Somogyi Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-18 / 41. szám

2015. FEBRUÁR 18., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Buszosok: ötnapos sztrájk volán Eredménytelen volt a bértárgyalás, elszántan küzd a szakszervezet Életekért felelnek. Az autóbusz-vezetők havonta nettó 90-130 ezer forint fizetést visznek haza, az autószerelők ennél is kevesebbet kapnak ■EH3ZBHE* Leütöttek egy nőt a kónyi kocsmában ÜTÉS Összeveszettt egy asz- szonnyal és leütötte egy öt- vöskónyi fiatalember. A nő . az ütéstől elesett és elájult. A nagyatádi rendőrkapitány­ság vizsgálati osztálya garáz­daság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének gyanú­ja miatt folytatott eljárást a tavaly szeptember 2-án tör­tént ügyben. A nyomozást most befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Nagyatádi Já­rási Ügyészségnek. ■ K.G. Budapesten fogták el a hedrehelyi férfit KÖRÖZÉS Budapesten fogták el a kaposvári nyomozók azt a hedrehelyi férfit, akit régóta köröztek. A VIII. kerületi lak­címén csaptak le rá, mert a kaposvári kapitányság súlyos testi sértés bűntett elköveté­sének megalapozott gyanú­ja miatt bocsátott ki ellene el­fogatóparancsot. A férfi meg­próbált elmenekülni és ellen­szegült az intézkedésnek, de megbilincselték és előállítot­ták a kaposvári rendőrkapi­tányságra, majd bűnügyi őri­zetbe vették. «K. G. Fegyházba mehet a trafikrabló DOHÁNYBOLT Késsel próbált meg hozzájutni a bevétel­hez tavaly decemberben egy 26 éves férfi a Honvéd utcai Nemzeti Dohányboltban. Ak­kor az eladónő ijesztette el, most pedig vádat emeltek el­lene. Az alkalmazott dohá­nyos zacskókkal meg is do­bálta a tettest, aki ettől meg­torpant és elmenekült a hely­színről. A Kaposvári Járási Ügyészség a napokban emelt vádat a férfi ellen. Mivel visz- szaesőről van szó, ezért fegy- házban letöltendő szabadság- vesztés kiszabását kérték. ■ ► Folytatás az 1. oldalról A sztrájk híre gyorsan terjed, az érdekvédőket számos dolgozó szolidaritásáról biztosította.- A munkáltató nem mozdult el a korábbi nulla százalékos bér- fejlesztési ajánlatától, mivel a tu­lajdonos MNV Zrt. iránymutatá­sa még mindig hatályban van - mondta lapunknak a megbe­szélést követő szünetben Dobi István, a szakszervezet elnöke. Hozzátette: ebben az szerepel, hogy a társaságok bérköltségü­ket a bázis évhez képest nem nö­velhetik, tehát erre az évre csak nulla százalékos lehet a béreme­lés. A Szolidaritás Autóbuszköz­lekedési Szakszervezet viszont 6,5 százalékos bérnövekedést kért. Az érdekvédők elfogadhatat­lannak tartják a munkáltatói magatartást, s közölték: márci­us 22. és 28r között közlekedé­si sztrájkot kívánnak tartani a dél-dunántúli régióban. Dobi kö­zölte: a munkáltató tudomásul vette a bejelentésüket. Az elégsé­ges szolgáltatások megszervezé­sével kapcsolatos feladatokat ha­marosan előkészítik. Azt egye­lőre nem tudni, hogy melyik já­ratokat érinti majd a munkabe­szüntetés, ám az elnök szerint az öt napos sztrájkkal lehet sikert AZ ELNÖK elmondta: kétli, hogy a munkáltató nem állapodik mega szakszervezettel. Ha ugyanis az eredményes munkabeszüntetés esetén “kijön a szellem a palack­ból”, a sikerélmény hatására to­vábbi folyamatot indíthat el más területeken, s így más cégeknél is sokkal közelebb kerülhetnek a elérni, a 2-3 órás leállás vélhető­en nem vezetne eredményre.- Szerintem egy napokon át tartó sztrájkkal lehet nyomást gyakorolni a munkáltatóra - hangsúlyozta. - A zrt. remél­hetően emeli a tétet, azaz szá­munkra elfogadható béremelé­si ajánlatot tesz. Dobi István felidézte: a kollek­tív szerződés értelmében legké­sőbb február 28-ig kell megál­sztrájkhoz. Dobi István lapunk­nak azt is elmondta: a rendszer- váltás óta közel 15 buszos sztrájk volt megyénkben. Akárcsak ko­rábban, ezúttal is a dolgozók nagy részének támogatására szá­mít. A Szolidaritás Autóbuszköz­lekedési Szakszervezetnek közel 900 tagja van a régióban. lapodniuk bérügyben. Felveté­sünkre, miszerint milyen a dol­gozók hangulata, az elnök ki­emelte: a visszajelzések szerint sokan már jóval előbb megtar­tották volna a sztrájkot. Melyet - megfelelő munkáltatói béraján­lat esetén - a kezdés előtt akár az utolsó pillanatban is lefújhat­nak az érdekvédők. Számukra a lényeg: elfogadható ajánlatot ad­jon a munkáltató.- Az autóbuszvezetők havon­ta nettó 90-130 ezer forint fize­tést visznek haza, az autószere­lők ennél is kevesebbet kapnak - fejtette ki. - Felelősségteljes munkát végeznek a munkatár­saim, emberi életekért és jelen­tős értékért felelnek. Aki úton van, tudja: menetközben bár­mikor bekövetkezhet a baleset. Elég, ha csak a legutóbbi árok­ba borulásos esetre gondolunk. ■ Harsányi Miklós JEGYZET Dolgozni, ugyan minek? MINDENKINEK ALANYI jogon járó alapjövedelem bevezeté­sét javasolja az egyik ellenzé­ki párt. A gyerekek huszon­öt-, a felnőttek ötven-, a kis­mamák hetvenötezer forin­tot kapnának havonta. Az ősz- szegek mindenkinek felté­tel nélkül járnának, akkor is, ha valakinek villája van a Ró­zsadombon, akkor is, ha soha nem dolgozott, meg akkor is, ha nem is akar. SZERINTÜK ez azért is jó len­ne, mert kirángatná a mély­szegénységben élő százezre­ket (milliókat) a nincstelen- ségből, és felpörgetné a gaz­daságot, mivel azok is vásá­rolni kezdenének, akik ed­dig csak segélyfizetéskor en­gedtek meg maguknak olyan extrákat, mint a sima helyett a sajtos párizsi. ARRA AZ ötletgazdák nem tér­tek ki, miből fizetnék a szó­ban forgó sok-sok tízmilliár- dot, de - ami még ennél is lé­nyegesebb -, arra sem, hogy mindezzel mire ösztönöznék a magyarokat. Két felnőtt, két gyerek, plusz legalább egy nagymama, az alapból két­száz havonta, tisztán. Dolgoz­ni - ugyan minek? MINDAZONÁLTAL NEM ez az első ilyen jellegű terv, van olyan fővárosi kerület is, ahol minden rászoruló alapból huszonhatezer forintot kap­hat, ha elfogadják az ezt cél­zó rendeletet. így aztán tény­leg jóléti állam lehetünk - de kérdem én, vajon miből. Ha azt osztjuk el, amit meg sem termeltünk, hamarosan a so­kat szapult közmunka is csak vágyálom marad. A rendszerváltás óta tizenötször sztrájkoltak HIRDETÉS FELHÍVÁS! Önre is igaz, hogy JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Országosan 3000 olyan személy jelentke­zését várjuk, akik az alábbi felsorolás alapján magukra Ismernek: ► rendszeresen vissza kell kérdeznie a beszélgetések alkalmával ► környezete szerint túl hangosan hallgatja a TV-t/rádiót ► nehezen érti meg telefonálás alkalmával a beszélgetőpartnerét ► zajban, társaságban gondot jelent számára a biztos beszédmegértés A beszéd megértésének nehézsége számos embernek jelent napi szintű kihívást, annak ellenére, hogy hallását még megfelelőnek értékeli. Bár az érintettek többsége úgy véli, még megfelelően hall, sok esetben azonban mégis egyre rosszabbul képes környezetét megérteni. A kellemetlen visszakérdezés és a megerőltető figyelem miatt háttérbe szorul a társasági élet, és gyakori, hogy a beszédet halló, de nem értő személy kirekesztettnek érzi magát. TUDTA ÖN, hogy a hallásproblémával küzdők nagy többsége 7-8 évet vár, mielőtt szakértőhöz fordulna? - Ennyi idő után azonban agyunk elfelejti a rég nem hallott hangokat. Minél előbb kompenzáljuk a halláscsökkenést, annál nagyobb eséllyel őrizhetjük meg a hallás és megértés képességét. Afelhívásmindazoknakszól, akik kellő nyitottsággal tekintenek a hallásukban bekövetkezett változások­ra, és megoldást keresnek erre a problémára. A felmérés célja annak kiderítése, hogy hazánkban a hallásveszteség és a beszédértés nehézsége az élet mely területeit befolyásolja leginkább. A projektre jelentkezők egy kérdőív kitöltését követően teljes körű hallásvizsgálaton, valamint személyre szabott tanácsadáson vesznek részt. A felmérés szakmai és tudományos hátterét Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, az MH Honvédkórház osztályvezető főorvosa, orvos ezredes biztosítja. A kapott eredményeket az általa vezetett szakértői csoport a felmérés lezártával kiértékeli és publikálja. A program a Pannon Halláscentrumok országos hálózatának keretein belül valósul meg. A felmérés során a hallás- és beszédértési problémában érintettek az általuk megszokott környezetben, kötelezettség nélkül próbálhatják ki a legújabb technológiájú, kommunikációs eszközöket. PANNON IIAI I ÁSCf N I RUMOK Í.'.I Részvételi szándékát kérjük jelezze ingyenesen hívható telefonszámunkon: 0\J/ HIRDETÉS______________________________________________________________ A KITE Zrt. Dél-Dunántúli régiója pályázatot hirdet ÜZEMELTETÉSI SZAKTANÁCSADÓ munkakör betöltésére. Feladata: • szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos üzemadatok elemzése, szintetizálása, • üzemeltetési-termelésirányítási szaktanácsadó tevékenység folytatása, • szaktanácsadási partnerkapcsolat kiépítése, • a piaci pozíció hatékony és eredményes növelése, Követelmények: • felsőfokú műszaki (gépészmérnöki) végzettség, • szántóföldi növénytermesztésben, termelésirányításban eltöltött legalább 5 éves szakmai tapasztalat, • felhasználó szintű PC ismeret (Word, Excel), • „B” kategóriás jogosítvány, • megbízhatóság, pontosság, következetesség, Előnyt jelent: • agronómiái vagy közgazdasági végzettség (a műszaki terület mellé) Amit nyújtunk: • cégautó, mobiltelefon, laptop • versenyképes havi alapjövedelem • alapbéren felüli teljesítménytől függő extra jövedelem • kiemelkedő cafeteria-rendszer • tapasztalt szakemberek segítségével teljes körű betanítás • stabil, piacvezető cégnél szakmai fejlődési lehetőségés karrierépítés. Jelentkezés: • Amennyiben állásajánlatunk felkeltette érdeklődését, fényképes szakmai önéletrajzát a www.kite.hu/karrier internetes felületen - a megpályázott munkakör kiválasztásával - töltheti fel 2015. március 06-ig. SONLINE.hU

Next

/
Oldalképek
Tartalom