Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-31 / 303. szám
I 2 MEGYEI KÖRKÉP.,1 2014. DECEMBER 31., SZERDA Ili afali A tlíT^W Drága dekk volt az idén 250 ezres bírságot is kiszabott dohányzásért az ÁNTSZ. Bár jóval kevesebb- szer bírságoltak közforgalmú intézményben, munkahelyeken, a negyed milliót egy egészségügyi intézmény dolgozójának kellett befizetnie. megérte. Az ellenőröknek legalábbis, mk Folytatják a kadarkúti építkezést befejezték az új kadarkú- ti mentőállomás alapozását, a munkát az év elején folytatja a kivitelező. A tervek szerint április végéig készül el az új bázis, ahol két mentőgépkocsit helyeznek üzembe. ■ H. M. Jövőre is folytatódik a Gyógyvarázs program 2015-ben is folytatódik a K&H Bank Gyógyvarázs programja a Kaposi Mór Oktató Kórházban. A meseolvasó időpontokat már március végéig le lehet foglalni a www.khgyogyvarazs . hu honlapon. A kaposvári kórház legifjabb betegeit eddig 425-ször látogatták meg a mesedoktorok. ■ M. K. Orosz hagyományőrzők az Együdben A kaposvári orosz hagyományőrzők orosz szokás szerint köszöntötték a közelgő új évet Kaposváron, az Együd Árpád Kulturális Központban. Az óév búcsúztatón, egyben új év köszöntő ünnepségen a gyerekek ' az orosz Mikulástól kaptak ajándékot. ■ M. K. Az Együdben járt az orosz Télapó Az év legemlékezetesebb pillanatai somogy Balesetek, bűntények, balhék: szomorú és meghökkentő történeteket éltünk át Hagyományainkhoz híven összeszedtük az elmúlt esztendő legjeit, emlékezetes eseményeit. A legsúlyosabb ítélet. A Kaposvári Törvényszéken (KT) az idén a legsúlyosabb ítéletet október 7-én hozták: a bíró előre kitervelt, nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy elleni emberölés miatt első fokon 20 év fegy- házra ítélte azt a 24 éves nagybajomi nőt, aki tavaly novemberben kalapáccsal agyonverte élettársa alvó testvérét, hogy megszerezze a bankkártyáját, melyről 50 ezer forintot vett le. A LEGSÚLYOSABB JOGERŐS ÍTÉLETET somogyi ügyben a Pécsi ítélőtábla mondta ki január 10- én: helybenhagyva a KT verdiktjét, feltételes szabadlábra bocsátás nélküli életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Bogdán Jó- zsefet, Kertész Józsefet és P. Erikát, a 2012 októberében brutális kegyetlenséggel kivégzett 11 éves felsőmocsoládi kisfiú, Szita Bence gyilkosait. A két férfit 14. életévét be nem töltött személy elleni, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, Bogdán esetében nyereségvágyból is elkövetett emberölésben társtettesként, a gyerek egykori nevelőanyjának P. Erikát a négyszeresen minősített emberölésre felbujtás- ban találták bűnösnek. A törvény évközi változása miatt a hármas ügyében elvileg 40 év múlva automatikusan, hivatalból indulhat kegyelmi eljárás. A LEGTÖBB ROBBANÓSZERKEZETET fedezték fel Kaposváron, a Nádasi és a Pécsi utca sarkán lévő építkezésnél februárban. Alapásás közben fordult ki a földből több robbanótest. A tűzszerészek úgy ítélték meg, hogy a környékbeli lakók kitelepítése 100 méteres körzetben szükséges. A 15 személy befogadásáról a katasztrófavédelem gondoskodott, a közeli iskola tornatermét nyitották meg, de inkább rokonaikhoz mentek a mentés idejére. A földből végül huszonegy 21 82 milliméteres aknagránátot távolítottak el a szakemberek. A LEGKELLEMETLENEBB DURRANÁST januárban az egyik kaposvári pénzintézet tűzjelzője produkálta: a helyi tűzoltók hármom járművel vonultak ki, a bankban 40 dolgozó és 30 ügyfél tartózkodott. Miután a készülék jelzett, az emberek rögtön elhagyták az épületet, ahonnan a füst szivárgott. A helyszínen fény derült a baj okára: egy elektromos kapcsolószekrényben a szünetmentes akkumulátorok égtek. A LEGMEGHÖKKENTŐBB BORULÁS egy pénzszállító autóval történt Segesd közelében. A járműbe két ember beszorult, őket feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók. A LEGÁLLATIBB mentés Bolháson volt, ahol aknába lépett egy ló. A használaton kívüli emésztőgödör fedelére lépett az állat, ami nem bírta el, s beszakadt alatta. A bajt tetézte, hogy a ló két hátsó lába beszorult, saját erejéből képtelen volt kimászni. Az egyik bolhási önkéntes tűzoltó alig három perc alatt ért a helyszínre, a tulajjal és egy harmadik segítővel kihúzták az aknából az állatot, amely az állatorvosi vizsgálat szerint csak kisebb horzsolásokat szenvedett. A LEGTÜZESEBB SZÁNTÓFÖLDI akció Segesd térségében zajlott: kigyulladt egy kombájn. Mire a nagyatádi tűzoltóegység kivonult, az aratógép teljes terjedelmében égett, s a lángok a lábon álló gabonára is átterjedt, a 30 hektáros közel ötödén keletkezett kár. A csapat másfél óra alatt fékezte meg a tűz pusztítását. Erőgéppel körbeszántot- ták a területet, így megóvták a közel 24 hektárnyi gabonát, s a közeli napraforgót. a legnagyobb égés egy nagyatádi lakóházban történt, a kö- vesztett sonka okozott tüzet. A bejelentő elmondása szerint feltette főni a sonkát, majd kiment a kertbe, ám a víz eközben lefőtt, a sonka pedig meggyulladt. A tűz átterjedt a páraelszívóra és a konyhabútorra. A tűzoltók két PB gázpalackot is kihoztak, melyeket nem ért hőhatás. A LEGVIHAROSABB MENTÉSRE május közepén került sor. Több mint 80 riasztás, megrongálódott épületek és személyautók, s öt helyen vasúti sínekre dőlt fák: a viharos erejű szél rengeteg munkát adott a somogyi tűzoltóknak. Hat balatoni településen - Balatonfenyves, Fonyód, Balatonboglár, Siófok, Za- márdi, Balatonlelle - folyt a véPécsi ítélőtábla. Életfogytiglan a gyermekgyilkosoknak dekezés. Civilek, önkéntes tűzoltók és a vízügyi szakembereken kívül az önkéntes mentő- szervezetek, valamint a hivatásos tűzoltók is bekapcsolódtak a munkába. A Balaton partszakaszán a hullámkicsapódások miatt 490 ingatlant közel 11 ezer homokzsákkal védtek. A munkát két nagyteljesítményű és két mobil szivattyú is segítette. AZ ÉV LEGNAGYOBB BALESETE július 30-án történt az M7-es Nagykanizsa felé vezető oldalán, a táskái pihenőhelynél. Egy üzemanyagot szállító tartályos kamion felborult, kigyulladt, a vezetője a helyszínen meghalt. Egy méregdrága sportkocsi is letért az autópályáról, és kiégett Szegerdő közelében szeptember 5-én. A cseh rendszámú Lamborghini- ben két férfi utazott, őket kórházba kellett szállítani. AZ ÉV LEGFURCSÁBB BALESETE Szintén szeptemberben történt, a rendőrök akkor értek a siófoki Vak Bottyán utcába, amikor két személyautó ütközése után a járművezetők már a baleseti bejelentőlapot töltötték ki. Ellenőrizték őket, és megállapították, hogy az egyik sofőrt korábban már eltiltották a vezetéstől. A kocsija eredetileg német hatósági jelzésekkel volt ellátva, de ezeket már bevonták. A BMW típusú személygépkocsira viszont elöl és hátul is más-más kocsi rendszámát szerelték fel. A 28 éves enyingi férfit felelősségre vonták a rendőrök. A LEGMULATSÁGOSABB SOMOGYI bűneset az volt, amikor két fiatal túszejtéssel fenyegetőzött a siófoki buszpályaudvaron. Telefonon hívták a rendőrséget, és 10 millió forintot követeltek, különben TNT-t fognak robbantani. „Halottakat akar, vagy hozza a pénzt? ” szegezték a kérdést a rendőrségi telefonkezelőnek. A buszállomás biztonsági kameráinak felvételei alapján a nyomozók rövid időn belül elfogták a 16 éves sió- juti és a 18 éves torvaji fiút. Mellettük a legamatőrebb somogyi bűnöző címére joggal pályázhat az a 17 éves fiú, aki júliusban összebarátkozott egy Siófokon nyaraló férfival. A turista behívta az apartmanjába italozni. Később a fiatal egy hirtelen ötlettől vezérelve beugrott a házigazda kocsijába, gázt adott és elhajtott. A tulaj belekapaszkodott a kocsiba, ami több méteren át húzta magával. Végül a fiú egy körforgalomban egy közúti jelzőtáblának ütközött. Utasként egy barátja volt vele, aki megsérült. A sofőr elfutott, de rövidesen elfogták a rendőrök, a baleset miatt még segítségnyújtás elmulasztásáért is felelnie kellett. Az ügyek többségében a somogyi rendőrök igyekeztek gyorsan intézkedni, Tabon például előbb vitték vissza a tulajdonosnak a lopott kerékpárját, mielőtt észrevette volna, hogy a lépcsőházból eltűnt a drótszamár. AV inJwTWtBl ■ Önnek milyen éve volt? Szavazzon hírportálunkon * ma 16 óráig: SONLINE.hu y A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük.