Somogyi Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-09 / 7. szám
15 2015. JANUÁR 9., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Még nem fizették ki a földjeinket! gazdabajok Sok stróman fillérekért fölvásárolta szinte az egész magyar vidéket A fiatalok egy részét még érdekli a mezőgazdaság, kitanulják a szakmát és szívesen dolgoznak a földön Az utóbbi időszakban sok szó esik a magyar vidék elszegényedéséről. A vidéken szinte néhány kivételtől eltekintve mindenki szegény vagy éppen elszegényedett. A falusi életforma főszereplői évszázadokon át a földművelő parasztok voltak. Egy nagyobb faluban úgy 400-ra volt tehető a családi birtokok száma. Ezeknek a birtokoknak a nagyobb része a nagyüzemi mezőgazdaság szervezésével termelőszövetkezetekbe, kisebb részük pedig az állami gazdaságokba kerültek. A rendszerváltás idején a mi hazánkban nem döntött úgy az ország vezetése, hogy a nagyüzembe bevitt földet, erdőt adjuk vissza az eredeti tulajdonosuknak, pedig ezzel minden huzavona nélkül rendezni lehetett volna, hogy ne következzen be Magyarországon az úgynevezett rablóprivatizáció. A mi vezetőink úgy döntöttek, hogy kárpótolják azokat a gazdákat, akiktől azért vétetett el a földjük, mert nem voltak mezőgazdasági főfoglalkozásúak akkor, amikor a szüleiktől örökölhették a földet. Akik még a szövetkezetben voltak, azoknak visszaadták részarány tulajdon címén a bevitt földjüket, de a visszaadási okiratokon még meg sem száradt a pecsét, már jöttek valakik megbízásából a strómanok. Szinte teljes körű névsorokkal, vagy éppen tulajdoni lapokkal is rendelkezve ajánlatot tettek filléres áron a tulajdonosoknak a visszakapott földekért. A szöveg a strómanok részéről a leginkább az volt: a szövetkezet megszűnését követően a tulajdonos eszközök híján maga úgysem tudja megművelni a földet, ezért inkább adja el a vevőknek. Nagyon kevesen maradtak ki ebből az adás-vételből, akik saját művelésbe vették vissza a szövetkezetbe vitt, majd onnan visszakapott földjüket. A kárpótlásban kijelölt földeket pedig a kárpótlási liciten lehetett megszerezni ugyancsak szinte fillérekért. Száz szónak is egy a vége: így kerülhetett egy-egy falu ösz- szes földje négy-öt személy tulajdonába. Mindezzel négy-ötszáz személy vált szegénnyé, mert valamikor a falusi szegényeket földnélkülieknek nevezték. A fenti esetben a parasztok is szegényekké váltak. Sőt, valamennyien elveszítették azt a munkahelyüket, amelyben harminc esztendőn át dolgoztak. Ma ezek az emberek jobb esetben közhasznú munkásokként találhatnak mahuknak pénzkereső elfoglaltságot. A magyar vidéket illetően a politikusok beszélhetnek ugyan polgárosodásról, de aki a vagyonát, jelen esetben a földjét elvesztette, abból nem lehet már középosztályú polgár. Ezek után a magyar vidéken egy-két magamfajta megszállott a parasztság ellen elkövetett igazságtalanság miatt harcba kezdhet. Én magam többedmagammal fordulhatok a Magyar Országgyűléshez panasszal a magyar vidék érdekében, a panaszt akár el is fogadhatja az Országgyűlés elnöke - ez történt az általam beterjesztett panasszal is - de érdemi válasz, érdemi intézkedés nem történt. Gyakorolhatja az állampolgár e tekintetben az alkotmányos jogát, de a közhatalom mindezt ebben az országban figyelmen kívül hagyhatja. Aztán az európai polgárnak már joga van ahhoz is, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája alapján petíciót (kérvényt, kérést, panaszt) nyújtson be az Európai Parlamenthez. Én 2010. szeptember 10-én éltem ezzel az európai polgári jogommal, petíciót nyújtottam be a fenti címhez. Maga a petíció mindössze három oldalt tartalmazott, de csatoltam hozzá a magyarországi közhatalommal történt levelezéseimet. A tapasztalatom ezzel a lépésemmel kapcsolatban az: egy magyar polgár már a közös nemzetközi szervezethez is fordulhat, de ha megnézzük a petíció elküldésének dátumát, akkor megállapítható, az ügyek megoldása nagyon lassan történhet. Négy esztendő telt már el, de tudomásom szerint a Magyar Országgyűlést még nem értesítették az általam benyújtott petícióról. Gyakorlatilag a magyar vidék nem csak elszegényedett, hanem kifosztottá is vált. Mert ha egy társadalmi réteg elveszíti az általa birtokolt termelő- eszközöket, akkor alkalmatlanná válik arra, hogy saját magának, országának jelen esetben élelmiszert termeljen. Ha megnézzük pontosabban a körülményeket, akkor a magyar mezőgazdaság privatizációját a Magyar Alkotmány- bíróság alkotmányellenesnek mondta ki 2001. április 12-én meghozott határozatában. Ezzel a bírósági határozattal a Magyar Országgyűlés azóta sem foglalkozott, de nem hajtotta végre az 1991. évi 25-ös részleges kárpótlási törvényt sem. A magyar tulajdont hogy lehet elvenni bárkitől? Az Alaptörvény XIII. cikke a következőt mondja ki „(1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséget jár. (2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” Figyelemmel a fentiekre Magyarországon a részleges kárpótlás még nem fejeződött be, mert a kárpótlást igénylők 1993-ban a földjükért aranykoronánként 1000 forintot kaptak. Mivel Magyarországon egy hektár föld aranykorona értéke átlagosan 17, ez azt jelenti, hogy egy hektár földért átlagosan 17.000 forintot kaptak. Ha megnézzük, hogy például autópálya építéshez vagy motorversenypálya építéshez mennyiért sajátítottak ki földet akkor furcsa helyzet tárul elénk, mert az autópálya esetében egy hektár föld kisajátítása 3.5 millió forintba, a motor versenypálya kisajátításnál pedig 2.5 millió forintba került. Ráadásul ha a kisajátított területen erdő vagy faállomány van, akkor az a kisajátítási árat a négyszeresére tornázza föl. Ha figyelembe vesszük, hogy a magyar földművesek sokmillió hektár földet veszítettek el, akkor a volt tulajdonosok kára hatalmas... Lehet gondolkodni, hogy a magyar vidék hogyan szegényedett el. És mindezek ellenére a politikusok még csak szóban sem hozzák az országgyűlésben a kárpótlás befejezését. Azt se felejtsük el, hogy az érintettek 54 esztendő óta nem a saját céljukra használták a földjüket, hanem közös célra. Ezért ide kívánkozik a kérdés: akik használták ezeket a földeket, mikor fizetik ki a parasztoknak a bérleti-díjat? Rendezetlen birtokviszonyok mellett szabad volt ebben a hazában az úgynevezett új tulajdonosoknak birtokba adni a magyar földet és ők már hosszú évek óta élvezik ezen birtokoknak a hasznát. Szalai József, Segesd Paksból tényleg ne lopjatok, mert az nagyon veszélyes üzem! jegyzethez A Paksból ne lopjatok című jegyzethez fűznék megjegyzést. Köszönöm! Ön ügyesen rávezeti a figyelmet arra a veszélyre, ami minket - mint egy Damoklész kard - állandóan fenyeget. „Paks száz kilométerre esik Somogy megyétől.” Ez tény. Az is tény, hogy a paksi atomerőmű már több mint 30 éves. Furcsa a magyar ember! Ha holnap bezárnák az összes kocsmát és az összes „nemzeti” dohányboltot, százezrek mennének az utcára tüntetni. Az viszont, hogy itt (a sarkunkban) ketyeg egy időzített atombomba, az mintha nem érdekelne senkit. Paksból le lopjanak?! Mit gondol Ön? Akkor miért döntött úgy a Fidesz mindenféle egyeztetés nélkül, hogy gyorsan az oroszoknak adja ezt a szó szerint „bomba” üzletet. A Déli Arculatnak (egyenlőre) befellegzett. Ha szerencsénk van akkor a paksi atomerőmű is le lesz állítva. Foris Gábor, Magyaregres A feleségem nem kapott fekete zászlót a postától panasz Feleségem, Tóth József- né (Papp Éva) balatonboglá- ri lakos óó évesen meghalt. Temetése Bogláron volt, 18 évig volt az itteni postahivatal dolgozója, innen ment nyugdíjba. A Somogyi Hírlapban közzé tettük feleségem halálesetét, igaz nem közöltem külön a postával, de több dolog miatt is biztos vagyok abban, hogy tudhatott erről az illetékes. A 18 év alatt több postás dolgozó elhunyt, minden esetben legalább a temetés napján kitették a zászlót, az én feleségem esetében azonban sajnos nem. Hol itt az emberi humánum? Érdekességképpen még annyit: a bogiári postán eltöltött ideje előtt 1968- 1987-ig 20 évet a berzencei postán dolgozott a feleségem, ahonnan az akkori dolgozókból négy munkatársa, a hivatal koszorújával eljöttek a temetésre. Ők sem voltak külön értesítve, az újságból tudták meg. Tóth József, Balatonboglár Zsófi csak dédiként jött rá, milyen jó férje volt életút Anyja nem engedte a parádés kocsishoz, mert cseléd volt, a vasutas biztosabb megélhetést nyújtott Már öreglegény volt, úgy kom- mendáltak neki egy messzi faluból, Véséról özvegyasszonyt feleségnek. El is ment és akkor pillantotta meg az élete virágjában lévő 16 éves lányt, s egyből elfelejtette az özvegyasz- szonyt. Vonzotta a leány kökénykék szeme, sudár alakja, egyetlen nagy copfba font dús szőke haja, intelligenciája. Sikerült megismerkednie a leány anyjával, aki nagybeteg, szívasztmás volt, s tőle rögtön megkérte a leány kezét. Vasutas volt, s ez az asszonynak nagyon tetszett, hiszen biztos megélhetés, nyugdíjas állás. Nem nagyhangú iszákos, egyszerű becsületes ember, aki imádja az ő Zsófikáját. Valóban állandóan a leány nyomában járt, s mondta, hogy mellette jó sora lesz, nincs káros szenvedélye, és szíve minden melegével szereti őt. A leányt nem hatotta meg a férfi esdeklése, ostroma, hiszen ő mást szeretett, szíve foglalt volt, a parádés kocsissal szép párt alkottak. A férfi szerelmes ostroma teher volt neki, végül el is utasította, de akkor közbelépett az anyja, aki minden elrontott és meghatározta a leány sorsát egy életre. Kijelentette, hogy egy ilyen lehetőséget elszalasztani ostobaság, felejtse el kedvesét azt a cselédet, menjen hozzá a vasutashoz, mert ha nem, akkor kitagadja minden jussából, látni se akarja többé. A leány nagyon kínlódott, de végül is győzött az anyai akarat, s Zsófi feleségül ment az öreglegényhez. A házasság boldogtalan volt, bár a férj mindent megtett, hogy boldoggá tegye ifjú nejét. Az asz- szonyka beletörődött a házasságba, amikor megtudta, hogy egykori szerelme meghalt. Teltek az évek, felnőtt szemefénye, egyetlen leánya, aki fennhéjázva magasra tartotta gyönyörű pisze orrát, s ő parancsolt az egész házban. Sikerült elérnie, hogy egy mihaszna dzsentrihez menjen feleségül a neve miatt, hogy nagyságos ásszony legyen. Ez a gyönyörű nő végül elvált iszákos, kártyás férjétől. Voltak szeretői, de a nagy szerelem csak negyvenévesen köszöntött rá. A férfi előkelő katonai családból származott, külsejéről is lerítt ez. Okos, tanult ember volt, szénfekete hajával, kreol bőrével, kis vékony bajszával, az emberekre jó benyomást tett. Felesége, aki a szerelemtől nem látott, nem hallott, nem tudta, hogy nagyon gonosz ember került a családba, rémuralma alatt nyögtek minden. A két unokát nadrágszíjjal rendszeresen elfenekel- te, anyósát, Zsófit akkor ütötte, verte, rugdosta a földön, amikor a gyerekek már aludtak. - Megverhetsz, meg is ölhetsz, akkor is nekem van igazam, így nem viselkedik egy úriember - jajgatta egyszer később szegény Zsófi, aki már dédmama volt. A szomszédok kérdezték, miért tűri el ezt, mire ő csak annyit válaszolt: a lányom boldogságáért. S valóban, szépasszony lánya letagadta még maga előtt is, hogy anyját rugdossa, veri a férje. Elvakultan, imádattal csüngött rajta. Szegény öreg Zsófi ekkor jött rá, milyen jó férje volt neki, s mindenkinek így mutatkozott be: „özvegy Berényi Sándomé vagyok.” Kisunokáinak is kesergett, hogy ő az ingyencseléd, aki munkájáért még egy jó szót sem kap. - Igen, én özvegy Berényi Sándorné vagyok, s ha élne az én drága párom, nem tűmé ezt el - gondolta szegény magában. Antalffy Zs. Erzsébet HIRDETÉS Ma ünnepli 90. születésnapját a szeretett apa, nagyapa » * BULECZA I jj JÁNOS | // Kaposváron. Köszönti Őt fia János és A. unokája Janika HIRDETÉS Ma ünnepli 90. születésnapját Kaposváron BULECZA^^-k JÁNOS \ \ vN* Ez alkalomból sok "W szeretettel köszönti, \ jó egészséget kíván: \ i szerető élettársa \\ j
