Somogyi Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-19 / 66. szám

8 2015. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA - TV-MŰSOR Reisz Andrásra vár a néző Reisz Andrást keretszerződés köti. Azt mondja, hogy most hosszabb szabadságra ment HÍRSÁV Meghalt Andy Fraser, a Free basszusgitárosa HÉTFŐN, 62 éves korában el­hunyt Andy Fraser zenész, a Free basszusgitárosa, a zenekar legnagyobb sláge­rének, az 1970-es All Right Now társszerzője. Fraser tinédzserként kezdett fog­lalkozni a zenével, olyan sztárokkal játszott együtt, mint John Mayall. A Free ze­nekart 15 évesen alapította. Halála okát nem közölték. ■ Aranylemez lett Rost Andrea áriaalbuma SZERDÁN VETTE át Rost And­rea operaénekes az MTVA kiadásában megjelent Colo- urs című áríaalbumáért járó aranylemezt. Az album egy év alatt több mint 2000 pél­dányban kelt el, ami különö­sen nagy dolog komolyzenei albumnál. „Egy ilyen ária­válogatást sokkal nehezebb elkészíteni, mint egy operát felénekelni, mert nekem kel­lett eldöntenem, mi kerüljön a lemezre” - mondta a Kos- suth-díjas szoprán. ■ Rost Andrea Kiesett a megújult közté­vé meteorológuscsapatából Üveges Zoltán meteorológus, valamint Csonka Tamás és Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat két jól ismert arca. Utóbbi nem­csak szakértelme, hanem ízes tájszólása miatt is nép­szerű volt. Árvay Tivadar „Egy fő műsorszám lesz” - mondta Tóth Tamás meteoro­lógus a megújuló Ml időjárás jelentéseiről néhány napja, ki­emelve, hogy a jövőben „sokkal naprakészebb, sokkal frissebb információkat” nyújtanak a né­zőknek. A debütálás azonban rosszul sikerült, s máris szer­veződik a „vissza Reisz Andrást a képernyőre” nézői mozgalom. Talán nem mérte fel az idő­járásjelentés „fontosságát” a közmédia, hiszen a reakciókból úgy tűnik, a megújulás körüli bakik közül ez zavarta legin­kább a közönséget. Hiába ígér­te Tóth Tamás - akinek szak­mai hozzáértését senki nem kérdőjelezi meg -, hogy ezentúl jobbak lesznek, ha a képernyőn ebből semmi nem látszik. So­kak számára az is érthetetlen, hogy miért kell két meteoro­lógus a képernyőre, s hogyan kerülhet mögéjük az óriáskive­títőre egy csomó fals adat. Tóth és csapata kilátásba helyezte ugyan, hogy sok érdekesség­gel, Ohőmérsékleti rekorddal fűszerezik majd az adást, arra viszont senki nem számított, hogy már az első bejelentke­zéseknél rekorddömping lesz. Kedden például megtudhatták a nézők, hogy a hét egy vasár­napból és három csütörtökből áll, ráadásul az első két csütör­tökön éjjel-nappal 3-10, a har­madikon pedig váratlanul 30- 35, este pedig 1-10 fok várható. Tóth Tamás Bori nevű kollé­ganője láthatóan nincs felké­szülve az élő szereplésre, ké­pernyős teljesítménye inkább az MTVA látogatóközpontjába való, ahol mindenki tét nélkül próbálhatja ki magát időjós­ként, vagy gyakorolhat az élő adásokra, hogy minden simán menjen. „Éjszaka azonban még a napsütéses... derült... időjá­rásnak... Vagyis, hát nem éjsza­ka, de... Tehát, hogy az éjszakai derült időjárásnak köszönhető­en azonban a hőmérséklet még fagypont alá is leszaladhat!” - próbálkozott Bori az egyik első bejelentkezésekor. így már érthető, hogy miért nő a régi stábot visszasírok tá­bora. Reisz András Origónak adott nyilatkozata alapján ez talán nem lehetetlen. „Engem keretszerződés köt, nem mond­tak fel, csak annyit tudok, hogy pillanatnyilag nem tartanak ránk igényt. Hosszabb szabad­ságra mentem: ezt mindenki úgy fordítja le, ahogy akarja” - mondta Reisz András. Varga László, az Országos Meteorológiai Szolgálat idő­járás-előrejelző osztályának vezetője szerint az MTVA-nak joga van összeállítani az új csa­patot, bár ők szerették volna, ha maradnak a képernyőn a ko­rábbi kollégák, akik jól végez­ték a munkájukat. Másfél év felfüggesztett börtönre ítélték Zalatnay Saroltát csalás Másfél év felfüggesz­tett börtönbüntetésre ítélte a Budaörsi Járásbíróság Zalatnay Saroltát folytatólagosan, üzlet­szerűen elkövetett csalás bűn­tette miatt. Az énekesnő ellen, aki visszaesőként állt a bíró előtt, 2013-ban emeltek vádat. A vádirat szerint Zalatnay egy tévéműsor felvételén ismerke­dett meg a Csillagszem Állat- védelmi Alapítvány elnökével, Abonyi Mónikával, akitől több­ször kért kölcsön, s összesen 1 millió 940 ezer forintot kapott. A bíróságon Zalatnay azt mondta, nem gondolta, hogy kölcsönről van szó. Zalatnayt szerdán egy év hat hónap bör­tönbüntetésre ítélték, három évre felfüggesztve. Enyhítő körülménynek számíthatott, hogy a bűncselekmény öt éve történt, illetve az, hogy Zalat­nay 67 éves. Az énekesnőnek azonban vissza kell fizetnie az alperesneka pénzt. Zalatnay fellebbezett. ■ Zalatnay Sarolta fellebbezett meteorológia A köztévé megújulásával a korábbi időjósok is eltűntek j'iyi' |íi[ p||'||J|j|i'íji,iili||||'mi . "-‘il TvpHHHI j I sptEKTRtySr^BBBBI | spÖBrTtBBBBBI 7.35 RTL Klub Híradó 5.05 Csapdába csalva© 15.45 Akis Amadeus- Az 6.35 Harmadik műszak© 5.50 Hajnali gondolatok 9.00 Billy, a profi IV. © 4.40 Kutyabajok© 6.00 Labdarúgás 8.08 8:08-Minden reggel 5.30 Családi Titkok© ifjú Mozart kalandjai 7.20 Monk-FIúgos 6.00 Rondó 9.25 Zűrös kölykök amerikai filmdráma 2003 Ferencváros - SZTK-Erima © , 6.20 HUNGARIKUMOK - 16.10 Lolka és Bolka nyomozó © 7.00 Híradó tábora - Amerika ® 6.00 Televíziós vásárlás 8.00 Televíziós vásárlás 9.10 ízes élet-Mautner made in Hungary 16.20 Tesz-vesz város 8.10 Monk-FIúgos 7.10 Sporthírek 10.20 Amerika Reklámfilm Reklámfilm Zsófival 6.25 Tények Reggel 16.50 Lóti és Fűti nyomozó© 7.20 Charly, majom a legkeményebb melói © 9.30 Mindenütt jó ® 9.00 Labdarúgás 9.40 Reflektor© 6.50 Mokka© 16.55 Lülü, ateknőc 9.00 Csengetett, Mylord? családban© 11.15 Beépített főnök- amerikai vígjáték 1999 DVSC-Teva - Videoton 10.05 Top Shop 9.30 Stahl konyhája© 17.10 A kis sárkány © J 8.10 Jamie 15 perces Amerika© 11.40 Columbo: Régimódi 11.00 Televíziós vásárlás 11.45 AsztroShow 9.35 Babapercek© kalandjai 10.05 Csengetett, Mylord? kajái 12.10 Fényűzés felsőfokon gyilkosság© Reklámfilm 12.40 ízes élet-Mautner 9.40 TeleShop 17.20 Báli © 8.35 DonMatteo© © amerikai krimi 1976 12.00 Labdarúgás Zsófival© 10.45 Astro-Világ 17.40 Mesék Mátyás 11.10 Acélszemély© 9.45 A szenvedélyek 13.05 Hugh skandináv 13.15 Szupernóva - Amikor BL, nyolcaddöntö, 13.00 Reflektor© 11.55 HUNGARIKUMOK- királyról 12.05 Esküdt ellenségek: lángjai® kalandjai© meghal a Nap © visszavágó 13.15 Agymenők® made in Hungary 17.45 Peppa malac Bűnös szándék © 10.30 Család-barát 14.00 Rejtélyek nyomában amerikai-dél-afrikai 14.45 Birkózás Ph 13.40 Fókusz© 12.00 Tények Délben 17.55 Mesélj nekem! 13.05 Gyilkos számok © 12.00 Déli harangszó © akciófilm, 1. rész Kötöttfogású Magyar O 14.10 Éjjel-nappal 12.25 Aktív© 18.05 MekkElekaz 14.05 CSI: A helyszínelők 12.02 Híradó 15.00 Az iszlám és a 14.55 Az ördög jobb és bal Nagydíj, Szombathely GO l Budapest© 12.50 Családi Titkok® ezermester © : 12.45 Jamie 15 perces tudomány keze© 16.15 Kosárlabda ip 15.25 A vihar® 13.55 Magánnyomozók© 18.10 Magyar népmesék 15.05 CSI: A helyszínelők kajái 16.00 Mérnöki olasz akció-vígjáték 1970 Adria-liga, 25. forduló g 16.20 A szerelem foglyai 14.55 Valentina titka® 18.20 KerekMese © ; 13.15 Kívánságkosár csúcsteljesítmények 17.05 A feláldozhatok 2. 16.45 Bikarodeó m \ © 15.55 Emlékezz,Reina© 18.30 Mélytengeri 16.05 Feketelista© 15.10 Lola© 17.00 Gépóriások® © FordToughSeries,St.Louis 16.45 Dr. Tóth® 16.55 A Macska ® mentöcsapat 17.05 Feketelista© 15.55 Charly, majom a 17.35 Fald fel Amerikát! - amerikai akciófilm 2012 17.45 Fieszta+ 18.00 RTL Klub Híradó 17.25 Fiorella® 18.40 Ozie Boo! - Mentsük 18.00 Csengetett, Mylord? családban® ínyenceknek® 19.00 Az ördög jobb és bal 18.00 NBA 18.50 Fókusz© 18.00 Tények megaFöldet! © 16.40 Szerencse Híradó© 18.05 Beépített főnök- keze2.® NBA Inside Stuff 19.20 Éjjel-nappal 19.30 Jóban Rosszban® 18.45 Irány Dínóföld! 19.05 Jim szerint a világ © 17.00 Ridikül© Amerika® olasz akció-vígjáték 1971 18.30 TrashTalk Budapest® 20.15 Zsaruk® 19.05 Bogyó és Babóca 19.35 Jim szerint a világ© 18.00 Híradó 19.00 Világ a város alatt III. 21.15 Elrabolva 2.® Amerikai sportmagazin 20.40 Barátok közt® 21.15 Éden Hotel © 19.10 Napfény farm 20.10 Két pasi-meg egy 18.20 Sporthírek © francia-amerikai akciófilm 20.00 Darts 21.15 CSI: Miami 22.35 NCIS® 19.20 Babarés Badou kicsi® 18.35 Don Matteo © 20.00 Rejtélyek nyomában 2012 , Premier League, 7. állomás, helyszínelők© 23.35 Az indíték® kalandjai 20.35 Két pasi-meg egy 19.30 Szívek doktora© © 23.05 Speciális alakulat © Glasgow 22.15 RTL Klub Híradó 0.35 Tények Este 19.45 Hetedhét kicsi© 20.20 Fábry© 21.00 Az iszlám és a kanadai akciófilm 2011 23.30 30 fór 30 22.40 Gyilkos elmék© 1.20 Aktív® gyerekhíradó 21.00 Drakula© 21.40 Munkaügyek ® ' tudomány 0.50 Időzített gyilkosság 0.30 Tenisz 23.45 Magyarul Balóval 1.40 Sportos 20.00 Böngésző® 22.00 Drakula© 22.10 Római helyszínelők - 22.00 Korszakalkotó ® XVII. Valentin-napi torna 0.20 Odaát® 1.50 EzoTV.hu 21.00 Én vagyok itt® 23.00 Kardhal Árulkodó nyomok © felfedezések® amerikai akcióthriller 2011 1.00 Kosárlabda 1.20 Reflektor® 2.50 Életfogytig zsaru © 22.40 Borgiák© 1.05 Drakula© 23.05 kult.hu© 22.55 Nácika 2.50 Pusztító arany © Houston Rockets-Denver 1.35 Titkok otthona® 3.35 Életfogytig zsaru® 23.30 Kényszerszinglik © 2.00 Drakula© 23.40 Felhőjáték® célkeresztben® francia akciófilm 2010 Nuggets 15.25 A vihar" ^ |2240Etogiák ^ 21.00 Drakula^^ ^ 21.40 Munkaügyek ^ 13.05 FhJ^h $^alaric|ar 21.15 EkaWva 2 16.15 Kosárlabda wnTrmmmm ~~zrwmm j 18.30 Ma este 18.33 Egy Perc 12.50 Smaragd szív - Az örö- 12.05 Éden Hotel ® 13.10 11.05 Befutó 11.30 Garázs 11.00 Privát rocktörténet © 12.30 Start+12.50 Televíziós vá- 12.00 Konténervadászok 12.30 6.00 Teleshop 8.00 Fitt-térítők ® ^ Híradó 18.45 Egy Perc Híradó kös® 13.45 Lucia-A sors üldö- HUNGARIKUMOK-made in Hun- 12.00 Déli híradó 12.45 Tele- 12.10 Pirx pilóta visszatér ® sárlási müsorablak 13.40 ATV Hír- Licitvadászok 13.00 Csupasz 8.30 Húshagyók © 9.00 Aréna g 19.00 Híradó 19.10 Időjárás-jelen- zöttje ® 14.40 Rosario - A múlt gary 13.15 Jóban Rosszban © víziós vásárlás 13.05 Lapzár- 12.50 Film Mánia Stars ® 13.00 adó 13.50 Egyenes beszéd 14.50 túlélők 14.00 Amcsi benzinfalók Kulinaria ® 9.30 Receptdaráló Q tés 19.12 Közlekedési hírek 19.16 fogságában © 15.35 Barátok 13.55 A gonosz álarca ® 14.55 ta 13.30 Paletta 14.05 Felfede- Hollywood Café ® 13.35 Annié Hírvita 15.45 ATV Híradó 15.50 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Extra Laci Homácek-kel <f> 10.00 GO Agrárhíradó 19.30 Híradó 20.25 közt © 16.05 A nagy ízválasztó | Hal a tortán © 16.00 Aktív ® ző ® 14.30 Galéria 15.00 Hír- Csúcsa® 15.15 Fehér Agyar-A 700-as klub® 16.25 Főaz’egész- j Autókereskedők - cserebere a Sztárséf ® 10.30 Receptdaráló tp Sporthírek 20.30 Időjárás-jelen- ® 17.05 Agymenők ® 17.35 16.25 HUNGARIKUMOK - made adó 15.30 GyógyHír ® 16.05 mentőakció® 17.00Loganfutá- ség 16.55 Világhíradó 17.05 Fó- világ körül 17.00 Aranyláz Alasz- © 10.45 Receptdaráló © 11.00 M tés 20.35 Ma este 21.00 Híradó Agymenők © 18.05 Hupikék in Hungary 16.30 Tények 17.00 Riasztás ® 16.30 Paletta 17.00 sa ® 19.20 Akik csizmában hal- rum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fó- kában 18.00 Ereklyék a hátsó Táj-Föld ® 11.30 Daniela ® R 21.20 Időjárás-jelentés 21.35 Egy törpikék 18.30 Hupikék törpikék Éden Hotel ® 18.10 Különleges Híradó 17.30 Soroló 18.00 Hír- nak meg @21.00 Zulu @23.40 rum 18.45 ATV Híradó 19.20 Idő- kertből 18.30 Konténervadászok 12.00 Nigella falatozója © 12.30 Perc Híradó 22.00 Ma éjjel 22.01 19.00 így neveld az anyádat! © ügyosztály - Marseille ® 19.20 adó 19.00 Híradó 19.30 Ma- Ip Mán: A nagymester ® 1.40 járás-jelentés 19.25 Egyenes be- 19.00 Amcsi benzinfalók 20.00 A szakács, ha szabadnapos ® Híradó 22.20 Sporthírek 22.30 21.00 RTL II Híradó 21.30 Ma- Doktor House© 20.20 Hal a tor- gyarország élőben 21.00 Híradó Rettenthetetlen hiéna © 3.15 széd 20.35 A helyzet 21.30 Fride- Csupasz túlélők 21.00 Aranyláz 13.00 Hugh mesterhármasa © Időjárás-jelentés 22.33 Világhír- gyárul Balóval 22.00 1 perc és tán © 21.25,Éden Éjjel - Tabuk 21 21.35 Globál 22.00 Híradó Privátfilmek újratöltve © 3.30 rikusz 22.25 ATV Híradó 22.50 Vi- Alaszkában 22.00 Aranyláz a 13.30 Húsimádók klubja ® 14.00 i adó 22.50 Világmeteor nyersz! 23.00 Barátok közt © nélkül 22.25 Éden Hotel 18+® 22.30 BBC Reporters Privátfilmek újratöltve © lághíradó 23.00 Egyenes beszéd Bering-tengeren Édes élet Dávid Roccoval © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! • I I • « . L • l k

Next

/
Oldalképek
Tartalom