Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-21 / 68. szám

Orbán: nekünk az energiaár döntő eu-csúcs Az iszlamista terror destabilizálja Líbiát is, emiatt aggódhat Európa Gyorsítást ígérnek Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nem ereszti Orbán Viktort. Mindenki az energiaunió mellett Kamatcsökkentés jöhet kedden nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztön­zésért felelős ügyvezető igazgatója tegnap egy pénz­ügyi szakmai fórumon úgy fogalmazott, „felfogása sze­rint” a Monetáris Tanács a március 24-i ülésén kamatot csökkenthet. A jegybanki alapkamat 2,1 százalék. Az alacsony infláció további mo­netáris lazítást tehet szüksé­gessé - hangoztatta. ■ MTI Metropolitai egyházat alapított a pápa Ferenc pápa a magyaror­szági görögkatolikusoknak sajátjogú egyházat alapí­tott - adta hírül tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A Magyaror­szági Sajátjogú Metropolitai Egyház (amely a római kato­likus érsekség megfelelője) központjává a hajdúdorogi egyházmegyét emelte debre­ceni székhellyel, élére pedig Kocsis Fülöp eddigi hajdúdo­rogi püspököt nevezte ki. A pápa emellett nyíregyházi és miskolci székhellyel görög­katolikus egyházmegyét ho­zott létre. ■ MTI A terrorfenyegetettségről, az energiaunióról és az Orosz­ország elleni szankciókról is egyeztettek a kétnapos brüsszeli EU-csúcson. Éber Sándor Az Európára nyüó határnak számító Líbiában nyugtalanító mértékben megnövekedett az Iszlám Állam nevű terrorszerve­zet jelenléte, ha az ottani problé­mákat nem sikerül megoldani, akkor Európa bajban lesz - han­goztatta tegnap Angéla Merkel német kancellár Brüsszelben. Az EU-tagországok állam- és kormányfői csúcstalákozójukon a megnövekedett terrorfenyege­tettségről is szó volt. A Földkö­zi-tenger déü partján számotte­vően romlott a helyzet. Líbiában hatalmi harc dúl a mérsékelt erők és az iszlámisták között. A tuniszi merénylet is arra utal, ál­talánossá vált az instabilitás. Csütörtökön a tagországok vezetői egy perc csenddel emlé­keztek meg a szerdai tuniszi ter­rortámadás áldozatairól. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, az észak-afrikai ______ni> ___________________ bi ztonsági helyzet problémái nem oldhatók meg rövid távon. „Az EU állam- és kormányfői jó lépést tettek azzal, hogy ösz- szekötötték az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók sorsát az ukrán válság politikai rendezésére hivatott minszki megállapodásokéval” - mondta Orbán Viktor. A kormányfő sze­rint ez ésszerűbbé teszi a vitát, kikapcsol bizonyos történelmi reflexeket, nemzeti érdekeket, a szankciók sorsa körüli vita pedig az ideológiai, geopolitikai vita he­lyett konkrét szerződés végrehaj­tásához kötődik. A zárónyilatkozat minden fe­let a megállapodásokban foglal­tak mielőbbi megvalósítására szólít fel, külön kiemelve ebben Oroszország felelősségét. Az EU továbbra is kész támogatni Uk­rajnát, elismeri a reformtörekvé­seket, de a munkatempó fokozá­sára szólítja fel Kijevet. „Magyar szempontból az energia ára a legfontosabb, ez az elfogadott zárónyilat­kozatban kellő súllyal szere­pel” - hangsúlyozta Orbán az energiaunióval kapcsolatban. A dokumentum azt is garantál­.......hány ■' r; -nrt( „GÖ RÖGORSZÁG FOGADKOZIK, felgyorsítja a neki szánt pénz­ügyi mentőcsomag feltételének tekintett intézkedések megvaló­sítását, és az elkövetkező na­pokban eurózónabeli partnerei elé terjeszti reformelképzelései­nek teljes, részleteket is tartal­mazó listáját" - közölte Angéla Merkel. A kancellár nem közölt időpontot, mennyi időn belül kaphatja meg Athén a pénzügyi támogatás újabb részletét. Ez a görög reformjavaslatok pozitív értékelésétől függ. Athénnak áprilisig van pénze, utána jelen­tős fizetési kötelezettségek vál­nak időszerűvé, erre friss forrá­sokra lenne szükség. ja, hogy továbbra is tagállami hatáskörben marad, melyik ország milyen forrásokból sze­retné fedezni energiaszükség­letét. Az uniós vezetők kivétel nélkül elkötelezték magukat az energiaunió megteremtése mellett, felgyorsítják a kapcso­lódási pontok kiépítését, ami kulcsfontosságú a jól működő egységes piachoz. "i.......................; i,\ b'ij HIRDETÉS A ttala, Petőfi u. 24. • Babócsa, Béke utca 4. • Babócsa, Szabadság tér 2. • Babócsa, Szabadság tér 17. • Balatonboglár, Klapka u 30 • Balatonföldvár, 7.sz Fö u. • Balatonkeresztúr, 7. sz. főút • Bala- tonkeresztúr, M7 autóp. BP-ről jövő 168 km szelv. • Balatonkeresztúr, M7 autóp. Bp.felé 168 km szelv. • Balatonkeresztúr, 7.sz Fö u. • Balatonlelle, M7 I. (kimenő) • Balatonlelle, M7 137 km dél Siófok felé • Balatonlelle, Kossuth 12 • Balatonlelle, Rákóczi Ferenc u. 1. • Balatonlelle, Rákóczi út 3069 hrsz. • Balatonmáriafürdő, Bajcsy Zs.u. 257. • Balatonszárszó, Fö u. 34. • Barcs, 68-as elkerülő 2671/26 hrsz • Barcs, Köztársaság 47. • Barcs, Pólus Dráva mellett • Barcs, Nagyhíd utca 72. • Barcs, Köztársaság utca 2. • Barcs, Somogyi B. utca 100. • Barcs, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 7. • Barcs, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 38. • Barcs, Damjanich János utca 29. • Baté, Fő u. 44. • Bélavár, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 12,/b • Bolhó, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 29. • Böhönye, MÓL töltőállomás • Böhönye, 61-es és 68-as csomópont • Böhönye, Fő u. 47 • Csokonyavisonta, Xantus J. utca 194. • Csurgó, Iharos út • Darány, Rákóczi F. utca 25. • Darány, Rákóczi F. utca 2. • Fonyód, József A.u (Bélatelep) • Fonyód, Szent I. u. 41 • Fonyód, Kupa Vezér u. 3 • Gyékényes, Petőfi S. u. 193. • Gyékényes, Petőfi u. 48. • Háromfa, Kossuth L. utca 57. • Heresznye, Kossuth L. utca 49. • Igái, Szent István u. • Juta, Széchenyi u.15. • Kadarkút, Kaposvári út • Kadarkút, Hősök Tere 2 • Kaposfő, 643/1 HRSZ • Kaposvár, Kanizsai út AGIP töltőállomás • Kaposvár, Áchim A. utca 113/14 hrsz. • Kaposvár, Cukorgyár köz 8. • Kaposvár, Füredi u. 180. • Kaposvár, Jutái út 37. • Kaposvár, Berzsenyi út • Kaposvár, Füredi u. 5374/22 hrsz. • Kaposvár, Frankéi Leó u 1 • Kaposvár, Zaranyi Lt 1/b • Kaposvár, Újpiac tér 1. • Kaposvár, Madár u 14 2/B • Kaposvár, Guba Sándor u. • Kaposvár, Búzavirág u.33. • Kaposvár, Hársfa u. 12. • Kaposvár, Toponár Pavilonsor • Kaposvár, Vásár tér • Kaposvár, Vásárcsarnok • Kaposvár, Talián u. 52. • Kaposvár, Arany J. tér • Kőröshegy, Árpád u 2 • Kőröshegy, Petőfi Sándor u. 79. • Lábod, Hosszúfalvi utca 143. • Marcali, Széchenyi 21/B • Marcali, Csomós Gergely u 5 • Marcali, Noszlopy u 120 hrsz.2540/6 • Marcali, Noszlopy Gáspár u. 37. • Mosdós, Rákóczi u.78. • Nagyatád, Dózsa Gy. u. • Nagyatád, Berzencei 0220/33 • Nagyatád, Lábadi u. • Nagyatád, Honvéd utca 47. • Nagyatád, Somogyi B. utca 6. • Nagyatád, Hunyadi János utca 5. • Nagyatád, Dózsa György utca 63. • Nagybajom, Jákói u 1 • Ságvár, Fő u. 2 • Siófok, Honvéd u. 5 • Siófok, Töreki u. 1. • Siófok, MÁV Pu • Siófok, Május 1. út 56 • Siófok, M7 autópálya 94.km Észak • Siófok, M7 autópálya 94.km Dél • Siófok, Vak Bottyán u 1 • Siófok, Tesco Hipermarket mellett • Siófok, Baross Gábor u. 1. • Siófok, 70.sz. Fö u. • Siófok, Rákóczi u. 96. • Somogyszil, szabadság u. 93. • Somogyudvarhely, Kossuth L. utca 47. • Somogy- vár, Május l.u. 43 • Szántód, 7-es főút • Tab, Munkás u. 3. • Tab, Kossuth u. 57/a • Tab, Kossuth.u. 4. • Tarany, Csokonai V. M. utca 65. • Vízvár, Szent István utca 22. • Zamárdi, Endrédi út. A vasárnap is nyitva tartó árushelyeket térképen is megtalálja a www.sonline.hu internetes oldalon. Ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 www.sonline.hu ~ 6 0 HIRDETÉS i ÁCül ÓJ ÜL Fizessen elő vasárnapi lapokra!-20% bevezető árak 2015. június 30-ig Fizessen elő csak a vasárnapi lapszámokra, és már vasárnap reggel otthonában olvashatja kedvenc napilapjait! Előfizetési csomagáraink kizárólag rV a vasárnapi lapszámok kézbesítését tartalmazzák. Nemzeti Sport + megyei lap 1120 Ft/hó Nemzeti Sport + Bors 960 Ft/hó megyei lap + Bors 1000 Ft/hó Nemzeti Sport 540 Ft/hó Ajánlatunk Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Békés, Tolna, Baranya, Somogy és Komárom-Esztergom megyében érvényes. Ügyfélszolgálat: 06-40/510-510

Next

/
Oldalképek
Tartalom