Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-30 / 75. szám
2015. MÁRCIUS 30., HÉTFŐ 11 CSALÁD Húsvéti népszokások nyomában babonák A megszentelt barka, a tűz és az ételek különös szerepet játszottak - Farázás a bő termésért Tudja ön, hogy miért tartanak egyes otthonokban még mindig szentelt barkát, és miért locsolkodnak húsvét hétfőjén a férfiak? Cikkünkben ma is élő hiedelmeket kutattunk! Mediaworks-összeállítás A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor Krisztus feltámadását ünnepeljük. A legtöbb rituálé eredete épp ezért a keresztény liturgiában keresendő - mondja dr. Vass Erika, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum néprajzkutatója, aki segített nekünk összegyűjteni néhányat a régi idők babonaságai közül. Virágvasámap A BARKA MINT VILLÁMHÁRÍTÓ- A húsvétvasárnapot megelőző vasárnapon a templomokban barkát szentelnek. Ezt az ország különböző területem más-más módon hasznosították: volt, ahol a szentelés után a ház padlásán helyezték el tűzvész ellen, máshol meg, ha jött „a nagy idő”, vagyis vihar közeledett, a tűzre vetettek belőle, hogy így kérjék Isten védelmét a villámokkal szemben. Sok helyen az ólakba és a termőföldbe is szúrtak belőle, hogy megvédjék a bajtól az állatokat és a termést. A magyarországi németek, a svábok A hollókői lányok biztosan nem száradnak el a temetőbe szintén vittek belőle, hogy a halottaik is az ünnep részeseivé váljanak. Nagyszombat SZENTELÉSSEL A TŰZVÉSZEK ELLEN- Ezen a napon az egész falu elment a templomok körül tartott feltámadási körmenetre. A ceremónia tűzgyújtással és tűzszenteléssel kezdődött, amelyre Fejér megyében évről évre ugyanazokat a fadarabokat vitték el. Megpörkölték őket, majd felakasztották a padlásra, hogy elkerülje a házat a tűzvész. Amikor a fel- támadási mise keretében ismét megszólaltak a harangok, a gyerekeknek meg kellett rázniuk az udvaron a fákat, hogy sok gyümölcs teremjen abban az évben. Máshol söprögetés- sel, csengettyűkkel védekeztek a férgek ellen. Húsvét napja MINDEN FALAT ÉRTÉK- A hajnali ételszentelésre főtt sonkát, kolbászt, tormát, bort és tojást is vittek a családok. Úgy hitték, hogy abban, amit a pap megszentelt, jelen van Isten. Éppen ezért ezekből egyetlen morzsa sem veszhetett kárba, az esetleges maradékot az állataiknak adták, vagy a tűzre vetették. Az ételszentelésre sót is vittek, hiszen abból minden ételbe került egy kevés, így minden szenteltté vált általa. A tojás a termékenység és az újjászületés ősi és egyetemes szimbóluma. Régen a keresztszülő adta a keresztgyermekeknek, illetve a lányok a locsolóiknak. Van olyan vidék, ahol a házastársak kettévágták, és így ették meg, ez szimbolizálta az összetartozásukat. Húsvéthétfő LOCSOLKODÁS A TERMÉKENYSÉGÉRT- Az.ókeresztényeknél évente egyszer keresztelkedtek a felnőttek, mégpedig húsvét- kor, tehát a víz tisztító erejébe vetett hit már akkoriban is megjelent a rituálékban. A lo- csolkodás szokásával később a termékenységet, a bőséget szerették volna kifejezni, egyfajta jókívánság volt, hogy ne száradjon el a lány, vagyis ne váljon terméketlenné. Persze, ez a rituálé az udvarlásra is lehetőséget adott, ilyenkor kiderült, hogy kinek komolyak a szándékai... Nagypéntek SZÉPÍTŐ FÜRDŐZÉS- Az ország több részén is elterjedt szokás, hogy nagypéntek hajnalán az emberek megfürdenek a közeli patakban, folyóban vagy a kútnál. Úgy tartották, hogy aki ezt megteszi, az nem lesz beteg, és nem fog rajta a rontás, a lányok pedig szépek lesznek. Ilyenkor tilos volt a házban mosdani, mert a néphit szerint ahány csepp víz kiloccsan, annyi ezer bolha lesz helyette. A nők Szegeden a fürdés után fűzfa lombja alatt fésülködtek, mert hittek abban, hogy így hosszú lesz a hajuk. A böjti napon a gyász jeleként letakarták a tükröket és a feszületet. Ilyenkor tiltva volt a tűzgyújtás és a mezőgazdasági munkák végzése. Máris megszépül a friss víztől A tojásvadászat itthon is egyre népszerűbb HOGYAN ÜNNEPEL A VILÁG? Olaszország: Firenzében a Piazza dél Doumón felgyújtanak egy díszes szekeret, más városokban pedig fáklyás felvonulást vagy vallásos színielőadást tartanak. Érdemes ilyenkor megkóstolni a madár formájú töltött süteményeket. GÖRÖGORSZÁG: A helyiek nagypénteken éjfélkor elégetnek egy Júdást ábrázoló képet vagy az őt szimbolizáló bábut. Szombaton az asszonyok megfőzik a magirica nevű levest, amit még aznap éjjel, az ünnepi körmenet után elfogyasztanak. Oroszország: A feltámadási istentiszteletet követően háromszor arcon csókolják, majd piros tojással ajándékozzák meg egymást az ünneplő emberek. NÉMETORSZÁG, ANGLIA, FRANCIAORSZÁG: Mindhárom országban fontos program a tojásvadászat: a felnőttek elrejtik azokat a kertben, a kicsik pedig megkeresik. A németek hatalmas tüzet raknak ilyenkor használhatatlan, törött bútortokból és gallyakból, Anglia egyes részein pedig a férfiak télűző táncot járnak. TIPPEK A TÖKÉLETES TOJÁSVADÁSZATHOZ Bármennyi lurkót is hív vendégségbe, szervezés nélkül nem fogja megúszni. Fogadja meg tanácsainkat, hogy minden korosztály jól érezze magát. 1. A különböző korú gyerekeknek különböző színű tojásokat rejtsen el. így a legkisebbeknek is lesz esélyük kincsekre vadászni, és elkerülheNagy kaland a tojásvadászat ti, hogy a nagyobbak egy perc alatt összeszedjék a jól elrejtett ajándékokat. 2. Használjon matricákat, vagy egyszerűen csak rajzoljon betűket a tojásokra. Dupla meglepetés a nagyobbaknak, hiszen külön kihívás a saját nevük betűit összegyűjteni a kertben található rejtekhelyekről. 3. Ahhoz, hogy valóban emlékezetes maradjon a kincskeresés, gyerekenként 8-10 tojással számoljon. 4. Még tovább fokozhatja a kincsvadászat újdonságát, ha térkép alapján kell eljutni a végcélhoz. 5. írja össze, hova rejtette a tojásokat! Ezzel egyrészt ellenőrizni tudja a gyereksereget, másrészt elkerülheti, hogy még nyáron is olvadt csokitojásokat találjon a kerti párnák alatt. ■ HIRDETÉS MERŐI Kecskemétről , értőiből inennybe! Kulcs nélküli indít Megújultunk! fffyeíjeo! Bemutatkozik a Honda Civic Type R Vezettük az új XC90-es Volvót Teszteljük az új X6-os BMW-t Nyári gumiabroncsok Keresse az újságárusoknál! HÍRSÁV Nemcsak szórakoztat, de fejleszt is a mese TUDTA, HOGYHans Chris- tian Andersen dán meseíró születésnapján, azaz április 2-án tartják a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napját? A meseolvasás nemcsak szoros kapcsolatot épít a szülő és a gyermekek között, de a lurkókat is az olvasás szeretetére neveli, fejleszti a beszédkészségüket és a szókincsüket, sőt, még a logikájukat is. Éppen ezért ne csak ezen a napon, de minél gyakrabban vegyenek elő egy-egy, a csemete korának megfelelő újabb történetet... ■ Életet menthet az anyatejes táplálás A FOGANTATÁSTÓL Számított első 1000 nap táplálkozása eldönti, hogy felnőttként mennyire leszünk egészségesek. Az édesanya vitamin- és ásványianyag-bevitelén kívül az anyatejes táplálásnak is kiemelt jelentősége van, ezzel ugyanis megelőzhető a cukorbetegség, az elhízás, mely további betegségek melegágya. A szoptatás és anyatejes táplálás jelentőségére hívja fel a figyelmet az Első 1000 nap program, amelyhez a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület is csatlakozott, hiszen a koraszülötteknek az életben maradási esélyei is javulnak az anyatej hatására. További információk: www.elsol000nap.hu . ■