Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-02 / 102. szám
2015. MÁJUS 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 5 Kiírom a falra, hogy ennyi volt! ballagás Több mint háromezer középiskolás köszönt el iskolájától Somogybán Borok, pálinkák és likőrös csók a csurgói és az igali versenyen ►Folytatás az 1. oldalról- Gabikám, csak egy puszit!- fogta meg a felnyúl fejű ifjú karját egy sötét kosztümös hozzátartozó, miután a kezébe nyomta a gerberacsokrot... Hét osztály 183 diákja ballagott el a kaposvári Munkácsy gimnáziumban, a megyéből pedig több mint háromezren vettek búcsút alma materüktől, s készülhetnek a hosszú hétvége után a matúrára. Mely után szétszélednek a négy-hat-nyolc esztendeje együtt tanuló-szó- rakozó osztályok, közösségek, melyek mostani valójukban többé vélhetően már sohasem találkoznak, főleg, hogy egyre többen képzelik el a jövőjüket a határokon túl, Nyugat-Euró- pában, esetleg az Egyesült Államokban. „Tanuljatok, mert a tanulás gyümölcsöző, a gyümölcsből pedig pálinkát lehet főzni” - olvashattuk a 12/a tantermében a rendhagyó búcsúüzenetet a megszokott irodalmi idézet helyett, mely azért jelezte, a ballagás emelkedettsége egészséges humorral is párosulhat. A végzős hatosztályosok dalrepertoárjukkal is átírták a hagyományt: szurkolói rigmusokat váltogattak gyermekdalokkal - a londoni Crystal Palace-druk- kerek Oh, Yaya Sanogol-skan- dálása szépen megfért a Bújj, bújj zöldággal... -, s a legfancsalibb arcokra is mosolyt csaltak. Persze azért a klasszikus ballagási dalok domináltak, az Elmegyek, elmegyek, a Gaudea- mus igitur és a többi megszokott búcsúdal szólt a hangfalakból is - az iskolai kórus énekelte fel őket cédére -, így azok is hallhattak mindent, akik nem jutottak be az aulába. Ahol három perccel tíz után indult meg az osztályok körmenete: a hét társaság körbejárta az épületet, Hét osztály 183 diákja ballagott el a kaposvári Munkácsy-gimnáziumban A megyéből pedig több mint háromezren vettek búcsút alma materüktől Mosoly és könnyek a búcsúzón majd az udvaron előbb megkongatták tiszteletükre a harangot, majd egy-egy szál virággal búcsúztak a szobortól - régi hagyomány, hogy a fecskeavatón minden újdonat osztály kap egy szál virágot, ballagásnál pedig így köszönnek el a Munkácsytól. Ahonnét az idén az ötvenkette- dik évfolyam búcsúzott.- Alig néhányan nem jelentkeztek főiskolára vagy egyetemre - mondja a 183 ballagóról Gyallai Katalin igazgató -, persze egy gimnáziumból ez természetes, hiszen eleve a továbbtanulás reményében jelentkeznek hozzánk a gyerekek. Sokkal többet nincs ideje mondani, ugyanis a szobornál van jelenése az igazgató-helyettesekkel: ez is hagyomány, a búcsúzó diákokat tisztelik meg ezzel.- Megyek, és kiírom a falra, hogy ennyi volt! - kezdte búcsúbeszédét a ballagok nevében Fröhlich Kristóf a 12/a-ból. Persze aztán elmélyült az elmúlt évek elemzésében - pedig végül is frappánsabb konklúziót nehéz lenne kitalálni... ■ Vas A. Fenyő Dániel kapta az Ifjabb Matolcsy-díjat egy kaliforniai diákprogram- nak köszönhetően 2002 és 2007 között tanult a kaposvári Táncsics gimnáziumban Ifjabb Ma- tolcsy Gusztáv, aki kiváló tanulmányi és sportolói eredményeivel vívta ki társai és az iskola vezetésének elismerését. A fiatalember 2010-ben tragikus körülmények között elhunyt, emlékére édesapja 2013-ban megalapította a fiúról elnevezett díjat, melyet minden évben a névadó tanulmányi és sporteredményéhez, személyiségéhez, tanárai megítélése szerint legközelebb álló tanuló érdemelhet ki. Az idén Fenyő Dániel vehette át az elismerést. hagyomány Ismét versenybe szálltak Csurgó, valamint térségének borászai és pálinkakészítői. A Csurgói Hegyigazdák Egyesületének hagyományos bor- és pálinkaversenyére ezúttal is nagy volt az érdeklődés. Harminc környékbeli gazda összesen hetvennégy mintát adott le a versenyre, melyből húsz fehérbor, huszonöt vörösbor, huszonkilenc pálinkaféle volt. Az utóbbi kategóriában huszonnyolc pálinka és egy likőr szerepelt a versenykategóriákban. A fehérboroknál húsz mintából négy aranyérem született. A zsűri a csurgói Pál János riz- lingjét nagy arannyal jutalmazta. Szintén Pál János Pinot No- ir-ja kapta a 3 aranyérmes alkotást felsorakoztató vörösbor kategória nagy aranyát. A 29 pálinka nevezésből 14 aranyérem született, melyből nagy aranyat kapott a somogycsicsói Faggyas József Törkölypálinkája. Különdíjban részesült Urecz- ky Attila „Lilla Csókja” fantázianevet viselő csurgói likőrfélesége. A borbírálók Balaton- boglár, Szőlősgyörök, Sávoly térségéből Greka Ferenc vezetésével érkeztek. Ugyancsak a borok kategóriájában zsűrizett a zákányi Vázsonyi Gábor, Vá- zsonyi Gáborné, valamint Németh Zoltán, a pálinkák ízvilágát pedig Gyenesei István és Radák István pontozta. Igái is megrendezte hagyományos Bor és Pálinka versenyét, melyre még Horvátországból és Erdélyből is érkeztek nevezések és vendégek. A verseny vándorkupáját ifj Tóth Móréi József cseresznye pálinkája nyerte el, mig a bor vándorkupát Szabó Attila cabernet sau- vignon bora érdemelte ki. A So- ; mogyi Hírlap külön díját Vonyó | Gyula mernyei lakos bora kap- I ta. ■ Szabó Balázs Demokráciát fejleszt Koszovóban a fiatal siófoki nő két Év pristinában Azonnali kikérő: a kulturális központ vezetői székéből egy uniós projekt élére Éles váltás: Györkös Mariannát a KIKK után Pristina várja A szövetség nem vár tovább: kedden irtanak ►Folytatás az 1. oldalról A szigligeti polgármester hozzátette: még mindig nem született határozat, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően a szövetség koordinálja az idei munkát, vagy átveszi a feladatot a katasztrófavédelem, miként ez a tavalyi szezon közben megtörtént. Kérdéses szúnyogirtás finanszírozása is. A korábbi gyakorlat szerint a költségek felét az áUam, a másik felét a helyi önkormányzatok állták. Az utóbbiak az idén is betervezték ezt a kiadást a költség- vetésükbe. Az általuk befizetett összegekből kezdi meg most a védekezést a szövetség, a tervek szerint május 5-én kedden. Kivitelező vállalkozó van, hiszen a tóparti önkormányzatok érdek- védelmi szervezete közbeszerzési eljárást hirdetett és folytatott le a permetezésre. Szakértők határozzák meg, mikor lesz szükség szúnyoggyérítésre. Várhatóan legkésőbb júniusban a kémiai védekezést is meg kell kezdeni. Az önkormányzatok által az idei szezonra összeadott keret június végéig, július elejéig fedezi a munka költségeit. ■F. I. Kétéves koszovói uniós projekt helyszíni irányítására kérte fel Györkös Mariannát, a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ (KIKK) igazgatóját az Országgyűlés Külügyi Igazgatósága. A parlamenti kikérő nyomán a szokásosnál gyorsabb ügymenettel a napokban már le is zajlott a váltás a KIKK élén; Györkös Marianna április 30-cal távozott, a siófoki képviselő-testület pedig az egyetértő döntés után pályázatot írt ki a vezetői álláshelyre. Májustól már a projekt előkészítésében vesz részt, szeptembertől pedig két éven át irányítja odakint a „demokráciafejlesztő” programot. A pristinai parlamentben lesz az irodája.- Tíz évig dolgoztam az Or- | szággyűlés Külügyi Igazgató- J ságán, 2008-ban azért jöttem, * el, hogy visszatérhessek a szü- £ lővárosomba, hogy tehessek valamit Siófokért - emlékeztet Györkös Marianna. - A parlamentből azonban azzal engedtek el: ha tudok, továbbra is vegyek részt az uniós tagállamok közös, az új demokráciákat segítő projektjeiben. Közreműködőként, úgynevezett rövid távú szakértőként kapcsolódtam be, mindig a szabadságom terhére egy-egy hétre a hasonló albániai, koszovói, moldovai és bosz- nia-hercegovinai programokba. Nem szakadtam tehát el ettől a munkától, Koszovóban is többször jártam, ezért vállaltam el „könnyű szívvel” ezt a feladatot, amit nagy kihívásnak tartok. Míg öt uniós tagállam a mai napig sem ismerte még el Koszovói, hazánk az elsőket követve megtette. Györkös Marianna úgy tapasztalta, barátságosak, nyitottak a koszovóiak, készek arra, hogy tanuljanak. - Az uniós tagállamok próbálnak segíteni tapasztalataik átadásával, hogy működőképes parlamenti struktúra, jogrend alakulhasson ki. A koszovói projekt vezetésre a magyar parlament jelentkezett, hat tagállam szakértői vesznek részt a szeptemberben induló programban. De sem magyar, sem más mintát nem akarunk rájuk erőltetni, éppen az a cél, hogy minél több uniós példát megismerjenek és a helyi specialitásokat figyelembe véve alakítsák ki a saját gyakorlatukat. Amikor egy-egy hétre bekapcsolódtam egy-egy ilyen projektbe, nekem a kommunikáció, a civil szervezetekkel történő együttműködés volt a szakterületem. Nem érzik-e kényszernek az új demokráciák az uniós demokráciafejlesztést? - kérdezzük Györkös Mariannától, aki az feleli: - Csak az adott ország parlamentjének a kérésére indulhat egy ilyen projekt. Közeledés ez inkább az unió részéről, mintsem tagsági ígéret, igaz, távlati lehetőségként ösztönző lehet az is; az odáig vezető hosszú úton segít elindulni egy ilyen kétéves program. Koszovóban komoly a nemzetközi jelenlét, s ahogyan az immár csak volt siófoki kultu- rálisközpont-igazgató mondja, Pristina például igazi mediterrán hangulatú nyüzsgő nagyváros kiülős kávézókkal, persze, akadnak kevésbé vonzó területek is. Az utóbbi időben akkor került az érdeklődés homlokterébe Európa legfiatalabb országa, amikor ezrével lépték át a magyar zöld határt a koszovói bevándorlók, menekültek. De persze a jobb megélhetést keresők zömmel Németországot célozták meg. A mára már lassan lecsengő menekültáradat is jól jelezte azonban, hogy lesz mit tennie odakint a siófoki koordinátor vezette uniós csapatnak. ■ Fónai Imre