Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-31 / 76. szám
Hat-fuolc méteres gyökerek lógna.. a semmidé. a mélyben akácfák romjai láthatóak, a legutóbbi szántást végző traktor nyoma hirtelen a semmibe vesz. majd a szakadék túloldalán folytatódik. g senkit sem tart vissza, a látvány valóban elke mu a luiyamauiaK. nem iáim a végét. Éppen ezért vagy a kormányhivatal növény- és talaj- védelmi igazgatósága szabályozza rendeletben a kérdést, vagy önkormányzati védettszala; séget adunk a területnek, s így nem lehet majd szántóföldi munkákat végezni rajta. A falu északi, Osztopán felöli határában negyven méter hosszú, helyenként húsz méter széles, s legalább tizenöt méter mély kráter keletkezett. A löszös talaj a csapadék hatására megindult, s többezer köbméter zúdult le a mélyebben fekvő területekre. ► 2. OLDAL szakadék - Mindenképpen be kell fejezni a szántóföldi művelést, s rétet, legelőt vagy gyümölcsöst kell kialakítani, ellenkező esetben az idők végezetéig tovább omlik majd a löszfal- mondja Tóth Csaba, Pamuk polgármestere. - Bár tudjuk, ez nem jó hír a terület gazdáinak, ám így a falunak keletkezett eddig nagyjából tízmilliós kára, s a szakemberek szemi m A kevesebb valahol több? bevételi hátralék Van, ami 450 százalékkal nőtt NAV: ötmilliós bírság egy balatoni szállodának A kaposvári közgyűlés legutóbbi ülésén jó hír hangzott el az önkormányzati bevételi hátralékok alakulásáról: az októberi adatokhoz képest december végére összességében 75 millió 994 ezer forinttal, 3,8 százalékkal mérséklődtek a hátralékok. Ezen belül azonban meghökkentő adatok is napvilágot láttak: a nem lakás célú bérlemények bérleti díj hátralékai a többihez képest jelentősen, 22 millió 179 ezer forinttal, 34,2 százalékkal nőttek, a hátralékos tételek száma héttel volt több, mint október 30-án. A 30 napon belüli hátralékok viszont 28 millió 99 ezer forinttal, 453,2 (!) százalékkal nőttek. Magyarázatként a hátralékokról szóló előterjesztés azt is tartalmazta, hogy a „Kaposvári Nagypiac Kft. Élményfürdő terület és helyiség bérleti díj címen fennálló 25 millió 336 ezer forint ösz- szegű tartozására részletfizetési kedvezményt kért.” Felmerül tehát a kérdés, csak ennek tudható be a nem lakás célú bérlemények díjhátralékainak jelentősebb emelkedése, főként a 30 napon belüli tartozások drasztikus megugrása? ► 2. oldal A területért fizet az élményfürdő a piacot működtető társaságnak SÚLYOS büntetés Nagy összegű eltitkolt bevételt állapítottak meg a somogyi revizorok egy balatoni szálloda ellenőrzése során, ezért több mint ötmillió forint bírságot és pótlékot szabtak ki. A NAV által vizsgált cég bérbe vett egy szállodát a hozzá tartozó földterülettel, berende- zésssel és felszereléssel. A szálloda működtetéséhez nem rendelkeztek elég alkalmazottal, ezért alvállalkozót bíztak meg. Poszovácz Gabriella, a NAV somogyi sajtóreferense elmondta: ez a cég végezte a karbantartást, takarítást, kertgondozást, felszolgálást, üzemeltette a foglalási rendszert, vállalva a vendégközvetítéssel és üdülési csekkel kapcsolatos teendőket is. ► 2. OLDAL A beteg tanárral egyedül csak az allam jár jól PERELŐ PEDAGÓGUSOK Bár az illetékesek januárban azt állították, befogadták a pedagógusok kérelmeit és megkezdték a fizetésükkel kapcsolatos banki költségek kompenzációját, rengeteg tanár a mai napig nem kapta meg a neki járó teljes összeget, sőt, akad, akinek egyáltalán nem fizetett a Kle- belsberg Intézmény-fenntartó Központ (Klik) - jelezték a napokban lapunknak somogyi pedagógusok. Mint arról korábban beszámoltunk, egy próbaper kapcsán a Kúria 2013-ban kimondta: a Munka Törvénykönyve szerint a közszférában nem lehetséges a készpénzes bérfizetés, ami viszont pénzintézeti költségekkel jár, ám nincs olyan jogszabályi rendelkezés, hogy a munkavállalónak kell viselnie a költséget akkor, ha nem a munkáltató elvárásának megfelelő szerződést köt egy bankkal. ► 3. oldal KÖZSZOLGÁLATI TÉR ..- 'yi,Ára: 170 Ft. Előfizetve: 118 Ft WWW.SONLINE.HU Somogyi Hírlap 2015. március 31., kedd • XXVI. évfolyam, 76. szám f/0 KÖZÉLETI NAPILAP ^ s!BS0 keresseaSONUNE.HU oldalon: A POLITIKA NÉHA VAKVÁGÁNYRA ÉLÉNKÜL ) M SZAVAZZON! TERELI A KOZ GAZGATAST ^ a sertéspiac - " : A jobbközép elsöprő győzelme : A jobbközép Népi Mozgalom Uniója : elsöprő győzelmet aratott a helyható- : sági választásokon a kormányzó'szo• cialistákkal szemben, akiknek ez a : negyedik veresége. ► 5. oldal Lubitz: öngyilkos : IDŐJÁRÁS ... | |, : Szeles, csapadé- 113)1301, KeZelŐS : kos idő érkezik A .... : kedden, reggel 5, Öngyilkossági haj: kora délután 15 latna miatt pszi: fokos csúcshő- choterapeuta ke: mérsékletre szá- zelése alatt állt Lu: míthatunk. bitz, mielőtt meg► io. oldal kapta pilótaengedélyét. ► 6. oldal Magánember lett 650 képviselő • Hétfőn hivatalosan is elkezdődött a ■ május 7-ére kiírt nagy-britanniai par- : lamenti választások kampánya, miu- : tán feloszlott a 2010-ben megválasz- : tott törvényhozás. ► 5. oldal : A legjobb korba ügyeletBI ért a Peugeot olvasószolgálat : Gall csoda: a kő- -------» 20/9689-444 : zépkategóriás terjesztés : kocsik között ez ----------* 40/510-510 : az 508-as fran- hirdetés • cia kombi dízel --------------a 82/528-113 : az egyik legütő- e-mail: ‘ sebb ► 9 OLDAL sonline@sonline.hu : Ön szerint visszakapják a pénzüket : a Quaestor-károsultak? ; Igen, mindenkit kártalanítanak. . : Kapnak vissza pénzt ZiJyjj) de nem az egeszet Á __ MKS Émg : i : Fizessék ki őket a—jBR MMj : a felelősök! : Sajnos nem. I FORRÁS: SONL1NE.HU VEGYE ÉSZRE! : Vegye észre, hogy a piacgazdaság go- : nosszá tesz! Egy furcsa közgazdasági : egérkísérletben bizonyították a közeí : múltban, hogy a piac működésének • szabályai között egy-egy döntéshozó : sokkal erkölcstelenebb döntésekre ké- : pes, mintha csak rajta múlna minden. : Pénz fejében a résztvevőknek egy egér • megöléséről kellett dönteniük. Amikor : csakis rajtuk múlt, hogy él, vagy hal a : rágcsáló, sokkal kevesebben ölték meg : az egeret kb. 10 euróért, míg ha felelős- : ségűk megoszlott a tranzakciók során • két, vagy több szereplő között, akkor a : rágcsálók csaknem 75 százalékét meg- : gyilkolták. Bankbotrányaink alapján a : közgazdászok magyar példákat is nyu• godtan mellékelhetnek kutatásukhoz : - mondjuk mi, 25 százaléknyian... (szt) ; | MII mii ;9 770865 912022 15076