Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-18 / 91. szám
2015. ÁPRILIS 18., SZOMBAT INTERJÚ 11 Sikert közvetíteni mindig nagy dolog gulyás László Ha nincs az a ’69-es kosármeccs, ma talán régész lenne a népszerű sportriporter Középiskolásként második lett a fóldrajzversenyen, kacérkodott a gondolattal, hogy régész lesz. Ha nem is az lett, van mit előásnia: 19 évesen a Magyar Hírlapnak adta le első tudósítását, s két évre rá a Magyar Távirati Irodánál dolgozott. Az MTI-nél töltött egy évtized után csaknem 30 év televíziózás következett, jó ideje viszont nem látható, hanem hallható. A Magyar Rádió március 15-én MOB Média-életműdíjjal kitüntetett sportriportere úgy tartja, 40 év házasság után nehéz neki újat mutatni. Rá azonban érdemes figyelni - ahogy a kollégák közt tegeződve készült interjúból is kiderül. Pietsch Tibor/Nemzeti Sport- Melyik a hálásabb feladat, interjút kérni vagy interjút adni?- Hú...! Nem számítottam arra, hogy rögtön az első kérdéssel megfogsz. Ez gyakorlatilag olyan, mint amikor az „éljen, éljen!” után gólt kapsz középkezdésből... Szóval interjút készíteni azért könnyebb, mert ott te irányítod a beszélgetést. Riportalanynak lenni nehezebb, vigyázni is kell, mert a kolléga olykor ravaszdi módon faggat.- Emlékszel az első alkalomra, amikor te kérdeztél?- Arra nem. Arra viszont igen, hogy hatvankilencben adtam le az első tudósításomat - egy kosárlabdameccsről - a Nemzeti Sportcsarnokból. Bármily furcsa, akkoriban nem éreztem át az értékét, nem is raktároztam el semmit. Bezzeg manapság már mindent elteszek. A pince tele van a nyakba akasztható kártyákkal, a kályha melletti vitrinben pedig azokat a tárgyakat őrzöm, amelyeket legalább kétezer kilométeres távolságról hoztam. Az ezerkilencszázki- lencvenkilenc már renonsz...- Édesapád, Gulyás Gyula szintén sportriporter volt. Sokat tanultál tőle?- Nem. Amikor jártam vele a különböző eseményekre, nem figyeltem. Legalábbis nem őt figyeltem. Állt a pálya szélén a mikrofonnál, én meg ültem a lelátón. De ezt nézd meg! A nejem kedvenc fotója. Népstadion, A tévézés után jött a nagy kérdés, hogyan tovább. Gulyás László hórukkolni vagy taxizni nem akart, vasutasnak sem állhatott, így jött a rádiózás Fradi-MTK. Tizenkilenc éves voltam...- Sportújságírói karriered is akkor indult.- Ennyi. Ez egy métely. Tudni kell abbahagyni - de nem lehet abbahagyni. Gondolom, ezt te is érzed. Miután kirúgtak a tévéből, elmentem tanítani. Egyszer csak elkezdtek nem fizetni. Most akkor mihez kezdjek? Taxizni nem taxizhatok, mert biztosan nem szerzem meg az engedélyt, hórukkolni nem akarok, vasutasnak már nem tudom átképezni magam, sportszervezőnek pedig azért nem állok, mert a hátam mögött kiröhögnek. Mi marad? Hogy tudok ebbe visszakerülni, az. Az egyik televíziós csatorna átejtett. Megállapodtunk, de a főnök azóta nem veszi fel a telefont... Volt egy kirándulásom a Sport tévénél, az sem tartott sokáig. Végül felhívtam Lantos Gábort, aki negyvennyolc órán belül szerződést intézett nekem a Magyar Rádiónál. Jólesett. A rádiózás amúgy érdekes történet az életemben.- Hallgatlak.- Mint MTI-s vasárnaponként a rádiónak mondtam híreket. A Reggeli Krónikában voltam ügyeletes riporter hosz- szú éveken át. Fischer Sándor, a beszédtechnikatanár elkezdett keményen pátyolgatni. Szerintem mind a mai napig érződik, hogy kegyetlenül, de megtanított szépen beszélni. Két éven keresztül nem engedett élőben megszólalni. Régen ez nem úgy volt, hogy bemegyek, és elkészítem életem nagy interjúját Kovács Józsival. Roska Miklós egyszer szólt, hogy nézzük meg a Körkapcsolást. Salgótarján- Csepel egy egy. A végén Roska csak annyit mondott, ügyes voltál, ezért meghúzom a füled. Nos, így jött a rádiózás.- A televíziózás hogyan?- A rádiózásnak köszönhetően. Mert ugye a rádiós hang és teljesítmény alapján leltek rám. Radnai János hívott fel, és nyolcvanegy február tizenötödikével át is mentem.- Nagy dilemma volt?- Óriási. Végtére is harmincegy évesen egy jól bejáratott helyről jöttem el. Olyan helyről, ahol nagyon szerettem lenni, és ahol engem sem utáltak. De Radnai nagyon sokat segített. Már azzal, ahogy fogadott. A pince tele van ereklyékkel, Gulyás László azokat a tárgyakat őrzi, amelyek legalább 2000 kilométerről érkeztek Gyakorlatilag be sem tettem a lábam, már külföldről közvetítettem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az Anglia-Románia mérkőzésen vagyok. Volt olyan időszakom, hogy folyton utazgattam a világban. Vasárnap megcsináltam a sporthíreket, hétfőn felültem a repülőre, csütörtökön hazajöttem, szombaton közvetítettem valamit, vasárnap megcsináltam a sporthíreket, hétfőn felültem a repülőre... így kezdeni ideális, nem? Hozzáteszem, ma már nem az utazgatás a fontos nekem. A hányattatott évek megváltoztatták a felfogásomat. Sokkal kevesebbet adok a külsőségekre. Ha most készítek interjút, teljesen más sportembert szeretnék megismerni, mint akit korábban megismertem. A minap Wladár Sanyi volt az interjúalanyom. Nem is interjú volt az, hanem remek beszélgetés.- A „meccs előtti” drukk megvan még?- Az sosem múlik. A tenyér már nem izzad úgy, mint régen, de azért bennem van, hogy gyerünk, kezdjük már el. Másként is készülök már, igaz, nem az enter gomb megnyomásával. Nem árt tudni, a rádióban sokkal, de sokkal kevesebb kerülhet be a felkészülésből, mint a tévében. Sosem vallottam, hogy mindent el kell mondanom, amit tudok. A televíziózásban iszonyatosan zavar, ha valaki megállás nélkül beszél, ezáltal nem hagy engem értékelni, nem hagyja, hogy feldolgozzam a látottakat. Nem az érdekel, hány éves a csatár nénikéje vagy hogy milyen zokni van rajta.- Nehezebb műfaj a rádiózás?- Más. A rádió adja meg az igazi intimitást. Van a mikrofon, vagy te, és van egy esemény. Amíg a rádióban neked kell láttatni, a tévé megadja a látványt. A hallgatót valahogy be kell vinned a stadionba, ez a lényege. Tudósítunk is, de ennél fontosabb, hogy aki a rádiót hallgatja, úgy érezze, a nézőtéren ül. Lássa maga előtt, hogy a Fradi tiszta fehérben játszik, és balról jobbra támad. Ha látja, már meg is ragadtad, és ott marad veled a végéig.- A visszajelzések foglalkoztatnak?- A hiúságom miatt igen. Jóllehet az anonim internetes reagálások nem érdekelnek. Ha valakinek nem tetszik, amit mondok, álljon elém, köpjön szemen, megbeszéljük. De hogy sunyiba, név nélkül, á, az nem...- S ha én most azt kérdezem, melyik a kedvenc közvetítésed, megint megfoglak?- Azért negyvenhat év távlatából nem könnyű erre felelni... Szerencsére van miből választani. Nyolcvanegyben Valenciában három nullára nyertünk a spanyolok ellen - az volt életem első televíziós válogatott közvetítése. Vagy ott van Kiss Balázs kilencvenhatos olimpiai aranya, aztán Nagy Titi sydneyi és athéni elsősége. És ajándékként jött London. Az, hogy Szilágyi Áron olimpiai bajnoki címét közvetíthettem, rengeteget jelentett nekem. Még annál is többet. Apám miatt. Mert apám vívást is közvetített, méghozzá nagyon jól... S tudod, hatvannégy évesen jó szembesülni azzal, képes vagyok arra, hogy naponta dolgozzak, hogy újat adjak, hogy egy villáminterjút is ugyanúgy felépítek, mint egy hosszút, hogy „felbontom” a riportalanyt, hogy a szellemi párbajt én vezetem. Baromi jól érzem magam a bőrömben, ez az igazság.- Van még olyan, amire vágysz pályafutásod során?- Tudod te is, sikert közvetíteni mindig nagy dolog, úgyhogy én nem vágyom másra, csak arra, hogy minél több sikert közvetíthessek. Erő még van bennem. A mozgás életben tart Aztán hogy meddig lehet bírni ezt a tempót, nem tudhatom. Fájdalom, jó néhány kollégám már nincs velünk. Akik ugyanezt a tempót futották, mígnem vége lett... Hogy mi következik, soha nem lehet megmondani. A kevés szabadidőmet ezért is igyekszem minél hasznosabban eltölteni. Futás, kert, horgászat, olvasás, A tenyere már nem izzad, de minden kezdés előtt benne van a drukk- Akad olyan, akinek a véleményére a mai napig adsz?- Novotny Zoliéra feltétlenül, Vass Pistáéra feltétlenül, Szepesi Gyuriéra feltétlenül. Adnék én a fiatal kollégákéra is, csakhogy ők nem mernek odajönni, hogy ezt elszúrtad, ezt jól csináltad. Régebben ez úgy nézett ki, hogy mi, fiatalok bátran odaálltunk bárki elé. Olyan volt a légkör, azért.- Fordítsuk meg: az ifjak hallgatnak rád?- A rádiósok igen, a tévések nem kérdeznek. némi televízió. Egy-egy beszélgetős műsort megnézek. És töredelmesen bevallom, imádom az úgynevezett „csinnbummos” filmeket. Lekötnek, mert nem történik bennük semmi. Felelőtlenül ülök, nem drukkolok senkinek, legfeljebb azon rágódom, milyen hülyeséget lehet még kitalálni.- S ha azt mondom, életműdíj?-Nagyon jólesett. Ennél csak az esett jobban, hogy az ítészek egyhangúlag döntöttek mellettem. Örülök, hogy elismertek. Novotnyt idézem: amit adnak, el kell fogadni. Hát elfogadtam.
