Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-20 / 296. szám
2014. DECEMBER 20., SZOMBAT 2 KOSSSOrOYTVli MEGYEI KÖRKÉP Városkasszát ürítő mentőöv saját cégek Barátságok, kapcsolatrendszerek, támogatást kijáró lobbisták Víz alá kerülnek? A Galerlus fürdő építéséhez is hitelt vett fel annak idején a siófoki Termofolk Kft. KOMMENTÁR FELÜTÉS Okosok földje amerikai kutatás szerint, ha | valaki sokszor idegeskedik j vagy aggódik valami miatt, akkor az intelligencia egyik fajtájában kimagasló eredmé- j nyei vannak. ennyi szuperintelligens ember lenne péntek délután a kapos- \ vári hipermarketben? (av) HÍRSÁV Díszoklevelet adott át a Magyisz A somogyi Hírlap munkatársa, Harsányi Miklós - a gyermeki jogok hazai és nemzetközi érvényesülése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért - a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség elnökétől elnöki dicséretben részesült. Orbán István pénteken adta át a díszoklevelet Kaposváron. ■ A. V. Szeretetvéradás az ünnepek előtt két Szeretetvéradást szerveztek a nagyatádi véradóállomáson; összesen 182-en adtak vért, heten első alkalommal. Lakócsán négy település harmincnyolc önkéntese segített, hatan először. ■ G. A. Táborral készül a premierre a Roxinház a roxínház három napos táborral készül a Hotel Ment- hol bemutatójára. A hétvégét kalocsai műsorral zárják. A premier előtti előadás szilveszterkor látható, ami után egész estés mulatsággal várják a nagyérdeműt. ■ A. V. Vidám hangulatú próbák ► Folytatás az 1. oldalról A Termofok több évvel ezelőtt hitelt vett fel a Galerius fürdő felépítéséhez és két másik hitelt kórházfejlesztésre is; 600 millió forintnyi hitel törlesztése hárult ezáltal a Siófok Holding vezető társaságára. Önkormányzati gazdasági társaságok hitelfelvételét is kormányzati engedélyhez kötik a jövőben, mert a helyhatóságok a jelek szerint elkezdték a saját cégeiket hitelekkel terhelni - ez már a somogyi polgármesterek és jegyzők siófoki tanácskozásán is elhangzott a belügyi tárca egyik illeté- késétől. Pintér Sándor belügyminiszter keményebben fogalmazott a napokban egy konferencián. Azt mondta: 2078 ön- kormányzat adósságát vállalta át az állam 1368 milliárd forint értékben, és abban bíztak, hogy ezzel sikerült megállítani az önkormányzatok eladósodását. Tévedtek azonban - hangsúlyozta a belügyminiszter az önkormányzatok ugyanis, ha magukat nem tudják, akkor eladósítják vállalataikat. A száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cégeknél 620 milliárd forint, a 10-50 százalék közötti önkormányzati tulajdonú vállalatoknál pedig 382 milliárd forint adósság halmozódott fel. Pintér szerint meg kell vizsgálni, képesek-e az ön- kormányzati társaságok kigazdálkodni ezt az összeget, hogy ne megint a;z államnak kelljen helytállnia, kisegítenie a helyhatóságokat. A miniszter arról is beszélt: az önkormányzati vezetők, a polgármesterek, a képviselők vannak leginkább kitéve a korrupció kísértésének. Az önkormányzati vezetőknek nagyon nehéz nemet mondaniuk, mivel nemcsak anyagiakról van szó, hanem barátságokról, együttélésről, kapcsolatrendszerről is. Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint az önkormányzati vezetők nehéz helyzetben vannak, amikor saját vállalataikkal tárgyalnak, mivel a vállalati szféra támogatást kijáró, lobbis- ta rendszerré vált. Az ÁSZ elnöke azt tanácsolta az önkormányzati vezetőknek, hogy saját belső ellenőrzési rendszerüket terjesszék ki vállalataikra is. Felelős tulajdonosi szemlélet, rendszeres kontroll, beszámoltatás, megfelelő felügyelet, ellenőrzés - sorolta az elvárásokat. A siófoki Balaton-parti Kft. elmúlt ötéves tevékenységének átvilágítása január elején indul. Árbevétele 2014-ben 914 millió, az esedékes hitel- törlesztések összege 727 millió forint. A cégvezetés is elismeri, hogy „irreálisan magas a hitelállomány, saját árbevételből ezt nem lehet finanszírozni, tartalékaink kimerültek, szeptember 30-a óta csak a tűzoltásra van pénzügyi fedezetünk”. A kft. vezetése szerint „amennyiben sor kerül az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok adósság- rendezésére, abban az esetben tudjuk csak közszolgálati feladatainkat ellátni. Addig is az önkormányzat segítségét kérjük”.- Százmillió forintnyi lejárt, kifizetetlen számla és december 15-én lejárt, százmilliós banki tartozás - ismertette Lengyel Róbert polgármester a testületi ülésen, hogy mihez is kellene most segítséget nyújtania a városnak. A lejárt számlák közül több tízmillióval tartoznak a víz-, gáz, áram- és hulladékszolgáltatóknak, kifizetetlen például az önkormányzati havilap két, egyenként közel kétmilliós nyomdaszámlája, a strandi elsősegély-szolgálat (1,5 millió), vagy egy 15 milliós helyirádiós reklámszámla. Az is elhangzott az ülésen a hivatal illetékesétől: ha 100 millió forintot azonnal felszabadít az önkormányzat a kft. részére, akkor (mivel a város jelenleg 228 millió forintnyi szabad pénzeszközzel rendelkezik) 128 millió forint marad a város kasszájában, ám a határidős számlák és egyhavi illetmény kifizetése ennél többre, 164 millió forintra rúg, vagyis a jövő év elején várhatóan folyószámlahitel felvételére lesz szükség. A kft. - ahogyan megírtuk - bevételei növelése érdekében több szabadstrand fizetőssé tételét is javasolta, ám ezzel sem az idegenforgalmi, sem a pénzügyi bizottság nem értett egyet. ■ Fónai Imrén Ajándék lónak... ...ne nézd a fogát. Nem tudni, humorosnak, vagy célzata snak szánta a siófoki főtéri tüntetéseket is szervező Eace- book-csoport, a „Balázs Árpád lapjáról kitiltottak társasága”, amikor az ez évi utolsó ülésen megajándékozta a képviselőket. Móricz Zsig- mond Rokonok című regénye diákkönyvtári kiadásban és a Szabó István-film DVD-je - ezt rejtette a csomagolás, ahogyan mondták, „közadakozásból”. De ha már a testületi üléseket is aktívan látogató csapat: nem tudom, ki figyelt fel arra, hogy a keddi tüntetésükön egyebek között azoknak a, siófoki képviselőknek a lemondását követelték, akik szeptemberben igent mondtak az ingyenokostele- fon-osztásra, majd nemrég az akció leállítására is. Mindkét voksolás egyhangú volt, azaz szeptemberben sem csak a fideszes képviselők szavazták meg... (fi) Nyári Szilvia, a Csiky művésznője az idei Dómján Edit-dQas elismerés Nyári Szilvia, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésznője kapta az idén a Dómján Edit-díjat. Az elismerést a 41 esztendős színésznő pénteken a Magyar Elektra előadása előtt - melyben a kórus tagja - vehette át. A Dómján Edit emlékét ápoló alapítvány 1992 óta ismeri el tehetséges, fiatal, vidéken játszó színésznők művészetét - Dómján Edit hét évig játszott vidéken -, a díjat évente a kuratórium a vidéki teátrumok ajánlásai alapján ítéli oda, s a névadó születésnapjának évfordulóján, decemberben adják át. Nyári Szilvia 2001-ben végzett a színművészeti egyetem musical szakán Szirtes Tamás osztályában, s azonnal Kaposvárra szerződött, tizenhárom éve a társulat tagja. Öt éve játszott a somogyi megyeszékhelyen, amikor megkapta a társulat tagjainak legnagyobb elismerését, a Komor-gyűrűt, míg a közönség 2011-ben és 2013- ban az év legjobb színésznőjének választotta. A Dómján Edit-díjat a kaposvári társulatból negyedikként vehette át: Varga Zsuzsa 1999- ben, az idén már Kecskeméten játszó Csapó Virág 2007-ben, míg Mészáros Sára 2012-ben érdemelte ki az elismerést. ■ A. V. MÉZESKALÁCS készítés és Adventi játszó a Katica Tanyán A hétvégén délután 2 és este 6 között Majomé Szabó Ildikó segít nekünk karácsonyi hangulatot teremteni mézeskalács készítéssel, szombaton és vasárnap délelőtt pedig készítünk karácsonyfadíszeket, majd üdvözlőlapot a karácsonyi ajándékok mellé. KÉRDEZ AZ OLVASÓ Karácsony előtt se áram, se fűtés, se meleg víz a kaposvári, Honvéd utcai kilencemeletes házban Az épületben lévő kisboltban is aggódnak, fűtés nélkül fázni fognak FELHÁBORODOTTAN telefonált szerkesztőségünkbe egy idős asz- szony, aki a kaposvári Honvéd utcában egy kilencemeletes társasházban lakik, és megdöbbenve látta, hogy a bejáratra kifüggesztett papírlapon arról értesítették a ház lakóit, hogy hétfőn áramszünet miatt nem lesz fűtés és melegvíz az épületben.- nyolc órától 15 óráig lesz áramszünet a kiírás szerint, addig se fűtés, se melegvíz, se lift. Karácsony előtt mindenki bevásárolt, sütés-főzéshez készülődünk. Tele vannak a hűtők, ha leolvadnak, kidobhatjuk az élelmiszereket. Idős vagyok, negyven éve lakom a házban, éppen a legfelső, a kilencedik emeleten, hogyan tudok majd közlekedni lift nélkül? Ha karbantartást végeznek, azt miért nem nyáron, miért kell ezt éppen közvetlenül karácsony előtt megtenni velünk? - kérdezte Gulyás Zsigmondné. a ház aljában egy kis vegyesbolt működik, vezetője szerint őket is rosszul érinti az áramszünet.- elég kellemetlen, mert fűtés nélkül fázunk, bejön a hideg, ha a vevők ránk nyitják az ajtót, ráadásul sütni sem tudok. Sok idős, beteg ember lakik a házban, őket még rosszabbul érinti majd. Egyszer már volt áramszünet a napokban délután 15 órától 18 óráig, hamar besötétedett, be kellett zárnom az üzletet - mondta Nagy Katalin. a lakók panaszával megkerestük az Otthon Lakásfenntartó Szövetkezetei Ács Sándor ügyvezető-igazgató utánajárt a problémának, felhívta a távfűtési üzem diszpécserét.- semmi rendkívüli nincs ebben a történetben - osztotta meg végül velünk, amit megtudott. - Az E.ON kapcsolja le az áramot a közeli hőközpont épületében, mert átszerelnek valamit. Nekem azt mondták, hogy ez idő alatt a lakóknak lesz áramszolgáltatásuk, de az valóban félre- érthetően szerepel az írásos tájékoztatón, hogy áramszünet miatt hiányzik majd a fűtés és a melegvíz szolgáltatás. azt, hogy miért karácsony előtt végzik a munkálatokat, nem sikerült megtudnunk. K .G. Parkolási verseny. A kisautó lett a győztes a kaposvári Zárda utcában, mert hosszában is elfér ott, ahol a nagyobb kocsik csak szénében * *