Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-18 / 91. szám

2015. ÁPRILIS 18., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Annyi a pap, amennyire szükség van pásztorok, pásztorok Nem az egyházra, a hívekre vannak utalva Isten szolgái tesen vannak a bérekre vonat­kozóan gyülekezeteknek aján­lott irányszámok, és van olyan központi alapunk is, hogy amely egyfajta pufferként a szerényebb jövedelmű lelkészek fizetését ki­egészíti, hogy lelkészeink és csa­ládtagjaik ne éljenek anyagi bi­zonytalanságban. - Lelkészeink a diktatúra időszakában kifeje­zetten szerény fizetést kaptak, és sokat kellett nélkülözniük. Ma jobb a helyzet, de a közhiedelem­mel ellentétben a lelkészi pálya ma sem tartozik a jól fizető állá­sok közé. Arra törekszünk, hogy lelkészeink a társadalom más te­rületein hasonló végzettséggel rendelkező tagjaihoz közelítő bért kapjanak - mondta Szeme­rei János. Általánosságban a foglalkozta­tási adatok alapján az mondható el, hogy a papok, lelkészek, egy­házi foglalkozásúak jövedelmek alapján a kereseti alsó középme­zőnybe tartoznak. Laptársunk, a NépSzabadság egy korábbi cik­kében azt írta, hogy míg példá­ul Magyarországon a katolikus püspökök fizetését hallgatás öve­zi, egy átlagos pap jövedelméről könnyebben képet kaphatunk, s mindent egybevetve plébáno- si jövedelme nagyjából havi két­százezer forintot tesz ki. „A hi­vatalos utak után az egyházköz­ség számla ellenében megtéríti a benzinköltséget. A papok nagy része hitoktatást is végez, ami­ért külön díjazás jár. A fizetés­re vonatkozó szabályok egyház­megyénként eltérhetnek, de ki­jelenthető, hogy egy átlagos vi­déki pap számára a fizetés és az egyéb juttatások tisztes megélhe­tést biztosítanak.” Szűcs Tibor Balaton: 117-nél elzárták pénteken a siófoki zsilipet ► Folytatás az 1. oldalról Egy éve áprilisban már 125 centis vízszintnél elzárták a zsilipet, majd szeptember 3-án 121-nél nyitották ki új­ra. Idén tavasszal kevesebb a csapadék mint egy éve, s na­gyobb esőket a következő he­tekre sem jelzett előre a mete­orológia. ■ F. I. Partfalomlás Fonyódon: le kell zárni a 7-es utat ► Folytatás az 1. oldalról A közútkezelő arra is felhatal­mazást kapott, hogy gondoskod­jon a partfal tartós és hosszú tá­vú átépítésének terveztetéséről. Már kiválasztották a terveket el­készítő céget, a munkák már ja­vában zajlanak. Az azonnali be­avatkozást igénylő helyreállítá­si munkák részeként hétfőn és kedden kitermelik azokat a fá­kat, amelyek közvetlen baleset- veszélyt jelenthetnek a közleke­dőkre, így április 20-án és 21-én teljes útzár lesz érvényben a 7-es főút fonyódi, partfallal övezett szakaszán. A munkálatok ide­jére a forgalmat önkormányzati utakra terelik. ■ Sz. T. Rozsdás, büdös a víz több bolhoi lakasban ihatatlan A volt határőrlaktanya rendszerén jön a víz, elöregedett a vezeték Van vezeték, mégis így jutnak csak tiszta vízhez. A szülők szerint gyerekük a szennyezett víz miatt lett allergiás Rozsdás, ihatatlan víz folyik a csapokból egy bolhói utcában, a lakók jószerivel még fürdés­re sem tudják használni. A volt határőr laktanya mellett a Baj- csy-Zsilinzsky utcában élők há­zaihoz az egykori honvédségi, mára elhanyagolt laktanya épü­letének rendszerén keresztül ér­kezik a víz. A Nemzeti Vagyon­kezelő tulajdonában álló volt laktanya vízvezetékei elöreged­tek, rozsdásak, emiatt kapnak rossz vizet az utcában lakók. Közöttük van idős asszony, aki már ötven éve ott lakik, és fiatal anya, akinek másfél éves gyer­mekét fürdetni is csak máshon­nan hozott, palackos vízzel me­rik a szülők. A lakók szerint a DRV-től azt a tájékoztatást kapták, amelyet a kormányhivatal népegészség­ügyi szakigazgatási szerve is megerősített nekik, hogy a víz minőségével nincs gond a lakta­nyáig, addig a szakaszig jónak mondható. Az egyik lakó meg­próbál kiépíteni egy gerincveze­téket saját magának, de azt nem tudni, ha sikerül is neki, mi lesz a szomszédokkal.- A bolhói tőzegbánya tó mel­lett a valamikori határőrségi szolgálati lakások álltak itt, ké­sőbb a Nemzeti Vagyonkeze­lő adta el a közművesített tel­keket, ahová mi is költöztünk - mondta Laklia János. - Sajnos a DRV-vel azóta sem jutunk kö­zös nevezőre: ők szavatolják a jó szolgáltatást a volt laktanya épü­letéig, de onnantól azonban na­gyon régi acélcsöveken keresz­tül jön a víz, és egyetlen főmé­rő órán át, a kertek alatt. Iszapo­sodig büdös, rossz ízű. Attól is tartunk, ha esetleg eladják a ha­tárőr őrs épületét is, megszűnik az egész szolgáltatás? A DRV el­zárkózott, nekünk azt mondták, hogy fejlesztésre nem lesz keret, de ők egyébként sem tulajdono­sok, hanem csak üzemeltetők. Az önkormányzatnak sincs erre kerete, és ezt valahol még meg is értem. De azt nehezebben fo­gom fel, hogy miért nem kerül­tünk bele abba a programba, amely a térségben zajlik vízmi­nőség javítás címén, uniós pénz­ből, 12 milliárd forintból... Laklia János saját kezébe ven­né a sorsát, mert az ő házának egy gerincvezeték kiépítése már megoldást jelenthet, ez azonban 1 millió 100 ezer forintba is bele­kerülhet. Egy épületgépész mér­nököt is fel kell fogadni, hogy megtervezhesse a beruházást. A vízóra akna már közterület­re esne, és Laklia úr fél, hogy ott esetleg könnyebben megron­gálják. Előrelépést remélne az ügyben, mert volt már a terüle­ten egyeztetés, helyszíni szemle, ÁNTSZ-mérés és DRV-bejárás, megoldás ennek ellenére sincs. Az önkormányzatnál átérzik az utcabeliek problémáját.- Nem gördítenénk akadályt a gerincvezeték kiépítése elé, sőt segítenénk is, mert egy föl­des önkormányzati út alatt kel­lene átvinni a csöveket. Akár közmunkásokkal is tudjuk tá­mogatni a műveletet. Sajnálatos, hogy az ott élőkhöz csak egyet­len zsákvezetéken át juthat el a víz, amelyet nem tudnak tisz­títani, és tűzcsapjuk sincsen - mondta a polgármester, Hor­váth Csaba. Megkerestük a DRV Zrt-t, tő­lük azt a választ kaptuk, hogy az érvényben lévő kormányren­delet előírásainak megfelelően a népegészségügyi szakigazgatá­si szerv felügyeletével rendsze­resen ellenőrzik az ivóvíz mi­nőségét Bolhón. Felelős szolgál­tatóként gondoskodnak arról, hogy a felhasználókhoz ellenőr­zött, egészséges ivóvíz kerüljön. A társaság mintavételi helyén végzett laboratóriumi eredmé­nyek igazolják, hogy a szolgálta­tott ivóvíz minősége megfelel a szabályzókban foglaltaknak. A belső hálózat állapotáról és mi­nőségről nem rendelkezünk in­formációval, tették hozzá. ■ K.G. Balás Béla megyés püspök: amennyi igazán igényes hívőnk van, annyi papunk is ► Folytatás az 1. oldalról A bevallott keresztség egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaki rend­szeresen gyakorolja is vallását, s ezt a kisebb egyházak már ko­molyan meg is érzik. Általános­ságban annyit lehet elmondani, hogy a Somogyot is magába fog­laló egyházkerületünkben jelen­leg több lelkész van, mint ameny- nyit az egyes egyházközségek el tudnak tartani - válaszolta kér­déseinkre Dunántúli Reformá­tus Egyházkerület Püspöki Hi­vatala. A lelkészek javadalmát az egyes egyházközségek bizto­sítják, de mint azt megtudtuk, a migrációs folyamatok miatt szá­mos kistelepülés református egy­házközsége már nem képes ön­állóan a tisztes megélhetéshez szükséges javadalmat biztosíta­ni, ezért több egyházközség ösz- szefogásából alakulnak ki gyü­lekezeti körzetek, amelyekben egy lelkipásztor végzi a szolgála­tot. A Dunántúlon jelenleg az ösz- szes lelkészt eltartani képes gyü­lekezet fiatal lelkészekkel telített, miközben havonta két-három lel­kipásztor keresi meg az egyház- kerületet lelkészi állás tekinteté­ben. A Pápai Református Teoló­giai Akadémián telített létszám­mal képzik a lelkipásztorokat, akik többnyire másoddiplomát is szereznek más egyetemeken. Megyénkben körülbelül hatez­ren vallották magukat evangéli­kusnak, akiknek tíz anyagyü­lekezeté van, amelyekhez tizen­egy lelkészi állás tartozik. A ti­zenegyből kilenc állást megvá­lasztott lelkész tölt be, kettő kör­zetben megbízott helyettessel lát­ják el a szolgálatot. A lutheránu­soknál van elegendő lelkész, de egy-egy állás megüresedésekor az alkalmas utód megtalálásá­ig előfordulhat olyan átmeneti időszak, amikor csak helyettesí­téssel lehet a szolgálatokat ellát­ni - válaszolta Szemerei János, a Nyugati Evangélikus Egyház- kerület püspöke. Ilyen átmene­ti helyzet van Balatonbogláron, s nyugdíjazás miatt üresedés vár­ható Iharosberényben is. Meg­tudtuk, az evangélikus egyház­ban a lelkészek szolgálatba állí­tásáról kerületi szinten gondos­kodnak. A Nyugati Egyházkerü­letünkben (amely Tolna és Bara­nya kivételével az egész Dunán­túlt jelenti) idén hat lelkészjelölt van. Ez a hat egyházmegyére számítva egyházmegyénként ép­pen egy-egy új lelkészt jelent. So­mogybán 2013-ban és 2014-ben is egy pályakezdő lelkész állt szolgálatba, és idén is van egy er­re készülő fiatal. Az egyház szolgálat kapcsán ugyancsak felmerül, hogy az ál­lami - napjainkban egyre jobban hangsúlyozott - életpályamodel- lek bevezetését talán a papi, lel­készi hivatásokkal összefüggés­ben is ki lehetne terjeszteni, s ez­zel biztonságosabbá, kiszámítha­tóbbá a szolgálatot. Felvetésün­ket a római katolikus egyháztól Balás Béla megyéspüspök rövid, de annál tartalmasabban foglal­ta össze: - A mi életpályamodel- lünk a kereszt - tolmácsolta Var­ga László atya. - A pedagógus életpályamodell kialakítása kö­rüli társadalmi szintű gondolko­dás természetesen a mi egyhá­zunkban is felvetette azt a kér­dést, hogy valami hasonlót a lel­készek bérezésénél is ki kéne alakítani. Ez azonban a protes­táns egyházak berendezkedé­se, a gyülekezetek belső autonó­miája miatt nem egyszerű kér­dés - fejtette ki Szemerei János evangélikus püspök. - Sokak té­ves elképzelésével szemben a lel­készek nem az államtól és nem valami egyházi központból kap­ják az illetményüket, hanem az őket alkalmazó gyülekezetektől, ezért ezt a kérdést nem egyszerű tejesen egységesíteni. Természe­A lesz ország minden CSAK lesz Magyaror- szágon - summázott kapos­vári koncertjén Koncz Zsu­zsa. Elárulta azt is, hogy szí­vesen levenne néhány dalt a repertoárjából, ha üze­nete idejét múlttá vált vol­na, de még nem teheti meg. Ilyen például a Miért hagy­tuk hogy így legyen (Azt hi­szed, hogy mindig mindent megbocsátunk, azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk), a Ha én rózsa vol­nék (Ha én zászló volnék, so­hasem lobognék, mindenféle szélnek haragosa volnék, ak­kor lennék boldog, ha kife­szítenének, s nem lennék já­téka mindenféle szélnek), a Kárpáthyék lánya (A József­város mélyén, hol a házak összedőltek, ma toronyházak állják útját a fénynek. A Kár­páthyék lánya kinn él Ame­rikába’, New Jerseyben van családi háza.) s szókimondók a legújabb lemez, a Tündérország szö­vegei is. A címadó dal­ból idézek: Ez a Tündéror­szág, elvarázsolt táj, mese­beli népe új csodákra vár, ez a Tündérország háborúban áll, magával harcol és bé­két nem talál. Hát nézd a tál­tos törpét, megint új álarcot visel, miközben szól az ál­szent kórus a métely magvát hinti el. SZÓVAL EGYÁLTALÁN nincs minek örülni, de ettől füg­getlenül a közönség nagy­szerűen szórakozott. Önfe­ledten énekeltük azt is, hogy Ahogy lesz, úgy lesz... így tényleg nehéz megváltozni, előre lépni. KONCZ ZSUZSA úgy lépett hetvenedik életévébe, hogy ugyanazokkal a dalokkal, szövegekkel fel tud lépni a színpadra, és aktuális, élet­szerű marad. A művész­nő ránézésre letagadhatna vagy huszonöt évet, s való­színűleg csaknem mindany- nyian visszamennénk vele az időben a rendszerváltás tájára, újra nekiveselkedni a dolgoknak, hogy ez az or­szág jobbá váljon, mint előt­te volt, s amilyen lett. Kettéfűrészelt, gázolajjal locsolt rak a ligetben VANDÁL Ismeretlen vandálok tették tönkre Zamárdiban pén­tekre virradóra az Újszülöttek ligetét. Néhány éve a strand te­rületén fát ültetnek a zamárdi újszülöttek tiszteletére. A kis fácskák közül néhányat ket­téfűrészeltek, a többinek a tö­vét gázolajjal locsolták be. Csá- kovics Gyula polgármester el­mondta: érthetetlen ez a brutá­lis vandalizmus, fájó az üzene­te is, mit érezhetnek vajon az érintett szülők? Azért is szo­morú az eset, mert gyakorlati­lag az egész liget tönkrement, aligha lehet megmenteni a fá­kat. Történt már korábban itt olyan, hogy a kilátást zavaró fáknak estek neki. ■ F. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom