Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-11 / 109. szám
2015. MÁJUS 11., HÉTFŐ 10 PANORÁMA - TV-MŰSOR „Az édesanyám a bizalmasom!” rékasi károly A színész magánélete tabu, de mamájáról kendőzetlen őszinteséggel beszél Rékasi Károly valószínűleg édesanyjától örökölte a „csibészséget” is HÍRSÁV Erdélyi és Joshi egy műsorban AZ EGYKOR! riválisok mától közösen folytatják, ők vezetik a FEM3 Café című műsorát. Erdélyi Mónika tíz évig volt az RTL Klub arca, amíg a Mónika Show 2010 áprilisában meg nem szűnt, loshi Bharatnak pedig a TV2 csatornán futó indiai sorselemző műsora ért véget 2010 májusában. Mostantól viszont együtt láthatják őket a nézők a képernyőn. ■ Demi Moore rablás áldozata lett méregdrága ruhákat loptak el Demi Moore-tól, aki bérelt raktárban tartja gardróbja egy részét. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a vélhetően több tíz millió dolláros értékű bűncselekmény kapcsán. A gyanú szerint a raktárát üzemeltető cég egyik alkalmazottja lehet a ludas, mert kulccsál mentek be a tárolóba, ahonnan a legdrágább holmikat vitték el. ■ Nem maradt egy gönce sem? Kevesen gondolnák Rékasi Károlyról, hogy a határozott fellépés és a kemény külső mögött érző lélek lakozik. A színész könnyen elérzé- kenyül, ha a családjáról van szó, ami nem is csoda, hiszen olyan szeretetben nőtt fel, amiről sokan csak álmodoznak. Csatári Henriett/hot! „Amit a szüleimtől tanultam, és a mai napig igaz rám és húgomra, Erikára is, hogy probléma esetén sosem jajongunk, segítséget sem kérünk, inkább megoldást keresünk - mondja a színész. - Más vagyok, mint a szüleim, más nevelési elveket követek, de az alapok, amelyeket tőlük tanultam, megmaradtak. Máig magázom édesanyámat, mert így szoktam meg, de a gyerekeimtől eszem ágába nem jutna ugyanezt kérni. Nekem is fontos a tisztesség, az egyenesség, és szeretném, ha Zsigmondnak hasonló lenne a kitartása, mint a szüleimnek - legyen szó akár tanulásról, akár sportról.” A színészt és húgát nem nevelték burokban a szüleik. Mindenből, a legkeményebb munkából is ki kellett venniük a részüket. Ám bármi baj történt, az anyai szeretet mindent megoldott. „Szerencsés vagyok, mert nagyon összetartó, egymásra figyelő családban nőttem fel. A szeretet elfedte azt, hogy nem éltünk túl jó anyagi körülmények között. Édesapám átvette a három testőr mondását, miszerint egy mindenkiért, mindenki egyért, és ez tényleg igaz volt ránk. Amikor a húgom, Éra cukrásznak tanult az iskolában, és valamilyen sérelem érte, az édesapánk biciklire pattant, s számon kérte a baj okozóját. Mindig odafigyelt ránk, megvédett, ha úgy látta, hogy igazságtalanok velünk. Persze mindig ő volt a szigorúbb, aki elvárta, hogy minden rendben legyen, míg édesanyámból sugárzott a melegség és a szeretet. Míg élek, nem felejtem el, ahogy édesanyám ült a cserépkályha mellett, én mellé kuporodtam egy sámlira, a fejemet az ölébe hajtottam, ő simogatni kezdte a hátamat, és pedig megnyugodtam, mert mellette teljes biztonságban éreztem magam. Szegény mindennap korán reggel ment dolgozni a hűtőgépgyárba, de a reggeli kakaót mindig kikészítette, az ott várt minket a kályhán.” A színész és a húga próbálnak minél többet visszaadni az édesanyjuknak abból a sok szeretetből és törődésből, amit tőle kaptak. Az sem meglepő, hogy sokszor „szervezkednek” a háta mögött. „Tudtuk, hogy szeretne örökbefogadni egy kutyust, ezért nemrég megleptük, felépítettünk a kertjében egy kennelt. Rövidesen ez lett a lakása a kiskutyának, akit egy országút menti árokba dobtak. Mondanom sem kell, imádja a kis jószágot. Pár éve pedig születésnapi ajándékként elvittük őt egy lovas parkba, ahol a program négylovas hintós kocsikázással kezdődött. Édesanyám nem szeret unatkozni, ma is nagy csibész, jó humorú, vicces. A húgomhoz képest ritkábban látom, de van, hogy hétköznap hazarohanok, ha úgy érzem, nagyon hiányzik.” Új párját is elfogadja a mama rékasi károly számára fontos volt, hogy a családja jól kijöjjön a választottjával, Pikali Gerdával. „Nagy öröm, hogy édesanyu elfogadta Gerdát, és Éra is megkedvelte őt. Egyáltalán nem felszínes a kapcsolatuk, sokszor még szövetkeznek is ellenem - persze csak mókából. Úgy érzem, hogy igazán rendben van minden a magánéletemben. mindent megosztunk édesanyámmal, így a magánéletembe is beavatom. Persze ügyelek rá, hogy ne terheljem feleslegesen, hiszen ha minden problémát elmondanék neki, az rossz hatással lehetne rá. Nagyon „lé- lekember”, megél mindent, ami velem történik, a jót és a rosszat is. Fontos, hogy ott legyen a színházi bemutatóimon, hogy együtt éljük meg a premierek örömét.” 4.00 Reflektor© 4.25 Mrs. Klinika© 14.50 Kedvencek 7.25 Monk 5.50 Hajnali gondolatok 5.15 Szerelmes földrajz 4.51 Műsorszünet 4.00 Labdarúgás j 4.15 Agymenők© 5.05 Csapdába csalva © j a világ körül - Flúgos nyomozó © 5.55 Roma Magazin 5.50 Kívánságkosár | 6.00 Televíziós vásárlás Paks-Videoton | 4.40 Barátok közt© 5.35 Rúzs 15.05 És te mit gondolsz? 8.15 Monk 6.25 Domovina 7.45 Család-barát ! 9.00 Columbo: 6.00 Labdarúgás j 5.05 Fókusz © és New York © i 15.15 Segítség - Flúgos nyomozó © | 7.00 Híradó 9.15 Hacktion Türelmetlen hölgy © Barcelona-Real Sociedad I 5.30 Top Shop 6.20 Mokka© | kacsaszárnyakon 9.10 Csengetett, I 7.15 Időjárás-jelentés Újratöltve© j amerikai krimi, 1971 8.00 Televíziós vásárlás 6.00 Jó reggelt, 9.25 Stahl konyhája © 15.25 Állatkert Mylord? © 7.20 A világörökség 10.10 Angol nyelvű hírek 10.30 Kelly hősei © 9.00 Labdarúgás skacok!© 9.35 Babapercek© a hátizsákban 10.10 Csengetett, kincsei 10.25 Szabadság tér ,89 jugoszláv-amerikai háborús Reál Madrid-Valencia 7.35 RTL Klub Híradó 9.45 TeleShop ' 15.55 Traktor Tóm Mylord?© 7.40 Hagyaték 11.05 Kárpát Expressz filmdráma, 1970 11.00 Televíziós vásárlás 8.08 Minden reggel© 10.45 Astro-Világ 16.05 Dinó-vonat 11.15 Acélszemély® : 8.15 Jamie 11.30 ízőrzők: Egervár | 13.15 A muskétások 12.00 Labdarúgás 9.10 ízes élet© 12.00 Tények Délben ' 16.40 LótiésFuti 12.10 Esküdt ellenségek © 15 perces kajái 12.00 Déli harangszó I visszatérnek© Nyíregyháza-Újpest 9.40 Reflektor© 12.25 Aktív© 16.45 Lülü, ateknőc 13.10 Gyilkos számok © i 8.45 DonMatteo© 12.02 Roma Magazin ( amerikai kalandfilm, 2007 14.00 Labdarúgás 10.05 Top Shop 12.50 Családi Titkok © 17.00 Louie 14.10 CSI: j 9.45 A szenvedélyek 12.30 Domovina | 15.00 Tűz a mélyben© Paks-Videoton P5 | 11.45 AsztroShow 13.50 Magánnyomozók© i 17.05 Patrick, a postás A helyszínelők © j lángjai® 13.00 Híradó ( amerikai akciófilm, 1997 16.00 Labdarúgás O 12.50 Éjjel-nappal 14.55 Valentina titka © 17.25 Kukori és Kotkoda 15.05 CSI: 10.30 Család-barát 13.15 Kívánságkosár 17.00 Bölcsőd lesz Ferencváros-DVSC-Teva (ZJ | Budapest© 15.55 Emlékezz, 17.40 Peppa malac A helyszínelők © 12.00 Déli harangszó 15.15 Római katolikus a koporsód© 18.00 Mai helyzet j 14.00 A Konyhafőnök® Reina© 17.50 Mesélj nekem! 16.05 ASHIELD 12.02 Híradó szentmise, Munkács j amerikai akciófilm, 2003 18.15 Harmadik félidő jg j 15.20 A vihar© 16.55 Fiorella© 18.00 A nagy ho-ho-horgász ügynökei© j 12.40 Időjárás-jelentés 16.20 Élő örökség 19.00 A rend őrzője® OTP Bank Liga, * 16.15 A szerelem foglyai © 18.00 Tények 18.10 Magyar népmesék 17.05 ASHIELD 12.45 Jamie 16.45 Magyarország első arubai-amerikai akciófilm, 27. forduló, összefoglaló 17.25 Fókusz© 19.30 Jóban Rosszban © 18.15 Pimpa ügynökei® 15 perces kajái világháborúja© 2001 20.30 Labdarúgás 18.00 RTL Klub Híradó 20.10 KuzeyGüney j 18.25 Mélytengeri 18.00 Csengetett, 13.15 Kívánságkosár 17.40 Határtalanul magyar 21.00 Országúti diszkó © Spanyol bajnokság, 18.55 A Konyhafőnök © -Tűz és víz© mentőcsapat Mylord?® 15.20 Lola© 18.05 Szerelmes amerikai akciófilm, 1989 36. forduló, összefoglaló 20.15 Éjjel-nappal 21.15 Éden Hotel© 18.40 Fejtörők kicsiknek 19.05 Jim szerint a világ © 16.05 Charly© földrajz© R.: Rowdy Herrington 21.30 Labdarúgás Budapest© 22.35 Hirtelen halál ® i 18.45 Mumin-völgy 19.35 Jim szerint a világ © | 17.00 Ridikül® 18.35 Száműzött 23.10 A testőr® Holland bajnokság, 21.30 Barátok közt© Sz.: Jean-Claude Van 18.55 Akisvakond 20.10 Két pasi 18.00 Híradó magyar irodalom © ( amerikai akcióthriller, 2006 33. forduló, összefoglaló 22.05 Dr. Csont® Damme, Ross Maiinger, 19.05 Maja, a méhecske - meg egy kicsi © 18.25 Időjárás-jelentés 19.10 Hazajáró R.: Clark Johnson 22.30 Autósport ! 23.05 RTL Klub Híradó Powers Boothe, Dorian 19.20 Tappancs család 20.35 Két pasi 18.35 Don Matteo © 19.35 Öt kontinens 1.15 A kukorica 23.00 SportVerda 23.35 Magyarul Balóval Harewood, Whittni Wright 19.45 Hetedhét - meg egy kicsi © 19.40 Brown atya© 20.05 Hogy volt!? gyermekei© Magyaroszág első 0.05 Fáraó-rali 0.50 Tények Este gyerekhíradó 21.00 A kalandor© I 20.35 Kékfény© 21.00 Híradó amerikai horror, 2009 sportautó-magazinja- Cél a piramisok! 1.35 Sportos 20.00 Böngésző© 23.00 CSI: New York-i 21.35 OnTheSpot® 21.25 Gasztroangyal © R.: Donald P. Borchers 0.00 Ökölvívás 0.30 Döglött akták ® 1.45 Ezo.TV 21.00 Én vagyok itt® helyszínelők® 22.35 Mahó Andrea és 22.20 Ridikül© 3.00 A testőr® KO TV, Classics 1.30 Reflektor© 2.55 Aktív© j 22.40 Gyilkosság ® 23.55 CSI: New York-i J Jósé Cura koncert © 23.10 Kárpát Expressz amerikai akcióthriller, 2006 1.00 Jégkorong 1.45 Chuck® 3.15 Elit egység® 23.25 Életművész© helyszínelők® 23.50 Himnusz 23.35 Tálentum R.: Clark Johnson NHL, playoff 16.15 A szerelem foglyai 20.10 Kuzey Güney 19.05 Maja, a mehecske ji 00 A kalandoi IQ^Brown atya " 9.15 Hackfen Újr^tort • 2100 Országú^diszkó 18.15 Hamia* fétó ^ ImÍHHHHHBHI btxiT'BBBBBBIfstjpBRTva'BBBl ITrTVHIHHH I msc^^ 18.28 Ma este 19.00 Híradó 14.40 Rosario - A múlt fogsága- 9.05 Norbit ® 11.05 Családi 11.05 BBC Reporters 11.30 Eu- 11.40 Privátfilmek újratöltve ® 13.40 ATV Híradó 13.50 Sza- 10.00 Csupasz túlélők 11.00 17.30 Világbajnok izek ® 18.00 ' 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Ha- bán ® 15.35 Barátok közt © | Titkok © 12.05 Éden Hotel ® rópai híradó 12.00 Déli híradó | 12.00 Privátfilmek újratöltve © bad szemmel 14.55 ATV START | Aranyláz Alaszkában 12.00 Jég- Jó szakács, rossz szakács © P3 táron túli híradó 19.30 Híradó 16.05 Gordon Ramsay-A kony-1 13.20 Jóban Rosszban © 14.00 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 12.20 Privátfilmek újratöltve © 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as hideg arany 13.00 Akvárium 18.30 Justine hétköznapi finomO 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma ha ördöge © 17.05 Agymenők A gonosz álarca ® 15.00 Sze- Ázsia 13.30 Garázs 14.05 Civi-! 12.40 Privátfilmek újratöltve © klub © 16.25 Kőbánya Híradó extrákkal 14.00 Amcsi benzin- ságai © 19.00 Hugh mesterhárQ3 este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás- © 17.35 Agymenők ® 18.05 relmes Anna © 15.30 Hal a tor- lizáció 15.00 Híradó 15.30 BBC 13.00 Privátfilmek újratöltve ® 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum falók 15.00 Számúzöttek mühe- masa ® 19.30 Schuhbeck battg jelentés 21.25 Ma este 21.35 VI- Hupikék törpikék 18.30 Hupi-| tán ® 16.35 Aktív ® 17.00 Té- Our World 16.05 Látótér 16.30 13.20 Extralarge: Gonzales bősz- 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum lye 16.00 Autókereskedők 17.00 jor konyhája ® 20.05 Perfekt! C I lághíradó 21.55 Ma éjjel 22.01 kék törpikék 19.00 Taxi © 20.00 ! nyék 17.30 Éden Hotel © 18.45 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Hír- | szúja © 15.10 Akik csizmában 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjá- Amcsi benzinfalók 18.00 Arany- ® 21.00 Schuhbeck kiadós és Híradó 22.30 Időjárás-jelentés Glades - Tengerparti gyilkossá-1 Csapdába csalva© 19.15 Veled világ 18.00 Híradó 19.00 Hír- halnak meg ® 17.00 Birkanyi- rás-jelentés 19.25 Egyenes be- láz Alaszkában 19.00 Amcsi ben- édes fogásai ® 21.30 Jamie 30 22.35 Kenó 22.36 Ma éjjel 23.00 gok ©21.00 RTL II Híradó 21.30 is megtörténhet! © 20.20 Lán- adó 19.30 Magyarország élőben : rás® 19.00 Film Mánia Stars® széd 20.35 Esti kommentár - a zinfalók 20.00 Amcsi benzinfa- perces kajái © 22.00 Egy szaHíradó 23.12 Időjárás-jelentés Magyarul Balóval 22.00 Showder goló Chicago ©21.20 Hal a tor- 21.00 Híradó 21 21.35 Galéria 19.10 Botrány a királyi házban ® vélemény szabad 21.30 Csatt lók 21.00 Csupasz túlélők 22.00 kács világa © 22.30 Jamie és 23.15 Világhíradó 23.35 Ma éjjel Klub ® 23.00 Barátok közt © I tán © 22.30 Éden Éjjel - Tabuk 22.00 Híradó 22.30 Ring 23.05 I 21.00 Az új világ ® 22.00 A ki- 22.25 ATV Híradó 22.50 Világ- Bear Grylls: Sztárok a vadonban Jimmy konyhai csatái © 23.30 23.54 Angol nyelvű hírek 23.30 Hazug csajok társasága® : nélkül 23.30 Éden Hotel 18+ ® Magyarország élőben rályt megölni... ® híradó 23.00 Egyenes beszéd 23.00 Aranyláz Alaszkában Szabadnapos szakácsnő © A műsor és a Kezdési Időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja!