Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 14. szám

SPORT 2015. ÁPRILIS 19., VASÁRNAP „Még életemben nem úsztam ilyen nehéz pályán” Félelmetes sárkányok világfutball A játékosmegfigyelők érdeme az FC Porto sikerszériája Szeretettel várják a korábbi bajnokokat remekül kezdte az idényt Olasz Anna: az Egyesült Ál­lamokban tanuló sportoló második lett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának új-ka- ledóniai állomásán, Noumé- ában. A magyar szövetség tájé­koztatása szerint a levegő és a víz hőmérséklete ideális volt, de a Franciaországhoz tartozó Csendes-óceáni-szi- getek mellett elég komoly szélben kellett úszniuk a vk-sorozat harmadik állomá­sán rajthoz állóknak, így oly­kor kétméteres hullámokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. Öt kilométer után ketté­szakadt a mezőny, Olasz az élcsoportban tempózott, és végül csupán Aurélie Muller tudta megelőzni, aki régóta a legjobb franciának számít nemzetközi szinten. Kettejük között 27 másodperc volt a különbség, Olasz 2:09:45 óra alatt teljesítette a 10 km-es távot. „Ez szörnyen nehéz volt, még életemben nem úsztam ilyen nehéz pályán. Min­denesetre alig várom, hogy szombaton is úszhassak a francia nyílt bajnokság öt kilométeres számában, mert akármilyen nehéz ilyen kö­rülmények között úszni, na­gyon fontos tapasztalatszer­zés szempontjából” - értékelt a magyar úszó. ■ A Bajnokok Ligája hétközi negyeddöntőiben az FC Porto 3-1-re legyőzte az egyik leg­nagyobb esélyest, a tartalé­kos Bayern Münchent. A por­tugál klub ismét a figyelem középpontjába került. Dénes Tamás Néhány héttel ezelőtt, amikor az északportugál alakulat be- jelentete, hogy jobbhétvédje, Danilo a következő nyáron a Reál Madridhoz igazol, már fő­szereplők voltak a „sárkányok”. Most ismét: hiszen az európai futball egyik legkiválóbb gaz­dálkodását magáénak mond­ható klub ért él sikert. A világ a csodájára jár az FC Porto üzletpolitikájának, miközben nem nagyon szereti a drága pénzen összevásárolt szuper­csapatokat. Azokhoz képest az FC Porto szinte egy új modellel tündököl az európai futball­ban: viszonylag olcsón meg tud szerezni kiváló - elsősorban dél-amerikai - játékosokat, aki­ket aztán busás haszonnal ad tovább. A kék-fehérek, legyen egy játékosuk bármennyire is értékes, soha nem haboznak áruba ocsátani, végtére is, eb­ből, ahogyan írni szokták, va­lóban a piacból élnek. De a hír­név egyben árfelhajtó tényező is: az elmúlt években őrült pén­zeket kerestek játékosaik el­adásából. Miközben a klubtör­ténet tizedik legdrágább vétele, a később a Barcelonába került Deco nyolcmillió euróba került hajdanán, a tizedik legdrágább eladás ezzel szemben több mint 24 millió euró - több mint há­romszoros összeg. Utóbbi, Ri­cardo Quaresma, egyben kicsit jelkép is: hajdanán nagyon jó pénzért eladták, most pedig, kevesebbért visszatérve, ismét ő a csapat egyik kulcsembere. Az elmúlt tíz évben mind­össze egyszer, 2011-ben fordult elő, hogy az egyesület vesztesé­gei zárja az átigazolási idősza­kot. Ám közben, például, 2013- ban 75 millió eurót, a legutóbbi szezonban több mint 45 millió eurót keresett. A sikerek kulcsa a megfi­gyelői hálózat. A feladat nem egyszerű: nem egyszerűen ész­re kell venni a tehetséget, de gyorsan kell kiszúrni, nehogy más elvigye a Porto orra elől. A sárkányoknak rendkívülien kiépített hálózata van Dél-Ame- rikában, s egyre jobban terjesz­kednek az afrikai kontinensen is. Az FC Portónak több mint 250 megfigyelő dolgozik e két kontinensen és az anya­országban. Az elmúlt tizenöt év Porto-sikerei PORTUGÁL BAJNOK: 2003, 2004, 2006, 2007, 2008, 2009, 2011, 2012, 2013 '. PORTUGÁL KUPA GYŐZTES: 2001, 2003, 2006, 2009, 2010, 2011. PORTUGÁL SZUPERKU­PA-GYŐZTES: 2001, 2003, 2004, 2006, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013. BAJNOKOK LIGÁJA-GYŐZTES 2004. UEFA-KUPA GYŐZTES: 2003. EURÓPA LIGA-GYŐZTES: 2011. VILÁGKUPA-GYŐZTES: 2004. A NEMZET SPORTOLÓJA, Zsivotz- ky Gyula 2007 szeptemberi halála után a magyar atlétika régebbi kiválóságai a szövet- ) ség akkori elnökének, Schu- lek Ágostonnak a vezetésével kuratóriumot hoztak létre a magyar atlétikáért. Később a kuratórium neve is megválto­zott, immár Gyulai István és Zsivotzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért nevet vi­seli. Az elnöki tisztségben is j változásra került sor, és a futás ; egyik mai szerelmese, Mikló­sa Erika Kosuth-díjas szoprán énekesnő vette át a vezetést, aki - mint köztudott - a New York-i maratoni is teljesítette. ! A kuratórium lelkes tagjai, mint többek között Zsivotzky- né Komka Magdolna, Klenocz- ky Bea, Molnár Zoltán és Mó­réi László az egykor kitűzött célok szellemében népszerűsí­tik kedvenc sportágukat. Egye- ( bek mellett családi napokat J szerveznek, fiatal tehetségeket támogatnak, készpénzzel és | mentorok közreműködésével, bálokat rendeznek. Most újabb ; elképzelés megvalósítását vet­ték tervbe. A magyar atlétika régebbi kiválóságait baráti ta­lálkozókra kívánják összehoz­ni. Első alkalommal a kétezres évek előtti felnőtt magyar do­bogósokat akarják találkozóra hívni, s egyben tisztelettel rá­bírni őket arra, hogy vegyenek részt a sportág mai életében. ■ V.D. HIRDETÉS 9BL 7 J <■ \ ' <* ik JjtBEás ..Xf Mám-. Jgp ’ 'V; ]>' .mm* '/i . ^ f j t* IVAVÁVU ■ r r flp i poTFmriü PROBLÉMÁKKAL KÜZD^ * MEREVEDÉS! ZAUARAI VANNAK1? » im f \ i ii ji vin | v**,á"* vi m v**#* i# v"*v™* i| *“P j""| ^y HA BÁRMELYIK KÉRDÉSRE IGENNEL FELELT, PRÓBÁUA KI A SEXTRA EREIÉT!!! , í Mi a helyes viszonyulás a potenciazavarhoz? LEGFONTOSABB, HOGY OSSZÁK MEG PÁRJUKKAL TITKAIKAT! _ ‘: % Ha Ön azok közé a férfiak közé tartozik, akik-e-evedési zavar miatt kevésbé képesek vagy képtelenek az örömteli szexuális életre, nézzenek szembe őszintén a problémával! A legrosszabb, amit tehetnek egy ilyen helyzetben, ha párjuk előtt is titkolva, külön szenvednek. Lehet, hogy Ön és társa is ónmagát okolja, \f\ í értéjdelenebbnek érzi magát elveszti az önbizámát és mindezt kapcsolatuk sínyli meg. Közben lehet hogy egyszerűen orvosolható lenne a gondjuk. Ez egy Q ScX ^ \jf * gyakori probléma, a AO év feletti férfiak közel fele tapasztalhat ilyet valamikor az élete során. Ne fel^tse el, hogy a potenciaprobléma nem tükrözi a párja .t érzéseit Ön iránt. Ne okolja magát inkább beszéljék meg: együtt sikerülhet megtalálni az okokat és megoldani a gondokat! $ is A P\ / f i 1 A * f f Soha ne adja fel, mindig lehet megoldás!!! „LEGYEN ÖN IS POTENCIÁLIS SZÍVTIPRÓ!' fV/ll jj/jUJLfl... Mindenki erről álmodozik, miért ne lehetne ön az igazi Álomférfi? Tünetek, melyek a prosztata-megnagyobbodására utalhatnak: fl SEXTRA tabletta egy kúraszerííen fogyasztandó készítmény, melynek használata helyreállíthatja a potenciát, Nehéz raelés * ■**tei0, vá“™ ”elé5 ‘ *** “'reiés lerövidítheti az aktusok közötti un, regenerációs időt akár már 30 nap alatt is. A jóindulatú prosztíU-rMgragyobfcodás {BHP) a férfiak leggyakrabban előforduló jóindulatú daganatos megbetegedése. Csak napi egy tabletta és a szexuális élete egészen új dimenzióba kerülhet! A prosztatobetegségeket komolyan kell veimiie a férfiasság rovására is MEHET! A SEXTRA rendszeres szedésével tóem^ten tárro^tliatjaa minél erősebb és tartósaié erekció létrejöttét , KIKNEK AlÁttUUK A SEXTRftT? és a kellemetlen tünetek - mint a vizelési nehézség és a görcsös fájdalmak - enyhítéséhez. A SEXTRA PROSTA KAPSZULA természetes erejével megszabadulhat a prosztata megnagyobbodása miatt kialakuló vizelési nehézségektől. * Fiataloknak, akik fantasztikus teljesítménnyel szeretnék párjukat elkápráztatni! p^a k, önis, és érezze újra a felszabadító megkönnyebbülést! l ,, r . . ... , .. * ■ <, et.i.ii . | . . . < . , , Miért ajánljuk 30 év fölött minden férfi számára? Mert támogathatja a normál vizelési funkciót. Regenerálja ^tervezetéi a SEXTRA PROSTA KAPSZULÁVAlül Iu05 Korban léVöknGk, akik még nőm SZGTGtnénGk IGmondani az étet Ggyik legszebb oroméról. SEXTRA és a SEXTRA PROSTA KAPSZULA megbízható, csak természetes összetevőket tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény férfiaknak^ fl Sextra segíthet a kezdődő időskori merevedési problémák leküzdésében! ' ismert mellékhatások nélküli A SEXTRA ÉS A SEXTRA PROSTA KAPSZULA MEGRENDELHETŐ A •+■ 36(70)555-9922 -ES TELEFONSZÁMON MUNKNAPOKON 9-17 ÓRÁIG, honlapunkon a www.sextraferf iaknak.hu-n VALAMINT KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS GYÓGYNÖVÉNYBOLTOKBAN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom