Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-07 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám

2014. DECEMBER 7., VASÁRNAP GASZTRONÓMIA 7 Imádok kísérletezni a különleges ízekkel sztárfőzés Hegyi Barbara a konyhaművészetben is keresi a kihívásokat, nem fél az újdonságoktól Hegyi Barbaráról régóta köztudott, hogy a szín­ház mellett a konyha- művészet a szenvedélye. A Vígszínház színésznője abban a szerencsés hely­zetben van, hogy nem kell mindennap főznie, ezért, ha teheti, bármikor szíve­sen fakanalat ragad, ami­kor kedvet érez hozzá. Szűcs Anikó „A főzés számomra az egyik legkreatívabb elfoglaltság. Igazi feltöltődés, ami sok si­kerélményt ad - mondja a színésznő, aki saját bevallása szerint kifejezetten kedveli a bonyolultabb recepteket. - A konyhában, csakúgy mint a színpadon, tartanom kell magam az alapokhoz, ugyan­akkor azt élvezem igazán, ha kísérletezhetek az ízekkel. Főzés közben leginkább a kíváncsiság vezérel, és min­dig akad új kihívás, például akkor, amikor megismerek egy korábban számomra is­meretlen alapanyagot. Ami­kor tavaly beleszerettem a quinoába, ami egy dél-ame­rikai gabonaféle, egy ideig egyfolytában azzal kísérle­teztem.” Novemberben megjelent Al­kalomadtán című könyvében Hegyi Barbara sorra veszi, milyen fogásokkal rukkol­hatunk elő, ha adódik egy jó alkalom a szeretteinkkel, ba­rátainkkal való együttlétre. „A házunk mindig nyitva áll a barátok, ismerősök előtt: aki arra jár, az általában betér hozzánk, mi pedig szívesen fogadjuk, és természetesen vendégül látjuk a látogatót - mondja a színésznő. - Remek hangulata van annak, amikor sokan üljük körbe az asztalt, és együtt falatozunk. Közben jóízűen beszélgetünk, odafi­gyelünk egymásra, és élvez­zük a társaságot. Emellett az is mindig jó érzéssel tölt el, ha azt látom, hogy elfogy a főztöm...” Ünnepvárás csokival - mert alkalom mindig adódik A SZEMÉLYES hangvételű könyv­ben harminc menü szerepel: ötle­tek arra, hogy milyen ételeket ké­szítsünk például karácsonyra, egy születésnapi partira, egycsajos összejövetelre vagy egy gyerekbuli­ra, azaz, ha alkalom adódik rá. És ha már szóba került a karácsony: Hegyi Barbara a holnap megjelenő Fanny magazinban nemcsak egy menüjét, de az ünnepi szokásait is megosztja az olvasókkal. Számára például a csokoládéfőzés már jó ideje hozzátartozik a karácsony­hoz. „Tizenhat éve hódolok ennek a szenvedélyemnek - mondja a színésznő. - Ma már tizennyolcféle csokoládét, csaknem négyezer da­rab bonbont készítünk a barátnő­immel. A csokifőzés igazi hagyo­mánnyá vált, az ünnepvárás fontos része, a karácsonyt idéző illatok­kal, hangulattal." Hegyi Barbarának a színház mellett a konyhaművészet a nagy szerelme Barbara narancslekváros alma-körte tortácskája HOZZÁVALÓK (6 darab): 250 g liszt, 180 g cukor, 10 g vaníliás cukor, 30 g őrölt mandula, 150 g vaj, narancslekvár, 2 ek. pálin­ka, 1 tojás, 2 alma, 2 körte, só. ELKÉSZÍTÉSE 1. A LISZTBE BELEKEVEREM a cukrot, a vaníliás cukrot, a mandulát és két csipet sót. Ösz- szedolgozom a hideg vajat a lisztes keverékkel, hogy mor- zsás tésztát kapjak. Beleütöm a tojást, és jól összegyúrom a tésztát. Még egyszer megdögö- nyözöm, folpackba csomago­lom, és a hűtőszekrényben pi­hentetem 4 óra hosszat. 2. A SÜTŐT ELŐMELEGÍTEM 180 °C-ra. Kibélelem a tésztá­val a kb. 8 centi átmérőjű torta­formácskákat, jól belenyomko­dom az aljukba és az oldaluk­ba. Megszurkálom villával a tésztát, és 15-20 percre a sütő­be teszem. Ha kész, kiveszem, és megkenem narancslekvárral. 3. VÉKONY GEREZDEKRE Vágom a körtét és az almát, majd a tésztára halmozom. Még egy kis narancslekvárt kikeverek a pálinkával, és megkenem vele a gyümölcsök tetejét. További 25- 30 percig sütöm, amíg megpirul a gyümölcsök teteje. iQoaibnlnt vipaa v w* l I M , i'l ■ f t P. /* r M t :i í' * - - r*—• • HIRDETÉS f | I «. ■ . ^ v ’ ~flK ^ ■ I i # M (.f- ' * f: \ v*"- j „V* X, ^ HA BÁRMELYIK KÉRDÉSRE IGENNEL FELELT, PRÓBÁLJA KI A SEXTRA EREJÉT!!! $eX { \ Mi a helyes viszonyulás a potenciazavarhoz? LEGFONTOSABB, HOGY OSSZÁK MEG PÁRJUKKAL TITKAIKAT! í fBSFI Ha Ön azok közé a férfiak közé tartozik, akik merevedési zavar miatt kevésbé képesek vagy képtelenek az örömteli szexuális életre, nézzenek szembe őszintén ' ^ X f L a problémával! A legrosszabb, amit tehetnek egy ilyen helyzetben, ha párjuk előtt is titkolva, külön szenvednek. Lehet, hogy Ön és társa is önmagát okolja, __-1 s -\K * "1^ f\ (É ér téktelenebbnek érzi magát, elveszti az önbizalmát, és mindezt kapcsolatuk sínyli meg. Közben lehet, hogy egyszerűen orvosolható lenne a gondjuk. Ez egv ( ÁSgfi' $€X S ~ gyakori probléma, a 40 év feletti férfiak közel fele tapasztalhat ilyet valamikor az élete során. Ne felejtse el. hogy a potenciaprobléma nem tükrözi a párja - - XxTa Wuít. I | . - r w*m r t a . érzéseit Ön iránt Ne okolja magát, inkább beszéljék meg: együtt sikerülhet megtalálni az okokat és megoldani a gondokat! A/ A HL y j jl A ff f Soha ne adja fel, mindig lehet megoldás!!! „LEGYEN ÖN IS POTENCIÁLIS SZÍVTIPRÓ!" | JV/tlI ÜLiU LiAi • • Mindenki erről álmodozik, miért ne lehetne ön az igazi Álomférfi? Tünetek, melyek a prosztata-megnagyobbodására utalhatnak: A SEXTRA tabletta egv kúraszerűen fogyasztandó készítmény, melynek használata helyreállíthatja a potenciát, Nehéz ™!lé5 • "“fe****. nton «uí v.zeiés. rtami*. ahiwwszünetelő, **• . svakor.Mt • azonnali, parancsoló vizelési inger ■ gyakori hajnali vizeles. lerövidítheti az aktusok közötti un. regenerációs időt akár már 30 nap alatt is. A jóindulatú pro«2tata-7r.-egTsag¥ctóodás(BHP) a férfiak leggyakrabban előforduló jóindulatú daganatos megbetegedése. Csak napi egy tabletta és a szexuális élete egészen új dimenzióba kerülheti ft PROSZTfiTfiBETEGSÉGEKET KOMOLYAN KELL VENNI™ A FÉRFIASSÁG ROVÁSÁRA IS MEHET! A SEXTRA rendszeres szedésével kiemelten támogathatja a minél erősebb és tartósabb erekció létrejöttét, a«-S^S£^^ KIKNEK AJÁNLIUK fi SEXTRÁT? és a kellemetlen tünetek - mint a vizelési nehézség és a görcsös fájdalmak - enyhítéséhez. • _ , , A SEXTRA PROSTA KAPSZULA természetes erejével megszabadulhat a prosztata megnagyobbodása miatt kialakuló vizelési nehézségektől. 1 Fiataloknak, akik fantasztikus teljesitmennyel szeretnek párjukat elkápráztatni! próbálja ki ön is, és érezze újra a felszabadító megkönnyebbülést! J1 i i rí i ' I HL' i m ni i 'ü m i"i i . | | j ■ ' • i i Miért ajánljuk 30 év fölött minden férfi számára? Mert támogathatja a normál vizelési funkciót. ' Érett férfiaknak, akiknek mar nem keli bizonyítani! Akik az átlagosnál többet akarnak adni párjuknak. R#gengfí|ja slgnflzgt4t a SEXTRfl pa0STa R ipszmávALíí! ' Idős korban lévőknek, akik még nem szeretnének lemondani az élet egyik legszebb öröméről. sfexnafc.SKna^w^n^^ A Sextra segíthet a kezdődő időskori merevedési problémák leküzdésében! ismert mellékhatások nélküli A SEXTRA ÉS A SEXTRA PROSTA KAPSZULA MEGRENDELHETŐ A +36 (70)555-9922 -ESTELEFONSZÁMON MUNKNAPOKON 9-17 ÓRÁIG, honlapunkon a www.sextraferfiaknak.hu n VALAMINT KAPHATÓ A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS GYÓGYNÖVÉNYBOLTOKBAN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom