Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-02 / 102. szám
2015. MÁJUS 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Tiltakozás közepette épül a móló kőrengeteg a Balatonban Megoszlanak a vélemények a Rigó-ároknál készülő kikötőről Az LMP is garanciákat kéme A lehet Más a Politika szerint példátlan méretű móló épül Balatonfenyvesen: 40 ezer tonna követ építenek be és 60 ezer köbméter iszapot kotornak ki. A párt a szakminisztertől vár garanciákat, és kíváncsi rá, 18 év után milyen indokok alapján adták ki az engedélyeket az építésre. Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő szerint a természetvédelmi intézményrendszer alkalmatlanságát bizonyítja, hogy olyan határozatot adtak ki, amely szerint a móló létrehozásának nincs érdemi várható környezeti hatása. ■ A. V. Népszavazástól a demonstrációig, a vitorláskikötők ellen EGYMÁST ÉRTÉK a VÍtorláski- kötők elleni tiltakozások az elmúlt években a déli parton. Balatonföldváron még népszavazás ötlete is felmerült a témában, végül úgy került le a kérdés a napirendről, hogy az önkormányzat megvásárolta a visszalépő befektetőtől a terveket, dokumentációkat és jogokat. Egyelőre nem épül újabb kikötő Földváron. Zamárdiban hosszú évek huzavonája, több tiltakozó demonstráció után az a döntés született: abban a nagyságrendben (350 férőhely, 450 méterre a vízbe nyúló mólószárak) bizonyos, hogy nem épül vitorláskikötő, ahogyan eredetileg tervezték. A siófoki Aranyparton egy lakóparkhoz „illesztendő”, 189 hajóra tervezett jacht ki- s kötő építése ellen tiltakoznak 1 a környékbeli ingatlantulaj- I donosok. ■ F. 1. .5 — ►Folytatás az 1. oldalról- Hogyan kaphattak erre építési engedélyt?! - szörnyülködik Rózsahegyi Károly,, aki nyaralóként leginkább kedvenc horgászhelyeit félti. - Egy ekkora monstrum hatással lesz az áramlásra. És mit csinálnak télen, amikor megindul a zajlás? Mert a jég mért a parti védműveket is rendre megrongálja, egy ilyen mólót pedig úgy nyom össze, mint egy bogarat. Már a hétközi vihar is megbontotta a belső részeket. Nem értem, miért van erre szükség, figyelni, vigyázni kellene a Balatonra, mert elrontani köny- nyű, megmenteni sokkal nehezebb.... Messze nem ilyen borúlátó Czakó Jenő, aki fiával éppen a kis csatornában horgászik.- Hét éve vettünk itt nyaralót, s mindig azt mondtam: király hely Fenyves, de egy móló nagyon hiányzik! - magyarázza. - Most úgy érzem magam, mintha ajándékot kaptam volna. A férfi nem érti a tiltakozókat, úgy véli, a beruházás az idegen- forgalomnak is jót tesz, a jachtok minőségi turizmust jelentenek, s a kikötőnek köszönhetően fejlődhet a környék is.- Más településeken is van móló, mindenütt központi helynek számít, ott zajlik az élet - jegyezte meg. - Milyen csodálatos lesz fél kilométerre besétálni a Balatonba! De hát vannak, akiknek az is baj, ha süt a nap, s akkor is elégedetlenek, ha felhős az ég... Lombár Gábor, a település polgármestere sem érti a tiltakozókat, szerinte örülni kellene, hogy egy magáncég kétmilliárd forintot költ el a településen.- A kikötő mellett ugyanis egy huszonkét szobás szálloda is épül, méghozzá a vitorlázók igényszintjének megfelelő - mondta a faluvezető. - Korábban amúgy rendre számon kérték az önkormányzaton, miért nem hoz ide valamilyen nagyberuházást. Most itt van, erre akadnak, akik ellenzik. Pedig Fenyves végre megcélozhatja a minőségi turizmust igénylő vendégkört, adóbevételt is jelent a kikötő, s nem mellékesen tíz-húsz új munkahelyet. A polgármester állította, a kikötő terve ráadásul nem is újkeletű, már 1997-ben felmerült az igény rá, a rendezési terveket is úgy alakították ki, hogy bármikor megvalósulhasson egy ilyen beruházás. Csak éppen előbb a szakhatóságokkal kellett csatázni, utóbb pedig a gazdasági válság miatt nem indulhatott el a projekt.- Értelemszerűn az építők minden engedélyt beszereztek, enélkül elég merész lenne egy ilyen beruházást elkezdeni - tette hozzá -, nem is értem, hogyan merülhet fel ennek ellenkezője. Amúgy nagyon szívesen válaszolnék érdemben a tiltakozók felvetéseire, de eddig hivatalosan még senki sem keresett meg, csak az interneten olvastam, miktől tartanak. Lombár Gábor szerint a vízminőség nem romük majd, ugyanis a Nagyberekből érkező víz nem koszos, csak a huminsavtól szí- neződik el, s a minősége talán jobb, mint a Balatoné, ugyanis a tőzeg, mely megszűri, remek tisztító. Ráadásul a móló miatt a beérkező víz nem a strand, hanem a tó közepe felé folyik majd. Az eliszaposodástól sem kell tartani, a Műegyetem szakembereinek szakvéleménye szerint ugyanis tíz év alatt nagyjából hat centi üledékesedés várható.- Azt is mostanában hallottam először, hogy a strand előtti rész volt az ország legjobb szörfhelye - folytatta. - Ez már csak azért is érdekes, mert kijelölt fürdőhelyen nem is lehetne szörfözni. Beljebb viszont ezután is adott a lehetőség, s remélhetőleg az érintettek majd ki tudják kerülni a mólót... A vitorláskikötő a tervek szerint jövő nyárra lesz kész, jelenleg a mólók építése mellett a mederkotrás zajlik, illetve az iszap zagytérre hordása. A polgármester elismerte, az építkezés bizonyos kellemetlenségeket okoz a környéken élőknek és nyaralóknak, de a kőszállítások után már jóval csendesebben folyik tovább a munka.- Eleve úgy adtunk meg bizonyos engedélyeket, hogy ünnep és pihenőnapokon egyes munkákat nem végezhetnek el az építők - jelentette ki. - Viszont a következő nyárig lesznek még zavaró tényezők, például a cölöpverés is minden bizonnyal zajjal jár majd. De megéri kiböj- tölni, hiszen egy hiánypótló beruházás épül, mely az egész település számára hasznot hoz. Például a jövőben vízi megállóhelyként Is szóba jöhet Fenyves, a kikötőben szörfösbázis létesülhet, s már az evezősszövetség főtitkára is érdeklődött a lehetőségek iránt. Remélem, semmi sem jön közbe, s nem állítják le a beruházást, mert az hatalmas kárt okozna a településnek... ■ Vas András JEGYZET CZENE ATTILA 8 óra munka A munka ünnepe munkaszüneti nap. Sok harc vezetett idáig. az első komoly javaslatot érdekes módon egy angol gyáros tette még 1817- ben: Róbert Owen azt állította, hogy a korábbi napi 14-16 órai munka helyett már 8 is elég a nyereségességhez a technika fejlődése miatt. Sokáig csak annyi történt, hogy aki ezt a javaslatot a zászlajára tűzve tüntetni merészelt, azt kirúgták, és sehová máshová sem vették föl dolgozni. 1856- ban ausztrál építőmunkások vitték először diadalra az ügyet, majd 1891-ben a 2. Internacionálé tette a munkásosztály nemzetközi ösz- szefogásának, az elért gazdasági és szociális vívmányoknak az ünnepévé, amit a Szovjetúnióban és a Keleti blokk országaiban derekasan ápoltak, s a rezsim ösz- szedőlése után is megmaradt. Közben - 1955-ben - a katolikus egyház egyfajta ellensúlyozásként II. Pi- us pápa Szent lózsef (Jézus nevelőapja) ünnepévé tette május elsejét. Ami egyébként már a kereszténység előtti pogány szokásoknak is napja volt - a legtöbb nép ilyentájt hajtotta ki a nyári legelőre az állatokat (a babo- násabbak két tűzrakás között, hogy e rítus megvédje őket a bajtól). múltja TEHÁT van a május elsejének, de mennyire ünnep 2015-ben? Tény: akinek manapság van megélhetést nyújtó, értelmes munkája a saját hazájában, az manapság vitathatatlanul örülhet. A Nagy Feró által is megénekelt 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás azonban a legtöbbeknek továbbra is csak álom. s A technika rohamléptekben tovább fejlődik. A jövőben már nem azért kell küzdeni, hogy a napi munkaidő maximum 8 óra legyen, hanem hogy dolgozhassunk 8 óra hosszat, amiért normális bért kaphatunk. Trombitások, táncosok, traktorok menete éljen május elseje! Az egykori felvonulásokat idézték fel a barcsi civilek Táncosok és zenészek ébresztették május elsején a barcsiakat. Hagyományt szeretnének teremteni KEKHIREK Vidám fúvószenére, néptáncra és dübörgő járművek zajára ébredtek a barcsiak május elsejének reggelén. A munka ünnepe egykori utcai felvonulásainak hangulatát idézte fel ezúttal a Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesülete. Rideg Gábor, a vállalkozói egyesület elnöke hangsúlyozta: a reggeli zenés felvonulással hagyományt szeretnének teremteni, s elmondta azt is: a programmal szeretnék felhívni a figyelmet a civil szervezetük munkájára és létére, s persze nem titkolt céljuk volt az egykori május elsejei hagyományok felelevenítése is. A politika és az önkényuralmi jelképek természetesen elmaradtak a civilek felvonulásáról, maradt azonban a jó hangulat és a közel száz vidám résztvevő. Traktorok és más mezőgazdasági járművek, quadok, kamionok, személyautók, kerékpárok és motorok is csatlakoztak a felvonuláshoz. ■ J. G. Saját házában támadt áldozatára három fivér RABLÓTÁMADÁS SZEGERDŐN Csoportosan elkövetett rablás miatt folytat eljárást három szegerdői lakos ellen a marcali rendőrség. A testvérek kedden későn este törtek be egy falubéli házba, azonban az ott élő férfi felriadt a zajokra. A tulajdonost még az ágyban megverték, majd nadrágja zsebéből pedig ellopták pénzét, kulcsait, és személyi iratait. A rendőrök gyorsan a gyanúsítottak nyomára bukkantak, a 18 éves B. Sándort, a 19 éves B. Albertét és a 25 éves B. Norbertét szerdán elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították, kihallgatásuk után mindhármukat őrizetbe vették. ■ Sz.T. Tizenévesek vertek agyba-főbe egy fiút VEREKEDÉS TABON Két fiatal vert meg és rugdosott össze egy fiút Tabon szerdán kora este, a támadókat elfogták. A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást egy kányái és egy tabi fiatal ellen, a 19 éves férfi és 17 éves társa szerdán este fél hét körül Tabon, az egyik utcában tettleg bántalmazott egy bedegkéri lakost. Az ugyancsak fiatal sértettet pofon vágták, több alkalommal, ököllel fejen ütötték. Amikor a bántalmazott férfi a földre esett, akkor összerug- dorsát. A rendőrök M. Ferenc Lászlót és 17 éves társát elfogták, majd előállították, a két fiatalt garázdaság gyanúja miatt hallgatták ki. ■ Sz.T