Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám

SPORT 2014. DECEMBER 7., VASÁRNAP 10 HÍRSÁV Ülésezett a NOB végrehajtó bizottsága OLIMPIA A NOB kedden kezdődő, reformközgyülé- sére készülve a végrehajtó bizottság már szombaton asztalhoz ült. Tagjai el­döntötték, hogy a 2020-ban esedékes III. Téli Ifjúsági Olimpiára Brassó és Lau- sanne pályázhat. A 2024-es nyári olimpia színhelyének kijelölési procedúrája 2015 szeptemberében kezdődik. A reform jóváhagyásától függően a meghívott je­lentkezőknek 2016. január 8-áig kell benyújtaniuk terveiket. Ezt követi a NOB szemlebizottságának láto­gatása, míg a döntésre 2017 júliusában kerülhet sor. Az időpontokról tehát már határoztak, s amennyiben a lapunkban is ismertetett reformot elfogadja a teljes ülés, akkor a meghívott vá­rosok kezdhetnek terveik elkészítéséhez. Ungvári Miklós bronzérmes Tokióban cselgáncs A 73 kilo­grammban szereplő Ung­vári Miklós bronzérmet nyert szombaton az olimpiai | kvalifikációs cselgáncs-vi- lágkupa-sorozat tokiói Grand Slam-versenyén. Az ötkarikás ezüstérmes magyar többek között az olimpiai harmadik, világ­bajnok mongol Khashbaatar Tsagaanbaatar, valamint a - hozzá hasonlóan - Eu- rópa-bajnok szlovén Rok Draksic legyőzésével jutott be az elődöntőbe, ahol ip- ponnal kikapott a vb-arany- ( érmes japán Sohej Onótól. A bronzmeccsen aztán a ceglédi dzsúdós vazaarival verte az izraeli Szagi Mukit. A viadal másik két magyar­ja, Ungvári Attila (81 kg) és Gercsák Szabina (63) helye- zetlenül zárt. Érmet szeretnénk karácsonyra kézilabda Ma kezdődik a magyar-horvát közös rendezésű kontinensbajnokság Tömöri Zsuzsára, a magyar válogatott csapatkapitányára minden mérkő­zésen így vigyáznak majd a védők A magyar csapat csoportprogramja Ma kezdődik két magyar- országi helyszínen a 2014-es női kézilabda-Európa-bajnok- ság. Pályára lép a Németh András által irányított ma­gyar csapat is. Dénes Tamás Mire lehet képes a magyar csapat Görbicz Anita nélkül? Alkalmasint erre a kérdésre keresi a választ minden kézi­labda-rajongó, amióta nyilvá­nosságra jutott, hogy a világ legjobb kézilabdázónője anyai örömök elé néz, s csak a kis- padról segíti majd a csapatot a horvátokkal közösen rendezett kontinensbajnokságon. A vá­lasz nehéz, hiszen egyfelől senki nem gondol(hat)ja, hogy nem veszített játékerejéből az együttes, másfelől a többiek le­becsülése lenne emiatt leírni a csapatot. Meg talán szakmai- atlanság is, hiszen fordult már elő, hogy a társai által Görbé­nek becézett klasszis nélkül kellett helytállni a nemzetközi porondon. Az ellenfelek ráadá­sul nyilván többnyire Görbicz- cel a soraiban látták játszani a magyar hölgykoszorút, így akár hiánya a meglepetés ere­jével hathat a játékban. Ahogyan azt Vetési Iván el­nök elmondta, a szövetség az első hat közé kerülést határoz­ta meg célként, ami egyébként rímel arra a szakmai megálla­pításra is, amely szerint vége a norvég hegemóniának a női szakágban, s immár öt-hat együttes is képes lehet bra­vúrra, megnyerheti a tornát. (Az aranyéremért 50 millió forint prémiumban részesül­ne a teljes magyar keret a szö­vetségtől, a második hely 30, a harmadik 25, a negyedik 20, az ötödik 15, a hatodik 8 millió forintot ér.) december 7. GyőrMagyaror- szág- Oroszország DECEMBER 9. GyőrMagyaror- szág-Lengyelország december 11 .Győr Magyarország-Spanyolország A CSOPORT első három helye­zettje jut a debreceni középdön tőbe (december 13-17.), az egy­más elleni eredményeket ma­gukkal viszik. Onnan az első kettő lép tovább a budapesti elődöntőbe, illetve a harmadik játszik, ugyancsak a főváros­ban, az 5. helyért (december 19-21.). A magyar csapat az oroszok ellen kezd ma Győrben, az új csarnokban, majd a torna egyik meglepetésének tippelt lengyelek, s végül a spanyolok ellen zárja az első szakaszt. Nem könnyű a feladat, hiszen ugyan sokan az oroszokban látják a kiesőt, ellenük például nem kifejezetten jó a magyar csapat mérlege. A négyből három csapat me­het a debreceni középdöntőbe - óriási csalódást jelentene, ha a magyar nem lenne köztük. A B csoportból is érkezik majd oda három együttes, vélhetően a norvég, a dán és a román (az ukránok tűnnek erre a leg­kevésbé esélyesnek), amelyek közül, nagyon jó csoporfsze- replés esetén az egyik skandi- návot kellene megverni „csak” az elődöntőbe kerülésért. Több játékosra is kulcssze­rep hárulhat. Elsősorban a csapatkapitánnyá „előlépte­tett” Tömöri Zsuzsára, Bódi Bernadettre, Kovacsics Ani­kóra, s az is kétségtelen, hogy nincs kiemelkedő Eb-szerep- lés kiemelkedő kapusteljesít­mény nélkül. Németh András szövetségi kapitány szerint a gyorsaság lehet a magyar lá­nyok legnagyobb fegyvere, Vetési Iván elnök, aki osztotta ezt a véleményt, még hozzátet­te, nagyon örülne, ha néhány, a nemzetközi porondon talán még kevésbé ismert játékos számára meghozná a torna a nagy kiugrást. Ilyen lehet a Görbicz kiesésével fontos sze­repbe került Tóth Gabriella, aki egyébként a csapat legfia­talabb játékosa. A kontinensbajnokság győz­tese kijut a jövő évi, dániai, olimpiai kvalifikációs világ- bajnokságra. Amennyiben Dánia nyeri az Eb-t, akkor az ezüstérmes lesz az automati­kus vb-résztvevő. A torna to­vábbi 14 csapata jövő június­ban selejtezős párharcokat vív, és ezek győztesei szerepelhet­nek a vb-n. A párharcok sorso­lását december 21-én Budapes­ten, az Eb zárónapján tartják. A magyar keret HERR ORSOLYA kapus 1984.11.23. 176/75 Győr 144 1 KISS ÉVA kapus 1987.07.10. 189/90 Fehérvár 45 0 BÍRÓ BLANKA kapus 1994. 09.22. 185/73 Vác 8 1 KOVACSICS ANIKÓ balszélső 1991. 09.29. 170/64 Győr 62 102 ERDŐSI ILDIKÓ balszélső 1989. 09.14. 171/62 Siófok 7 15 BULATH ANITA balátlövő 1983.09.20. 177/74 Dunaújv. 87 199 TRISCSUK KRISZTINA balátlövő 1985.07.17. 176/60 Dunaújv.-21, 37 KLIVINYI KINGA i balátlövő 1992. 03.31. 178/60 Érd 26 46 SZUCSÁNSZKI ZITA irányító 1987. 05 22. 172/63 ne 107 327 TEMES BERNADETT irányító 1986. 05.15. 177/70 Metzingen 26 21 TÓTH GABRIELLA irányító 1996. 09.23. 175/67 Mosonm. 6 10 SZAMORÁNSKY PIROSKA beálló 1986. 07. 09. 171/66 ne 124 257 MAYER SZABINA beálló 1988. 03.24. 170687 Fehérvár 17 14 MÉSZÁROS REÁ beálló 1994. 04.14. 172/75 ne 7 1 T0M0RI ZSUZSANNA jobbátlövő 1987.06.18. 186/76 ne 128 348 PLANÉTA SZIMONETTA/oÖtáf/ÓVŐ 1993.12 12 198/72 Győr 18 20 BÓDI BERNADETT jobbszélső 1986. 03. 09. 175/64 Győr 101 178 K0VACSICZ MÓNIKA jobbszélső 1983.11.20. 171/66 FTC 135 310 (A név, a poszt és a születési dátum után a magasság/súly, a klub, illetve a válo­gatottbeli mérkőzések és gólok száma.) Az utolsó percben kapott góllal kapott ki a MOL-Pick BAJNOKOK LIGÁJA A csoport­ja második helyén végez a MOL-Pick Szeged a férfikézilab­da Bajnokok Ligájában, miután az utolsó másodpercekben ka­pott góllal 27-26-os vereséget szenvedett a továbbra is száz- százalékos lengyel Kielcétől. A csoportelsőséghez a Ti- sza-partiaknak az eddig hi­bátlan Kielcét kellett volna öt-hat góllal legyőzniük, mi­vel október 4-én a lengyelek 37-32-re nyertek odahaza. A magyar szövetségi kapitány, Ta- lant Dujsebaev vezette Kielce esélyeshez méltóan kezdett. A 15. percben, 5-8-nál kénytelen volt időt kérni az előző idényben EHF Kupa-győztes házigazda. Aztán felzárkózott, de a különb­ség nehezen csökkent. lói kezd­ték a második félidőt a hazaiak, Balogh duplájával felzárkóztak, majd Zubai révén egyenlítettek a 34. percben (15-15). A lendületet Kállman fokozta, akinek két gól­jával már 17-15-re vezetett a Sze­ged. A nézőtér szinte felrobbant a hangorkánban, miközben a 41. percben már 20-17 volt az állás. A Kielce hullámvölgyben volt, és negyedórával a vége előtt, 22-18-nál elérhető közelség­be került a hőn áhított ötgólos különbség. Ámt elfáradt a Sze­ged, és rendezte sorait a rivális, amely innentől kezdve kíno­san ügyelt arra, ne érje baj, ne kapjon ismét vérszemet a Pick. Az 55. percben 25-24-nél még egyszer időt kért a Szeged, ám a Kielce ekkor már újra maga­biztosan játszott, és fordított (25-26). Parrondo még egyen­lített, az utolsó támadás pedig a vendégeké volt, amelyet góllal fejeztek be, és számukra ez cso­portelsőséget ért. A csoportból az első négy he­lyezett jut a nyolcaddöntőbe. D csoport, 8. forduló: MOL-Pick Szeged-Kielce (lengyel) 26-27 (11-14) A szegedi gólszerzők: Prodanovic 6, Balogh 4, Kállman 4, Bombac 3, Ilyés 3, Parrondo 2, Robledo 1, Ancsin 1, Zubai 1, Vranjes 1 A csoportállás: 1. Kielce 16 pont, 2. Szeged 12,3. Dunkerque 6 (196-202), 4. Aalborg 6 (203- 210), 5. Zaporizzsja 4 (220-226), 6. Schaffhausen (4 (207-239). C csoport: Rhein-Neckar Lö- wen (német) - MKB-MVM Veszprém (lapzárta után). HIRDETÉS & » t 1 ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom