Somogyi Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-03 / 2. szám
4 Szondáztatással kezdődik az új esztendő több somogyi cégnél Csínján az itallal: számos so- j mogyi cégnél szondázással kezdődhet az újév. Súlyos következménye lehet, ha valaki másnaposán érkezik a munkahelyére.- A két ünnep között szereztünk be egy alkoholszondát, január elején kipróbáljuk a készüléket - mondta egy szolgál- I tató kisvállalkozás munkatársa. - Szóltunk a dolgozóknak, így nem érheti őket meglepetés. A készülék érzékeny, észlejük a kisebb mennyiségű alkohol-fogyasztást i, nem lehet átverni. Úgy tudjuk, számos ipa- I ri cégnél bevett gyakorlat a szondázás, a közlekedési vállalatoknál napi rutin, mindegy, hogy hétköznap vagy ünnep van.- Mindegyik szolgálatra jelentkező autóbuszvezetőt megszondáztatják munkakezdés előtt minden nap a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.-nél- tájékoztatott Katona József, a Kapós Holding kommunikációs igazgatója. - Ez a január elsején kora reggel kezdő sofőrökre is igaz. Ha délután indítja valaki a műszakot, akkor is. Ezen felül napközben szúrópróbaszerűen, változó időpontokban is tesztelik a buszvezetőket. Előfordul, hogy az utolsó járat indulása előtt. A sofőr munkaviszonyának azonnali megszüntetésével jár: a KT Zrt-nél ilyen következménynyel számolhat az a dolgozó, aki italfogyasztás után ülne a volán mögé. Katona József közölte: ezzel az alkalmazottak is tisztában vannak, s tudják, mit kell tenniük a megelőzés érdekében.- A munkakezdést megelőző napon csak a megfelelő mértékben és időpontig fogyaszthatnak alkoholt - tette hozzá. - Az az autóbuszvezető, aki az első járattal indul hajnalban, előző nap délután öt óra után már biztosan nem ihat alkoholt. A kaposvári közlekedési vállalatnál elektromos ittasságvizsgáló készüléket használnak. Az elmúlt években nem fordult elő pozitív teszt a cégnél, mely 67 autóbuszvezetőt- köztük egy hölgyet - foglalkoztat. Széki Évától, a Kapós Volán Zrt. szóvivőjétől tudjuk: minden munkakezdéskor ellenőrzik a buszvezetőket. Ez kötelező napi feladat. A munkába állás feltétele a teljes alkoholmentesség. Amögöttünk álló esztendőbenben senkit sem kellett figyelmeztetni vagy elbocsájtani alkoholfogyasztás miatt. ■ Harsányi Miklós Délutáni alkoholstop mindig tartsuk be az előírásokat, tiszta fejjel, kipihenten vezessünk, zérótolerancia van érvényben - mondta Mészáros Ákos, a somogyi közúti-szolgáltató ipartestület elnöke. - A profi autóbusz-, illetve teherautóvezetők ügyelnek a közlekedési szabályokra, mert a jogosítvány a kenyerük. A lebukott ittas vezetők zöme úrvezető. Azt tanácsolta: előre gondolkodjunk, hogy jutunk haza a szórakozóhelyről. Aki nem tartja be a szabályokat, súlyos árat fizethet. MEGYEI KÖRKÉP 2015. JANUÁR 3., SZOMBAT Kellemetlen körtéri kilengések emlékművek Szakmai priznic gyógyíthatná a heveny szoborállítási lázat ► Folytatás az 1. oldalról- A rendszerváltás óta megváltoztak a szoborállítási szokások Magyarországon - mondta Géger Melinda művészettörténész. - 1990 előtt is létezett politikai nyomás, ám volt szakmai kontroll, lektorátussal, így nagyobb eséllyel kerültek megfelelő alkotások a közterekre. A rendszerváltás után egy ideig még beleszólhatott a szakma az új szobrok felállításába, zsűrizték is az alkotásokat, a kilencvenes évek második felétől a szakembereket háttérbe szorították, s elképesztő szobor- avatási őrület kezdődött. Mint Rómában, a köztársaság korában, amikor aki akart, s meg tudta fizetni, bárhol állíthatott magáról szobrot. Ott törvényt hoztak ellene... A szakember szerint az elmúlt tíz év a zsánerszobrok dömpingjét hozta: tipikus 19. századi kispolgári ízlést kiszolgáló alkotások kerültek a közterekre, a kisemberek kis történetei, a másodvonalbeli képcsarnokos alkotások nívóján...- Trend lett a posztamens nélküli kisember, s ez elmehet akár a behízelgő giccsig - jegyezte meg. - Aránytévesztés, cseppet sem mellékesen rettenetes, amikor híres embereket helyeznek hamis szituációkba, hogy legyen az életünk része, vagy mi azonosulhassunk vele minél jobban. Ilyen amúgy a szamárkordés Rippl is... Úgy vélte, minden közösségnek joga, hogy megőrizze a számára fontos emberek emlékét, ám a léptéket meg kell tudni tartani. Somogybán 16 településen 42 olyan alkotás található, melyek helyi ismert embereket ábrázolnak.- Amatőr faragók groteszk és naiv, ugyanakkor monumentális munkái számos helyen lepik el a köztereket - jelentette ki -, gondolok akár a kaposvári kormányhivatal előtt is álló, ormótlan gyöngyA szakemberek szerint nem mindegy, milyen a szobor és hová kerül virágra, vagy a kistelepüléseken gombamód szaporodó, bálványszerű történelmi figurákra. Ezek betolakodtak még értékes műemléktemplomokba is. Egy barokk templomban, ahol Dorffmaister-képek találhatók, megengedhetetlen. Jobb a helyzet az országosan ismert művészeket, írókat, költőket megörökítő alkotások terén. A megyében hat szoborral Rippl-Rónai vezet, eggyel megelőzve Csokonait, Berzsenyit négy alkotás ábrázolja. A Somogyhoz nagyban kötődő Fekete Istvánnak, József Attilának, Kálmán Imrének három-három szobra található itt, mint Klebelsberg Kunó hajdani kultuszminiszternek vagy Petőfinek. A Kossuth-dí- jas somogyi költőnek, Fodor Andrásnak 1997-es halála óta két szobrot emeltek, nincs még emlékműve pályatársának, Ta- káts Gyulának, nem úgy Wass Albertnek... A zsánerszobrok mellett kurzusalkotások árasztották el a köztereket. Többé-kevésbé minden politikai hatalom szeretne ideológiai nyomást-befo- lyást gyakorolni a művészetekPolitikai, művészeti, közéleti szobrok száma Somogybán __________________Darab Település Or szágos művész________21 10 I. vh-s emlékmű_________17 17 Or szágos történelmi személy 15 10 II. vh-s emlékmű_________11 11 Szen t István____________U____9 lll. vh-s emlékmű_________7____7 Sz échenyi család tagjai______9____9 19 56-os emlékmű_________7____7 Ko ssuth Lajos___________6____6 Or szágos politikus_________6____5 Rip pl-Rónai József_________6____1 Tr ianon 6 6 Csokonai Vitéz Mihály_______5____3 Hő si emlékmű___________5____5 Na gy Imre______________5 4 Be rzsenyi Dániel______________4_____4_ Tu rul________________________4_____4 Fek ete István____________3____2 Jó zsef Attila_____________3____2 Ká lmán Imre____________3____1 Ko zma Sándor___________3____2 Kle belsberg Kunó_________3____2 Mi llennium_____________3____3 No szlopy Gáspár__________3____2 Pe tőfi Sándor____________3____2 II . Rákóczi Ferenc_________3____3 Szen t László____________3____3_ Sz ovjet hősi 3 3 FORRÁS: KOZTERKEP.HU, SH-GY01TÍS ■ Ön hogyan szabályozná a szoborállítást? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SONLINE.hu W A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. re, ám az elmúlt években rendkívüli méreteket öltött a szimbolikus területfoglalás. A történelmi témájú szobrok közül a rendszerváltás után elsőként a világháborús emlékművek jelentek meg. A szocializmusban kényes témának számított a veszteségek felemlegetése, így érthető, hogy amint szabadon lehetett, megannyi település élt a lehetőséggel. Somogybán 17 első, 11 második világháborús, hét, a két világégésre együttesen emlékeztető és öt hősi emlékmű áll. Az egyes történelmi személyiségek közül Szent Istvánnak van a legtöbb - 13 - szobra a megyében, őt Kossuth követi fél tucattal, a kaposvári származású Nagy Imrének ötöt állítottak. Kilenc alkotás őrzi a Széchenyiek emlékét, akik közül István három, Ferenc és Imre két-két szobrot kapott. Az eseményeket megörökítő szobrok közül egyelőre az 1956-os forradalom és szabadságharc vezet hét, jellemzően a ,90-es években emelt emlékművel, az elmúlt években hat Trianon- és négy turulszobrot, két országzászlót állítottak. A rendszerváltozás előtti időket a három szovjet hősi, egy 1919-es mártírok és egy KISZ-építőtábor építésére emlékező utal.- A kurzusszobrok is a 19. századra, a historizmusra vezethetők vissza - folytatta Géger Melinda. - Ez nem művészeti kérdés, sokkal inkább politikai tartalommal feltöltött rítushelyek jönnek így létre. Ezekben az esetekben nem kérik ki a szakma véleményét, vagy ha mégis, ellenkezés esetén nem veszik figyelembe. Történelmi személyekről csak széleskörű egyeztetés, a pro és kontra érvek meghallgatása után lenne szabad szobrot állítani, Kaposváron például a szovjetek által a városból elhurcolt Bethlen István miniszterelnökről, nem valamilyen potentát ötletét követően. Az sem mindegy, hová kerül a műalkotás, nem lehet bárhová szobrot állítani, mert ez sokszor kierőszakoltnak hat. Ha túl sok a szobor, az ember elveszíti a vele való találkozás élményét. Rippl-Rónai szamara és a tőle ötven méterre felállított ringlispil közös szintre kerül. Pozitív példaként említhető a siófoki Varga Imre szobrokból létrehozott főtér. De egyelőre kevés az esély, hogy a dühödt szoborállítási kedv alábbhagy, a területfoglalási igény fontosabb, mint az igényesség... ■ Vas András Évfordulók és építkezések az egyházmegyében reformátusok Testvéri látogatások, énekkari találkozó, Kálvin-nap, sportnap a gyülekezetekben Megteltek a szívek hálával, örömmel és Isten dicsőítésével a mögöttünk levő esztendőben is. Rinyaújlaktól Balatonend- rédig megtapasztalhatták a hívek az isteni ígéretet: „a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden!” Nagy beruházással, a hívek áldozatvállalásával és hathatós külső segítséggel véghez vitt templom és parókia-renoválások után hálaadó napot tartottak sok helyen, a teljesség igénye nélkül: Bálványoson, Siójuton, Kadarkúton, Inkán, Somogyudvarhelyen - tekintett vissza a megtett útra,az elért eredményekre Nagy Csaba református esperes. Imaháza felszentelésének jubileumán a balatonfenyvesi, míg temploma építésének évfordulóján a barcsi, a nagykanizsai és a ságvári reformátusok rendeztek ünnepséget. A balato- nendrédi egyházközségben új őrállót iktattak be Apostol Anna Klára személyében. Kiemelkedő esemény volt a somogyi egyházmegyében is a tisztújítás, melynek során Nagy Csaba esperes nyerte el ismét a gyülekezetek bizalmát. Üdítő alkalom volt az egyházmegyei sportnap Magyaratádon, ahol a templomi áhítat után a gyerekek-fi- atalok asztaliteniszben, darts- ban, fociban és sakkban mérték össze tudásukat. Emlékezetes marad az énekkari találkozó, melynek tavaly KaposBalatonfenyvesi reformátusok imaházuk felszentelésének 40. évfordulóján mérő adott otthont. Továbbá a testvér(gyülekezet)i együttlé- tek is. Hagyományos rendezvénynek számított Csurgón a Kálvin-konferencia; koncerttel, előadással, kiállítással ösz- szekötve. Számos gyülekezetben az elkezdett, a folyamatban levő vagy éppen befejezett nagy munka jelzi a megújulást és azt, hogy lesz miért hálát adni, s mit megköszönni Istennek az idén is. ■ Gamos Adrienn KOMMENTÁR Szorongó szív, ébredő reménység ÚJ esztendő küszöbét átlépve tekintünk az ismeretlen jövőbe. Napjaink tele vannak köny- nyel, bánattal és félelemmel. Rémisztget a holnap, az ember telhetetlen, kell neki a pénz, a hatalom, a siker. Közben nem veszi észre a Gazdagságot, az Örömforrást, az Örök szerete- tet, az Állandóságot. Egyszóval Istent, aki nem feledkezik meg senkiről, hiszen számonkérően kérdezte a múltban: Hol voltál, amikor Mellettem kellett volna tanúskodnod, s hol vagy most? - mert keres ma is. Még éjjel van, de közeleg már a reggel. Felvirrad a nap, ébredhet a reménység, az idő azonban sürget, s jaj egyszer lejár... az új év kapujában úgy álljunk az Úr előtt, mint Dávid. A király erős, egészséges volt, pénze-fegyvere is volt, mégis szüksége volt az Úrra. Tanuljunk tőle: hetek-hónapok telnek, de Isten segítsége, oltalma és vezetése nem múlik el Ott van, illetve ott lesz velünk az ismeretlen jövőben is. G. A.