Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-19 / 295. szám
15 2014. DECEMBER 19.. PÉNTEK OLVASÓINK ÍRJÁK Búzaszem is rejti Krisztus képmását előadás Miklós daliás szentből piros ruhás, elhízott reklámfigurává vált a Suchard család csokija által A betlehemezés még mindig élő hagyomány Somogy megyében is, a gyerekek kedvelik ezt a szerepjátékot Sokan voltak kíváncsiak Siófokon Molnár V. József magyar néplélekrajz-kutató Advent és karácsony a magyar nép hagyományos kultúrájában című előadására. Az érdeklődők megtudhatták, hogy az advent, a karácsony előkészületi ideje - ami a latin adventus, eljövetel szóból származik - eredetileg hathetes időszak volt. Valamikor ezzel kezdődött az esztendő. A látványosan rövidülő nappalok, a hosszabb időtartamú sötétség az emberben szorongást vált ki, a nyirkos, hideg idő megbetegedésre adhat alkalmat. Ezt a rosz- szat az ember a karácsonyi készület rítusaival oldotta, zavarta el, ide tartozik a betlehemezés, szentcsalád-járás, és az állatbőrben, láncos bottal, köcsögdudával zajt keltő regölés is, ami a tunyaság helyett kimoccanásra sarkalt. A regölés egyik szép felvételét Együd Árpád egykori siófoki gimnáziumi tanár, néprajztudós rögzítette 1975-ben a Somogy megyei Tapsonyban. Az advent egész Európában a pannóniai születésű Szent Márton emléknapjával, november 11-el vette kezdetét, ő a későbbiekben a franciaországi Tours püspöke lett. Erre a napra készült el a gazda újbora, hiszen a szüret hagyományosan csak októberben kezdődött. Márton püspökké választása elől szerénységében a libák óljába bújt, a szárnyasok azonban hangos gágogásukkal elárulták őt a nép előtt, ezért is fogyasztottak ezen a napon libát. A püspökfalat elnevezés, ami a madár legfinomabb része, a középkorban a jobbágyok által a püspöknek beszolgáltatott adó emlékét őrzi. Márton napján az asszonyok szélesre nyújtották - és sok helyen még ma is nyújtják - az ekkor készülő rétes tésztáját, hogy az a köpönyegét koldussal megosztó Mártonhoz hasonlóan befedje a határban didergő Jézust. A mágikus cselekménnyel azt kívánták elérni, hogy a hó fehérlepelként takarja a jövő évre elvetetett búzát, ami a régiségben Jézust idézte meg. Az öregek ugyanis úgy tartották, hogy minden búzaszem magában hordja Krisztus képmását, fia jól megfigyeljük a búzaszemet, valóban olyan, mint egy pólyás kisbaba! Mártont egy másik, szintén Európa-szerte tisztelt magyar szent, Árpád-házi Szent Erzsébet követte. A kisfarsang zárónapja november 25-e, Katalin volt, ettől kezdve nem tartottak sem lakodalmat, sem mulatságot. November 30-án, András napján vette kezdetét a disznótor, ami „disznóölő” Ferencen át december 21-ig, Tamás napjáig tartott. A disznóöléssel a régiek az elmúlt esztendőt ölték meg, önmagukban a rosszat, erre utal a tor megnevezés. December 6-án a maskarás „láncos” Miklós vonult végig a falun a megkötözött, négykézláb járó ördöggel, hogy a gonoszt távol tartsa. Alakja daliás szentből mára piros ruhás, elhízott reklámfigurává vált a svájci Suchard család által 1880- ban gyártott első csoki mikulásoknak „köszönhetően”. December 8-át - ami a katolikus kalendáriumban a szeplőtelen fogantatás ünnepnapja - Göcsejben „eketiltó” Boldogasszonynak nevezték. Az elnevezés nem csak a földmunkák legvégső, záró időpontjára utalt, de a házasélettől való tartózkodásra is. A 16. század végéig, a Gergely-naptár bevezetéséig december 13-a, Luca napja volt az év legsötétebb napja. A téli napfordulóra utalt neve is, ami a lux, fény szóból származik. A szent valójában sosem létezett. ■ A regölés egy szép felvételét Együd Árpád egykori siófoki gimnáziumi tanár rögzítette Tapsonyban. A magyar néphagyomány a jóságos Luca mellett ismeri a ron- tó-bontó, démon ikus Lucapuca buszorkányt is. A legények például ekkor titokban szétszedték a kapukat és másutt, így a háztetőn állították fel. A lisztes arcú, fehér leples alakoskodók időszaka volt ez. A keresztútba helyezett, kilencféle fából hosszan készülő lucaszékről a karácsonyi éjféli mise után meg lehetett látni a boszorkányt. Ezen a napon vetették el egy kis edénybe a lu- cabúzát, ami karácsonyra már zöldellt. Sok helyen ma is a katolikus templomok oltárára kerül, korábban a karácsonyfa alá vagy a karácsonyi asztalra is helyezték. Közepébe szentelt gyertyát tesznek, a csigavonalban kikelt búzát pedig kék színű szalaggal kötik össze. Kevesen tudják azonban, hogy ez a szokás eredetileg „pogány” termékenységvarázslás volt, a mágia célja a kinti vetés növekedését volt hivatott serkenteni. „Mag, mag búzamag, benne aluszik a Nap” - szól a mondóka. A búza a Nap meg- idézője, a Nap pedig Jézusé, így lett a lucabúza csíráztatása keresztény hagyománnyá... A négyhetessé zsugorodott advent első vasárnapján készül az adventi koszorú, aminek története mindössze a 19. század második felére nyúlik vissza. Maga a körkereszt forma azonban az emberiséggel egyidős őskép. Ez valósul meg abban a még ma is meglévő mozdulatban, hogy a kenyérre megszegése előtt egy kis, egyenlőszárú keresztet rajzolunk. A karácsonyfa állításának szokása is német területről, protestáns környezetből indult, s hazánkban csak a 19. század első felében jelent meg. Az örökzöld termőág, életfa ugyanakkor szintén ősi szimbólum. Sokakat meglep, hogy Jézus születésének napját nem december 24-én, hanem csak 25-én ünnepelték a régiségben. December 24-e valójában a 25-ei ünnepnap vigíliája, azaz előestéje volt. Áz szigorú böjtben telt, minthogy Ádám és Éva neve napja volt, ami az év legsötétebb napjaként is a bűnbeesésre emlékeztetett. Az első adatok Jézus születésének ünnepére csak a 4. századból ismertek, időpontjának megválasztását pedig prózai okok indokolták: a római naptár szerint ezen a napon volt a kereszténység riválisának, a legyőzhetetlen Napistennek (Sol in victus) a születésnapja. Ennek ünnepe a téli napfordulóval volt kapcsolatban; innentől kezdve ismét hosz- szabbodnak a nappalok, és rövidülnek az éjszakák. December 24-én kezdődött a kántálás és az ostyahordás szép szokása, utóbbi hagyomány a Felvidéken még ma is él. Az ostyát a kántor sütötte, és a gyerekek hordták szét a faluban. Az ostya Jézust idézte, azt a szoba közepén a mestergerendára, a karácsonyi asztal fölé függesztették a karácsonyi termőághoz hasonlóan. ■ A Felvidéken még ma is sült ostyát oszt karácsonykor a kántor, amit a gyerekek széthordanak a faluban. A karácsonyi asztalt - ami különleges, mágikus erővel bírt - csak az esti mise után terítették meg. Rendszerint három térítőt használtak erre a célra, amiknek elhelyezése meghatározott rítus szerint történt. Ezeket az asszonyok és lányok az advent várakozó időszakában szőtték és hímezték, rendezve ezzel saját benső életüket is. A főabroszt a Galga mentén „Mária lelke méhének” nevezték utalva annak hófehér tisztaságára. Kitüntetett szerepét jelzi, hogy egy évben csak egyszer, karácsonykor terítettek vele. Mágikus erőt tulajdonítottak a karácsonyi abrosznak is: tavasszal ebből vetettek, vele takaróztak, hogy ne legyenek betegek, elzárva tartották, hogy a házban tartsák a szerencsét. A karácsonyi asztal alá szalmát tettek, ide várták karácsony éjszakáján a kis Jézust, az angyalokat, a család elhunyt, haza látogató halottak. A szalmát aztán az állatok alá tették, vagy a gyümölcsfákra kötözték termékenységvarázslásként. Ugyanitt helyt kapott még az ekevas és más mezőgazdasági eszköz így biztosítva a jövő évi áldást, a bő termést. Az asztalon ott kellett lennie - s még ma is sok családban ott van - a kerekségével az ember tes- ti-lelki-szellemi egészségét szimbolizáló almának. Ezt annyi részre vágják karácsony éjszakáján, ahányan a családban vannak kifejezve annak összetartozását. A karácsonyi asztalon ott volt a dió, amiben a régiek tanítása szerint két angyalka lakik. Ha megtörjük, valóban ott vannak! Mind az almát, mind a diót haláljóslásra is használták, a belül férges vagy romlott termés rossz jelnek számított. A fokhagyma minden bajtól távol tartott, nem csak mint medicina, de mint hathatós boszorkányűző szer is. Ezeket mézbe mártva fogyasztották, áldoztak. És persze nem hiányozhatott a mákos és diós tészta sem, a sváboktól átvett szóval bejgli. A mák a gazdagságot, gyermek- áldást biztosította mindezt elfo- gyasztójának, akár csak a lencse és a bab. A sült hal sok család karácsonyi főétele. Péter halászként lett meghívva az apostol- ságra, „emberek halászaivá teszlek titeket” - mondta mestere. A hal Krisztus szimbólum, görög neve (ichthys) a „Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó” kezdőbetűit adja ki. A karácsonyi asztalt egy ideig nem volt szokás leszedni, az ott található maradékkal a látogató természetfeletti lények táplálása történt. Volt, ahol a karácsonyi asztalnál az elhunyt hozzátartozók terítéket kaptak, de az állatok is részesültek a karácsonyi asztal bőségéből. Ezekben a napokban a néphit szerint még az a csoda is megtörtént, hogy az állatok emberi hangon beszéltek gazdájukhoz. Vagy hogy a karácsonyi szalmával etetett ló táltossá változott. ■ A hal görög neve, ichthys pontosan a „Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó” kezdőbetűit adja ki A régi ember és állat közvetlen kapcsolatát más, hétköznapi példákon keresztül is megtapasztalhatjuk. Küitiben például élt az a szokás, hogy a halott Szent Mihály lovára történő felhelyezésekor kiengedték az állatokat, hogy azok az „élet”-nek nevezett kertből kikísérjék gazdájukat a kapuig. Itt a gazda elhagyta az ősök lakhelyének számító kapubálványt, innen van a „Faképnél hagy” szólásunk. Karácsony éjszakáján a családfő az Őrségben a következőket mondta az oltárrá varázsolt asztalnál: „Begyütt Jézus a házamba, házam közepén megálla.” Ami azt fejezte ki, hogy az emberek az év legsötétebb időszakában, karácsony éjszakájára rendezték a lelkűket. A megbocsátásnak, a szeretet születésének volt ez az ideje, ami a legnagyobb karácsonyi ajándék volt mindenki számára. Nem emlékünnepet ültek, hiszen Jézus, a szeretet mindennap velük volt, számukra mindenhol megmutatta önmagát. A karácsony időszaka január 6-tal, vízkereszt napjával ért véget Bakos Péter történész A karácsonyfa alól siettek befoltozni a kilyukadt vezetéket hibaelhárítás Le a kalappal azok előtt, akik még a legszentebb ünnepek idején is dolgoznak a nagyobb közösség érdekében Harminchat évet dolgoztam de- kádosként annál a siófoki vállalatnál, amelyik a múlt század közepétől kezdve építette a földalatti csővezetékeket. Az energia- hordozó vezetékek közt érdemes megemlíteni: Barátság I-II, Testvériség III, és az Adria vezetékek jelentőségét. A dekádos dolgozók valamennyien a lakásuktól, családjuktól különböző távolságokról jártak el dolgozni a váltakozó munkahelyekre. Az 1960-as évek második felében éppen a mezőcsokonyai vezetéket építettük, kaposmérői szálláshelyről. Az előre meghatározott dekádterv szerint, addig szokatlanul, a december havi utolsó munkanap 23-ra esett. A munkahelyről a szálláshelyre kerülő dolgozóknak a hazautazás éjjelre maradt. Mire a hajdúsági, szabolcsi dolgozó a fekete vonatokon a háta mögött hagyta a 400-500 km viszontagságos utazás körülményeit, jogosan köszöntött rá családjára a karácsonyt illető „szabad az Istent dicsérni”? szavakkal, hiszen 24-én karácsony vigíliája van. A munkahelyen, a szálláson is, keresetlen szavakkal illették a dolgozók azokat, akik részükre ezt a kedvezőtlen munkarendet tervezték, jóváhagyták. A szerintük ésszerűtlen eljárás nagyban gátolta őket a karácsonyra való készülődés, előre elhatározott tennivalók megvalósításában. A dunántúliak a borfejtés elmaradását, míg az alföldiek a disznóvágás lehetőségét hiányolták, mivel szerintük „nincs karácsony hurka-kolbász nélkül.” ■ A dunántúliak a borfejtés elmaradását, az alföldiek a disznóvágás lehetőségét hiányolták Az utolsó munkanap befejezése után a ponyvás ZIL gépkocsin a szálláshely felé tartva, Lő- czi Aladár hegesztő próbálta egy korábbi karácsonyi történettel tompítani az egyébként jogosan elhangzó kritikák élét, amikor elmondta, hogy máskor is előfordult, hogy egyes dekádos dolgozó nem úgy ünnepelt karácsonykor, ahogy azt előre eltervezte. Lőci elmondása szerint azelőtt jó pár évvel a vállalat által épített egyik vezetéken lyukadás történt Zalában. Éppen karácsony első napjára következett be a nem kívánt esemény. Lőci szerint Jézuska „ajándékának” is nevezhették volna... A halasztást nem tűrő hibaelhárítás első lépéseként az illetékes vezetőség Siófokon megbízta. Vaskó László építésvezetőt, (mindenki Laci Bácsiját) hogy a lyukadás helyszínéhez közelebb lakó, dekádszüneten lévő dolgozókból állítson össze egy hat fős brigádot, akik elkészítik a munkagödröt a hegesztéshez. Mivel ebben az időben nem volt markológép, minden föld- mozgatási műveletet kézzel kellett végezni. A raj GAZ gépkocsiba bekerültek a szükséges szerszámok, ásó, lapát csákány, s Laci bácsi elindult Hollád-Bocs- ka-Ujudvar irányába, hogy karácsony tisztességére összeálljon a hat fős brigád a veszély elhárítása érdekében. Azt a meglepődést csak elképzelni tudom, mikor Vaskó László bekopogott a kiszemelt dolgozók lakásaiba, s a szíves fogadtatás ellenőre ő „helyszínváltásra” kérte a felkeresetteket a rendkívüli helyzetre való hivatkozással. Lőci szerint Laci bácsi sehol nem kapott elutasítást. Az ünneplő ruhák munkaruhára cserélődtek, el lettek hagyva a terített asztalok, a díszes karácsonyfák, a meleg szobák, s megértve a hívó szó súlyát, a hat ember ment, hogy mielőbb elkészüljenek a szükséges munkagödör létrehozásával. A kenyéradó gazdától már 14 éve nyugdíjba mentem, de mindig fejet hajtok azon emberek előtt, akik félretéve egyéni érdekeiket, dolgaikat, vállalnak minden nehéz körülményt, ha a közjó érdekében cselekedhetnek. Még egy viszonylat értéke is felértékelődik bennem a gondolatbeli főhajtáskor, amit munkahelyi hűségnek neveztek egykoron... Sinka László Siófok ¥ \
