Somogyi Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-30 / 25. szám
2015. JANUÁR 30., PÉNTEK 10 PANORÁMA - TV-MŰSOR HÍRSÁV Ötgyermekes papa lesz Jude Law szakítottak, de Jude Law igazi úriemberként elismerte, hogy ő Catherine Harding rövidesen megszülető babájának apja. Law tavaly jött össze a 23 éves énekesnővel, akivel rövid románc után szakított is, viszont közös gyermekükről a hírek szerint gondoskodni fog: Harding és a gyermek Londonba költözik, hogy közel legyenek az apához. Law-nak már van négy gyermeke, akik közül három az ex-feleségétől, egy pedig egy Hardinghoz hasonlóan rövid románcból született. ■ Enrique Iglesias lopja a slágereit? baliando Című új dalához állítólag nem csak a dallamot, de a szöveget is lenyúlta valahonnan Enrique Iglesias, aki jelenleg amerikai turnén van. Az énekest Cristian Escuti és Germán Schulz perelte be azzal, hogy Iglesias az ő „Quiero Bailar Contigo” című lemezükről koppintottá a sikerszámot. ■ Enrique Iglesiast perelik Rájár a rúd Carey-re per Nemcsak a válás, de a sorozatos perek is dühítik az énekesnőt Nem tetszenek a közönségnek a Szellemirtók női főszereplői Mariah Carey százezer dollárja bánhatja, hogy „rabszolgaként” bánt házvezetőnőjével, akit állítólag azért rúgott ki, mert túlságosan kötődni kezdett az ikreihez. Simo- nette DaCosta ráadásul már a második volt alkalmazott, aki perrel fenyegeti a válópere közepén lévő énekest. Árvay Tivadar A baj nem jár egyedül - ezt most Mariah Carey is megtapasztalhatta. Az énekesnő - egy sikertelen békülési fordulóval a háta mögött - éppen válópere közepén van, miután teljesen elhidegült férjétől, Nick Cannontól. Szóvivője szerint folyik az egyezkedés arról, hogyan osztoznak a közös szerzeményeiken, bár Carey ragaszkodik néhány „vagyontárgyához”, például az új, Las Vegas-i luxusvillájához. Vita azonban nincs, úgy tűnik a pénzügyekben is nagy az egyetértés. De nem is baj, ha összetartanak, mert néhány napja újabb per szakadt a nyakukba. Ezúttal volt házvezetőnőjük, Simo- nette DaCosta ugrott neki a házaspárnak. DaCosta a manhattani szövetségi bíróságra beadott keresetében azzal vádolja Carey-t és Cannont, hogy úgy bántak vele, mint egy rabHa úgy alakul, Mariah Carey 520 millió dollárra becsült vagyonából vidáman ki tudja fizetni a büntetést szolgával, s végül kirúgták, mert túlságosan kötődött Carey hároméves ikreihez, és a gyerekek is hozzá. „Azért adták ki az útját, mert túl jó volt - mondta Eli Freed- berg, DaCosta ügyvédje. - Rengeteget kellett túlóráznia is, napi 24 órában volt készenlétben. Ha Carey hívta az ügyfelemet, azonnal menni kellett, a hét bármelyik napján, akár éjszaka is.” DaCosta azt nyilatkozta, hogy havonta kétszer kapott 3000-3600 dollár fizetést, viszont a túlórapénzt megtagadták tőle. A havi 1,5-2 millió forintnak megfelelő összeg ugyan soknak tűnik, de a 24 órás szolgálat fényében talán van oka DaCostának a reklamációra. Mindenesetre nem ő az első, aki nekiment a Carey-Cannon házaspárnak. Decemberben Carey volt asszisztense, Ylser Olivér is beperelte a sztárt, amiért „halálra dolgoztatta” őt. A 49 éves nő tartotta rendben a sztárpár New York-i házát, bevásárolt, kiszolgálta a családot, fogadta a telefonhívásokat és a vendégeket, illetve ő készítette össze a csomagjaikat, ha elutaztak valahova. Olivér sem kapta meg a túlórapénzét, ráadásul ebédszünetet sem tarthatott. Naponta ló órát robotolt, miközben a saját családját is elhanyagolta. A nő ügyvédje szerint jelentős kártérítésre tarthat igényt, hiszen a túlórák kifizetését törvény írja elő. kedélyek Kiderült, hogy kik lesznek a Paul Feig rendezésében készülő új Ghost Busters főszereplői. Az 1984-ben Bili Murray, Dán Aykroyd, Harold Ramis és Rick Moranis négyesével készült mozit azonban ezúttal nőkkel forgatják újra. Az ötlet megrökönyödést keltett a Szellemirtók rajongói között, de amikor hírek röppentek fel, hogy Emma Stone és Tina Fey is szellemvadásznak állhat, megnyugodtak. A hét elején azonban kiderült, hogy a rendező Melissa Mccarthy, Kristen Wiig, Káté McKinnon és Leslie Jones közreműködésével képzeli el mozit, amitől aztán felrobbant az internet. A közösségi oldalakon keményen bírálják Feig castingját, annak ellenére, hogy a rendező már korábban is dolgozott együtt a Melissa Mccarthy-Kristen Wiig kettőssel, ráadásul a velük forgatott Koszorúslányok című vígjáték 2-2 BAFTA, Golden Globe és Oscar-díj jelölésig jutott. ■ Kristen Wiig is irtani fog TELEviziŐ-MŰSOJBnHHttS^^r'*• M ÉK 1 tvTVHHBHHH I MnTVHHHHHH mÍHBIBBBi I vmsArTVHHHH I dunatv THHHBI sp£Í^mnril<VHH 4.00 Reflektor© 4.35 Aktív© 5.15 Hajnali gondolatok 15.40 Manó Benő és Lili 5.00 Erica világa© 7.30 Híradó 8.00 Kamionnal 4.40 Egy szoknya, 4.20 Barátok közt© 5.05 Csapdába csalva © 5.20 Az Este hercegnő apró királysága 5.45 TV-Shop 7.35 Közbeszéd a halálutakon: Andok © egy nadrág© 4.50 Dr.Tóth© 5.25 Családi Titkok © 5.50 Ma Reggel 15.50 Kengu-kalandok 6.20 Harmadik műszak © 8.00 Pannon expressz j 8.55 Billy, a profi II. © magyar vígjáték, 1943 5.35 TopShop 6.20 HUNGARIKUMOK 9.00 A szenvedélyek 16.20 Lolka és Bolka 7.05 Esküdt ellenségek © 8.30 Híradó 1 9.25 Gyűjtögetők III. © 6.00 Televíziós vásárlás 6.00 Jó reggelt, 6.25 Tények Reggel lángjai© 16.30 Tesz-vesz város 7.55 Monk 8.35 Térkép 10.20 Csakazértis 9.00 A pingvin skacokl® 6.50 Mokka© 9.50 Kövek és emberek © 16.55 Lóti és Fűti - Flúgos nyombzó © 9.05 Magyar elsők álmodozók© és a csodakavics © 7.35 RTL Klub Híradó 9.30 Stahl konyhája © 10.25 Család-barát 17.00 Lülü,ateknőc 8.50 A nagy házalakítás © 9.25 Elcserélt lányok © , 10.50 Helló, Málta! © 10.20 Nyomoz 8.08 Minden reggel © 9.35 Babapercek© 12.00 Déli harangszó 17.15 Patrick, a postás 9.45 Sütimester 10.10 DonMatteo© , 11.00 James May játékai© a professzor© 9.10 ízes élet 9.40 TeleShop 12.01 Híradó délben 17.30 Angelina, a balerina 10.55 Az utolsó zsaru © 11.05 Fekete macska © 12.10 Homokszobrászok© amerikai krimi. 2006 9.40 Reflektor® 10.45 Astro-Világ 12.30 P'amende angol animációs sorozat, An- 11.55 Esküdt ellenségek © 12.00 Déli harangszó 13.00 Hydrotech 11.55 Columbo® 10.05 TopShop 11.55 HUNGARIKUMOK 13.00 Esély gelina nyomoz 23. rész 12.55 Gyilkos számok © 12.02 Híradó -A víz az úr© amerikai krimi, 1971 11.45 Asztro Show 12.00 Tények Délben 13.35 Két duci hölgy 17.45 Mirr-Murr, a kandúr II. 13.55 CSI: 12.20 Buzánszky Jenő 14.00 Csapold le 13.20 Mars-kommandó® P5 12.45 Kalandor 12.25 Aktív© 14.10 Az ember bolygója© 17.55 Nagymaci és Cin A helyszínelők © búcsúztatása az óceánt!© amerikai sci-fi akciófilm, O 13.15 ízes élet© 12.50 Családi Titkok © 15.05 Zorro© 18.00 Mesélj nekem! 14.50 CSI: 13.30 Kívánságkosár 15.00 Károly herceg 2009 GQ 13.35 Refektor© 13.50 Magánnyomozók© 15.50 Charly, 18.15 Kérem a következőt! A helyszínelők ® 14.25 Vers biogazdasága© 15.00 Túszjátszma© 13.55 Fókusz© 14.55 Valentina titka® j majom a családban ® 18.25 Magyar Népmesék 15.50 Castle© 14.30 Éretlenek© 16.00 Szemenszedett amerikai-német akciófilm, § 14.20 Éjjel-nappal 16.00 Emlékezz,Reina© 16.40 Híradót 18.35 Boldogvölgy 16.50 Castle® 15.05 Tálentum átverések© 2005 " Budapest© 16.55 A Macska© i 16.55 Lola© 18.40 Kalandozások 17.50 Sütimester 15.30 Európa egészsége © j 16.55 A papagájok titkai © 17.05 Bölcsőd lesz 15.45 A vihar© 18.00 Tények 17.40 Híradó Andyvel 19.05 Jim szerint a világ© 16.30 Térkép 18.00 A természetvédelem a koporsód® 16.50 Dr.Tóth© 19.25 Jóban Rosszban © j 17.50 Ridikül© 18.55 Alex és a tenger 19.35 Jim szerint a világ © 17.10 Elcserélt lányok ® j frontvonalán© amerikai akciófilm, 2003 18.00 RTL Klub Híradó 20.15 Hal a tortán 18.40 Szívek doktora © 19.00 Nyuszi Péter 20.10 Két pasi 18.00 Híradó 18.35 Leplezetlen jövő © 19.00 Halálos célpont © 18.50 Fókusz© -Meglepetés© 19.30 Híradó este 19.15 Pimpa - meg egy kicsi © 18.25 Dunasport i kanadai ismeretterjesztő film- amerikai akciófilm, 2012 19.20 Éjjel-nappal 21.30 Die Hard 4.0 20.10 Sporthírek 19.25 Ormányos család 20.35 Két pasi 18.30 Időjárás-jelentés sorozat, I. évfolyam 10. rész 21.00 Penge 2. © Budapest® -Legdrágább 20.20 Időjárás-jelentés 19.35 Szép álmokat! - meg egy kicsi © 18.40 Stúdióbeszélgetés 19.00 A Sandy hurrikán© amerikai-német 20.40 Barátok közt© az életed© 20.30 Öltések közt 20.10 Híradó este 21.00 A múmia© 19.10 Anglia-Magyarország 20.00 Csapold le akcióthriller, 2002 21.20 Tökéletes bűnözők© 0.00 Grimm© az idő© 20.50 Sporthírek 23.30 CSI: New York-i 20.40 Stúdióbeszélgetés az óceánt!© 23.05 Túlvilági 23.15 RTL Klub Híradó 1 1.00 Tények Este 22.05 Az Este 20.55 Időjárás-jelentés helyszínelők© 21.05 Műkorcsolya- 21.00 Tudásvágy bosszúálló© 23.50 Kemény 1.45 Sportos 22.40 Híradó 20.57 Hójelentés 0.35 Óvatlan és jégtánc-Eb 22.00 10 dolog, amerikai-angol akciófilm motorosok© I 1.55 EzoTV.hu 22.50 Sporthírek 21.00 Boston Legal© fejvadászok® 22.55 Hírek amit nem tudtál © 0.45 Brooklyn mélyén © 0.55 Reflektor© j 2.55 Aktív© 22.55 Kajínek® 21.50 Ridikül© 2.15 Az utolsó zsaru © 23.00 Dunasport 22.55 Emberformáló erők amerikai krimi, 2009 1.10 Havazin® | 3.15 Combat Hospital 0.55 Lola© 22.35 A médium© 3.05 Az utolsó zsaru © 23.10 Kultikon© I 23.55 A Martin Luther King- 3.10 Túlvilági 1.45 Kalandor J - A Frontkórház © 1.40 Család-barát 23.20 Szívek doktora © 3.55 Műsorszünet 23.30 Fekete Péter© merénylet© bosszúálló© .................................................... ..................................................................................... ...............................................................................................................................1..................................................................................... i. 'unMk"' ' 21.30 De-Harci 4 0 . Kajínek ^ ó’ M. f- ■ !i-n. ” ' ' ^Fekete Peter 19.00 A Sandy hurrikán i ^^jmiimim ....■iiiw—m..........Z..PÍP!......... 11 .55 ValóVilág 7 ® 12.50 Bú- 10.20 Veled is megtörténhet! ® 11.30 BBC Hard Talk 12.00 Dé- 8.25 Privátfilmek újratöltve 4.30 Kosárlabda 6.00 Kosárlab- 13.40 ATV Híradó 13.50 Egye- 14.30 Csomagcsaták 15.00 Cső- 16.20 Justine hétköznapi finom-j nős szerelem ® 13.45 Bűnös 11.25 Családi Titkok ® 12.30 li híradó 12.45 Televíziós vásár- ® 8.45 Privátfilmek újratöltve da 7.30 KO TV 8.00 Televíziós nes beszéd 14.50 A helyzet [ magcsaták 15.30 Csomagcsaták ságai ® 16.45 Receptdaráló © S szerelem ® 14.40 Karibi sze- Rabok és szeretők © 13.25 lás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta ® 9.00 Teleshop 11,00 Privát vásárlás 9.00 Ökölvívás 10.00 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as ! 16.00 Csomagcsaták 16.30 Cső- 17.00 Házikosztok csatája © O relem © 15.35 Barátok közt © HUNGARIKUMOK 13.30 Jóban 14.05 Vetítő © 14.06 Cselekvő rocktörténet ©12.15 Óriási nyo- Zuhanyhíradó 11.00 Televízi- klub © 16.25 Együtt a biztonsá- magcsaták 17.00 Csomagcsaták 17.55 Receptdaráló © 18.10 Jó GO 16.05 ValóV lág 7 © 17.05 Tóm Rosszban ® 14.10 Hal a tortán ! hit © 14.30 Ingatlanpiac 15.00 | mozó: Halál-biztosítás © 13.55 j ós vásárlás 12.00 Mai helyzet gért © 16.55 Világhíradó 17.05 17.30 Csomagcsaták 18.00 Cső- szakács, rossz szakács © 18.35 Ö és Jerry 18.05 Agymenők © © 15.10 NaNee! © 16.15 Ak- Híradó 15.30 Felfedező 16.05 Óriási nyomozó: 395 dollár © 12.15 Póker 13.15 Póker 14.15 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 magcsaták 18.30 Csomagcsa- Sweet boy© 19.05 Bódi Margó C 18.30 Agymenók ® 19.00 Dal- tív © 16.45 HUNGARIKUMOK Csörte 17.00 Híradó 17.30 Euró- 15.40 Bazi nagy amcsi lagzi © Kosárlabda 16.15 Kézilabda Fórum 18.45 ATV Híradó 19.20 ták 19.00 Kanadai raktárárveré- ízvilága © 20.00 Főzz egy hét8 las © 20.00 Alcatraz © 21.00 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán pai híradó 18.00 Híradó 19.00 Hír- 17.20 Partra vetve © 19.10 Film 18.30 Fieszta+ 18.45 Kézilab- Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes sek 19.30 Csomagcsaták 20.00 re Rachael Ray-jel <® 20.45 PiaRTLII Híradó 21.30 Az élet csa- ©18.20 Doktor House© 19.20 adó 19.30 Magyarország élőben Mánia Stars © 19.20 istenek da 21.00 Heti helyzet 22.00 13. beszéd 20.35 Tetthely © 21.10 Raktárvadászok 20.30 Ereklyék ci Capriccio © 21.15 Perfekt! © jós oldala ® 22.00 ValóVilág Családi Titkok © 20.25 Pimasz 21.00 Híradó 21 21.30 Célpont fegyverzete ® 21.00 Istenek menet 23.30 Ökölvívás 0.30 Külvilág 21.35 Titkos dosszié | a hátsó kertből 21.00 Amcsi ben- 22.05 Írországból szeretettel ® 7 © 23.00 BeleValóVilág 7 ® úr ott alszik® 21.35 Farkasem- 22.00 Híradó 22.30 Riasztás © fegyverzete 2.: Kondor hadmü- Labdarúgás 1.00 NBA 1.30 Jég- 22.25 ATV Híradó 22.50 Világ- zinfalók 22.00 Autókereskedők 22.35 Mekong © 23.05 India ízei 23.30 Barátok közt © bér ® 23.45 A Szem © 23.05 Magyarország élőben velet© 23.10 Az utolsó lovag© korong híradó 23.00 Egyenes beszéd 23.00 Pénzt vagy autót © 23.30 Házikosztok csatája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadé fenntartja!