk Bodor Ádámról és Grendel Lajosról, mondják az érettségizők, akik közül vélhetően Jékely Zoltánt is csak a legvájtfülűbbek (sic!) ismerik. Egyikük sem törzs-, sőt, még csak nem is tan­anyag, noha az első kettő nap­jaink irodalmának, s ezáltal kortárs kultúrájának szerves része. Cseppet sem elképzel­hetetlen, hogy évtizedek múl­va ugyanúgy részei lesznek az oktatási kánonnak, mint manapság Balassi, Jókai, Pető­fi, Vajda vagy Tompa. ja, hogy utóbbi két delikvens­sel kapcsolatban egy gyors közfelmérés során a több­ség megadóan tenné fel a ke­zét? Pedig aki járt középisko­lába, megismerkedett a Húsz év múlva vagy A vaáli erdő­ben, illetve A gólyához című versekkel. Annak idején be­biflázták, mint kötelező tudni­valót, az érettségin körmonda­tokban ecsetelték verselésük jellemzőt, aztán... Mint feles­leges, a mindennapokban ke­véssé használható tudnivaló, ment az agy igencsak passzív szegletébe, jó, ha rejtvényfej­tés közben egyszer előkerül­nek az életben. BODORTjó volt olvasni, érthe­tő a szövege, a mondanivaló­ja is napi problémákat fesze­get, vallja a diáklány, aki még­is csak az írásbeli érettségin találkozott vele először. Aho­gyan a többi kortársra is a kö­zépiskola utolsó heteiben jut idő, már, ha egyáltalán - tisz­telet a kivételnek... Mert a kö­vetelményrendszert évtize­dekkel ezelőtt határozták meg, és a tanárok sincsenek otthon a kortárs irodalomban - ismét tisztelet a kivételnek... Hiszen ők sem tanulták, ne­kik is ugyanazokat kellett be­magolniuk az egyetemen is, mint tanítványaiknak. Per­sze, az utókor hálás, emlékez­zünk a régiekről, de nem sza­badna elfelejteni: Petőfi, Ady, Babits és a többi „érettségi té­tel” a maga korában megsü- vegelt és közismert szerzőnek számított. többek között ezért is lehe­tett belőlük tananyag... Sárdi lemond megyei közgyűlési tagságáról Búcsú A Somogyi Hírlap meg­erősített információja szerint lemond megyei közgyűlési tag­ságáról Sárdi Árpád. A május 8-i, pénteki ülésen vesz részt e minőségében utoljára. Majd külső szakértőként segíti a pénzügyi bizottság munkáját. Helyére az MSZP Csendesné Murányi Ibolyát jelölte, szemé­lyéről a megyei választási bi­zottság e héten dönt. Sárdi Ár­pád 1975 óta vesz részt Somogy közéletében. A KISZ-ben kezd­te, 1989-től az MSZMP megyei első titkára, 1994-2002 között a megyei közgyűlés tagja majd alelnöke, 2003-tól a Dél-du­nántúli Regionális Idegenfor­galmi Bizottság elnöke volt. ■ « i ■ Ön lenne tűzoltó? Szavazzon hírportálunkon —■ ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom