Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-20 / 92. szám
HÍRSÁV Magyar emléktábla Ravensbrückben A magyar zsidó áldozatok és minden Magyarországról elhurcolt áldozat előtt tisztelgő emléktáblát avattak fel vasárnap a náci Németország legnagyobb női koncentrációs tábora, a ravensbrücki láger területén kialakított emlékhelyen. Ravensbrückbe több mint 30 országból nagyjából 130 ezer nőt és gyereket, 20 ezer férfit deportáltak. A magyar deportáltak száma 10 ezer körül lehetett. ■ MTI A szakadárok szerint kudarc a megállapodás KUDARCRA VANNAK ítélve a Nyugat közbenjárásával tető alá hozott, Kijewel aláírt minszki tűzszüneti megállapodások - hangoztatta tegnap Olekszandr Zaharcsenko. A szakadár Donyecki Nép- köztársaság vezetője hangsúlyozta: a minszki megállapodásoknak csak akkor van értelmük, ha Kijev elismeri az önhatalmúlag kikiáltott „köztársaságát”. Kijev közölte: a Moszkva-barát katonai alakulatok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területek Ukrajna részei maradnak. ■ MTI Kiszorulhat az RMDSZ a parlamentből elemzők szerint kiszorulhat a parlamentből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), s ez késztette arra, hogy a hét végén tartott kolozsvári kongresszusán politikájának „újratervezését” állítsa a tanácskozás központjába. «MTI Tüntetés a korrupció ellen demonstráció Mintegy száz helyre szerveztek „lázadást” Több tucat helyszínre szerveztek tegnapra korrupció- ellenes tüntetést, de az ellenzéki pártok által is támogatott civil megmozdulás viszonylag kevés tüntetőt mozgatott meg országos szinten. Éber Sándor „Április 19-én fellázad az ország a korrupció kormánya ellen” - ezzel a mottóval hirdettek tegnapra tüntetést az országos demonstrációsorozat szervezői. Az eseményt több mint 100 városban hirdették meg. A Fa- cebookon meghirdetett tüntetéseket a „demokráciáért tenni akaró civilek és demokratikus ellenzéki pártok” szervezték. Az eseménysorozatot támogatásáról biztosította, és a civilek mellett a szervezésben is részt vesz az MSZP, a DK, az Együtt, a PM és a MOMA. A Facebookon szervezet eseményre mintegy 3400-an jelentkeztek. Az esemény leírása szerint 37 településen, az Együtt honlapja szerint 50 helyen vártak demonstrációt. A demonstráció-sorozat nyitányán, Orbán Viktor felcsúti házánál csak heten tüntettek. Budapesten a Bajcsy-Zsi- linszky úton 400-500 ember gyülekezett, majd elindultak a Magyar Nemzeti Bank épülete elé. A felszólalók között volt Lattmann Tamás jogász, a 19 „kormánybontó” népszavazási kezdeményezés egyik elindítója. A jogász az elmúlt hónap egyik legkomolyabb eredményeként értékelte, hogy a Nemzeti VáBudapesten több ezren tiltakoztak a kormányzati korrupció ellen, a jegybank épületéig vonultak lasztási Bizottság hitelesítette azt a kezdeményezésüket, mely- lyel azt akarják elérni, hogy ne csak a politikusok vagyonnyilatkozata legyen nyilvános, hanem a fidesz-frakció szerint a baloldal saját magán kezdhetné a korrupcióellenes harcot. A kormánypárt közölte: a baloldalon még ma is ugyanazok ülnek, akik minden idők legkorrup- tabb kormányzását hajtották végre. „Szétlopták és elherdálták a nemzeti vagyont, külföldiek kézére játszották át az ország energiastratégiai vagyona velük egy háztartásban élő családtagjaiké is. Az NVB által elutasított kezdeményezéseikkel a Kúriához fordultak, és reményét fejezte ki, hogy a legfőbb bíelemeit és közműcégeit, szabálytalanul költötték el a hazánkba érkező uniós források 76 százalékát, és hagyták, hogy a bankok és a csaló brókerek magyar családok százezreit tegyék tönkre” - közölte a Fidesz. A párt szerint vasárnap ugyanazok szerveznek együtt tüntetést, akik egymásról is elismerték, hogy korruptak. rói fórum kedvező döntése esetén azokban is népszavazást tudnak majd tartani. A több ezres tömegben mzeti színű és uniós zászlókat lobogtattak, és olyan jelszavakat skandáltak, mint például „tolvaj Fidesz”, „elég volt a Fideszből”, „oligarchák, rablók”, „Hazugságok helyett őszinte szembenézést”. Az MNB épülete előtt Kozák Márton újságíró úgy vélekedett: Orbán Viktor rendszerét, amelynek a jelszava „előbb a zseb, aztán a zseb és megint a zseb”, már nem kell leleplezni, mert mindenki ismeri. A Quaestor-botrány kapcsán sérelmezték: úgy hoznak utólag törvényeket, hogy közben a károsultak nem kapják vissza a pénzüket. Fidesz: a baloldal szétlopta az országot Az unió azonnali megoldásokat sürget a migráció kezelésében bevándorlás A vasárnapi, akár 700 ember halálát is okozható földközi-tengeri tragédia miatt az uniós külügyminiszterek hétfői tanácskozásukon megvitatják a migráció kérdését - közölte tegnap az unió külügyi főképviselője. Federica Mogherini szerint haladéktalanul meg kell oldani a helyzetet, a szolidaritáson, az emberi jogok és méltóság tiszteletén alapuló unió számára ugyanis elfogadhatatlan mindaz, ami az EU déli határvidékén történik. „Az életmentés mind a 28 uniós tagállam felelőssége, ez a feladat mégis mindezidáig leginkább a déli tagállamokra hárult” - hangoztatta Mogherini. Francois Hollandé az uniós bel- és külügyminiszterek összehívását sürgette vasárnap sürgős intézkedések megtételére. A francia államfő arra emlékeztetett, hogy év eleje óta egyre több hasonló tragédia történt menekültek szállító hajókkal, s ezért „cselekednünk kell”. Hollandé növelné a járőröző hajók számát, több légi ellenőrzést követelt az övezetben és sokkal intenzívebb küzdelmet az embercsempészettel szemben. Szerinte akik ezeket az embereket a hajókra teszik, csempészek, sőt terroristák, mert pontosan tudják, hogy ezek a hajók lerobbant állapotban vannak. A nemzetközi közösség határozott és gyors fellépését sürgette Ferenc pápa a vízbe veszett bevándorlók miatt. Szerinte a nemzetközi közösség határozott és gyors fellépése szükséges a hasonló tragédiák megismétlődésének elkerülésére. ■ MW Jelezni kell a vitás esetet a követelés kezelőjénél is elszámolás A Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetsége tegnap felszólította a devizaadósokat, hogy az elszámolás vitatását ne csak a hitelt folyósított pénzintézetnél tegyék meg, hanem azoknál a követelés kezelő cégeknél is, ahol a tartozásukat nyilvántartják. A faktor cégeknek a panasz kézhezvételétől számítva 5 munkanapjuk van az elszámolás megküldésére. Az elszámoltatási igény bejelentéséhez csatolni kell a bank által megküldött bizonylatokat is és az abban szereplő kevesebb tartozás alapján, forint alapon kell az elszámolást a faktor cégeknek elvégezniük. Az elszámolást a bankok a szerződés felmondásáig készítik el, de a követeléskezelők még továbbra is az eredeti és magasabb összegű nyilvántartás adataiból számolnak. Ez magasabb végösszeget eredményezett, ezért abból levonni az elszámolás kü- lönbözetét nem lehet, mert az az adósok becsapását jelentené. A követeléskezelőnek az elszámolás elkészítéséhez az új adatból kell kiindulnia, így a végösszegnek is kevesebbnek kell lennie. ■ MTI HIRDETÉS Magasnyomású] P^-mosb" ...... +t artószerkezet Róma- 3. személyes _hintaágylj | Profi háti| permetező, 20'liter] Speciális ajánlat előfizetőinknek Kerti ruhaszárító 4 karos, acél, 40 m 4 karos, könnyen nvitható-zárható ! szerkezet. Talapzatba építhető ' műanyag tartóhüvellyel, 40 m hosszú szárítófelület Eredeti ár: .13 880 Ft* Eredeti ár: 7680 Ft] Eredeti ár: 37.900 Ft] Eredeti ár: 29 640 Ft Relax memória párna M Tésztakészítö gép, nyújtó-vágó Bomba ár: 8990 Ft .......■ i Strapabíró. 11 klasszikus zsúrkocsi Eredeti ár: 5990 Ft Eredeti ár:1.560 Ft Erediti’arT9990 Ft^ Mindennap kedvezményes árú termékek kizárólag olvasóinknak! Olvasóinknak az alább feltüntetett kedvezményes árakat 48 óráig biztosítjuk! Rendeljen telefonon vagy a mindenaneten.hu oldalon! AJÁNLAT. Bomba ár: 4790 Ft Bomba ár: 19 900 Ft' Speciális ár előfizetőinknek 6990 Ft + ajándék 1 hónapos előfizetés a napilap vasárnapi számaira! Bomba ár: 5990 Ft Bomba ár: 4990 Ft + postaköltség Rendeljen most! gf f ° 436 4?i| www.mindenaneten.liu 06 20 289 0839 Nyártól újabb foglalkoztatási kedvezmény lesz mezőgazdaság Újabb kedvezmény bevezetését tervezi a kormány a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a mező- gazdaságban foglalkoztatott munkavállalók számának növelésére, lehetővé téve, hogy a 25- 55 év közötti, mezőgazdasági munkakörben dolgozók után is érvényesítsék a munkáltatók a bérjárulék-kedvezményt - közölte tegnap a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, lakab István szerint a kedvezmény a felére csökkentené a bruttó munkabér - de legfeljebb 100 ezer forint - munkáltatói közterhét. Cél a feketefoglalkoztatás visszaszorítása is. Az agráriumban dolgozókat jelenleg is évi 120 napig foglalkoztathatják idénymunka jelleggel kedvezményesen az egyszerűsített foglalkoztatás keretében. A kedvezmény havonta 30-35 ezer mezőgazdasági dolgozó foglalkoztatását segíti elő, éves szinten mintegy 6 mil- liárdot hagyva a mezőgazdasági dolgozókat foglalkoztató vállalkozásoknál. A kedvezményt ez év nyarán vezethetik be. ■ MTI KÖZEIÉT™™™””' 1